A Pippo újságíróktól rogyadozásig telt felső szintjénél is árulkodóbb volt a Libriben kígyózó sor, melynek tagjai mind a sikerkapitány aláírására várakoztak. Marco Rossi neve tizenegy év alatt fogalommá vált a magyar labdarúgásban: személye már-már garanciát jelent a meg nem alkuvó, harcias játékra, a mentális tartásra, összességében arra az alaphozzáállásra, amit sokszor hiányoltak a törzsszurkolók és a szélesebb körű nyilvánosság is a válogatottól a korábbi években. Lehet, sokszor Szoboszlai Dominikról és csapattársairól beszélünk, de a Mister személye legalább annyit számított az elmúlt évek ugrásszerű népszerűségnövekedésében és kiugró eredményességében, mint a liverpooli karmesteré.
Az idény utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjét megelőző interjúban Kalmár Zsolt arról mesélt, az olasz szakember megannyi tulajdonságát lehetne kiemelni, a legfontosabb mégiscsak talán a kommunikációs készsége. Az a kiemelkedő érzék, amivel képes szinte mindig azt és akkor mondani a játékosainak, amire a csúcsteljesítmény eléréséhez a legnagyobb szüksége van. Ezzel a képességgel vált a kerettagok többségének tiszteletbeli keresztapjává, vagy már-már pótapjává. Konkrét példát épp a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik hozott, mikor a minap az M4 Sportnak adott interjúban elmesélte, a 2020-as Eb-kvalifikációról döntő Izland elleni mérkőzés előtt a későbbiek szempontjából milyen fontos üzenetet kapott a koronavírus-járvány miatt karanténba kényszerült Rossitól. A történet folytatására alighanem emlékszünk mind, félpályás szóló és óriási gól az izlandi kapu bal alsó sarkába a hosszabbítás pillanataiban...
Rossi kiemelkedő kommunikációs képességeiről újságírói tapasztalatból is sokat regélhetnénk. Rendben, a magyar nyelvbe a jelek szerint beletört a bicskája, és egyik-másik sajtótájékoztatóján talán túl sokat foglalkozik a kommentekkel, de ez utóbbit simán betudhatjuk a meccsekkel természetesen együtt járó feszültségnek. Személyes interjúk alkalmával azonban csak úgy árad belőle a nyugalom és a derű. Talán mindez annak is köszönhető, közel a hatvanhoz bőven megtanulta, nincs a világon semmi a futballon kívül, ami miatt igazán érdemes lenne megfeszülni. Aki egyszer már átélte, hogy lényegében mindent elveszít, ami addig a világát jelentette – a 2010-es évek elején a futballtól eltávolodva, testvére segítségével már a könyvelői pálya megkezdését fontolgatta –, ismeri annyira az emberi lét mélységeit, hogy igazán értékelni tudja a dolgos hétköznapok örömeit. Hát még ha azok az örömök egy nemzet futballtradícióinak feltámasztásához kötődnek.
Beszélhetnénk arról, milyen munka folyik a kiemelt hazai akadémiákon, és persze arról is, hogy napjaink sikereihez mekkora összeggel járult hozzá a közös kasszából az állam. Mindezek (is) nyilván fontos összetevői a válogatott által az utóbbi tíz évben elért kiemelkedő sikereknek. Valahogy mégis az az érzésem, hogy a magyar futball XXI. századi történetének – és itt leginkább továbbra is a válogatottról beszélhetünk, nem az NB I átlagszínvonaláról – legjobb ötlete egy Andrássy úti étteremben fogalmazódott meg. Akkor, amikor először hangzott el idehaza, hogy mekkora pazarlás lenne, ha a Brescia és a Sampdoria korábbi középpályása elköszönne a futball világától, és igazán tehetne egy próbát Magyarországon az edzői pályafutása folytatására. Az ötletet szerencsénkre tettek követték, és 2012 májusában, Kispesten, a Puskás Ferenc utcában – az 1–3. szám alatt áll a csapat stadionja – Marco Rossi aláírta az első honvédos szerződését.
Ott és akkor egy olyan valóban következetes, munkamoráljában példaértékű szakember csöppent a sokszor nem épp ezen értékekről híres hazai futballközegbe, akire mindennél nagyobb szükségünk volt. Noha az útja néhány vargabetűvel vezetett a kispesti klub vezetőedzői székéből a válogatott kispadjára, már 2018-as kinevezésekor érezni lehetett, végre valami egészen más jön, mint a nagyokat mondó, de annál kevesebbet mutató előd, Georges Leekens alatt volt. A Magyar Labdarúgó-szövetség akkori közleménye egyértelműen fogalmazott a célokat illetően: „Egy középtávon tartósan eredményes, új, fiatal játékosokra is épülő csapat” kialakításával bízták meg Rossit, aki „többször bizonyította, hogy a csapatépítés, közösségteremtés szakembere”. Bejött.
