A világgazdaságban betöltött súlyához képest az Egyesült Államok kulcsvalutája révén aránytalanul nagy szerepet játszik a nemzetközi pénzügyi életben. Meddig tartható fenn ez az egyensúlytalannak tűnő rendszer? Milyen erők hatnak egy arányosabb, többpólusú valutarendszer kifejlődése irányában? Valóban közeleg a dollár király trónfosztása?
A modern gazdaságtörténelemben csak három ország – Hollandia, Anglia, USA – nemzeti pénzéből lett igazi világvaluta. Az amerikai dollár a második világháborút követően lépett az angol font helyébe mint a világ domináns kulcsvalutája. Korábban sem a holland gulden, sem az angol font nem játszott ilyen kiemelkedő szerepet. Noha az Egyesült Államok ma már a globális GDP-ből alig egynegyeddel részesül, a világkereskedelemben pedig ennél is kisebb (13 százalék) a súlya, a dollár igen jól tartja magát a világporondon.
A nemzeti jegybankok által tartalékolt külföldi valuták közel 60 százaléka dollár (az angol font súlya soha nem haladta meg az 50 százalékot). A világkereskedelem felét amerikai valutában számlázzák, s hasonló a zöldhasú szerepe a nemzetközi kölcsönökben és adósságügyletekben is. Közel 90 százalékos részarányával pedig a dollár a valutatőzsdék királya.
Az uralkodó tartalékvaluta szerepből és a velejáró nemzetközi „monetáris hatalomból” Amerika hasznot húz. Például hosszú távon is képes méretes fizetésimérleg-hiányt felhalmozni, külföldi tőkebeáramlással – vagyis eladósodással – ellensúlyozni a rendkívül alacsony belső megtakarítást.
A „monetáris hatalom” része a dollár geopolitikai szankciós fegyverként való egyre sűrűbb használata, amit Washington – mint a dollárbankjegy kibocsátója/„tulajdonosa”– jogszerűnek tart.
Például amerikai kezdeményezésére kizárták Iránt, Venezuelát és Oroszországot a nemzetközi pénzügyi infrastruktúra legfőbb eleméből, a SWIFT elektronikus pénzügyi fizetési hálózatból. Az ukrán háború okán bevezetett pénzügyi szankciók keretében Washington blokkolta az oroszok hozzáférését még az amerikai hitelkártyacégek hálózataihoz is. A 300 milliárd dollárra rúgó orosz devizatartalék Washington (és szövetségesei) általi zárolásával lényegesen megnőtt a pénzügyi fegyver hatóerejének szintje.
A dollár szankciós geopolitikai fegyverként való egyre gyakoribb bevetése felerősítette a dollártalanítási erőfeszítéseket, különösen a globális Délen. A kampány élén a BRICS-csoportosulás három állama – Kína, Oroszország és Brazília – áll (a másik két tagország, India és Dél-Afrika hozzáállása meglehetősen visszafogott).
Peking szerint a globális Dél által vizionált és támogatott multipoláris világrend nem életképes többpólusú valutarendszer nélkül, különösen annak fényében, hogy Washington valutáját szankciós fegyverként veti be geopolitikai ellenfeleivel szemben.
A BRICS hangzatos stratégiai célja a közös valuta megteremtése, jóllehet az öt alapító tagállam nem egyformán lelkesedik az ötletért. Még abban sincs koncepcionális egyetértés, hogy milyen közös valutát akarnak: euró típusú kollektív pénzt, vagy például az IMF Különleges Lehívási Jogok (SDR) nevű virtuális valutájához hasonló, korlátozott funkciójú tartalékpénzt. Munkacsoportot állítottak fel a javaslat kidolgozására.
Augusztusban a johannesburgi BRICS-csúcson hat államot – Egyiptom, Irán, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Etiópia, Argentína – meghívtak a szervezet tagjai közé. Jövő év januárjától a BRICS-11 a világnépesség közel felét, a globális GDP harmadát fogja adni. Ugyanakkor a kibővült országcsoport még a jelenleginél is jóval tarkább összetételű lesz, ami nem sok jóval kecsegtet a szervezet jövőbeli cselekvőképességét illetően. Az új tagországok között némelyek (különösen Szaúd-Arábia és Egyiptom) gazdaságilag és katonailag erősen függnek az Egyesült Államoktól.
