Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) legfrissebb, őszi regionális előrejelzése szerint az egész közép-európai és balti régióban jövőre a magyar gazdaság növekedhet a leggyorsabban, becslésük szerint 2,8 százalékkal. Bár a magyar kormány várakozásai ennél is pozitívabbak, az mindenképp biztató, hogy már a külföldi elemzők is látják azt, amit mi: a szankciós válság és az EU látszatintézkedései miatt stagnáló Európában a magyar gazdaság a szükséges növekedésbarát intézkedéseknek köszönhetően újból a régió éllovasává válhat. Felmerül a kérdés: mi adja a magyar gazdaság erejét, mi biztosítja, hogy még egy ilyen, külső tényezők által okozott válsághelyzetben sem sérültek a gazdaságunk alapszövetei?
A legelső sikertényező a társadalmi és politikai stabilitásunk. Sajnálatos módon mostanában Afrikától Ázsiáig azzal szembesülhetünk, hogy az egyes kormányzatok, sőt egyes államok léte nem kőbe vésett. Ezért különösen felértékelődik, hogy az unióban egyedülálló módon, Magyarországon 14. éve töretlen a hazai kormányzó pártba vetett bizalom. Ezekben a hetekben és hónapokban a nyugati kormányzatok sora fordult el vagy radikálisan vett vissza az ideológiavezérelt, társadalom- és gazdaságátalakító zöldprogramokból. Az ideológiai klímavédelem ugyanis feláldozta az ipart, a munkavállalókat és így számos helyen magát a jólétet is, miközben valódi, egyébiránt szükséges klímavédelmi eredményeket nem tudott felmutatni. Ezért kényszerülnek a kormányzó elitek (megjegyzem: nagyon helyesen) visszatérni az önellátást fókuszba helyező, emberarcú, pragmatikus energiapolitikához.
A magyar politikai stabilitás titka, hogy nem kiváltságos üzleti lobbicsoportok vagy külföldi szervezetek, hanem mindvégig a magyar emberek nézeteit képviselve rendeztük be a társadalmi-gazdasági modellünket. A magyar emberek számára a család és a munka a legfontosabb életszervező értékek, ezért egy munka- és családközpontú társadalmi berendezkedést, és az annak alapjait erősíteni képes gazdasági és politikai rendszert alakítottunk ki. Ezzel lezártuk a hazai balliberális oldal által dominált posztkommunista, neoliberális, a kiszolgáltatottságot konzerváló segélyalapú rendszert, amelyben a valós politikai hatalmat nem a választók bizalmát élvező kormányzat gyakorolta, hanem azt a multinacionális vállalatok kezébe adta át – pedig még a közgazdaságtan atyjának tartott Adam Smith is óva intett ettől több mint 200 évvel ezelőtt.
Hazánkban az egyik legmagasabb a foglalkoztatási ráta az unióban – a 2010-es 22. helyről mára a 8. helyre léptünk előre – és az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség.
A munka társadalmi becsületét, és az így elért eredményeket az állam igyekszik növelni azzal is, hogy GDP-arányosan a fejlett világban a legnagyobb mértékben, 5 százalékot költ közvetlenül családokra, miközben az OECD-átlag ennek kevesebb, mint a fele, Amerikában pedig mindössze ötöde. A világos és széles támogatottságnak örvendő, jövőképet és így stabilitást mutató játékszabályok fenntartásában a magyar emberek is érdekeltté váltak, ezért még az idei, rendkívüli és külső eredetű gazdasági sokk idején is fenntartották politikai támogatásukat a kormányzat felé.
A reálgazdaságunk jó erőben van ahhoz, hogy 2024 a növekedés éve lehessen, miután 2023-ban letörtük és egy számjegyűre csökkentettük a szankciós inflációt. A 2022-es háborús évben az egész unióban a magyar beruházási ráta volt a legmagasabb, márpedig fenntartható növekedés elsősorban beruházásból születik meg, így talán érthetőbbé válik az EBRD-közgazdászok kedvező előrejelzése is.
