Az uniós kormányok vezetőinek arról kell dönteniük a közeljövőben, mégpedig egyhangúan, hogy Ukrajna megkezdheti-e a csatlakozási tárgyalásokat a szervezettel. Ez fontos és sok tekintetben Európa jövőjét befolyásoló döntés lesz. A csatlakozási tárgyalások hosszadalmasok, számos részterületre kiterjednek, és a tagjelölt ország folyamatosan „házi feladatokat” is kap az uniós harmonizáció végrehajtására. A tárgyalások megkezdésének alapfeltétele a stabil demokrácia és a jogállamiság megléte az adott országban. Uniós nyelven „a demokráciát, a jogállam és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitása, a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és védelme”. Ehhez a csatlakozási folyamat során még sok egyéb tennivaló is párosul, egészen az euró bevezetéséig, amelyre gyakran a teljes tagság után is hosszú éveket kell várni. Az úgynevezett koppenhágai kritériumokat, tehát a stabil demokrácia meglétét azonban már a csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt biztosítani kell.
Aki tárgyilagosan, elfogultság nélkül szemléli a valóságot, annak el kell ismernie, hogy Ukrajna ma nem stabil demokrácia, nincsenek vagy gyengék az ezt garantáló intézményei, és nem biztosítja a kisebbségi jogok érvényesülését sem.
Az országban betiltották az ellenzéki pártokat és az egyik legnagyobb egyházat, hadi cenzúra érvényesül, a tervek szerint nem tartják meg az esedékes választásokat és erősen korlátozzák a kisebbségek nyelvhasználatát. Ukrajna természetesen hadban áll, fegyveres agresszió érte, véres és pusztító csatát vív területe megvédésért. Miközben a kisebbségek és az egyházak üldözése nem elfogadható, háborús időkben valóban nem könnyű fenntartani a parlamenti demokráciát, és a hírközlésnek is tekintettel kell lennie a védelmi szempontokra.
Senki sem kívánja, hogy a kijevi parlamentben vitákat tartsanak például arról, hogy Oroszországnak vagy Ukrajnának van inkább igaza a konfliktusban, és a háborús veszteségek számának eltitkolása is érthető. Azt is csak külső forrásokból tudjuk, hogy az ország elvben 43 milliós lakossága lényegében megfeleződött, mert legalább nyolcmillióan Nyugatra, ötmillióan Oroszországba távoztak, és az oroszok ellenőrizte területeken hét-nyolc millióan élnek. Mindez érthető és alapos indok arra, hogy a háború vége után komoly és nagylelkű támogatást nyújtsunk az ország újjáépítéséhez, sokat szenvedett népének megsegítéséhez. De Ukrajna ma nem stabil demokrácia, és sajnos nem is stabil állam. Az Európai Unió saját elveit és eddig kőbe vésettnek tartott jogszabályait sérti meg, ha a csatlakozási szerződések megkezdéséhez szükséges koppenhágai kritériumok teljesítésétől eltekint.
Természetesen már korábban is előfordult, hogy geopolitikai szempontok miatt felgyorsították egyes országok csatlakozását. Portugália atlanti-óceáni katonai bázisai, Görögország az orosz befolyás ellensúlyozása miatt kapott soronkívüliséget, és az egész keleti bővítést is részben a Nyugat geopolitikai érdekei indokolták. A demokratikus államrend megléte azonban mindenütt feltétel volt. Az Ukrajnához hasonlóan háborút viselő Horvátország csak tíz évvel a Szerbia ellen vívott harc befejezése után, stabil demokráciával és stabil határokkal kezdhette meg 2005-ben a csatlakozási tárgyalásokat. Ciprus esetében ennél is többet, a török invázió után harminc évet kellett várni az ország (praktikusan annak déli fele) uniós tagságáig.
Ha tehát az Európai Unió valóban segíteni akar az ukrán nemzetnek, akkor a majdani tagság elismerése mellett most egy fenntartható békéhez kell hozzásegítenie az országot.
