Hasonló gondolatokat váltott ki belőlem Karsai Lászlónak „Trump és magyar hívei Putyin hasznos idiótái” címen az Indexen közzétett írása, mint amilyenekkel egy másfél évtizednél is régebbi saját írásomat nyitottam:
A hazai politikai újságírás és elemzés termékei ma jórészt semmitmondóak. Szerzőik ugyan gyakran jól képzett, magas műveltségű emberek, és az aktuális részletek tekintetében nemegyszer jól tájékozottak. Mégis, a közeg, melyből származnak, maga az, melynek szempontjai, megközelítésmódjai már olyan mélyen eltorzultak, hogy a benne működő szerzők alkatilag váltak képtelenné a dolgok lényegével, azaz a valósággal való érdembeli foglalkozásra. (…) olyan különös viszonyok alakultak ki – ezzel a legtöbb ott élő egyetért –, hogy szinte semmi sem az, aminek mondják.
Amilyen lelkesedéssel olvastam Karsai cikkének kezdeti szakaszát, annyira ejtett kétségbe az, ahogyan az általa nyilvánvalóan sajnos kicsit sem értett Trumpot máskülönben igazán üdvözlendő mondanivalójába fölöslegesen, oda nem tartozóan belevonta. Úgy látszik, vannak, akik saját köreikben – „erényüket” csillogtatva – hitelességük erősítését attól várják, hogy nem mondanak le Trump elnök szavainak kiforgatásáról és gátlástalan szapulásáról. Itt is csak erről lehet szó, mert amit Karsai Trumpról írt – annak valósághiányától el is tekintve –, nincs köze írása más részeihez: az összekötés erőltetett többszörös csúsztatás.
Trump amerikai gyűlölői (vö. TDS, azaz Trump Derangement Syndrome) igyekeztek az önmagában nehezen kifogásolható jelszavának náci szellemiséget kölcsönözni és e kiforgatás alapján lehetőleg megsemmisítően elmarasztalni.
Az „America first”-nek a belemagyarázástól eltekintve tényleg semmi köze nincs egy kizárólag alakilag emlékeztető, de más körülmények között, mások által, más igénnyel megfogalmazott, a köztudatban régen elfelejtett más tartalmú jelszóhoz.
Összekötésük szimpla rosszindulatot tükröz, és ugyanolyan ostobaság, mint amikor a magukat demokratának mondó bolsevonácik egy Trump-párti augusztus nyolcadikai eseménybe igyekeztek előre belevetíteni, hogy abban „Heil Hitler” lappangott. Mindezt arra alapozva, hogy 8. hó 8-a a két szó kezdőbetűire tett rejtjeles utalás – szerintük –, amennyiben a „h” az ábécé nyolcadik betűje.
Világos, hogy ilyen paranoiás kitalációk megfogalmazását rendkívüli gyűlölet ihleti. Az „America First”-be Lindberghet magyarázni, ha az ember elfogulatlanul nézi, hasonlóan értelmetlen. Nem több önkényes összemosásnál, belemagyarázásnál, amikor Lindberghre utalva Karsai Trumpról ezt mondja: „bár jól tudta, hogy ezzel a második világháború idején kik és mikor kampányoltak”, ezzel mintegy sugallva, hogy Trump nácibarát. Ugyan már! Egyrészt semmi sem támasztja alá, de legalábbis nem derül ki, ő mire alapozza, hogy Trump ezt „jól tudta”, másrészt nem hiszem, hogy Lindberghnek afféle copyrightja lett volna a két szó együttes használatára, hogy annak más olvasata ne lehetne, mint az övé. Ha – tegyük föl – egy hölgy regényt ír saját vívódásairól, hogy nem tudja, több férfi közül kit válasszon, „Küzdelmem” címmel, attól őt tisztességgel még nem lehet Hitler követőjének mondani.