A külföldi közvetlentőke-befektetések (FDI) állománya is a legerősebbek között van, ráadásul, mint azt a szeptemberi Globális Innovációs Index jelentés is bemutatja, 2022-ben a nettó FDI-beáramlásunk világszinten a legelsőnek számított. Mondhatnánk szerényen, hogy Magyarországra menekült a nemzetközi tőke. Ennek alapvető oka, hogy mi képesekké váltunk a politikai stabilitást reálgazdasági stabilitásra „átfordítani”, vagyis stabil gazdaságpolitika mellett jelentősen csökkentettük az üzleti bizonytalanságot is. Ezt jól illusztrálja, hogy a beruházási kedv még az eddigi legnehezebb válságban sem esett 26 százalék alá, ami egyben azt is jelenti, hogy sikerült egy beruházásvezérelt modellt felépíteni, amelynek köszönhetően a növekedési motor így nem esett szét.
A minőség és az innovációvezérelt növekedés korában persze nem elég pusztán mennyiségekről beszélni. Azonban a minőségben is egészen jól állunk: a beérkező külföldi tőke sokféle és leginkább a jövőt alkotó iparágakban, diverzifikált szerkezetben jelenik meg hazánkban. Az már ismert, hogy exportunk high-tech tartalma és komplexitása a világelsők közé emel minket, exportkomplexitásunk a 11. legjobb a világon és a hatodik legjobb Európában. Az említett globális innovációs jelentés szerint a gyártás high-tech arányában világszinten ötödikek vagyunk, a kreatív termékek exportjában kilencedikek, high-tech exportban tizedikek, de a 15. helyezést értük el a high-tech importban is, ami a legújabb innovációk beáramlásának egy igen jó mércéje.
E sikerekben nagy szerepet játszik az is, amit az FDI „geopolitikai komplexitásának” is nevezhetünk, hiszen 2014 és 2023 között sikerült elérnünk, hogy sokkal kiegyensúlyozottabbá váljon a hazánkban befektető országok összetétele. A vizsgált időszakban az ázsiai tőkeforrás 18,8 százalékról 34 százalékra nőtt, és amíg 2014-ben a német–izraeli–amerikai hármas adta a beáramló FDI 57 százalékát, addig ez mára 27 százalékot tesz ki. A számok egyértelműek: mára már nem függünk az egyetlen fő beruházótól, Németországtól. A németek gazdaságuk sajnálatos leépítésével ugyanis hozzájárultak ahhoz, hogy ma már Dél-Korea majdnem akkora beruházó, mint Németország, pedig 2014-ben még láthatatlanok voltak a magyar FDI-ban.
Ugyanígy az innovációs nagyhatalommá váló Kína is komoly befektetőként jelent meg hazánkban, 1-ről 9 százalékra növelve részesedését. A külföldi beruházók jelenléte alapján így hazánkban egyre inkább megfér egymás mellett a legkorszerűbb technológiát felvonultató keleti és nyugati tőke, ami egyre kiegyenlítettebb arányokat eredményez. Ma már bátran kijelenthetjük, hogy egyre több lábon állunk, nem csak a saját lábainkon, hiszen a keleti nyitás sikerének is köszönhetően Magyarország 2010 óta egy perifériás térségből egy gazdasági szempontból kiemelt találkozási ponttá vált.
Azért is erős ma a magyar gazdaság, mert a politikai stabilitás és a beruházásvezérelt gazdaságpolitika mellett exportvezérelt is. Bár kicsik vagyunk, de egyben rendkívül nyitottak, erre pedig jól lehetett építeni: a találkozási pont-szerepünknek köszönhetően a GDP-arányos termékexportunk az ezredfordulós 51-ről 73 százalékra nőtt, amivel ötödikről harmadik helyre zárkóztunk fel az unióban. Exportunk is olyan része a növekedési motornak, amely még a több éve tartó krízissorozat időszakában sem állt le, sőt, 2021–2022-ben robbanásszerű emelkedést mutatott.
