Bizonyosan nem én vagyok az egyetlen a korosztályomból, akinek még mindig összerándul a gyomra, és óhatatlanul is egyenesebben ül a volánnál, talán még a rádiót is kicsit lejjebb halkítja, amikor autóval a magyar határhoz ér, és átkelésre jelentkezik. Pedig nem holmi bűnöző vagyok, hanem egy egyszerű átutazó, ám a rendszerváltás előtt időszak régi, furcsán frusztráló reflexei még így is gyakran működnek. Számomra az Európai Unióhoz való csatlakozásunk és az európai közösséghez való tartozásunk a magyar történelem egyik legfontosabb mozzanata, amely számos elődünk verejtékes küzdelmét, sokszor értelmetlennek tűnő önfeláldozását teszi végül igazolhatóvá és értelmessé. 

Számomra az európai közösséghez való tartozás egyik legértékesebb hozadéka kétségtelenül a korábban vasfüggönyként ránk nehezedő határok szimbolikussá válása, a nemzeteink közötti vicsorgó korlátok lebontása. A schengeni rendszer nyújtotta határmentesség a gyermekeim számára már automatikus adottság: nekik egy határátlépés csak néhány perc mobilnélküliség, amíg a telefon megtalálja az új hálózatot, de nekünk még mindig sokszor megszokhatatlan ajándék. Igen, a magukat mélymagyar nemzetmentőnek valló tudatlanok, akik az Európai Unióban valamiféle legyőzendő, magyarellenes szörnyeteget látnak – mert azt láttatják velük –, azok épp azt nem értik meg, hogy Trianon valójában fájó sebeire nem egy, az autó csomagtartójára kirakott Nagy-Magyarország-matrica a ragtapasz, hanem a határok nélküli európai közösség. Egy határok, kerítések és falak nélküli egységes és erős Európa épp hogy részben felülírja a trianoni békediktátum erőszakos elcsatolásait és áttételesen újraegyesíti a magyarságot az unióban.

Meggyőződésem, hogy egy működő, belső határok nélküli schengeni rendszer a lehető legjobb dolog, ami velünk történhet. Ezért is támogattam teljes mellszélességgel Románia és Bulgária csatlakozását is ehhez a rendszerhez, és ezért is állok értetlenül ennek ellehetetlenítése előtt. Most már ugyanis nyugodtan kimondhatjuk, hogy a schengeni egyezmény lényegében nem működik, mára elvesztette eredeti értelmét, és amerre jelenleg tartanak a politikai folyamatok, ez egyre inkább igaz lesz. Szlovákia a napokban hosszabbította meg döntését a Magyarországgal közös határszakaszain érvényben lévő ellenőrzésekről. A cseheknél és lengyeleknél épp most, pénteken jár le az eddig hatályos rendelkezés, amely hasonló intézkedéseket vezetett be a szlovák határon (meglepő lenne, ha nem hosszabbítanának ők is), de ugyanígy folyamatos és változó intenzitású ellenőrzések vannak a német–osztrák, az osztrák–magyar, a francia vagy épp a svéd határvonalon is.

A schengeni rendszerhez tartozó tagállamok közötti újbóli határellenőrzések visszaállításához vagy „kivételes körülmények” kellenek, vagy valamilyen rendkívül súlyos fenyegetés, amelyre azonnal reagálni kell. Utóbbira példa a 2015-ös franciaországi terrortámadás-sorozat, ahol a bűnüldöző szervek hajtóvadászata miatt volt elsősorban szükség újbóli és teljes ellenőrzésre. Ilyen esetben a belső határkontroll visszaállításához nem szükséges a Tanács jóváhagyása, a „kivételes körülmények fennállása” esetén viszont már igen. Hogy érzékeljük, miről is van szó: a schengeni térség nagyjából négymillió négyzetkilométert és huszonhét országot (23 uniós tagállam mellett Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) foglal magában. A hivatalos adatok szerint naponta mintegy 3,5 millió ember lépi át a belső határokat munka vagy tanulás céljából, esetleg belső turizmus miatt, de azok száma is meghaladja az 1,7 milliót, akik egy adott schengeni országban élnek, de egy másikban dolgoznak, így folyamatosan ingáznak. 

Az európai határnélküliség legnagyobb előnye egyben a legnagyobb hátránya is: azok a nem uniós állampolgárok, akik valamiért és valahogy átlépik az unió külső határát, szintén anélkül utazhatnak a tagállamok között, hogy határellenőrzésen kellene átesniük. Jótékonyan elfelejtettük már, de ugye éppen ezért volt különösen problémás a magyar kormány által sokáig működtetett – és a program mögött megbújó offshore cégeknek köszönhetően sokaknak bizony busás gazdagságot hozó – letelepedési kötvényprogram, amivel minimum zavaros hátterű figurák is uniós papírokhoz és így szabad mozgáshoz jutottak. Kevesen beszélnek már róla, de a nyilvános információk szerint

(Csak részben tartozik ehhez, de ettől még fontos, és jelzi a magyar kormány hozzáállását a kérdéshez: az Egyesült Államok augusztus elején épp azért szigorította meg a magyar állampolgárok beutaztatására vonatkozó szabályokat, mert hiába jelezték a magyar kormánynak többször is, hogy 2011 és 2020 között úgy adtak magyar, vagyis uniós állampolgárságot mintegy egymillió embernek – főként a szomszédos államokban élő magyar nemzetiségűeknek –, hogy „megfelelő biztonsági intézkedéseket tettek volna a személyazonosságuk ellenőrzésére”.)

