Önkormányzati és EP-választás, Szoboszlai-gólok, Trump, olimpia, magyar soros uniós elnökség – 2024-ben lesz minden! Az idei év minden szempontból nehéznek és izgalmasnak ígérkezik. Politikai szemtanúként összeállított szubjektív 5+1-es listám a legfontosabb, előttünk álló eseményeket összegzi:
Közös hazánk szempontjából nem kérdés, hogy a legfontosabb esemény június 9-én jön el, amikor a magyar alaptörvény tizenegyedik módosítása értelmében egyszerre tartják az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. Mint azt tudják: személyesen egyikben sem vagyok érintett, hiszen korábban bejelentettem, hogy nem indulok újra EP-képviselőnek, ugyanakkor az is igaz, hogy az általam alapított Esély Közösség több önkormányzati képviselő- és polgármester-jelöltet is aktívan támogat majd a regionális választásokon. Bízom benne, hogy minden most ellenzéki város szabad város is marad, sőt akár a továbbiakban jöhet el a változás. Ehhez azonban még sok munkát kell elvégezni.
Az EP-választás egyik fontos kérdése lesz, hogy meg tudja-e őrizni a Fidesz–KDNP a jelenlegi 13 mandátumát az Európai Parlamentben, vagy esetleg az ellenzéki pártok csökkenteni tudják majd ezt a különbséget. A közös hazánkat érintő szélesebb kép kapcsán ennél talán érdekesebb, hogy miként módosulnak a nagy európai pártcsaládok erőviszonyai, illetve hogy a Fidesz jelenleg független EP-képviselői milyen frakcióba ülnek majd be, és annak mekkora ereje/szerepe lesz majd a következő évek uniós politikájában.
Jósolni nem is akarok, de politikai szemtanúként azt látom: a Fidesz az elmúlt években sikertelenül próbálta meg összetákolni az EU-ellenes, illiberális politikai formációját az EP-ben,
ez pedig várhatóan most sem fog – legalábbis Orbán Viktor elvárásainak teljes mértékben megfelelően – sikerülni. Kétségtelen tény, hogy a korábbiaknál nagyobb esélye van annak, hogy az EU-ellenes erők, a putyinista bérpolitikusok, a vadnacionalista kerékkötők, az őrültek vagy a magukat őrültnek tettetők jóval több helyet szereznek majd, mint korábban. De hogy együtt mire jutnak, az már erősen kérdéses. Ezért is fontos, hogy minél többen elmenjünk szavazni június 9-én, és az ellenzék jelöltjeire, illetve listáinak valamelyikére adjuk a voksunkat.
Idén július elseje és december vége között Magyarország látja el az Európai Unió soros elnökségét; de ennek semmi köze a Fidesz által oly sokat és oly feleslegesen emlegetett Soros Györgyhöz. Ebben a hat hónapban a magyar kormány határozza meg és vezeti az Európai Unió Tanácsának üléseit, leegyszerűsítve: mi szabjuk meg az európai közösség bizonyos irányait ebben az időszakban. A magyar elnökségre egy kiemelt, ugyanakkor egy végtelenül súlytalan időszakban kerül majd sor. Kiemelt időszakban, mert nem sokkal leszünk az EP-választás után, vagyis
épp akkor kerül magyar kézbe az irányítás, amikor az új Parlament és az új Bizottság formálódik majd, véglegesednek a politikai alkuk, kereteződnek az újabb erőviszonyok.
Érdekes, hogy éppen ugyanezért vetülhet rá a magyar elnökségre a súlytalanság árnyéka is, hiszen az Európai Bizottság megalakulása körüli alkuk esetleges elhúzódása, a bizonyosan jelen állapotukhoz képest átalakuló parlamenti frakciók pozíciófogásainak belső kötélhúzásai mind elviszik majd a figyelmet és az időt. Gyakorlatilag az alkudozás miatt hónapokon át állni fog a jogalkotási munka. Éppen ezért javasoltam korábban, hogy használjuk ki ezt az időszakot arra, hogy közös hazánk a szebbik arcát mutassa meg: a magyar elnökség akár egy fordulópontja, egy fontos bemutatója is lehet(ne) annak, hogy Magyarország nem egyenlő a NER-elittel, nem egyenlő Orbánék politikájával, és bizony még a Fidesz is képes önreflexióra, ha akarja. Nem vagyok naiv, tudom, hogy erre minimális az esély. Pedig milyen szép volna. És még értelme is lenne.
Politikai szemtanúként és európai politikusként nem tudok amellett sem elmenni az idei év fontos eseményeinek felsorolásakor, hogy ne beszéljünk az Európai Bizottság 2024-es munkaprogramjáról. Száraznak és érdektelennek tűnhet, pedig annál izgalmasabb. Az előre lefektetett munkaterv prioritásai között olyan fontos tételek szerepelnek, mint az európai hadiipari stratégia kidolgozása, az unió bővítésének kérdése, a migráció kapcsán az embercsempészek elleni fellépés, a mesterséges intelligencia etikus és fenntartható felhasználása vagy épp a kiemelten fontos 2040-es klímacélok kidolgozása és az ehhez kapcsolódó jogszabálycsomagok elkészítése. Hasonlóan a 2030-as célokhoz elfogadott, úgynevezett FitFor55 csomag esetében. Kérdés, hogy milyen összetétele és milyen vezetője lesz az új Európai Bizottságnak. A változás bizonyos finomhangolásokat és hangsúlyeltolódásokat hozhat. Újra Ursula von der Leyen lesz esetleg a bizottság első embere? Aki ellen a magyar kormány plakátokon uszít? És ki lesz a magyar biztosjelölt? A folyosókon azt beszélik, hogy Orbán provokatív jelleggel Varga Juditot küldi majd a bizottságba, de nem lennék meglepve, ha ebben az esetben Varga Judit biztos elbukása után végül Navracsics Tibor térne vissza Brüsszelbe. Izgalmas.
