Egy hete választott Szlovákia, ahol Robert Fico pártja, a szociáldemokrataként számontartott Smer győzött a voksoláson. Ahhoz, hogy kormányt tudjon alakítani, kellenek koalíciós partnerek is, így most még nem tudjuk, hogy a nyertes pártvezető lesz-e újra északi szomszédunk miniszterelnöke. Magyarországról nézve érdemes néhány szempontot figyelembe vennünk a leginkább esélyes, visszatérésre készülő politikai vezetővel kapcsolatban. Leginkább azért, mert akármilyen pozícióban is láthatjuk újra, nehezen elképzelhető, hogy ne ő határozza meg a következő szlovák kormány politikáját.
Háromszor volt eddig miniszterelnök, 10 évet töltött hivatalban, és az általa irányított párt 12 éven át dominálta szomszédunk politikai életét. Mostani győzelmével kijelenthető, hogy az önálló Szlovákia legmeghatározóbb politikai vezetőjével van dolgunk. Múltbéli működésére jellemző a magyarellenes irányvonal, hiszen vezetése alatt fogadták el a kettős állampolgárságot korlátozó törvényt, ekkor verték meg Malina Hedviget magyar származása miatt, szavazták meg a botrányos, jogkorlátozó államnyelvtörvényt, tiltották ki az országból a magyar köztársasági elnököt, Sólyom Lászlót, és verették meg a dunaszerdahelyi futballcsapat szurkolóit. Politikai kultúráját jellemzi, hogy Zuzana Čaputová államfőt amerikai ribancnak nevezte.
Fő politikai kérdésekben viszont szövetségese lehet a jelenlegi magyar kormánynak, hiszen leállítaná az ukrajnai fegyverszállításokat, azonnali béketárgyalásokat sürget, fellépne az illegális migráció ellen és szorosabb kapcsolatot építene ki Oroszországgal. Ellenzi a kisebb tagállamok vétójogának megvonását az EU-ban. A keményen magyarellenes fellépése sokat enyhült akkor, amikor a Bugár Béla vezette Híd-Most párttal kormányzott együtt. (Ez is mutatja, hogy milyen fontos a szerepe a határon túli magyarokat tömörítő szervezeteknek. Teljesen más a közéleti hangvétel, más a cselekvési irány Romániában, amikor a kormányzó koalíció része az RMDSZ, és azóta javult jelentősen a vajdasági magyarok helyzete, amióta a VMSZ együtt kormányoz Aleksandar Vučić pártjával.) Adottság tehát ő is, és a fentiek alapján
elképzelhető, hogy pragmatikus alapon közös hangot találnak majd Orbán Viktorral, így a szünetelő visegrádi együttműködés éledezni kezdhet majd.
Ez az esély növelheti egy kicsit Magyarország mozgásterét, és talán segítheti a képviselet nélkül maradt felvidéki magyarokat is. Érdemes óvatosnak lenni a szlovák politika erős emberével kapcsolatban, mert múltbéli teljesítménye alapján nem lehetünk nyugodtak felőle. (Külön érdekessége a hazai közéletnek, hogy a Fideszt támogató sajtó örömmel, lelkesedve fogadta a magyarellenes múlttal rendelkező szomszédos baloldal visszatérését, míg például a svéd jobboldali, konzervatív kormány éppen a patás ördög szerepében tűnik fel ugyanitt.)
Érdemes felfigyelnünk arra a jelenségre is, hogy milyen hatalmasat tévedtek a közvélemény-kutatók északi barátainknál is. A legutolsó felmérések a baloldali-liberális Progresszív Szlovákia látványos győzelmét jósolták, végül az eredmények alapján nagy arányban nyert a szocialista Smer. Vélhetően most is működött az a jelenség, amit már évek óta megfigyelhetünk itthon, Amerikában, Angliában stb.: a média és a közvélemény nyomása miatt mást mondanak a választók a kutatóknak, és másként szavaznak.
