„Megmentettétek hazánkat a zűrzavartól. Valójában egy polgárháborút akadályoztatok meg” – fogalmazott Vlagyimir Putyin az orosz haderő tagjai előtt elmondott beszédében három nappal azután, hogy véget ért Jevgenyij Prigozsin és a Wagner-csoport lázadása. Putyin elnök a moszkvai Katedrálisok terén elmondott beszédében erőteljesen meghajlította a valóságot, hiszen a Wagner néhány óra leforgása alatt elfoglalta az orosz déli katonai körzet központját, Rosztov-na-Donu városát, majd több száz kilométert haladt előre Moszkva irányába, miközben alig ütközött valamiféle ellenállásba. Csupán a légierő néhány gépe vette fel a harcot a lázadók ellen, a zendülésnek pedig nem a fegyveres erők, hanem a felek közötti paktum vetett véget.
Az egyezség létrejötte óta sokan sokféleképpen próbálják értelmezni a wagneresek akcióját, annak várható következményeit – az interpretációk széles skálán mozognak. Vannak, akik azt állítják, hogy ez egy puccskísérlet volt, a dolog már a putyini rezsim végóráit jelzi. Mások szerint nincs itt semmi látnivaló, a rezsim él és virul, Putyin és köre pedig viszonylag jól kezelte a dolgot, hiszen elkerülték a vérontást. Ha egyáltalán valódi lázadásról beszélünk, mert egyesek szerint még az sem kizárt, hogy az egész művelet egy rafinált megtévesztés volt.
Jóllehet, az előre eltervezett, ravasz megtévesztés teóriáját cáfolja az a tény, hogy a lázadás az állam és a védelmi erők súlyos gyengeségeire mutatott rá, mely – különösen a jelenlegi, kiélezett háborús helyzetben – cseppet sem hiányzott a putyini rezsimnek. A rendszer egyik alapköve, hogy mindenhol és mindenkor kemény, határozott nagyhatalomként kell fellépni. Az akció komoly tekintélyvesztést eredményezett magának Putyinnak is, holott számára is alapvető fontosságú az erő demonstrálása és az, hogy sajátjai előtt meg tudja őrizni tekintélyét.
A titkos összeesküvés hipotéziséhez hasonlóan az a végletes értelmezés sem túl reális, miszerint az akció következtében ütött Putyin utolsó órája, csupán rövid idő kérdése végső bukása.
Ami pedig a puccs mellett érvelőket illeti, az eseménysorozatra inkább érdemes egy lázadásként, erőteljes figyelemfelkeltésként tekinteni, semmint egy valódi puccskísérletként. Ami viszont tény, hogy Prigozsinék akciója után már semmi nem lesz ugyanolyan Oroszországban, mint annak előtte, az emberek többsége emlékezni fog erre a napra. Hiszen a megegyezés előtt sok minden benne volt a pakliban, melyet az is bizonyít, hogy a moszkvai elit egy része menekülőre fogta a dolgot, miközben az oroszok már egy polgárháború lehetőségéről kezdtek el suttogni.
A világ feszülten figyelte, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek, hiszen Putyin 23 éves uralma során Oroszország határain belül nem fordult elő ehhez hasonló krízishelyzet. Bár Putyin és rezsimje egyelőre marad, az akció megmutatta a Kremlnek és a világnak azt, hogy mit is jelent a „politikai”, melyet Carl Schmitt A politikai fogalma című művében vezetett be egykor a köztudatba. A neves német jog- és politikatudós szerint a „politikai” fogalma olyan kiemelt pillanatokhoz és eseményekhez kapcsolódik, mint például a háborúk, a forradalmak, a puccsok, az államalapítás, az alkotmányozás. De bármely történés politikaivá válhat, ha az elég intenzív, hiszen nem az esemény tárgya, hanem annak intenzitása a meghatározó.
A politikai során nem maguk a történések, hanem a viselkedésforma a lényeg – nem is kell feltétlenül megtörténnie egy eseménynek, elég, ha annak lehetősége sokak számára valódi opcióként mutatkozik. A politikai kifordítja a sarkából a világot, mivel olyan totalitással ruházza fel a politikai cselekvést, melyhez képest minden egyéb dolog eltörpül. Schmitt szerint a politikai a nagybetűs politika: mindig az ilyen kivételes helyzetek alapozzák meg a későbbi politikai legitimációt, valamint a politika olyan hétköznapi mechanizmusait, mint a parlamenti munka, a pártpolitika, a törvényhozás.