Hatvanadik alkalommal választ magának elnököt az Egyesült Államok ebben az évben, november 5-én. Mondhatnánk, hogy ez a mi életünk szempontjából nem fontos, pedig nagyon is az. Jelen állás szerint a jelenlegi elnök Joe Biden és a korábbi elnök Donald Trump ütközik meg ismét, bár nem lennék meglepve, ha a hátralévő idő tartogatna még meglepetéseket ez ügyben.
Az nem kérdés, hogy a szuverenitására egyébként oly kényes Orbán Viktor már jóval korábban világossá tette, hogy beleszól az amerikaiak szuverén döntésébe, és jelzi, hogy kinek drukkol. Legutóbb még azt is kijelentette, hogy Trumpnak győznie kell, mert „nincs B terve”. Akkor ez nem jött be. Nagyon nem.
Most a Fidesz miniszterelnöke ismét Trump győzelmére tette fel a téteket, sőt egyenesen olyan badarságra futotta tőle, miszerint: Trump mentheti meg a nyugati világot és talán az egész emberiséget.
Politikai szemtanúként ebben a tekintetben vannak kétségeim. Azt most hagyjuk is, hogy Orbán legnagyobb barátja olykor azt sem tudja, hogy a magyar kormányfő valójában melyik országot vezeti (legutóbb Orbánt mint Törökország vezetőjét idézte), vagy hogy Trump legutóbbi választási győzelméről azóta feketén-fehéren kiderült, hogy jelentős orosz dezinformációs kampány segítette az elnöki székhez. Arról lehet vitatkozni, hogy a jelenlegi elnök, Joe Biden a legalkalmasabb-e a folytatáshoz, de az a trumpi évek ismeretében biztosan kijelenthető: egy olyan törékeny és feszült világpolitikai helyzetben, mint amilyenben éppen vagyunk, bizonyosan nem olyan nagypolitikai szereplő kell, akinek lételeme a konfliktus, a kiszámíthatatlanság és a durva kivagyiság.
Ne feledjük, hogy lesz a politikánál fennköltebb esemény is 2024-ben, rögtön kettő is. Július 26-án kezdődnek a harmincharmadik olimpiai játékok Párizsban, ahol több mint tízezer sportoló méri össze tudását harminckét sportágban, köztük több tucat magyar olimpikon. Egy hónappal korábban pedig, június 14-én kezdődik a tizenhetedik futball-Európa-bajnokság, amelyen 24 ország, köztük Magyarország is részt vesz. Hazánk válogatottja a házigazda németekkel, a skótokkal és a svájciakkal mérkőzik majd az A csoport tagjaként; bízunk benne, hogy végül továbbjutóként. Büszke magyarként és focikedvelőként biztos rekedtre üvöltöm majd magamat minden meccsen. Abban pedig nagyon bízom, hogy a jelenlegi hatalom és az őket kiszolgáló kis percemberkék nem fogják elvenni mindannyiunk közös örömét azzal, hogy kétségbe vonják bárki magyarságát, aki nem ugyanolyan lelkesen követi majd az Eb-t, vagy épp egyáltalán nem érdekli a foci. Nem attól lesz valaki nagyobb magyar, ha versenyszelfizik a többi narancs celebbel a stadion lelátóján. És nem attól lesz valaki kevésbé ellenzéki, ha ott drukkol a lelátón. Legalább ebben legyen végre nemzeti konszenzus – az idei Eb jó alkalom lesz erre.
A plusz egy fontos esemény személyes, de gondolom, ezt megértik. Idén júniusban lejár az európai parlamenti mandátumom, ezzel – egyelőre – befejezem tízéves EP-képviselői pályafutásomat. Büszkén és sikerekkel a hátam mögött zárom majd politikusi életem ezen szakaszát, csak egyetlen szerénytelen példa: az elmúlt tíz évben négyszer jelöltek az Év EP-képviselőjének, amit kétszer meg is nyertem. Más magyarnak ez korábban nem sikerült.
Júniustól tehát én is új korszakot nyitok az életemben, de ahogy jeleztem: nem a politikától vagy a közélettől távolodom el, hanem csak a jelenlegi pártpolitikai mezőnytől.
Közéleti civilként, a politikát értő és befolyásolni akaró közösség-építőként többet tehetek a következő időszakban a közös hazánkért, mint pártpolitikusként. Vagyis, aki mostani hatalmasként azt hiszi, hogy megszabadul tőlem: nagyon téved. Politikai szemtanúként, közéleti megmondóemberként, az Esély Közösség alapítójaként és szervezőjeként nagyon is itt leszek. És lesz mit mondanom.
A szerző az Európai Parlament szociáldemokrata képviselője, az Esély Közösség alapítója.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Ujhelyi István. Fotó: Zöld Fanni / Index)