Néha a NER bugyraiból is felszakad az őszinteség és a maffianisztikus rendszer, és – egyébként valóban kiemelkedő képességű – gondolkodói olykor az elkényelmesedő óvatlanság hibájába esve tökéletesen leírják a jelenkori magyar állampárti működés lényegét. Emlékezhetünk Lánczi András filozófusra, aki még a Századvég elnökeként nyilatkozott a kormánylap felkérdezőinek, és világossá tette, hogy „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Nemrégiben pedig Orbán Balázs, a NER egyik figyelemre méltó agytrösztje (a kormányfő „politikai igazgatója”) engedett meg magának egy őszinte pillanatot, amikor aktív kormányzati szereplőként rögzítette a tényt, amit egyébként működésükben kétségtelenül sikeres, bukásukban azonban végzetes politikai rezsimek a történelem során már bizonyítottak, miszerint:

aki uralja egy adott ország médiáját, az eldönti, hogy ki uralja az adott ország gondolkodását, és ezen keresztül ki uralja az adott országot.

Pontos és igaz. Érezzük.

A Fidesz az elmúlt évtizedben az ellenzéki oldal által alábecsült tudatossággal és szívós kitartással építette ki ezt a nyilvánosságleuraló rezsimet, amely szinte résmentes működésével valóban érdemben befolyásolja az ország hangulatát, ezen keresztül a gondolatait, félelmeit és ezek mentén a szavazási hajlandóságát is. Félreértés ne essék, Orbán rendszere persze egy végletekig korrupt és álszent hibrid rezsim, ami formailag demokrácia, de tartalmilag diktatúra, ugyanakkor még ebben az általa eltorzított választási rendszerben is le lehet váltani az állampártot. Ha van erőszakmentes, de elsöprő népharag, akkor nincs az a számító körzetátrajzolás és valósághajlító médiatúlsúly, ami megállítja a fülkeforradalmat.

Népharag persze – nem vagyok bolond – jelenleg csak nyomokban látszik.

Közéleti szereplőként ugyanakkor fontos mottóm, hogy „minden rendszer megbukik egyszer”, így az Orbán-rezsim is. Csak azt nem tudjuk, hogy mikor. A rendszerváltás nem kérdés, hogy a közös hazánk hosszú távú gazdasági fejlődése és mentális egészsége miatt elengedhetetlenül szükséges. Még a szociáldemokrata értékeket elvből elutasító, a mostani kormánypártot támogató tisztességes konzervatív választóknak is az az érdekük, hogy ne egy maffia uralja le Magyarországot. Mert az hosszú távon mindig rothadást és fájdalmas ébredést hoz. A keresztény konzervativizmus meg szép dolog, de lássuk be: valójában nem egyenlő a pökhendi, urizáló kivagyisággal és az útszéli lopással.

A rendszerváltoztatáshoz tehát nem csupán kormányváltásra van szükség, hiszen hiába kerekedik egyszer majd felül a másik lövészárok serege, ha a vicsorgás és a fekete-fehér szemlélet megmarad. Ez utóbbi ugyanis a jelenlegi közéletünk legnagyobb fekélye. A lebutított vitaképtelenség. Nincs olyan, a közös hazánkat húsba vágóan érintő ügy, amelyben bármelyik oldal valaha a valódi kompromisszumot kereste volna a napi politikai haszonszerzés mellett. A Fidesz célja világos: rettegj, félj és borzadj magyar, majd mi megoldjuk helyetted a dolgot, gondolkodni sem kell, a főnök a helyén van, nyugi, vegyél egy cukorkát.

Orbánék persze rövid távon – ha pusztán a politikai nyerészkedést veszem indokul – érthetően teszik, hogy csak a saját tévedhetetlenségüket és narratívájukat hagyják meg a hajlított valóság fogyasztói kosarában, ugyanakkor ez hosszú távon két komoly kárt is okoz: egyfelől a tévedhetetlenség látszata fenntarthatatlan és biztos bukást eredményez (igen, tudom, hogy hányadik kétharmad után vagyunk, ettől még igaz; de ez persze legyen az ő bajuk), másfelől súlyosan deformálja a társadalom gondolkodását, ami ha most hasznos is, a későbbiekben nehezen reparálható sérüléseket okoz. Már ha abban gondolkodik bárki, hogy mi lesz a következő generációk életében, együttélésében, és nem csak a „carpe diem NERizmus” vezeti a döntéseinket.