A szabadság számunkra az 50 évnyi kommunista diktatúra után nemcsak a gondolatok és tettek szabadságát jelenti, hanem fizikai-infrastrukturális valóságában is nagyon fontos.
Területarányosan a magyar autópálya-szakaszok bővülése kiemelkedő az unióban, 2010 és 2021 között az ezer négyzetkilométerre jutó új autópályák hosszát tekintve dobogósok vagyunk, összekötöttük a magyart a magyarral, beillesztettük hazánkat a régióba és egyben a térségünket célzó befektetőket is megnyertük magunknak. Ez jól láthatóan működik is, elég csak a hazai ázsiai befektetések robbanásszerű növekedését megfigyelnünk: miközben Európában elapadt, nálunk éppen megsokszorozódik a kínai FDI, nem utolsósorban az infrastrukturális fejlettségünknek is betudhatóan.
A reálgazdaság dinamizmusát mutató beruházási adatok mögött az alacsony közpénzügyi kitettség ad megfelelő védőhálót. Ugyanis ma már az is erősít minket, hogy Európát nézve a lakosság kezében lévő bruttó államadósság arányát és a nettó külső adósság szintjét ismerve egyaránt nagyon jól állunk. Előbbiben legelsők vagyunk, utóbbi esetében pedig előzzük Belgiumot, Ausztriát, Franciaországot vagy éppen Finnországot. Mivel a közpénzügyek tekintetében is legalább olyan fontos a minőség, mint a mennyiség, ezért fontos, hogy hazánkra a fejlett világ többségénél sokkal inkább igaz, hogy önmagának tartozik – ezzel részben kivédhetjük a kamatcsapdát is, mert a családok fogyasztását erősítheti a kamatkiadás. Ráadásul a magánszektor eladósodottsága nálunk sokkal alacsonyabb, mint az államé, nemzetközileg sem kimagasló, sőt, lehetőséget ad a hitelvezérelt növekedési fordulatra. Már csak azért is, mert a globális innovációs jelentés Magyarország egyik gyenge pontjának tartja a hitelezés jelenlegi dinamikáját: a magánszektornak nyújtott hazai banki források GDP-arányos mutatójában csak a 87. helyen állunk világszinten.
A magyar pénzügyi rendszer azonban ezt a növekedési fordulatot megfelelően tudja támogatni, mert jövedelmező, stabil és innovatív. 2021-re a hazai hitelintézeti szektor saját tőke arányos jövedelmezősége (RoE) a második legmagasabb volt az unióban és 2022-ben is bennmaradt a legjobb tíz között. A nemteljesítő hitelek 2,8 százalékos aránya, a 238 százalékos első pilléres teljes tőkemegfelelőségi index, a 179,6 százalékos likviditás vagy a 85,3 százalékos hitel-betét arány is jól jelzi, hogy a bankok a jegybanki politikának köszönhetően csúcsformába kerültek jövedelmezőségüket illetően és ebből az „ajándékba” kapott lendületből remélhetőleg képesek lesznek valamit átadni a vállalkozások számára is. Talán részben ennek a kedvező körülménynek köszönhetően is, a kereskedelmi bankok a piaci alapú hitelezés újraindítása érdekében egy önkéntes kamatplafon alkalmazását vállalták, amelynek eredményességével kapcsolatban a Kormány nagyon bizakodó.
A bemutatott sikertényezők jól illusztrálják, miért erős ma a magyar gazdaság és miért képes az uniós átlaghoz képest 2-3 százalékpontos növekedési többletet felmutatni, ami a felzárkózásunk záloga. Azonban a különböző statisztikákban betöltött dobogós pozícióink sokasága sem elég ahhoz, hogy a közepes fejlettség csapdájából való kitörésünket megvalósítsuk. Ezért érdemes megvizsgálni, milyen tényezők tudják garantálni azt, hogy a magyar gazdaság megőrizze, sőt, továbbfejlessze erejét az évtized végére és azt követő középtávoli időszakra.
