A 2022-es országgyűlési választások utáni első elemzői közhely szerint keresték a Jobbik szavazóit az ellenzéki oldalon, minthogy arra számítottak, a már 2018-ban érezhető átszavazási hajlandóság fennmaradt. Nem részletesen elemezve a nagyon rossz szereplés feltárt okait, egyvalami biztos: a Jobbik – Konzervatívok megcsinálta házi feladatait, és például a bérfelzárkóztatási programja, illetve a gazdasági migráció elleni határozott és konzekvens fellépésével is jelzi: megértette a választók üzenetét, jobbközép, keresztény, de euroatlanti elkötelezettségű alternatívát kell építeni a fideszes egypárti túlhatalommal szemben. Céljainkat európai alapértékek mentén fogalmaztuk meg, mert Szent István királyunk Európa mellett kötelezte el hazánkat több mint ezer éve.
Van-e ilyen politikára igény hazánkban, kell-e tehát konzervatív párt?
Csizmadia Ervin amellett érvelt tavaly nyáron megjelent elemzésében, hogy nincs. Ezzel vitáznék, hiszen kizárólag az angolszász típusú konzervatív párt ismérveit sorolva vonta le ezt a következtetést. Ne felejtsük, a magyar történelmi és politikai hagyományban Széchenyi óta megvan a nyugati elköteleződésű, konzervatív hagyományokat fenntartó vonulat. Ráadásul minden szociológiai felmérés szerint a magyar társadalom, főleg vidéken, dominánsan konzervatív gondolkodású társadalmi kérdésekben, gazdaságpolitikai kérdésekben viszont visszacseng a kádári időszak öröksége. Pontosan ezt a keveréket ajánlja általában a Fidesz, amely tehát álkeresztény, áldemokrata és nem konzervatív.
Csak egy példa arra, hogy milyen szereplői vannak a Fidesz elnevezésű hatalom- és pénztechnológiai konglomerátumnak, amelyet úgy állítottak elő, hogy jó kommunista módjára minden szövetségesüket leszalámizták, s jelenleg a KDNP neve is csak azért kell nekik, hogy „papíron” kormánykoalícióként adhassák el magukat.
Amellett érvelünk tehát, hogy a vidéket és a klasszikus polgári-konzervatív réteget nem lehet baloldali és liberális üzenetekkel megszólítani: azzal, hogy a Fidesz végérvényesen az oroszpárti szélsőjobbra tolódott, és szatellitpártjától, a Mi Hazánktól, már alig különböztethető meg. A Jobbik – Konzervatívok felelőssége, hogy az ellenzék józan, jobbközép, nemzeti pártjaként szóljunk azokhoz – vállalkozókhoz, helyi közösségek vezetőihez, konzervatív értelmiségiekhez, valamint általában a vidéki középosztályhoz – akik számára az ellenzék eddig alig volt képes kínálni valamit.
Az új pártok egyike sem kereszténydemokrata, konzervatív,
hiszen Vona Gábor hangsúlyozott ideológiamentes formációja per definitio nem nem is a párt valójában, Márki-Zay köre pedig olyan „one man show”, amelynek vezetője bizonyította alkalmatlanságát, és összes komoly korábbi támogatója elhagyta, hogy a Karácsony Gergellyel és Bajnai Gordonnal, illetve a 2010 előtti időszak háttérfiguráival történt pénzezési kérdést már ne is említsük.
Azért fontos egy valódi keresztény és konzervatív párt, illetve szövetség létrehozása, mert – a lengyel példa is mutatja –, csak külön arcéllel indulva, de nyitva hagyva egy koalíciós közös kormányzás lehetőségét lesz esély a kormányváltásra, amelyet elvár az ellenzéki szavazó. A Jobbik – Konzervatívok szövetségkötése a kisgazdákkal ennek első lépcsője.
Továbbra is várunk mindenkit a sátorba, aki ezt a célt követi, és hisz a hagyomány erejében, a kiegyensúlyozott polgári demokráciában és a szociális piacgazdaságban. Mert a kormányváltás és ezek a feltételek hozzák el a jólétet és szabadságot minden magyar polgárnak. Erre kaptunk ígéretet a rendszerváltáskor, amire jómagam – életkoromnál fogva – jól emlékszem.
A szerző nyelvész, egyetemi docens, országgyűlési képviselő, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.