Új év, új várakozások és új remények. Érdemes tehát végiggondolnunk, hogy mire számíthatunk az előttünk álló esztendőben. Jósolni nem szeretnék, de létezik valószínűség, ami alapján készíthetünk prognózist, ha sorba vesszük a 2024-es év várható fejleményeit. Remélem, nem az lesz a véleményünk egy év múlva, mint amit a magyar miniszterelnök megfogalmazott néhány napja, szerinte ugyanis a tavalyi évben az volt a legjobb, hogy véget ért.
Bizony a legfontosabb kérdésekben sajnos igaza van a kormányfőnek. Magyarország számára súlyos megpróbáltatást jelentett a tavalyi esztendő. Az Európai Unión belül rekordméretű inflációt, gazdasági visszaesést (recessziót), reálbércsökkenést, fogyasztászuhanást (tehát életszínvonal-visszaesést), a költségvetési egyensúly felbomlását, a hiány növekedését és magas államadósságot szenvedhetett el hazánk. Klasszikus idézettel: rosszabbul élünk, mint két, három és négy évvel ezelőtt. De miért kellett nekünk, magyaroknak a legtöbb áldozatot hoznunk a talpon maradás érdekében? Nos, nem szabad elfelejtenünk, hogy bajainknak csak részben okozói a nemzetközi körülmények: a koronavírus-járvány, az orosz–ukrán háború és az energiakrízis minden országot sújtott az unión belül, a szankciók mindenkit érintettek. Annak az okát, hogy a 27 tagállam közül hazánk polgárai szenvedték meg legjobban a válságot, nem a kormány által sokat hangoztatott külső adottságokban, hanem elsősorban a kabinet hibás döntéseiben és az unióval és az USA-val szemben kirobbant konfliktusainkban kereshetjük.
Hibázott az Orbán Viktor által vezetett testület, amikor a 2022-es választások előtt túlköltekezett, és szemben minden hivatalos állítással – mely szerint bebizonyítottuk, hogy szépen működünk az uniós pénzek nélkül is –, a források visszatartásának keményen megfizettük az árát.
(A legfrissebb adatok szerint például az újautó-eladásokban – amely az életszínvonal és a fogyasztás egyik legfontosabb mutatója – az egész EU-ban csak nálunk történt visszaesés tavaly.)
Ennél már csak jobb lehet az idei év, és úgy tűnik, hogy a mögöttünk álló utolsó hónapokban nem is bánta már a kormányzat, hogy sorra jöttek a negatív rekordok a fogyasztás visszaesése és a beruházások leállítása miatt. Most elérjük a gödör alját és annál látványosabb lesz a felemelkedés jövőre – gondolhatták. Ráadásul a költségvetést is egyensúlyközeli állapotba lehet majd újra hozni. Választások lesznek idén, ezért biztosan megfordult sokak fejében, hogy most már az elkeserítő adatok helyett jó lenne, ha pozitív jelentések látnának napvilágot. Erre most komoly esély kínálkozik, hiszen tényleg úgy látszik, hogy túl vagyunk a válság mélypontján, ráadásul elindult az uniós források folyósítása is. Ezért gazdasági szempontból joggal számíthatunk egy jobb periódusra az előzőhöz képest. Optimista a kormány is, hiszen a minimálbér-emelést, a pedagógusbér-emelést – amely csak most történik európai forrásokból, de aztán részévé válik a költségvetésnek – csak akkor fogja bírni az ország, ha a gazdasági növekedés masszív és látványos lesz. Kockáztat a kabinet megint, és a sikerhez nem lesz elég a kínai beruházási csúcs. A magyar költségvetés helyzete annyira kritikus, hogy már a Költségvetési Tanács is megkongatta a vészharangot.
Választás lesz itthon idén, méghozzá kettő is. Az Európai Parlamentbe és az önkormányzatokba is választunk képviselőket, polgármestereket. A két megmérettetés egyidejű lebonyolítása szinte biztossá teszi azt, hogy országos és nemzetközi ügyek uralják majd a kampányt. Néhány helyen megjelenhetnek helyi problémák – pl. Debrecen –, és Budapest is különleges terep, de
az általános képet valószínűleg a migráció, a biztonság a háború árnyékában, és a Brüsszellel szembeni szuverenitásharc fogja megrajzolni.
Ezek a témák a Fidesz által meghatározottak, nekik kedveznek, hiszen az ellenzéki szavazók egy része is támogatja a kormány elképzeléseit a fenti területeken. Ebből adódóan kevés esélyt látok arra, hogy ellenzéki előretörés következzen be bármelyik voksoláson. Ahogy említettem, Budapest különleges terep, hiszen az ország fővárosa meghatározó politikai és gazdasági szereplő, ahol a közéleti események országos jelentőséggel bírnak. Örülök annak, hogy egy őszi cikkemben felvetett javaslatomat végül elfogadta a parlament, így visszatértünk a rendszerváltáskor kialakított szabályokhoz, amelyek értelmében listás választás alapján jöhet létre újra a Fővárosi Közgyűlés. Ez az évtizedek alatt bevált modell tisztább képet ad majd az itteni politikai erőviszonyokról és nagyobb esélyt teremt arra, hogy stratégiai szempontok is megjelenjenek az ország legnagyobb városának a vezetésével kapcsolatban. Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester – akivel kapcsolatban sok kritika fogalmazódik meg kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt – bejelentette újraindulását. Biztos, hogy a pártja körül néhány hónapja kirobbant „mikroadomány”-botrány jelen lesz az idei választási kampányban is. Mivel nem sikerült ellenzéki egységet teremteni a jelölése körül, így vetélytársai is akadnak ezen az oldalon a jobbikos Brenner Koloman és az esetleges LMP-jelölt személyében. Amennyiben Vitézy Dávid igent mond a zöld párt felkérésére, az jelentősen befolyásolhatja a várható eredményt. Komoly kihívást jelent majd a regnáló polgármesternek és az egyre nagyobb válsággal küzdő Momentumnak. Az LMP pedig túlélheti a júniusi választást, ezáltal az egész ellenzéki térkép átrendeződhet. Ráadásul a tavaszi kampány idején így nagyobb eséllyel jelenhetnek meg a vitákban a budapesti infrastruktúra gondjai. A helyzet egyébként egyre kedvezőbb annak a Fidesznek, amelynek egyelőre nem ismerjük a jelöltjét. Valószínűleg
a kormánypárt nem szívesen mondana le a fővárosról, különösen akkor, ha nem adták fel azt a tervüket, hogy egyszer még szeretnének olimpiát rendezni Magyarországon. Ez Budapest támogató hozzáállása nélkül nem lehetséges.