A politikai fogalma tehát a politikai cselekvés különleges fajtájára utal, melyben benne rejlik annak lehetősége, hogy az mindent megváltoztat és felforgat – a wagneresek akciója ennek volt egy jó példája. Az eseménysorozat minden szabályt és normát felrúgott, olyan kivételes állapotot teremtve Oroszországban, aminek egyébként semmi realitása nem lett volna. E kivételes állapot, a politikai erejét jól mutatja az is, hogy a lázadás, avagy egy puccs, a polgárháború lehetősége még az Ukrajnában dúló háborút is jelentéktelen mellékhadszíntérré változtatta 24 óra erejéig.
Abban, hogy lázadásig fajultak a dolgok, nemcsak a rendszer alacsony hatásfokú működésének, hanem Putyin erélytelen attitűdjének is komoly szerepe volt. Ez a hozzáállás sokak számára meglepő lehet, pedig Mark Galeotti Oroszország-szakértő – aki felesége révén valódi Kreml-kapcsolatokkal is rendelkezik – műveiben már korábban rávilágított arra, hogy Putyin nem az, akinek mutatja magát. A rideg, rendíthetetlen alfa-hím imázsával szemben ugyanis az orosz elnök időnként nagyon is szentimentális.
Putyinnak köztudottan kevés közeli kapcsolata, barátja van, s ha valaki egyszer bekerül a belső körbe, az Galeotti szerint „családtag” marad akkor is, ha időközben megromlik az illetővel a kapcsolat. Kivételt képeznek ez alól az árulók, de Prigozsinra az utolsó pillanatig nem árulóként, hanem kritikusként tekintett Putyin, aki hozzá azért hű maradt. A határozott fellépés emiatt is maradhatott el: Putyin a zendülés előtti utolsó pillanatig afféle harcostársként tekintett Prigozsinra, akinek alakulata nagy szolgálatot tett az orosz államnak Ukrajnában és a világ más részein is. Túl későn vált világossá Putyin számára az, hogy Prigozsinból és csapatából elszabadult hajóágyú lett.
Az ügy kapcsán mindenki megalázó helyzetbe került, de főleg Putyin és Oroszország jött ki rosszul belőle.
Intő jel, hogy ugyan a hadsereg nem állt a lázadás mellé, akadályt se nagyon gördítettek Prigozsinék vonulása elé, Rosztov-na-Donu lakossága pedig még meg is ünnepelte a zsoldosokat. Nagy kérdés, hogy mi lesz a Wagner sorsa ezután. A 20-25 ezer főt számláló alakulatot többnyire jól felszerelt, jól megfizetett harcosok alkotják, akik eddig bizonyos fokú autonómiával rendelkeztek, és egy sajátos szisztéma alapján dolgoztak. A többség aligha akar majd integrálódni a jóval alacsonyabb szinten álló reguláris hadseregbe. A wagneresek ráadásul nem Putyinhoz vagy az orosz államhoz hűek, hanem karizmatikus vezérükhöz, aki viszont – legalábbis látszólag – kiszállt a játékból.
Ennek persze csak örülhetünk, hiszen még belegondolni se jó, mekkora kockázatot jelentene a világ számára ez a kiszámíthatatlan, brutális hadvezér egy atomhatalom élén. A zendülés mindenesetre bebizonyította azt, hogy még a betonbiztosnak tűnő putyini hatalmi struktúra sem sérthetetlen – előállhat egy olyan konstelláció, ami pillanatok alatt képes megrengetni az építményt.
Habár az orosz államot átszövik a nagy és jól finanszírozott védelmi struktúrák, a Kreml befolyása alatt álló média és a különböző állambiztonsági szervezetek pedig erős kontrollt gyakorolnak az élet minden területe felett – egy váratlan, nagyon intenzív eseménysorozat ellen a putyini hatalmi gépezet sem képes időben és hatékonyan fellépni. Erős jelzés ez a putyini rezsim ellenségeinek, de tanulsággal szolgálhat mindazok számára is, akik arra keresik a választ, hogy hogyan lehet egy autoriter rezsimet megdönteni.
A szerző politikai tanácsadó.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetet mond a moszkvai Kremlben 2023. június 27-én, az orosz védelmi minisztérium, az orosz nemzeti gárda, (Roszgvardija), az orosz belügyminisztérium (MVD), az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és az Orosz Szövetségi Védelmi Szolgálat (FSZO) egységeinek, hogy biztosították a rendet és a törvényességet a Wagner orosz magánhadsereget vezető Jevgenyij Prigozsin lázadása alatt. Fotó: MTI / EPA / Szputnyik / Kreml pool)