De ugyanilyen káros az ellenzéki oldalon sokszor tapasztalható, hasonlóan fekete-fehér szemlélet is: szerintem hibás keretezés, hogy aki nem mond mindenben ellent a kormánynak, az már azonnal NER-kollaboráns, és biztos a Fidesz fizetési listáján szerepel. De legalábbis gyáva és megalkuvó.

Ha nem tudjuk ezt a betokosodott baromságot idővel meghaladni, akkor hiába nem Orbán Viktornak fogják hívni egyszer a kormányfőt – tessék nyugodtan elhinni, eljön ez az idő is –, a magyar társadalom lebutított, egymásnak feszülő és egymásnak feszített, a legtöbb esetben ráadásul teljes tévedésen alapuló valóságképe szépen lassan fel fogja emészteni ezt az országot. Minden zsigerem azt kívánja és politikusként minden tettem azt szolgálja, hogy a NER műanyag arisztokráciája megbukjon, a mostani rezsim a történelem szemétdombjára, a tolvajok börtönbe, a nyerészkedő zsoldosok pedig szégyenpadra kerüljenek.

De ahogy Horn Gyula szerint „lehajtott fejjel nem lehet messzire nézni”, úgy folyamatosan ökölbe szorított kézzel sem lehet országot építeni, téglákat egymásra pakolni. Ezért határozott állításom, hogy amíg – legalább ellenzéki oldalon – nincs meg annak a felismerése, hogy a rendszer kérlelhetetlen ellenfeleként bizonyos kérdésekben igenis őszinte beszédre, igaz beszédre és közös minimumok megteremtésére van szükség, addig nemcsak a kormányváltás van bukásra, de a közös hazánk is romlásra van ítélve. Ha bizonyos nemzetfeszítő kérdésekben közös nevezőre jutunk, közös kompromisszumot találunk, az nem a NER-elittel való kiegyezés, hanem józan, hosszú távú gondolkodás. Orbán után is van ugyanis élet.

A migráció kapcsán például a magyar nyilvánosság jelenleg egybites, buta és téves mondatokban tud csak gondolkodni. A kormány tudatosan összemossa a legális és az illegális migrációt, mintha bárki, aki nem akar partra mosott gyermekholttesteket eltemetni és szerencsétlen sorsú embereket cserben hagyni, az máris gyilkos terrorizmust, állatias nemi erőszakoló hordák dúlását, a kultúrák erőszakos kicserélődését akarná. Teljes baromság.

Mégsem lehet tisztességes és normális vitában a valódi problémákról és valódi megoldásokról beszélni a migráció kapcsán, mert az első nyitott végű mondatnál hazaáruló migránssimogató vagyok. De hogy fordított példát is mondjak: a kínai Fudan Egyetem magyarországi terve is gellert kapott. A Fudan-vitán felül egy kiváló intézmény, a világ topegyetemei között szerepel – tudom, mert magam is tartottam előadást a falai között, közelről láttam, milyen színvonalú. A projekttel valójában az volt a legnagyobb gond, hogy a Fidesz-kormány átláthatatlanul, sötét pénzügyi manőverekkel, a diákvárosnak – és vele a főpolgármesternek dafke – keresztbe tevő módon akarta azt megvalósítani, mégis hamar nem erről, hanem kínai kémekről meg keleti kommunistákról szólt elsősorban az ellenzéki nyilvánosság.

Erről is lehetett volna normálisan vitatkozni, de az alapokat megint eltévesztettük, a hosszú távon jó megoldás keresése pedig idővel már fel sem merült, mert a napi politikai győzelem hajszolása kerekedett felül. Nem vagyunk tévedhetetlenek és hibátlanok sem kormánypárti, sem ellenzéki oldalon. Ha ezt fel- és elismerjük, már előrébb mentünk.

Orbánt és korrupt rendszerét le kell váltani. Ez Magyarország, a közös hazánk világos érdeke. De csak akkor tudjuk előremozdítani a magyar nemzetet, ha nemcsak Orbán legyőzését, hanem az Orbán utáni együttélés alapjait is szem előtt tartjuk.

A szerző európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Orbán Viktor 2022. szeptember 26-án. Fotó:  Máthé Zoltán / MTI)