Ebben a bonyolult konstellációban, sikerülhet-e egy közös, a dollár alternatívájaként szolgáló BRICS-valuta létrehozása? Aligha. Az euróhoz hasonló egységes fizetőeszköz vagy tartalékvaluta létrehozásához hiányzik az erős politikai akarat, lényegében Oroszországra és Brazíliára korlátozódik az aktív támogatói kör. De még az akarat kritikus tömegének megléte esetén is kilátástalan a szükséges intézményi keret (BRICS-központi bank, közös monetáris politika, bizonyos fokú fiskális koordináció és fegyelem stb.) kialakítása a BRICS-11-re jellemző nagy fokú földrajzi, fejlettségbeli és geopolitikai sokszínűség következtében.
Retorika ide vagy oda, Peking valójában nem érdekelt még egy korlátozott funkciójú, az SDR-hez hasonló közös tartalékvalutában sem. Már csak azért sem, mert a jüant 2016-ban bevették az IMF által kezelt SDR valutakosarába a dollár, euró, angol font és japán jen társaságába.
Peking hosszú távra tervez, és arra törekszik, hogy – az apró lépések kitartó politikáját követve – a BRICS-en belül idővel a jüan legyen a de facto közös pénz. De hogyan? Például úgy, hogy a kínai részvénytöbbségű New Development Bank, a BRICS fejlesztési intézménye (a „kis Világbank”) az eddiginél sokkal nagyobb arányban finanszírozza a projektjeit jüanban. Ugyanez vonatkozik Kína „Egy Út – Egy Övezet” elnevezésű infrastruktúra-fejlesztési programjára, amelyben ma még jóval több projektet finanszíroznak dollárban, mint jüanban.
A kis lépések pekingi politikájához tartozik a BRICS-nemzeti valuták mainál sokkal kiterjedtebb használatának ösztönzése az egymás közötti kereskedelemben és beruházásokban. Ennek a külpolitikai optikája is kedvező Peking számára, mert nem kelti azt a látszatot, hogy a BRICS-ben a dollárhegemóniát jüandominancia váltja fel. Már ma is a BRICS-5-ön belüli kereskedelem harmada nemzeti valutákban bonyolódik le.
Kína az idén mérföldkőhöz érkezett: a jüanban jegyzett kereskedelmi forgalom elérte a teljes külkereskedelem felét, s először felülmúlta a dollárban lebonyolított kereskedelmet.
Ez a dollártalanítási stratégia eddigi leglátványosabb sikere. Tárgyalások folynak Kína és Szaúd-Arábia között a Kínába irányuló szaúdi olajexport jüanban történő fizetéséről, aminek megvalósulását gyorsíthatja Rijad BRICS-csatlakozása 2024-ben. A dollártalanítás túlmutat Kínán. Például India és az Emirátusok nemrég kötött egyezményt a dollártól való elszakadásról és az indiai rúpiában számlázott kereskedelemről. Az Oroszországból származó, jelentős mennyiségű olajimportért India már teljes egészében a korlátozottan konvertibilis rúpiában fizet.
A kínai valuta kiterjedtebb nemzetköziesítéséhez – a BRICS-en belül és azon kívül – a jüan külföldi likviditásának nagy fokú növelésére van szükség. Úgy tűnik, hogy Peking a jelenlegi szakaszban a jüan likviditást elsősorban kétoldalú devizacsere-ügyletek révén kívánja elmélyíteni. Ezek keretében a kínai jegybank jüanban jegyzett likviditási keretet bocsát az arra alkalmas partnerek rendelkezésére a növekvő bilaterális kereskedelmi forgalom finanszírozására.
A Kínai Népbank már félszáz ország központi bankjával – köztük a MNB-vel – kötött devizacsere-egyezményt.
Hosszabb távon a BRICS dollártalanításában számottevő szerep hárulhat a központi jegybankok által kibocsátott nemzeti digitális valutákra, amelyekkel való kísérletezés már valamennyi BRICS-tagországban megkezdődött. Kína jár az élen, ahol a digitális jüant 2020 óta tartják nagyszabású próbaüzemben közel 300 millió ember és 5 millió bolt bevonásával. Távlati cél az e-jüan dollárhelyettesítő alkalmazása a kétoldalú külkereskedelmi kapcsolatokban.