Ha Trumpról szóló információit – amint sejthető – Karsai a The New York Timesból és a hozzá hasonló sajtótermékekből meríti (harvardi kutatás szerint ilyen manapság az amerikai média 93 százaléka), és ha Trump tevékenységét mindenáron a nácizmus korszakának szemüvegén át kívánja nézni, vajon eszébe jut-e, hogy pontosan ennek a (valóságot ma is ugyanannyira elferdítő) lapnak voltak jelentős nácibarát megnyilvánulásai a háború előtt? Tudja-e, hogy a háború későbbi szakaszában ez a lap tagadta, és amennyire csak tudta, elrejtette az épp zajló holokauszt tényét az amerikai olvasók elől?
Hogyan lehet azt föltételezni, hogy Trump 2015-ben, amikor jelszavát először hangoztatta, már tisztában lett volna a béke lindberghi fonák képviseletével vagy a 2021 utáni ukrajnai vonatkoztatásával, illetve annak hazai olvasatával? Nyilvánvaló, hogy a volt elnök e jelszót mindenféle békealkutól függetlenül, globalizmusellenes, illetve gazdasági összefüggések mentén használta.
Épp annyira föltételezhető, hogy tudott a jelszó alakilag hasonló előzményeiről, mint hogy nem tudott. Bárhogy is legyen, Lindbergh ebben a vonatkozásban egyszerűen érdektelen.
Sztálin is az, akinek „békepártisága” egyébként más értelemben, de éppoly fonák, mint Lindberghé. Mindkettejük példája azt jelzi, hogy a béke szólamát félre lehet magyarázni. Trump nem tett ilyet. A békéért viszont tett. Hosszú ideje ő volt az egyetlen elnök, akinek a kormányzása alatt Amerika nem indított háborút. Egyik vezérelve, a „Peace through strength” (erőn alapuló béke) szintén a békét szolgálta. Nem véletlen, hogy Putyin elnök egyedül az ő elnöksége idején nem kezdett háborút. Ez az a tényszerű szál, amelyen Trump a béke fogalmához korrekt módon kapcsolható. Sem nem izolacionista, sem nem gyöngítette a NATO-t. Pont ellenkezőleg, azt erősítette (Stoltenberg, NATO-főtitkár szerint is). Trump saját zsidó unokáira tekintettel sem lehet antiszemita, az amerikai elnökök közül a legtöbbet ő tette Izraelért az Ábrahám-egyezmények keresztülvitelével, és a békéért, ennyit Karsai is beláthat.
Az sem világos, mi kifogásolnivalót talál Karsai az illegális bevándorlás ellenzésében, már csak azért sem, mert Trump a legális bevándorlást támogatja. A törvénytelenség intézményesítésének elvi híve lenne a szerző?
Az valóban nagy probléma lenne, ha a békét Ukrajna megsemmisítésével vagy területei föladására kényszerítésével érnék el. Trump azonban soha nem nyilatkozott úgy, hogy ilyen áron keresné a békét. Ellenkezőleg. Ő volt az, aki elnökként megerősítette és ellenállásra képessé tette Ukrajnát. Ukrajna jelenlegi félszívű támogatását Biden elnök ukrán vezetés általi zsarolhatósága, sőt sejthetően megzsarolása tette lehetővé.
A Trump-vonatkozású, elhibázott részétől eltekintve a szerző írása remek. Különösen üdvözlendő, hogy észrevette, amire magam is mindig igyekeztem rámutatni, hogy mennyire hamis a szovjet/orosz terjeszkedés bekerítettséggel, illetve fenyegetettséggel való klisészerű igazolása.
Abban is egyetértünk, hogy az ukránellenesség a hazai politikai vezetés nagy melléfogása. Az adott helyzetben mellékkörülmény, hogy Ukrajna nemzetiségi politikája kifogásolható. A többi NATO-tagországhoz hasonló Ukrajna melletti magyar kiállás magyar nemzeti érdek.
Rendes ember nem azzal foglalkozik először, ha szomszédja házát elönti az árvíz, hogy annak vele szemben mennyi tartozása van, hanem mentőövet dob, és menti, ami menthető. A sérelemnél ugyanis előrébb való szempont a szomszédunk életben tartása, legyen szó emberről vagy épp Ukrajnáról.
A szerző magyar–brit történeti térképész és történész.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Donald Trump. Fotó: Tasos Katopodis / Getty Images)