Persze hazánk helyzetét alapvetően a lengyel választások befolyásolják majd a közeljövőben, ahogy korábbi írásomban is utaltam erre. (Robert Fico győzelme már mindjárt kavart egy kis hullámot azzal, hogy felröppentek – később cáfolt – hírek azzal kapcsolatban, hogy várható a Magyarország irányába zárolt uniós pénzek folyósítása.) Az Európai Unió támogatása rendkívül fontos a számunkra, hiszen mi fizetjük a legnagyobb árat a válságért a Fidesz-kormány hibás gazdasági döntései és a nemzetközi elszigeteltségünk miatt. A múlt héten publikált, a kiskereskedelmi forgalom drámai, 7,1 százalékos visszaesésére vonatkozó adat is mutatja, hogy az itthoni krízis folytatódik, és továbbra is első számú érdekünk az uniós támogatások felszabadítása és a nemzetközi magányunk felszámolása.
A szlovák választás azért is figyelemre méltó, mert a választójogi rendszer jellege miatt már harmadszor kellett előrehozott voksolást tartani, hiszen nehéz stabil kormánytöbbséget kialakítani. Példájuk mutatja, hogy nem mellékes a jogszabályi környezet, a választás rendszere.
Megfontolandó itthon is, hogy vajon a Fidesz által keresztülvitt módosítások beváltak-e a közelgő önkormányzati választásokkal kapcsolatban? Az a véleményem, hogy Budapesten nem,
ezért még egy-két hónapig rendelkezésre áll az idő változtatni, utána már politikailag és technikailag sem lenne helyénvaló felvetni ezt. Rogán Antal és Kósa Lajos 2014-ben tett javaslatot a fővárosi választási rendszer gyökeres átalakítására. Addig – a rendszerváltás óta folyamatosan – listás választáson választottuk meg a közgyűlés tagjait, onnantól kezdve a főpolgármester mellett 23 kerületi polgármester és 9 kompenzációs listán bejutott képviselő szerezhet mandátumot. Már akkor alapjogi természetű kritikák kereszttüzébe került az új rendszer (miért közvetett módon, a kerületi vezetőkre leadott szavazat alapján áll fel egy független szerv, szemben a választójog közvetlenségével stb.), de én most nem ezekkel, hanem a politikai problémákkal szeretnék foglalkozni.
A Fidesz megszavazta a javaslatot, aztán többséget is szerzett a választáson, majd 2019-ben az ellenzék győzött. Tehát nem lehet azt mondani, hogy csak az egyik oldalnak kedvezett a változtatás. A kerületi polgármesterek dominanciája viszont azt eredményezi a testületben, hogy a tőlük független, fővárosi szempontok kevésbé jelennek meg a döntésekben. Nemcsak hivatalból a kormánypártok, hanem ellenzéki vezetők is kritizálják a főpolgármester tevékenységét. Ennek az elégedetlenségnek valószínűleg részben az az oka, hogy az összetételből fakadóan nem tudja a közgyűlés „kitalálni” Budapestet, mert más a kerületi nézőpont, és más a fővárosi. Ezért szerintem
érdemes lenne visszaállítani a több mint 20 éven keresztül működő listás választási rendszert. Ez a megoldás arra is alkalmas lenne, hogy tisztázza a politikai erőviszonyokat.
(Azt sem szabad elfelejteni, hogy 1990-ben Demszky Gábor főpolgármestert még a testület választotta, utána tértünk át a közvetlen választásra. Akkor is éles vita alakult ki arról, melyik a jó megoldás, hiszen a közvetlenül választott vezető nem váltható le, szemben például a parlamentnek felelős miniszterelnökkel.) Természetesen a formák nem oldják meg azt a tartalmi problémát, hogy sem a Fidesz nem tudja, mit kezdjen a fővárossal, sem a baloldal. Kormány-főváros huzavonát látni, és persze a kabinet sokat tett azért, hogy megnehezítse a városvezetés dolgát, de vonzó és működőképes elképzelés a város jövőjéről nem érzékelhető a baloldal részéről sem. Budapest lakói leginkább csak azt tapasztalják, hogy állandóak a dugók, forr az indulat az átgondolatlan döntések miatt a gyalogosok, a kerékpárosok és az autósok között, egyre piszkosabbak az utcák és a tömegközlekedési eszközök, elhanyagolt a város. Nincs gazdája az ország szívének. Ezen változtatni kellene. Budapest nagyszerű adottságokkal rendelkező város, csodálatos a fekvése, különleges a hangulata. Többet érdemelne a meddő politikai adok-kapoknál, ezeknek a vitáknak vezetni kellene valamerre. Például arra, hogy gyarapodjon, szépüljön az idén 150 éves fővárosunk, amelyre oly sokan büszkék vagyunk.
A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Soós Lajos / MTI)