Amíg folyik a háború és az ukrán kormány által ellenőrzött területek mérete és a lakosság száma is ismeretlen, addig érdemi csatlakozási tárgyalásokat nehéz elképzelni. Egy kényszerű tűzszünet pedig azzal a veszéllyel jár, hogy a háború bármikor ismét kiújulhat, és az EU még a mostaninál is jobban belesodródhat a háborúba. Ukrajna uniós tagságának akkor érnek meg a politikai feltételei, amikor – lehetőleg nemzetközi garanciával – tartósan rendezi Oroszországgal való viszonyát. (A gazdasági feltételek teljesítése sem lesz könnyű, de ezt most hagyjuk figyelmen kívül.) Ha az érdemi béketárgyalások elmaradnak, akkor sajnos elképzelhető, hogy az ukrán front beszakadásával és/vagy az amerikai támogatás megszűnésével az ukránok végzetes helyzetbe jutnak. Egy ilyen tragédiánál az EU diplomáciai erejével, komoly gazdasági potenciáljával és az oroszellenes szankciók ügyes kezelésével bizonyosan jobb békét tudna kialkudni Ukrajnának.
A háborús párt hívei sokáig oroszbarátsággal vádolták a békekötés híveit. Mára széles körben elfogadottá vált, hogy Oroszországnak nem érdeke a gyors béke Ukrajnával, és békevágyát elsősorban az orosz közvélemény és a Globális Dél megnyerése érdekében hangsúlyozza. Az EU harcias, de a valódi katonai támogatást egyre jobban nélkülöző nyilatkozatai akaratlanul is ezt a moszkvai célt szolgálják. A huszonhét tagállam politikai és gazdasági súlyával alátámasztott békekezdeményezést azonban nehéz lenne Moszkvának visszautasítania. Az unió vezetői ma Kijev mögé bújva azt ismételgetik, hogy a békét csak az ukrán vezetés kezdeményezheti. Amikor azonban tavaly tavasszal az ukránok megegyeztek volna Oroszországgal, akkor a Nyugat vette rá őket a béke elutasítására és a háború folytatására. Így nagy álszentség most arra hivatkozni, hogy az ukránok nem akarnak tárgyalni Moszkvával. Meg kell próbálni a békét, és ha mégis Moszkva ellenállásán bukna meg, akkor az Ukrajna iránti szolidaritás is újra megerősödne. Azt a jelenlegi kijevi vezetésnek is meg kell értenie, hogy Európa népei nem akarnak belesodródni a háborúba, és erőforrásainkat érdemesebb lenne Ukrajna újjáépítésére fordítani.
Az Európai Bizottság Ukrajna mellett Moldovával is meg akarja kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat. Moldova a hírek szerint úgy is hajlandó lenne csatlakozni, hogy egyelőre nem erőlteti az oroszok ellenőrizte Transznyisztria visszaszerzését. Sőt, az egész problémára szeretne fátylat borítani az uniós tagság érdekében. Moldovában sok éve kiélezett politikai küzdelem folyik a Nyugat-barát és oroszbarát erők között, miközben az ország Romániával való egyesülése is napirenden van. Moldova Európa legszegényebb országa, és demokráciáját is csak fenntartással lehet stabilnak nevezni. De ha a csatlakozási tárgyalások megkezdésével sikerül megóvnia a háborúba való belesodródástól, akkor talán érdemes támogatni a dolgot, hiszen nagy jóindulattal beleszuszakolható a koppenhágai kritériumok teljesítésébe.
Ukrajna és Moldova tagságával az EU gazdaságilag bizonyosan nem lesz erősebb, politikailag és katonailag viszont közelebb sodródhat a háborús zónához.
Szerbia és Törökország csatlakozásának késleltetésével, illetve elutasításával viszont gazdasági előnyöktől és geopolitikai súlyának növelésétől fosztja meg önmagát. Belgrád és Ankara egy önállóbb, az USA, Kína és Oroszország között kiegyensúlyozottabb szerepet játszó EU-t jelentene. Akik az előbbi két ország csatlakozását támogatják, az utóbbi kettőét pedig elutasítják, azok erre az önállóságra is nemet mondanak.
A szerző volt európai parlamenti képviselő.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Vlagyimir Iljics Lenin szobra Kongaz városában, Moldovában. Fotó: Pierre Crom / Getty Images Hungary )