Index Vakbarát Hírportál

Hogyan lett Németország Európa beteg embere?

2024. január 29., hétfő 13:21

Amikor az amerikaiak és britek hamis ürüggyel megtámadták Irakot, Berlinben az USA és Nagy-Britannia nagykövetségével szemben felállították Rodin A gondolkodó című szobrának másolatát. Gerhard Schröder kancellár ezzel az elegáns gesztussal üzente meg, hogy felelősen gondolkodó ember nem támogathatja ezt a háborút. Ugyanő két világháború és a hidegháború tapasztalatai után az Oroszországgal való együttműködést választotta, folytatva Willy Brandt, Helmut Schmidt és Helmut Kohl békeművét. Mai szocdem utódai, akik alatt amúgy felére-harmadára csökkent az SPD támogatottsága, mostanában ki akarták zárni a pártjából, amit csak az egyszerű párttagok akadályoztak meg.
A náci rezsim bűneinek emléke a német politikusokat hosszú ideig tudatos visszafogottságra kényszerítette. Hét évtized után Angela Merkel volt az első német politikus, aki egyike lett a világ három-négy legbefolyásosabb vezetőjének. Tizenhat évi kormányzásának végét joggal nevezhetjük az utolsó békeévnek, amelyre lassan úgy gondolunk vissza, mint eleink 1913-ra. Merkel életművét ma okoskodó álszakértők cibálják, kritizálják, gyalázzák.

A német politikai elitből nemcsak fájón hiányoznak a fentiekhez hasonló nagy egyéniségek, de az ő nagyságuk emlékét is igyekeznek a sárba húzni törpe utódaik és a háborús idők torz ideológusai.

Németország ma sok tekintetben Európa beteg emberének számít. Nemzeti összterméke csökken, az energia drágulása és az ipar kivonulása a jövőre nézve sem ígér javulást, súlyos tüntetések és sztrájkok rázzák meg az országot, és a kormányzó koalíciót csak minden harmadik választópolgár támogatja. Jogos és mesterségesen gerjesztett félelmek élnek a szélsőségek előretöréséről és az alkotmányos rend megbomlásáról. Nem sikerült megállítani a szabályozatlan migrációt, és amiről kevesebbet beszélnek, 2022-ben több mint egymillióan vándoroltak ki az országból, jórészt a képzett munkaerő soraiból. Természetesen butaság lenne teljes összeomlást vizionálni, hiszen Németország gazdag állam, fejlett gazdasággal és infrastruktúrával, megrendült, de még működő demokratikus renddel.

A Covid utóhatásai, az orosz–ukrán háború és az energiapiac átrendeződése a legtöbb európai országot megrázta. De az Európai Unión belül kétségkívül Németország került a legnehezebb helyzetbe. Gazdasága, politikai rendszere és általános közhangulata egyaránt válságjeleket mutat, természetesen a maga szintjén, nagyságához és korábbi sikereihez képest. Nagy butaságot követnek el azok a honfitársaim, akik kárörvendve tapsolnak a német válságnak. Gazdaságunk és ipari-műszaki kultúránk annyira kötődik a némethez, hogy Németország köhögése könnyen tüdőgyulladást válthat ki Magyarországon.
A német válság azért tanulságos minden közéleti érdeklődésű ember számára, mert alapvetően a mai politikai elit képzetlensége, önálló és felelős gondolkodásra képtelensége okozza. Azoknak, akik tagadják a személyiség történelemformáló szerepét, érdemes elgondolkodniuk azon, hogy Angela Merkel, Barack Obama vagy Tony Blair távozása milyen űrt hagyott maga után, amúgy nagy és fejlett demokráciákban is. 

Németország pontosan akkor maradt kompetens vezető politikus nélkül, amikor az orosz–ukrán háború kitörése és a német energiarendszer elleni morális nyomás a legnehezebb helyzetbe hozta az országot.

A szocdemek, zöldek és liberálisok „jelzőlámpa-koalíciója” nem közös értékek, nagy országépítő célok jegyében született meg, egyetlen összetartó ereje a Merkel-korszak tagadása volt. A magyar ellenzék számára is tanulságos lehet, ahogy a különböző ideológiájú pártok elvtelen összefogása kudarcba fulladt: a hárompárti koalíció ma annyi szavazatot sem kapna, mint a Márki-Zay-féle lista 2022-ben Magyarországon.

