Nagy István agrárminiszter pár napja jelentette be Facebook-posztjában, hogy Olaszország példáját követve hazánk is vizsgálja a műhús betiltását. Szerinte a szintetikus húsok szabályozásának kérdése Magyarország uniós elnökségének napirendjén is szerepelni fog, amiről széles körű társadalmi párbeszédet fognak folytatni a témában. A hazai sajtó már korábban írt arról, hogy az olasz parlament 2023 novemberében tiltotta be a laboratóriumban, őssejtből tenyésztett hús és az abból származó készítmények gyártását és forgalmazását, ami viszont – nagyon helyesen – a vegán húspótlókat nem érinti.
A miniszteri közleményre reagált Donáth Anna a közösségi oldalán. A Momentum elnöke szerint „a műhús egyszerre biztosíthat élelmiszer-biztonságot, fenntarthatóságot és adhat lökést az etikus állattartásnak”. Meglátása szerint, ha a magyar kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a műhús gyártását és forgalmazását, azzal nagyjából a géprombolás útjára lép. „Mi lesz a következő? A műanyag?” – aggódik Donáth.
A magyar kormány agrárpolitikáját a fenntarthatóság, így a klímavédelem területén is az LMP – Magyarország Zöld Pártja határozottan bírálja, de a szintetikus húsok hazai gyártásának és elterjesztésének támogatásával mi sem értünk egyet, több okból kifolyólag.
Sem a termelő gazdákat, sem a legelésző haszonállatokat nem akarjuk eltüntetni a magyar tájból. A megfelelő állattartás, indokolt mértékben, ökológiailag inkább pozitív.
A hagyományos legeltetés kiszorítja az özönnövényeket, növeli a biodiverzitást, és csökkenti az árvízkockázatot. Sajnos Nagy István képmutató nyilatkozatai ellenére a kormány sem tesz meg mindent a fenntartható állattartásért, mivel a most uralkodó iparszerű, nagyüzemi, koncentrált állattartás inkább állat- és környezetgyilkos az általunk preferált kisüzemi, extenzív tartáshoz képest. Az általunk elfogyasztott élelmiszer is az ökoszisztémánk és a szerves anyagok helyi körforgásának része. A nagyüzemi és globalizált élelmiszerelőállítás az egyik fő oka az ökológiai válságnak és hatodik nagy kihalási hullám gyorsulásának. Pedig az élelmiszer-előállítást úgy is lehetne csinálni, hogy ne pusztítsa az ökoszisztémánkat, ne csökkentse a biodiverzitást, hanem épp ellenkezőleg, a megoldás része legyen.
A Momentum javaslata műhúsügyben tipikusan neoliberális, technokrata, zöld álmegoldás:
Egy valódi, rendszerkritikus zöldpárt álláspontja egyértelmű (és ez különbözteti meg a technokrata, zöldre festő pártoktól): ne fogyassz feleslegesen! Az élelmiszernél ez azt jelenti, hogy egyél kevesebb húst, ezen belül egyél minél inkább hazai forrásból egészséges és természetes élelmiszert. A mi válaszunk az, hogy kevesebb és megfelelő forrásból származó hús elegendő. Az ember természetes étrendje nagyrészt növényi, némi állati fehérjével kiegészítve. Zöld az, ami a természetben létező, organikusan kialakult, és nem az, amit laboratóriumban gyártanak. Nincs szükség sem olcsó tömeghúsra, sem in vitro előállított műhúsra, amiről majd ugyanúgy kiderül, hogy van kockázata, mint ahogy a legtöbb nem természetes élelmiszerről; ez mindig lelepleződik idővel.
A politika feladata biztosítani számunkra, hogy az egészséges és szelíd technológiákkal előállított élelmiszer elérhető legyen mindenkinek fizikailag és anyagilag, ne pedig a gazdag elit kiváltsága legyen az egészséges táplálkozás.
A politika arról gondoskodjon, hogy a marketingpiac, a nagyvállalatok propagandatevékenysége úgy legyen szabályozva, hogy ne a profitmaximalizálást támogassuk a fogyasztói döntéseinkkel, hanem a saját egészségünket.
Szerintünk a vegyipari lobbi támogatása nem a politikus feladata. Bár látjuk, hogy az EU-ban ez elég magas szinten divat. A műhúsról is igyekeznek megmagyarázni, hogy a klímaválság és éhínség elleni küzdelemhez az atomenergia, a GMO és a glifozát mellett erre is nélkülözhetetlen szükségünk van. De valójában nincs!
Magyarország adottságai kiválóak, messze el tudjuk látni nemcsak magunkat, de még az EU-n belül is tudunk szállítani. Értékes génbankjaink vannak, kiváló legelőink (ezek mennyisége még akár nőhet is, ha visszaadunk némi teret a víznek a tájban). A rossz tartástechnológiáért, a profitcentrumért, a helytelen táplálkozásért, a globális túlnépesedésért nem a disznó és a marha a hibás.
A műhús az egyik alibi és egérút arra, hogy miért nem szükségszerű és sürgető létkérdés a mezőgazdaság biológiai alapjainak és természetes termelési feltételeinek, erőforrásainak azonnali megvédése. Mint a régi Eötvös Cirkusz zenebohóca mondaná: „Van másik!”
A természetes biológiai folyamatok és a hagyományos termelési kultúrák kiiktatásának nem sok köze van a valódi ökológiai és fenntarthatósági szemléletű gondolkodáshoz, az élelmiszerbiztonsághoz, de a klímavédelemhez sem, főleg a fetisizált helyettesítők masszív és elrettentő ökológiai lábnyoma miatt. A műhús kapcsán is olyan érzésünk van, hogy az emberiség (pszichológiai és biológiai) leszoktatása folyik a teremtett világról, a Föld nevű bolygóról. Az ember bármit és mindent is kitalál, csakhogy az eddigi fenntarthatatlan életmódját fenntartsa. Műhús, műfű, műtermészet, műminden, és jön a bedőlés... Donáth Annával ellentétben mi sem a műhúst, sem a műanyagot nem tartjuk zöldnek. A legjobb megoldás mindig a legtermészetközelibb megoldás.
A szerzők: Szendefy Mária, az LMP Országos Elnökségének tagja és Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP agrárpolitikai szakértője.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Disznóvágás Héhalmon 2015. április 25-én. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)