Ennél pontosabban utólag sem lehetne leírni mindazt, ami a válogatottnál történt az elmúlt években. „Nem is csak ezt az egy meccset várom, hanem azt, hogy abban a közegben lehessek ismét, ami a válogatott körül kialakult. Nem véletlen, hogy sok csapattársam egy nagy családként jellemzi a mostani válogatottat, jobb szót én sem tudnék mondani rá... (Rossinak – a szerk.) Kulcsszerepe van abban, hogy tényleg egytől egyig ilyen boldogan és jó szívvel megyünk Telkibe. Kicsit mindannyiunk apja, aki mindig azt mondja, amit épp hallanunk kell, cserébe pedig minden játékos kész tűzbe menni érte” – mesélte Kalmár a mostani válogatottról. „Tényleg az egész csapat, a stáb, az edzőtől a masszőrig, az egész olyan, mint egy második család a számomra” – adott hasonló leírást a csapatkapitány, Szoboszlai, mikor májusban, még a Leipzig játékosaként fogadta az Index stábját Németországban.
A kígyózó sornak dedikált Rossi – Folytassa, Mister! című kötetet jegyző kollégánk, Ch. Gáll András korábban úgy fogalmazott, számára Marco olyan, mint a mondabéli Midász király: amihez csak nyúl, arannyá lesz. Szerintem viszont a mester inkább az olasz konyha szakácsaihoz hasonlatos. A rendelkezésre álló – néha igen szegényes – alapanyagokból rendre képes a lehető legtöbbet kihozni, úgy, hogy a végén alig várjuk, hogy újra jöhessünk vacsorázni.
Apránként, ám annál nagyobb bizalommal kerültek asztalra az alkotóelemek, de 2019 novembere, a Wales elleni 2–0, és az így elbukott egyenes ági kvalifikáció óta látványosan felgyorsult a folyamat. Az új összetevőkkel pedig minőségit ugrott a koszt is. Elég csak a B, majd az A divíziós Nemzetek Ligája-menetelésre, vagy épp a mostani Európa-bajnoki selejtezőre gondolni. Igen, akadt egy-egy megingás, a szempontunkból rosszabb félidő, de közben olyan, korábban szinte elképzelhetetlen bravúrnak gondolt eredményeket sikerült elérni, mint a szerbek háromszori legyőzése, a németek elleni döntetlenek és győzelem, vagy épp a Rossi által kedvencként megjelölt, wolverhamptoni 0–4. Mindezt úgy, hogy sikerült három év alatt lemenedzselni egy teljes generációváltást, a válogatottat pedig a korábban meghatározó 4–2–3–1/4–4–2-es hadrendről üzembiztosan átállítani a taktikailag sokkal rugalmasabb, a csapatot alkotó játékosok erősségeit jóval inkább domborító 3–4–2–1-es alapfelállásra. Rossi úgy nyúlt az eredendően olasz (háromvédős) recepthez, hogy a lehető legjobbat hozza ki a hazai alapanyagokból – Lang Ádámtól Gazdag Dánielen át Varga Barnabásig.
Lehet, a kapitány immáron 59 mérkőzést számláló örök mérlege még nem ér fel a történelmi nagy elődökével – Sebes Gusztáv vagy épp Mezey György jóval jobb győzelmi arányt tudhatott magáénak –, azzal azonban egyedülálló tettet hajtott végre, hogy két Európa-bajnokságra is kivezette a válogatottat. 1964-re Baróti Lajossal, 1972-re Illovszky Rudolffal, 2016-ra Dárdai Pál és Bernd Storck koprodukciójában jött össze a kvalifikáció. Most pedig 2021 után a 2024-es kontinensbajnokság is bekerül Rossi mester neve mellé. A Puskás Aréna csordultig telt széksorai közt épp csak az asztalt nem ütik az evőeszközökkel, hogy „még, még, még, mert ennyi bizony nem elég”.
Mi mást is kívánhatnánk, mint hogy a sorozat jó darabig ne szakadjon még meg, Rossi pedig apránként mindannyiunk otthonában családtaggá hasonlatos figurává váljon. Elvégre a „tízmillió szövetségi kapitány országában” egy szakmailag hiteles, valóban felkészült keresztapa minden asztaltársaságba jól jön...
Folytassa, Mister!
A szerző az Index sportrovatának munkatársa.
Kíváncsi a magyar válogatott szövetségi kapitányának eddigi karrierjére és életére? Megjelent az IndaPress kiadásában Folytassa, Mister! címmel Marco Rossi életrajzi könyve, exkluzív fotókkal és soha nem hallott történetekkel. Kattintson ide a könyv megvásárlásához!
(Borítókép: Kalmár Zsolt és Marco Rossi szövetségi kapitány a labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában a Magyarország–Montenegró-mérkőzés után a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)