A legelső tényező a demográfia. A kormány családpolitikájának köszönhetően több mint 150 ezerrel született több gyerek, 2010-hez viszonyítva a termékenységi ráta szisztematikus emelésében rekorderek vagyunk az unióban, a valódi fordulatot jelentő 2,1-es ráta eléréséért azonban még határozottan többet kell tenni. Egyszerre van szükség családbarát módon működő országra, de anyagi támogatásra is, amit a háromgyermekes anyákra kiterjesztendő szja-mentesség, az otthonteremtési támogatások fenntartása és az uniós szinten is végbemenő családpolitikai fordulat segíthet elérni.
Annak ellenére, hogy 13 év alatt 1 millió új munkahelyet hoztunk létre, és jelenleg is csúcson van a foglalkoztatottság, a töretlen gazdasági fejlődés biztosításhoz 2030-ra nagyságrendileg 500 ezer fővel több munkavállalóra lesz szükségünk. Megnyugtató, hogy minden rosszindulatú politikai híresztelés ellenére ezen új munkavállalók túlnyomó többsége az országban rendelkezésre áll. Ám fel kell készülnünk arra, hogy azokon a nemzetgazdasági területeken, de kizárólag csak abban az esetben, ahol és amikor már nem biztosítható elegendő magyar munkaerő, és fennáll a veszélye annak, hogy emiatt a gazdasági növekedés forrását biztosító beruházások maradnának el, úgy azt jól szabályozott módon és szigorúan ellenőrzött keretek között vendégmunkásokkal egészítsük ki. A foglalkoztatottak számának továbbnövelése azért különösen fontos – még ha paradoxnak tűnik is –, mert az intenzív növekedési fordulat mögött extenzív bővülésre is szükség van.
A magyar vállalatok sikerét a képzett munkaerő mellett az energia, a logisztika és a digitalizáció minősége biztosan befolyásolja. Ha ezeket az elemi szükségleteket képesek leszünk biztosítani, akkor a hazai gazdasági szektor esélyt harcolhat ki magának ahhoz, hogy termelékenységben – és akár méretben is – a nagyok mellé zárkózzon fel.
Áramigényünk másfélszeresére nő 2030-ra, ezt biztosítani fogjuk, sőt, az energiamix zöldülésével nettó villamosenergia-exportőrré válhatunk. Több, zöldebb, hazaibb és minél olcsóbb energiát kell nyújtanunk vállalkozásainknak.
Cégeink sikeréhez nagyon fontos kiépíteni egy hazai tulajdonú, hazai igényeket figyelembe vevő, magyar érdekek alapján szerveződő logisztikai, szállítási és raktározási rendszert is. Ez azonban csak akkor szolgálja jól az országot, ha fejlett infrastruktúrára épül (vasút, autópálya, légi és vízi szállítmányozás, illetve logisztikai parkok fejlesztésével), miközben hatékonyabbá is válik (lásd határátkelők fejlesztése, fuvarozási infrastruktúrák összehangolása, logisztikai parkok digitalizálása, szállítóeszközpark megújítása és zöldítése, illetve új technológiák, például önvezető járművek, drónok integrálása).
Hosszabb távon a digitális átállásunk az uniós DESI-index alapján egy helyben toporog, ezen a területen radikális változásokra van szükség. Már az is nagy ugrás lenne, ha minden vállalat saját honlappal vagy közösségimédia-jelenléttel rendelkezne. E terület fő kihívása továbbra is érvényes: jó alapinfrastruktúrával rendelkezünk, de nem használjuk ki az előnyeit, így főként a hazai tulajdonú mikro-, kis- és középvállalkozások nem élnek megfelelően ezzel a versenyképességet növelő lehetőséggel.