A digitális valuták bevezetése áttörést hozhat a SWIFT – a ténylegesen Washington ellenőrzése alatt álló nemzetközi telekommunikációs fizetési rendszer – fokozatos leépítésében. A SWIFT-ből már két BRICS államot – Oroszországot és Iránt (amely januárban csatlakozik a BRICS-hez) – Washington kezdeményezésére kizártak.
Peking már közel egy évtizede sikeresen működteti saját nemzetközi pénzügyi fizetési infrastruktúráját (CIPS), amelynek kifejezett célja a SWIFT-rendszertől való erőteljes függőség enyhítése, és a potenciális nyugati pénzügyi szankciók kivédése. A CIPS-nek már másfél ezer tagja van, amelyek több mint fele külföldi. Peking kifejezett célja a BRICS-országok pénzintézeteinek minél erősebb bevonása saját fizetési rendszerébe.
Brüsszelben vannak, akik elégedetlenek az euró EU-n kívüli korlátozott nemzetközi szerepével, például azzal, hogy a közös valuta két évtized alatt alig tudott egyötödnél magasabbra emelkedni a globális valutatartalékokban, a nemzetközi fizetésekben pedig lényegében regionális valuta maradt. Ráadásul baljós, hogy 2010 óta 28 százalékról 21 százalékra esett vissza az euró részaránya a világ valutatartalékaiban. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság exelnöke nyíltan kiállt az amerikai pénzügyi függőség csökkentéséért az euró nemzetközi szerepének fokozásán keresztül.
Távlatilag sem várható jelentős elmozdulás az euró nemzetközi pozíciójában. Miért? A fő ok strukturális: az EU hosszú távú kereskedelmi többlete, amely 2021-ben 55 milliárd eurót tett ki a kívülálló országokkal szemben. Ahhoz, hogy az EU-n kívül a jelenleginél jóval több euró legyen forgalomban, a közösségnek kitartóan masszív kereskedelmi deficitet kellene produkálnia. Ez megvalósíthatatlan Németország – az exporttöbblet fő kitermelője – kifejezetten merkantilista, exportmaximalizáló beállítottságának feladása nélkül, aminek kicsi a valószínűsége. (A dollár erős nemzetközi pozíciójához jelentősen hozzájárult Amerika strukturális kereskedelmimérleg-deficitje, amelynek következtében folyamatosan masszív volumenű dollár – készpénz és értékpapír – kerül az USA-n kívülre.)
A másik ok: az euróövezet markáns heterogenitása miatt viszonylag korlátozott a valutaklub szintjén rendelkezésre álló, magas minőségű állampapírok mennyisége és likviditása. Bár mind a görög, mind a német kincstárjegyeket euróban jegyzik, a méretes kockázati különbség miatt a két papír iránt közel sem egyforma a zónán kívüli befektetői kereslet. Az egységes valuta egy évtizeddel ezelőtti, elhúzódó, egzisztenciális válsága sem növelte az euró iránti hosszú távú befektetői bizalmat. Ezzel szemben az USA szofisztikált, likvid pénzpiaca korlátlanul bővelkedik a legmagasabb, AAA-bonitású értékpapírokban.
A nemzetközi szakirodalomban némelyek már a dollár király közelgő trónfosztását vizionálják. Erre azonban jó ideig nem fog sor kerülni, jóllehet a dollártalanítási törekvések erősödni fognak.
Tény, hogy a zöldhasú súlya már két évtizede lassan süllyed a világ valutatartalékaiban. A dollár jövőbeli világpozíciója számos kis „tűszúrástól” gyöngülhet meg. A bennfentes kulcsvaluta sokáig élvezheti a tehetetlenségi nyomaték előnyeit. Úgy, mint az angol font, amely csak a második világháború után adta át a helyét végleg a dollárnak. Minden bizonnyal ennél sokkal kevesebb idő kell majd ahhoz, hogy a jelenleginél kiegyenlítettebb, tripoláris – dollár, euró, jüan – valutarendszer lépjen a dollárhegemónia helyébe.
A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját .
(Borítókép: Miguel Candela / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)