„Aki érti, érti. Aki meg nem érti… az érti” – hangzottak Pesty László szavai abban a videóinterjúban, ami a nagy port kavart tusványosi panelbeszélgetés után készült az ismert filmrendezővel. Az interjú során az azóta fogalommá váló Lölő-jelenség mibenléte felől faggatták a rendezőt, melynek kapcsán főként tréfás megjegyzések hangzottak el, semmint konkrétumok. A mulatságos előadásmód hátterében akkoriban egyesek alkoholos befolyásoltságot sejtettek, ezt azonban Pesty kategorikusan tagadta. Azóta a rendező végigturnézta a fél ellenzéki sajtót, ahol bővebben is kifejtette tusványosi expozéját – ezzel tulajdonképpen rácáfolt azokra a vádakra, miszerint csak az alkohol beszélt belőle az ominózus eseményen.
Nemcsak az uborkaszezont pezsdítette fel, hanem a NER bírálatának sajátos műfaját is megteremtette Pesty az utóbbi hetek szerepléseivel, hiszen az országban kialakult abszurd viszonyokat ilyen szórakoztató módon még nem kritizálta prominens fideszes.
Ha a tusványosi performanszot, majd a roadshow-szerűen adott interjúsorozatot művészeti szempontból kellene besorolni, az talán a komédia műfajához állna a legközelebb.
Pesty következetesen használja e műfaj eszközkészletét, melynek része a humor, az irónia, a gúny, mint ahogy a valóság és látszat ellentététének a bemutatása is, előadásmódját pedig olykor groteszk és parodisztikus elemekkel is fűszerezi.
Bár előadásmódja miatt egyesek félnótásnak tartják a rendezőt, a valóság éppen az ellenkezője: voltaképpen zseniális, ahogy Pesty a mondandóját a komikum köntösébe csomagolja. A különös kifejezésmód megfoghatatlanná teszi elbeszéléseit, ami mögött mintha ott lapulna a félelem is, melyre Pesty itt-ott utalást is tesz: nem szeretné, ha szavai perelhetővé válnának. Régi motorosként érezhetően tisztában van azzal, hogy ebben a közegben nem nagyon respektálják a kritikát és kibeszélést, ahogy annak is tudatában lehet, hogy adott esetben nem csak jogi eszközök formájában érhetik retorziók.
Noha Pesty performanszaiban számtalan humoros elem felfedezhető, mondandójának lényege inkább a dráma, semmint a komédia műfajába tartozik: néhány személy a miniszterelnök környezetében úgy lett néhány év leforgása alatt multimilliárdos, hogy nem nagyon látni mögötte érdemeket, valódi teljesítményt. Vállalkozásaik ráadásul lépésről lépésre kiszorítják és felvásárolják a tisztességesen érvényesülni próbáló cégeket, térfoglalásuk elősegítése érdekében pedig nem restek akár becstelen eszközökhöz sem folyamodni.
Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy Pesty László meglátásaival sokan egyetértenek, s nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti oldalon is, mivel érzésük szerint a rendező joggal hiányolja bizonyos elvek érvényesülését az Orbán-rendszerből. Ez volna az érdemuralom, avagy a meritokrácia, melynek érvényesülése esetén az egyén társadalmi pozícióját a tehetsége, szorgalma és teljesítménye határozza meg, nem pedig a rokoni-baráti kapcsolatai, a hatalmi beágyazottsága, vagy az aktuális politikai érdekek.
S valóban, van abban valami polgárpukkasztó, hogy néhány kormányközeli vállalkozó százmilliárdos vagyonok felett diszponál úgy, hogy valódi képességeik és teljesítményük alapján esetleg a kisvállalati szektorban lenne némi keresnivalójuk. Egyre nyilvánvalóbb e működésmódnak a kontraproduktív volta is, hiszen a szóban forgó privilegizált csoport képtelen megképezni egy új, történelmi távlatokban is jelentős nemzeti tőkésréteget – jóllehet az orbáni ideológia ezt tűzte ki egyik legfőbb céljának. A százmilliárdos nagyságrendű vagyonelemek önmagukban nem változtatnak át senkit európai szinten is meghatározó tőkéssé, ennek egyik tanújele az európai nagyvállalatok TOP 1000-es ranglistája is. Hiába járunk a NER tizenharmadik évében, a listán továbbra is mindössze 8 magyar nagyvállalat szerepel, míg ugyanitt – csak hogy a közép-európai régiónál maradjunk – 49 osztrák és 81 lengyel nagyvállalat található.
Miközben a rendszer gazdasági abszurditásai tekintetében Pesty kritikáiban vannak igazságok, elbeszélései nem nélkülözik az illúziókat és a paradoxonokat sem. A rendező interjúiban többek között gyakran hivatkozik a konzervativizmusra, mint az Orbán-rendszer és törzsközönsége meghatározó szellemiségére. Konzervativizmus azonban meritokratikus elvek nélkül eleve nem létezik, márpedig a bírálatokból épp az kristályosodik ki, hogy a NER hírből sem ismeri a meritokráciát.
