A 2013-as naptári év jól indult. Akárcsak a 2012-es. A szeptemberi tétmeccsekig mindig tartott a lendület, a bizakodás, aztán ősszel jött a kijózanító pofon. Közel tíz esztendővel ezelőtt, szeptember 6-án Románia mért a magyar válogatottra egy nagyobb ütést, majd októberben Hollandia állította legjobbjainkat „kivégzőfal” elé. A 8–1-es vereség még a holdról is jól látszott. A mérkőzést követően Szalai Ádám ragadta magához a mikrofont a Telkiben tartott sajtótájékoztatón, és Vincent van Gogh íriszei helyett Edvard Munch sikolyát festette a vászonra.
A kép számos területen fogalmazott meg erős, markáns véleményt futballunk akkori jelenéről és múltjáról, de egy évtized elteltével érdemes a Szalai által feltett kérdésre újra megkeresni a válaszokat:
„Ne az eredményekről beszéljünk, hanem arról, hogy mi változott az elmúlt tíz-húsz évben!”
A futballszeretők nem csak most, hanem tíz éve, húsz éve folyamatosan át vannak verve!
– folytatta az akkor épp a Schalke 04-től a válogatott keretbe érkező támadó.
„Olyan terveket fogalmazunk meg, melyek nem reálisak, és ezeket el is hitetjük a szurkolókkal! Minden embert hülyének nézünk, és azt mondjuk minden sorozat előtt, hogy ezt meg fogjuk csinálni.”
Szinte napra pontosan az amszterdami méretes zakót követően tízezrek vándoroltak dalolva a Puskás Aréna felé.
A Csehország elleni barátságos mérkőzésre is sikerült már megtölteni a lelátókat, ez pedig a legnagyobb eredménye és visszajelzése honi labdarúgásunknak, vagyis pontosítsunk: a válogatottunk teljesítményének. Október 14-én úgy fogadhattuk az előzőekben esélyesebbnek gondolt Szerbia válogatottját, hogy csoportelsőként, egy belgrádi győzelemmel a tarisznyánkban elegendő elemózsia volt már az Európa-bajnokságra vezető útra. Akkor is, ha ezúttal pontatlanok leszünk, ponttalanok maradunk.
Természetesen sokat számít, hogy az elmúlt évek jó teljesítményének és a Nemzetek Ligájában történt csúcshódításoknak köszönhetően az első kalapból került kisorsolásra nemzeti csapatunk. Sokat nyom a latba az is, hogy értékesebbek, tapasztaltabbak lettek játékosaink, megduplázódott a topbajnokságokban játszóknak a száma, és sikeresen horgászgattak vezetőink külföldi vizeken, ahol meghatározó, méreten felüli halak akadtak a horogra. Sikeresen szólítottuk meg, honosítottuk őket. A tények tudatában már borítékolható volt, hogy ezúttal nem fogunk senkit hülyének nézni, ahogy Szalai fogalmazott, ezt valóban meg fogjuk csinálni!
| A magyar válogatott teljesítménye a legutóbbi selejtezősorozatokban | ||||
| vb-selejtezők | ||||
| 2022 | 4. hely | 10 mérkőzés (5gy/2d/3v) | 17 pont | 56,66% |
| 2018 | 3. hely | 10 m (4gy/1d/5v) | 13 pont | 43,33% |
| 2014 | 3. hely | 10 m (5gy/2d/3v) | 17 pont | 56,66% |
| 2010 | 4. hely | 10 m (5gy/1d/4v) | 16 pont | 53,33% |
| Eb-selejtezők | ||||
| 2024 | 1. hely | 6 m (4gy/2d/0v) | 14 pont | 77,77% |
| 2020 | 4. hely | 8 m (4gy/0d/4v) | 12 pont | 50% |
| 2016 | 3. hely | 10 m (4gy/4d/2v) | 16 pont | 53,33% |
| 2012 | 3. hely | 10 m (6gy/1d/3v) | 19 pont | 63,33% |
A tavalyi, Olaszország ellen elszenvedett vereség óta veretlen válogatottunk. Az előző naptári év 56,66 százalékos teljesítménye idénre már 80,95 százalékra emelkedett, és az 1998-as világbajnoki harmadik selejtezőcsoportban elért második helyezésünk után (akkor ez pótselejtezőt ért) először végezhetünk a direkt kijutást jelentő első két hely valamelyikén.
„A kudarcoknál mindenki kiáll, véleményt mond, és a másik hátába döfi a kést, de egy sincs, aki elmondaná, hogy egyetlenegy játékosunk sem játszik topbajnokságokban, egyetlen toptehetség nincs, akit ez a magyar labdarúgás az elmúlt tíz-húsz évben kinevelt, nincs egy olyan csapatunk sem, amely az Európa-ligában vagy a Bajnokok Ligájában folyamatosan ott lenne, és egyetlen magyar edző sincs, aki bármit letett volna nevesebb bajnokságokban” – folytatta válogatottunk korábbi csapatkapitánya.