A választások befejezése után júliustól hazánk veszi át az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Különösen érdekes helyzet lesz ez, több szempontból is. Egyrészt éppen választások után leszünk akkor, tehát a szokásosnál is bonyolultabb feladat lesz ezt a funkciót ellátni egy újjáalakult parlamenttel és egy leköszönő, majd szintén újonnan megalakult Európai Bizottsággal. Másrészt az elmúlt években állandósult konfliktus miatt Magyarország, mint az unió fekete báránya jelenik meg az elnöki pozícióban, ami miatt árgus szemekkel vizsgálják majd a kritikusok minden tettünket. A magyar közigazgatást és diplomáciát a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állítja majd ez a feladat. Harmadrészt köztudott, hogy a kormányzatnak az az ambíciója, hogy megmutassa: lehet az elnökséget másképp, jobban, tartalmasabban is elvégezni. Nem lesz könnyű feladat ezen körülmények közt megfelelni a fenti elvárásnak.
Szomorú tény, hogy az európai földrészt pusztító orosz–ukrán háborúval kapcsolatban nem lehet jelenleg előre látni a várható lezárást. Érezhető, hogy egyre közelebb jutunk ehhez a ponthoz, hiszen mind az Egyesült Államokban, mind Európában intenzív vita alakult ki a harcok folytatása, illetve lezárása körül. Tudható, hogy az idő a nagyobb tartalékokkal rendelkező, a háborút kirobbantó és a nemzetközi jogot semmibe vevő atomnagyhatalomnak, Oroszországnak kedvez. A senki által nem várt hősiességgel és sikerrel két éve hazájukat védő ukránok összeomlását viszont a Nyugat nem engedheti meg magának. Az Amerikai Egyesült Államok aktivitása ebben, és jó néhány más, nemzetközi kérdésben visszafogottabb lesz, hiszen az elnökválasztás éve kezdődött meg az Atlanti-óceánon túl. Donald Trump esetleges visszatérésének a kérdése egyre inkább a belpolitika felé fordítja majd az amerikaiakat. Igaz lesz ez a másik háborús tűzfészek kérdésében, a Hamász által megtámadott Izrael esetében is.
Élénk és intenzív politikai eseményekkel tűzdelt esztendő elé nézünk, amely minden valószínűség szerint gazdasági növekedést fog végre hozni Magyarországnak. Külön érdekessége lesz ennek a 12 hónapnak, hogy most ünnepeljük az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk 20. évfordulóját. A kormánypártok oldaláról rendszeresen felhangzó rituális Brüsszel-kritika közepette érdemes józanul a mérlegre tennünk, vajon mit is adott nekünk az EU? (Megint egy klasszikussal szólva: Mit adtak nekünk a rómaiak?) A rendszerváltás, a szovjet (orosz) megszállástól való megszabadulás, a NATO és az uniós tagság együttesen tette lehetővé, hogy békében, biztonságban, szabadon és demokráciában fejlődjünk, gyarapodjunk az elmúlt évtizedekben.
Magyarország közepesen fejlett országból fejlett országgá vált, és ezt az EU nélkül nem tudtuk volna elérni.
A gazdasági növekedés és közös piac mellett szabad utazást, munkavállalást, kulturális pezsgést, és gyerekeinknek elérhető európai tanulási lehetőségeket is jelent a 27 ország közössége. A hétköznapjaink részévé vált az évszázadokon át vágyott Európa, a nyugati világ. Így van ez jól, de azért tudjunk megállni néha egy kicsit és távolabbra is tekinteni. Ne feledjük: az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása óta ez az elmúlt 3 évtized a legsikeresebb időszak a magyar történelemben. Becsüljük hát meg azt a szövetséget, ami minket az EU és a NATO szervezeti rendszerében a nyugati, szabad világhoz köt, és ne feledjük ezt el a vitáink és a választási kampányok zaja közepette sem. Ma Magyarországnak első számú nemzeti érdeke az ezekhez a szövetségekhez történő tartozás és a lehetőségeink minél jobb kihasználása.
A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió tagországai állam- és kormányfői kétnapos tanácskozásának második napján Brüsszelben 2023. június 30-án. Balról Robert Golob szlovén miniszterelnök, középen Mette Frederiksen dán miniszterelnök, jobbról Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök. Fotó: Fischer Zoltán / MTI)