A valódi konzervatívok elutasítják a populizmust, a radikalizmust, az értelmiség- és elitizmusellenességet is, a pillanat uralása helyett pedig inkább a joguralmat és az igazságosságot részesítik előnyben.
A konzervatívokra nem jellemző a folyamatos ellenségkép-alkotás, a permanens Mi és Ők megkülönböztetés sem, ahogy a képviseleti rendszer kiüresítése és az autoriter jellegű hatalomgyakorlás sem.
Nem csupán arról van tehát szó, hogy egy-két tucat svindler kompromittálja a konzervativizmus nevű történelmi eszmét, ahogy a rendező fogalmaz, a NER esetében rendszerszintű anomáliákról beszélhetünk. Bár Pesty László és a Fidesz közönségének egy része bizonyosan konzervatív szellemű, nagy hiba ezt rávetíteni a rendszerre és annak támogatóira. Ahogy az is súlyos tévedés, amikor baloldaliként hivatkoznak mindazokra, akik valami oknál fogva nem szimpatizálnak a rendszerrel, és akár kritikát is megfogalmaznak azzal szemben – e logika alapján akár Pestyt is lehetne baloldaliként aposztrofálni.
Abban is van némi ellentmondás, hogy a rendező újra és újra hitet tesz a rendszer alapját adó párt és a miniszterelnök mellett, kihangsúlyozva azt, hogy bárhogy is alakuljon e történet, ő akkor is megveszekedett fideszes marad. Mindez előrevetíti azt, hogy a zendülés eredménytelensége esetén mégiscsak a belenyugvás, megalkuvás lesz a választott attitűd, ami valamelyest árnyalja a bátor hős, az elszánt reformer képét.
S ha már hősiesség, nem lehet szó nélkül elmenni amellett a bizarr jelenség mellett sem, ami minden egyes alkalommal megfigyelhető, amikor a Fidesz holdudvarából valaki nyíltan bírálni kezdi a rendszert: az ellenzéki sajtó és média részéről azonnal elkezdenek égni a vonalak, melynek folyományaként az illető nemritkán címlapot és hősnek járó tiszteletet kap. Pedig az úgynevezett hősök maguk is elég tevékenyen kivették a részüket az általuk bírált rendszer kiépítésében, vagy legalábbis annak legitimálásában. Ennek kapcsán sokaknak bevillanhat a miniszterelnök egykori barátja és legközelebbi szövetségese, Simicska Lajos esete is. Habár a két eset és azok főszereplői között számos különbség mutatkozik, abban mégiscsak van hasonlóság, hogy akkor és most is egy Fidesz-harcostárs offenzív megmozdulásáról beszélhetünk, a konfrontációhoz vezető út során pedig mindkét esetben meghatározó motívum volt a gazdasági érdeksérelem.
A Simicska-történet végkifejlete már ismert, a Pesty-féle zendülés kimenetelét illetően azonban még sok minden benne van a pakliban. Nem tudni, hogy csak üres fenyegetőzés, vagy valódi aduász van Pesty kezében az általa emlegetett bűncselekmények bizonyíthatósága vonatkozásában. Amennyiben birtokában vannak ilyenek, akkor se biztos, hogy lesz alkalma kijátszani, hiszen a rendszernek megvannak az eszközei arra, hogy „jobb belátásra” térítse a rebelliseket.
A téma kapcsán mindenesetre a Fideszen belül is észlelhetőek enyhe törésvonalak. Miközben a kormányzat szürke eminenciása, Orbán Balázs médiahacknek minősítette Pesty fenyegetőzéseit, a NER egyik fő ideológusa, G. Fodor Gábor pedig a vándorcirkusz jelzővel próbálta dehonesztálni a rendező szerepléseit, addig Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kisebb jacht, nagyobb szerénység szlogennel válaszolt a Lölő-jelenséget firtató kérdésekre. Lényegében Kövér László házelnök is ehhez az irányvonalhoz csatlakozott, nagyobb méltóságot és bölcsességet várva el a Lölő-jelenség alá tartozó vállalkozóktól.
A komédia műfajának sajátja, hogy a középpontban álló bonyodalom valamilyen szerencsés fordulat következtében végül megoldódik – ennek szellemében maga Pesty is bizakodik, hogy kritikái meghallgatásra és megértésre találnak, a NER pedig valami módon kiveti magából a nemkívánatos szereplőket. Az eddigi tapasztalatok fényében azonban valószínűbbnek tűnik, hogy
a NER struktúrája és hatalomgyakorlása nem lesz átalakítva néhány békétlenkedő miatt,
hiszen ahogy Orbán Viktor is megfogalmazta egykor: ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. Márpedig a rendszer jól működik fennállása tizenharmadik évében is – feltéve, ha a tömegtámogatottságot és a hatalommaximalizálást tekintjük a politikai siker mércéjének, nem pedig holmi konzervatív eszmék, meritokratikus elvek, morális megfontolások érvényesülését.
A szerző politikai tanácsadó.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Pesty László 2020. augusztus 18-án. Fotó: Rosta Tibor / MTI)