A szlovák választási rendszer elméletileg az egyik legdemokratikusabb Európában. Az egész ország egyetlen választási körzet, nincsenek egyéni jelöltek, csak lista, és az öt százalékot elérő pártok arányosan osztoznak a mandátumokon. Ráadásul a pártlisták nem zártak, a választók kedvenc jelöltjeiket előre szavazhatják. De ebből a rendszerből következően sok kis párt jut be a parlamentbe, ami instabil koalíciókat és gyakori kormányválságokat eredményez. A szeptember 30-ára kiírt voksolás immár a harmadik előrehozott választás az elmúlt harminc évben. Miközben az előrehozott választás Magyarországon már ötletként is megszűnt politikai termék lenni. Nyilván mindkét rendszernek vannak előnyei és hátrányai, a miénk túl merev, a szlovák pedig túl laza a kormányzóképességet illetően.
Más tekintetben azonban aligha mondhatjuk lazának a szlovákiai választási kampányt. Letartóztatott titkosszolgálati vezetők és verekedő miniszterek fokozták a választási lázat. Zuzana Čaputová elnök asszony pedig a találgatások szerint azért halogatta a választások kiírását, mert abban bízott, hogy a voksolás előtt sikerül börtönbe küldeni az ellenzék vezetőjét, Robert Ficót. A szlovák politikai élet is eljutott a hideg polgárháború állapotába, sőt, a magyarral szemben a letartóztatás és a börtön is része lett a politikai küzdelemnek. Azzal a különbséggel, hogy a szlovák kereszténydemokrácia meggyengülésével a liberálisok és a szociáldemokraták között folyik az öldöklő küzdelem. A szlovák társadalom – ez nem értékítélet – plebejusabb a magyarnál, ezért mind a liberálisok, mind a baloldaliak földközelibb, gyakorlatiasabb politikát folytatnak.
A mostani választásokon három pártnak van esélye tíz százalék fölött szerepelni, de rajtuk kívül még hat-hét párt reménykedhet az ötszázalékos küszöb elérésében.
Első helyen minden becslés szerint Robert Fico pártja, a Smer, hivatalos magyar nevén az Irány – Szlovák Szociáldemokrácia szerepel, de csak húsz százalék körüli „győzelemmel”. A média egy része szereti kétségbe vonni a Smer szocdem jellegét, populistának, oroszbarátnak nevezik, a The New York Times pedig a szélsőjobboldaliak szövetségesének címkézi. Szögezzük le, hogy a Smer tagja az Európai Szocialisták Pártjának, három képviselője van az EP-ben és a szlovák uniós biztost is ez a párt állította az immár negyedik ciklusát töltő Maroš Šefčovič személyében. A pártnak ráadásul szerencséje volt annyiban, hogy a szlovák jobbközép pártok fénykorukban kemény neoliberális politikát folytattak, így a Smer kormányra kerülése után valódi szociális intézkedéseket hozhatott szerényebb sorsú választói örömére. Ami kevés megvalósult Szlovákiában a jóléti államból, azt nagyobbrészt a Smer-kormányok alatt vezették be. Most is az áremelés kompenzálása, a kereskedők nyerészkedésének visszafogása és a jelzáloghitelek kamatemelésére válaszul a bankadó bevezetése szerepel a programjában.
Robert Ficónál biztos vannak rokonszenvesebb politikusok, de démonizálása mindenképp túlzás.
Nemrég még magyarellenességgel vádolták, most a liberális Rastislav Káčer azzal gyanúsította meg, hogy Magyarországnak juttatná Dunaszerdahelyt. Külpolitikájában a Smer leállítaná az Ukrajnába irányuló szlovák fegyverszállításokat és a békekötésre koncentrálna. Fontosnak tartaná Európa függetlenségének megerősítését és megvétózná Ukrajna NATO-tagságát. Ez utóbbi merész bejelentésnek számít, rá is harapott a nemzetközi média, de túl nagy jelentősége nincs, hiszen az ukrán NATO-tagság a bizonytalan jövőbe tolódott. Uniós ügyekben viszont kritikus szavai ellenére lojálisabb az EU-hoz, mint Orbán Viktor, és országa eurózóna-tagsága miatt nem is tehet mást. Bár régen, még a görög válság idején Robert Fico kisegítette a szigorú nyugati pénzügyi rendezést, ami akkor fontosnak számított. Személyét és pártját „oroszbarátként” a Nyugatra veszélyes fenyegetésnek nevezni aránytalan túlzás.