Csapások sora

Az első és legsúlyosabb csapást az jelentette, amikor az új kormány még az orosz–ukrán háború kitörése előtt leállította az Északi Áramlatot. Majd tehetetlenül tűrte a gázvezeték felrobbantását, lemondva a nemzeti érdekérvényesítés leghalványabb kísérletéről is. A beköszöntő energiaéhségre az atomerőművek bezárásával válaszolt. Noha a józanul gondolkodók az orosz gáz kiiktatása után ellenezték ezt a lépést, Olaf Scholz kancellárnak nem volt bátorsága felelős vezetőként helyre tenni a Zöldek elvakultságát. Akik ugyanakkor beleegyeztek újabb szénbányák megnyitásába, ami világossá tette, hogy a zöldpárt számára a valódi környezetvédelem már elvesztette a jelentőségét. A külügyminiszteri székbe ültetett vezetőjük, Annalena Baerbock kinevezése és poszton maradása azt jelzi, hogy Scholz kancellár kénytelen minden kormányfő legfontosabb kiváltságáról, a külügyek kézben tartásáról lemondani. Baerbock szerencsétlenkedése és agresszivitása nemcsak Németországot, de az egész Európai Uniót lejáratja a világban, amit az orosz és kínai diplomácia sajnos alaposan kihasznál.

A rossz politikai döntések következtében előállott pénzügyi nehézségek árát a gazdákkal és a dolgozó emberekkel akarják megfizettetni.

A gazdákkal való konfliktus vállalása válságos időkben, viszonylag jelentéktelen összegért azt mutatta, hogy az összevissza kapkodó koalíció képes tudatosan is olajat önteni a parázsra. A vasutasok munkabeszüntetésére a liberálisok és a keresztény uniópártok válasza a sztrájkjog korlátozása lenne. Vagyis a politikusok sorozatos hibái miatt a jogállamot korlátoznák.
Ugyanez mondható el az Alternatíva Németországért (AFD) betiltásának lebegtetéséről is. Ahol az állampolgárok egynegyede által támogatott pártot nagyon szigorú indok nélkül be lehet tiltani, ott legfeljebb másodosztályú, irányított demokráciáról beszélhetünk. Az AFD számomra nagyon ellenszenves párt, liberális gazdaságpolitikája ellentétes a szociális jogállam modelljével, idegenellenessége pedig a migrációs politika hibáit ismerve sem fogadható el. De csak politikai eszközökkel kellene és lenne szabad legyőzni. A baloldali értékekhez és a békepolitikához visszatérő, igazi szociáldemokraták megerősödésével, Sahra Wagenknecht mozgalmának támogatásával, de legalábbis nem lejáratásával, a szocdemek és a keresztény uniópártok közös felelősségének felismerésével.
A Zöldek valaha a NATO-ból való kilépéssel és az amerikai rakéták leszerelésével kezdték, mára a legkeményebb háborús párttá váltak. Az ilyen meredek váltás sajnos az elvek nélküli karrieristákat segíti minden politikai szervezetben. A liberálisok a „fogorvosok és ügyvédek”, a szellemi szabadfoglalkozásúak pártjából lettek a neoliberális politika fő képviselői. Vezetőjük, Christian Lindner 2017-ben még a Krím orosz annektálásának elfogadása mellett érvelt, ma ő a háborús párt egyik leghangosabb arca. A szocdemek a politikai rendszer stabilitásának szándékával túl sok engedményt tettek e két kalandor pártnak, amellyel sajnos éppen az ország valódi stabilitását ásták alá. Egyetlen vigaszunk az lehet, hogy amit a politikusok rontottak el, azt más politikusok talán még időben helyrehozhatják.

A szerző volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép:  A szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) politikai párt elleni tüntetésre gyűlnek össze emberek Németország Soest városában 2024. január 22-én. Fotó:  Hesham Elsherif / Anadolu / Getty Images)

Rovatok