Az okosan újraiparosító államnak további kérdésekkel kell szembesülnie. Bár FDI-rekorderek vagyunk, ez nem garantálja a duális gazdaság felszámolását, a külföldi tudás átadását. Ezért finomhangolt FDI-politikára van szükség, horizontálisan és vertikálisan is jobban kell hasznosítani a külföldi tőkét. A célunk az, hogy a magyar vállalatok minél feljebb kerüljenek a vertikális termelési láncokban, majd minél nagyobb hozzáadott értékkel saját lábaikon is magabiztosan az exportpiacra tudjanak lépni. A beérkező külföldi tőkét nemcsak a reálgazdasági értékteremtésbe irányítjuk, de az extenzív (mennyiségi) helyett az intenzív (minőségi) növekedés szolgálatába is be kell fogni.
A külföldi beruházóktól azt kérjük, hogy működjenek együtt a hazai egyetemekkel, tudományos parkokkal – nem mindegy, hogy rajtunk, vagy velünk nevetnek, gazdagodnak a külföldi befektetőink. Az innovációs fordulatot ugyanakkor akadályozhatja a szigorú monetáris politika, ami a jövőbeli versenyképességet ölheti meg – ezt minden eszközzel ellensúlyozni kell. Az idei amerikai Jackson Hole-i Fed-konferenciára készült kutatás kimondja, hogy a monetáris szigorítás a vállalati innováció ösztönzőit és feltételeit sokszorosan rontja, ez pedig tartós kapacitáscsökkenéshez vezethet. Ezért is fontos a növekedésösztönzés minél előbbi beindítása.
Az erősebb gazdasághoz azt is ki kell gondolnunk, hogy az elektromos autózás és a hadiipar mellett melyik lesz a harmadik magyar high-tech húzóiparág, mert ez a biztonságot, prosperitást és versenyképességet növelő láb még hiányzik. Ezt már csak azért is tisztázni kell, mert minél több nemzeti bajnok kinevelése nélkül nem lesz felzárkózás. Tőlük válik válságállóbbá a gazdaság, ők szavatolják a szuverenitást és a teljes foglalkoztatottságot, így stabilitást teremtenek a gazdaságban. Egyszerre fontos a magas növekedési potenciállal bíró, stratégiai iparágak célzott támogatása, de az is, hogy a külföldi tőke által vezérelt kritikus fontosságú iparágakban tovább kell növelni a hazai tulajdonszerzést. A biztosítási, a telekommunikációs, a kereskedelmi, a légi közlekedési és az építőanyag-gyártási szektorok alapvetően határozzák meg egy ország gazdaságának működési kereteit. Magyarországon azt látjuk, hogy ezeken a területeken mégis a külföldi érdekek érvényesülnek. Ezekben a szektorokban a hazai tulajdon arányának erősítésével a javuló gazdasági pozíciók mellett – a profitegyenleg javításával – szuverenitásunk erősödése is előmozdítható lenne.
Reálgazdaságunk képes a függőség ledolgozására, de ehhez a közpénzügyekben is tudnunk kell előrelépéseket tenni: az államadósságot csökkentenünk kell és középtávon egy hitelfelvevő országból hitelnyújtóvá szükséges válnunk. Elengedhetetlen, hogy GDP-arányos államadósságunkat 2030-ra 50 százalék közelébe csökkentsük, és el kell érni, hogy a költségvetési hiányunk az évtized végére közelebb legyen a nulla, mint a három százalékhoz.
Az ország egyik legnehezebb válságsorozatán vagyunk túl, de a gazdaság alapszövetei nem sérültek: a munkahelyek megmenekültek, továbbra is özönlik a külföldi tőke, a vállalatok átmenetinek vélik a krízist, így nem újraépíteni, hanem „csak” újraindítani kell a gazdaságot. És bár gazdaságunk nem sérült, de nem is erősödött kellő mértékben, ezt kell most bepótolnunk. Az újraindítás tíz legfontosabb feltételére fordított kiemelt figyelemmel sikerrel járhatunk, 2030-ig elérve az uniós átlagos fejlettségi szint 90 százalékát. Ez a növekedési haditervünk a 2020-as évtized gazdasági háborújában.
A szerző közgazdász, az ötödik Orbán-kormány gazdaságfejlesztésért felelős minisztere.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Nagy Márton 2023. február 20-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)