Eleve tragikus, hogy a liberálisnak nevezett média tudatosan összemossa a baloldalt és a jobboldalt, a szocialistákat, szabadelvűeket, konzervatívokat, és kizárólag az Oroszországhoz való (vélt) viszonyon keresztül ítél meg minden politikai szereplőt. A parlamentáris demokrácia nagyon nem erről szól. A liberálisok vezérhajója a Progresszív Szlovákia párt, amely élvezi Zuzana Čaputová köztársasági elnök indirekt támogatását. A párt Nyugat- és Európa-barát, az Európai Parlamentben a liberális Renew frakcióban ül a magyar Momentummal együtt. Saját ideológusai szeretik újbaloldalinak nevezni az „óbaloldali” Smerrel szemben, elsősorban kulturális és identitáspolitikai kérdésekben. Mások szerint mégis a széthullott jobboldal híveitől remélhet szavazókat. Jelenleg tizenhat százalék körül becsülik az esélyeit, és egyelőre mereven elzárkózik a Smerrel való koalíció gondolatától. A tárgyilagosságnak tartozunk azzal, hogy a hosszú kormányválság prolongálásáért részben felelős Zuzana Čaputová elnökként az állam magyar polgárainak több szép gesztust tett.
Tizenhárom százalék körül áll a másik szocdem párt, a Hlas, azaz a Hang – Szociáldemokrácia, amelyet a Smerből kivált Peter Pellegrini vezet. A párt igazi soft Smer. Pellegrini Ficónál kevésbé erőszakos, a párt hangvétele is visszafogottabb, de határozottan elutasítja, hogy liberálisnak nevezzék. Programja színtelen, de a baloldalon belül marad. Ha a Smer túlteszi magát Pellegrini „árulásán”, akkor egy koalíció meghatározó elemei lehetnének együtt.
A választásokon három magyar párt is elindul. Közülük a Szövetség áll a legközelebb, sajnos csak alulról közelítve, az öt százalékhoz. Indulása ismét felveti azt a kérdést, hogy érdemes-e etnikai pártokban politizálni Szlovákiában.
Jelenleg az ország miniszterelnöke, pénzügyminisztere és rendőrfőkapitánya is magyar. Tehetséges, szlovákul jól beszélő emberek előrejutását nyilván nem nehezíti etnikai megkülönböztetés. Az oktatásban ugyanakkor jogos igény a több és magasabb színvonalú magyar képzés. A szlovákiai magyar szavazók közel egyharmada szlovák pártokra szokott szavazni, és ez alighanem így lesz szeptember harmincadikán is. A magyar pártokra szavazókat leginkább az Orbán-féle magyarországi politikával való rokonszenv, illetve a liberális, nyugatos hozzáállás osztja meg. Sok ottani magyar visszariad a Dunaszerdahely környékén érezhető erős nemzeti indulatoktól, mások a szlovákiai magyar sajtó többségét kárhoztatják liberálisként.
Az etnikai pártok létezése amúgy nem magyar vagy kelet-európai sajátosság, Belgiumban például csak ilyenek működnek. Van azonban egy nagy különbség. Ott elképzelhetetlen, hogy a francia és holland nyelvű belga pártok politikájába a francia vagy holland kormány kívülről beleszóljon, egyáltalán, hogy egy belga párt elfogadjon bármilyen határon túli támogatást. A szlovákiai magyar közéletnek is jót tenne, ha függetlenedne Budapesttől, és nem osztaná meg az Orbán-kérdés.
Ha a Szövetség meglepetésre bejut a pozsonyi parlamentbe, és még nagyobb meglepetésre a két szocdem párttal alkotna koalíciót, akkor érdekes helyzet alakulhatna ki, amely a magyar jobb- és baloldalnak is izgalmas kérdéseket vetne fel.
A szerző volt európai parlamenti képviselő.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Robert Fico 2023. szeptember 12-én. Fotó: MTI / EPA / Martin Divisek)