Egyrészről a kudarcok könnyes búcsút vettek Magyarországtól.
Immár erőn és képességeken felüli teljesítményre is képesek vagyunk olyan válogatottakkal szemben is, amelyek korábban edzőmeccseket jöttek játszani kis hazánkba. Azonban ha megnézzük az Európa-bajnoki selejtezők aktuális táblázatait, akkor azt láthatjuk, hogy a favoritnak számító Spanyolország, Franciaország, Anglia, Belgium és Portugália mellett Magyarország, Szlovénia, Törökország, Románia és Albánia vezetik a csoportjaikat. Tapasztalható egy olyan felzárkózás a világ futballjában, amely a korábbi szélesre nyílt olló szárainak távolságát jelentősen csökkentette.
Egy nagycsapat sem mehet már biztosra esélytelenebbnek gondolt ellenfelével szemben, a világranglista 143. helyén álló litván válogatott ugyanúgy kellemetlen pillanatokat tud okozni a 32. helyig menetelő Magyarország számára, mint az Eszéken győzedelmeskedő törökök Horvátország vendégeként.
Szerencsére a legrangosabb nemzetközi kupákban is van már folyamatos képviselője hazánknak. Ez öröm akkor is, ha a Ferencváros teljesítménye mögé sok minden besöpörhető, és a legmodernebb katonai távcsövek lencséin sem látható még újabb határon túli megmérettetésre jelentkező. Ahogy korábban említettük, ismét emelkedett,
megduplázódott, kilenc főre emelkedett a topbajnokságokban szerződéssel rendelkezők száma, azonban még nem a folyamatosan játszóké.
Ráadásul Willi Orbán és Schäfer András a sérülésüket követő rehabilitációs programot végzik, Gulácsi Péter most tért vissza egyéves kihagyását követően, Bolla Bendegúz pedig kölcsönbe került a svájci Servette csapatához a Wolverhamptontól.
Válogatottunk további sikerei szempontjából elengedhetetlen, hogy Szalai Attila az eddigi 180 percét, Loic Nego pedig a közel 300 percnyi játékidejét feljebb tudja tornázni, több lehetőséget kapva csapataikban. Az utánpótlásunkból kikerülő tehetségek és a terület fejlesztését szolgáló, elmúlt évtizedben befolyt közvetlen és közvetett támogatások mértékének az összehasonlításába, valamint a külföldön is sikert sikerre halmozó vezetőedzők személyének felsorolásába ezúttal felesleges is lenne belekezdeni, már sokan megtették. Mindkét terület fejlesztést igényel, ráncfelvarrásra vár, ez vitán felül áll.
„A magyar válogatottnak szüksége van egy olyan szövetségi kapitányra, aki kőkeményen veri a fejünket, és olyan szakmai tudással rendelkezik, hogy reggeltől estig a fejünkbe veri a profi futball elvárásait, mert nincsenek olyan játékosaink, akik ezeket maguktól, a klubcsapataikból tudnák. Es akkor lehet itthon keresgélni, hogy hol van olyan edző, aki rendelkezik ilyen tudással, aki bármit is elért” – zárta gondolatait a 86 válogatott fellépésén 26 gólt szerző csatár.
Szalai Ádám még nem is gondolhatta, hogy ezt az edzőt már a nyilatkozata időpontját megelőző évben megtalálta egy bizonyos George Hemingway, a Budapest Honvéd akkori tulajdonosa.
Marco Rossi a jelenleg negyedosztályú Cavese 1919 csapatától érkezett Kispestre, hogy egy kis pihenő közbeiktatásával, öt év alatt bajnokcsapatot faragjon az érkezéséig a tabella második feléhez tartozó csapatból. A Honvéd 2017-es bajnoki címét többen nagyobb csodaként élték meg, mint a Leicester 2016-os Premier League-diadalát. Az adott keret erősségeire való építkezést, a hibák minimalizálását, a pontos taktikai rend és fegyelem kidolgozását és betartását pedig azonnal nyomon követhettük a válogatottnál is, a 2018-as szerepvállalását követően.
Marco Rossi dicsőítése a szubjektív véleménynyilvánításból a kötelező tartalmi elem kategóriába lépett.
Az a plusz, amelyet az ő személye ad a válogatottunk játékához, mint Éj királynőjének áriája A varázsfuvolához, nélkülözhetetlen elem, a legtöbb válogatott kispadjának hiánya. A világ legjobb szakvezetői általában a klubfutballban vállalnak napi szintű munkát. Magyarországon, a legjobb – immár magyar – edzőnek a kirakatban jutott hely. Ezen kirakat előtt pedig sokáig megállnánk még bámészkodni.
A szerző 24-szeres válogatott labdarúgó, játékosként a Ferencvárossal háromszor, míg a német Kaiserslauternnel egyszer nyert bajnokságot.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Huszti István / Index)