Azt se felejtsük el a schengeni rendszer törékenysége és az azt kihasználó politikai szándékok kapcsán, amikor a menekültválság tetőfokán a magyar kormány gondolkodás és bármiféle érdemi ellenőrzés nélkül tömegeket buszoztatott át a szerb határtól, és „lökte át” jószerivel szerencsétlen menekülteket Ausztriába, mondván: „innentől legyen az ő gondjuk”. Nyilvánvalóan azt sem felejti el az osztrák állami vezetés, hogy a magyar kormány sok száz bűnöző embercsempészt engedett nemrég szabadon, akik közül sokan vélhetően a schengeni határnélküliséget kihasználva Nyugatra indultak, elsőként Ausztria felé. Az osztrák–magyar határon az ellenőrzések visszaállítása részben emiatt történt. Nem tudjuk persze, hogy hányan és miként indultak, illetve indulnak Nyugat felé a szabadon engedett bűnözők közül, mert a magyar kormánynak vállaltan fogalma sincs arról, hogy a kiengedett embercsempészek mit csinálnak, miután kilépnek a börtönajtón. Lehet, hogy azóta újra szervezik az illegális menekültek szállítását Szerbia felől; ennyit a Fidesz-kormány ádáz harcáról a menekültáradattal szemben.

A Fidesz 2009-ben, amikor az utolsó, máig hatályos európai programját a választók asztalára tette, még azt írta: támogatják a közös határőrizeti rendszer kiépítését, azóta mégis ahol csak érik, folyamatosan ütik az Európai Unió határvédelmi ügynökségét, vagyis a Frontexet. Ennek az egyébként varsói székhelyű intézménynek (a Fidesz élesen kritizálta anno a szocialista kormányt, amiért nem sikerült Budapestre hoznia a központot) a feladata a határellenőrzés a schengeni térségben, együttműködve a tagállami hatóságokkal. „Szép dolog a Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter határt nem védett meg, mi meg több száz kilométert. Semmi szükség, hogy ők védjék helyettünk a határt, nem is beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről” – ezt mondta Orbán Viktor két évvel ezelőtt, teljesen szembemenve minden korábbi, ezzel kapcsolatos fideszes állásponttal.

Ami a schengeni határok működésképtelenségét illeti, valójában arról van szó, hogy

Baksisért vehető aranyvízumokkal jönnek-mennek rossz arcú figurák a schengeni zónán belül, egy tagállami kormány pedig világosan és egyértelműen politikai célokra használja fel a migrációt, és menekülteket fuvaroztat hol egyik, hol másik határra. Egyes szakértői elemzések szerint a szlovák–magyar határon nem véletlenül épp most bukkantak fel nagyobb számú menekültcsoportok; hiszen Orbán újdonsült jóbarátjának, a szlovák választáson nyertes Ficónak a menekültellenes kampányához épp jól jöttek hivatkozási alapnak. Ilyen körülmények között vége a tagországok közti bizalomnak. Csak halkan teszem hozzá, hogy a migrációval politizálni, azzal zsarolni leginkább olyan politikai játékosok szoktak, mint Putyin, Erdogan vagy Lukasenka.

Az, hogy az európai tagállamok egyre több helyen állítanak vissza ilyen vagy olyan határellenőrzést, az unió komoly működési zavarára utal. Nem megoldhatatlan és végzetes, de egyértelmű tünet, amit kezelni kell. A nehézség abban áll, hogy ehhez mélyebb integrációra és hatékonyabb együttműködésre lenne szükség, ami néhány jól körülírható illiberális kalandor hatalmi játszmájába viszont nem passzol. Schengen vívmánya olyan érték, amelyet minden eszközzel meg kell tudni őrizni, sőt fejleszteni és bővíteni érdemes. Ez nem azt jelenti, hogy a biztonsági kérdések másodlagosak a szabad, illetve szabadabb mozgás immár biztosított jogához képest. Azt állítom: ha nemcsak szavakban, de tettekben is van európai együttműködés, akkor a schengeni egyezmény eredeti céljai maradéktalanul fenntarthatóak. Ehhez az Európai Uniónak nagyobb megértéssel, rugalmassággal és figyelemmel kell viszonyulnia a tagállamok sajátos körülményeihez, a magyar kormánynak pedig nem akadályoznia kellene a közös megoldásokat, hanem elősegítenie azt. Elsőként már az is elég lenne, ha Orbánék azonnal felhagynának az európai közösség szétverését szolgáló, láthatóan geopolitikai játszmák eszközeként használt szerepével. 

A szerző európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Varga György / MTI)