„Nem lépünk ki az EU-ból, hanem elfoglaljuk azt” – fogalmazott néhány héttel ezelőtt Orbán Viktor egy interjúban, melyben a kormánypárt EU-val kapcsolatos stratégiája is szóba került. A liberálisoknál és az EU kritikátlan híveinél a kijelentés persze azonnal kiverte a biztosítékot. „Hogy mondhat valaki ilyet? Biztos elment az esze” – fogalmaztak egyesek. Pedig a kijelentés nem egy hirtelen jött ötlet volt, a miniszterelnök és tanácsadói köre valóban komolyan gondolja azt, hogy az EU-ban a parlamenti választásokat követően olyan konstelláció fog előállni, melyben a Fidesz meghatározó pozícióba kerülhet. Ezt követően nekiláthatnak majd az EU átalakításának abból a célból, hogy „az visszatérhessen eredeti elveihez”.
Hasonló narratívával állt elő nemrég a német Alternative für Deutschland (AfD) párt társelnöke, Alice Weidel is, aki szerint a párt egyik fő célja a választásokat követően az lesz, hogy belülről átalakítsa, megreformálja az EU-t. Weidel azonban nem állt meg itt, hiszen elárulta, hogy hatalomra kerülésük esetén népszavazást is tartanának Németország EU-ból való kilépéséről. A téma kapcsán köztudatba került új műszó, a dexit erősen hajaz a brexitre, maga a társelnök pedig valóban pozitív hivatkozási alapként tekint a brexitre: a Financial Timesnak adott interjújában a britek EU-ból történő kilépését „baromi jó” döntésnek nevezte, hozzátéve, hogy a kilépés jó példája annak, hogyan szerzi vissza egy ország a szuverenitását.
Bár az Egyesült Királyság valóban első fecske azon tagállamok sorában, ahol az európai integrációval szembemenő szellemiség végül elvezetett az ország EU-ból történő kilépéséhez, nem biztos, hogy a brexit emlegetése a legjobb példa a dexit melletti érvelés alátámasztására. Egyfelől a briteknek aligha vannak jó emlékei a brexit évekig húzódó folyamatáról, a bohózatba hajló disputákról, a kormányválságok sorozatáról. Másfelől ma már csaknem az összes választókörzetben többségben vannak azok, akik hibának tartják az EU-ból történő kilépést: egy Guardian által publikált kutatás szerint csupán minden tizedik brit érzi úgy, hogy az EU-ból való kilépés pozitív hatással volt az Egyesült Királyság gazdasági-politikai helyzetére.
Noha a magyar miniszterelnök az utóbbi időben az EU megreformálásáról, annak „megmentéséről” beszél, valójában Magyarországon is jó ideje visszatérő téma az EU-ból történő kilépés. Bár ezt a szcenáriót nyíltan csak a radikális jobboldal, illetve a Mi Hazánk Mozgalom képviseli, időnként a Fidesz egyes prominenseitől is napvilágot láttak olyan kijelentések, melyek minimum kétértelműnek tekinthetők. Mintha a kormánypárt szándékosan lebegtetné ezt a témát, azt a zavarba ejtő érzést okozva ezzel az embernek, hogy a párt a radikálisok irányába is gesztusokat akar tenni.
Ha nem is az EU-ból való kilépésről, de legalábbis egy erős ellenszenvről adnak tanúbizonyságot a Fidesz rendszeres Brüsszel-ellenes kampányai is. A legutóbbi nemzeti konzultációban 27 alkalommal szerepelt Brüsszel neve, a NER boszorkánykonyhájában megkonstruált kérdőív tehát egyértelműen kijelöli, hogy ki a legfőbb ellenség.
Magyarország mindenképpen egyedülálló az EU-n belül a tekintetben, hogy a regnáló kormány tulajdonképpen a saját szövetségi rendszerét kiáltja ki fő ellenségének.
Bár euroszkeptikus pártok más tagállamokban is vannak, országos szintű EU-ellenes „konzultációk” vagy éppen központilag szervezett karaktergyilkosság-kísérletek az Európai Bizottság elnöke ellen más tagállamokban nemigen fordulnak elő.
Mindez persze nem meglepő, hiszen a folyamatos ellenségképképzés, a polarizáltság fokozása, a mi és ők mentalitás erősítése alapvető elemei a Fidesz hatalomtechnikájának. Ez a fajta szemlélet és viszonyulás azonban több mint patikamérlegen kimért kampányolás, hiszen a Fidesz és keménymag tábora lényegében a 2010-es „fülkeforradalom” óta elnyomottként, bántott félként látja magát, azaz a manipulációs és hatalomtechnikai megfontolásokon túl egy valódi érzelmi beállítódás is fűti a kedélyeket. Ez a beállítódás részben arra a metamorfózisra vezethető vissza, melynek eredményeként Orbán Viktor megkérdőjelezhetetlen vezetővé vált fideszes körökben, személye körül pedig kibontakozott egy szektás jelleget mutató politikai vallás, valamint egy implicit személyi kultusz is.
A Brüsszel és EU-ellenes kampányok dacára azonban az EU-tagság támogatottsága Magyarországon továbbra is igen magas: ha holnap tartanának egy népszavazást, akkor a magyarok legalább kétharmada az EU-ban maradás és az euro bevezetése mellett voksolna. Az elmúlt évtizedben sok mindent sikerült lenyomni a társadalom torkán, de a felmérések szerint a többség az EU-ból továbbra sem szeretne kilépni. Ezzel pedig tisztában vannak a Fideszben is.
EU-tagság szempontjából nemcsak a társadalom többségének, de magának Orbán Viktornak is megmaradt a józan ítélőképessége. A rendszeres ellenzéki riogatással szemben a valóság az, hogy a miniszterelnöknek esze ágában sincs kilépni az EU-ból. S nem azért, mert ebben látja a jövőt, hanem mert pontosan tisztában van azzal, hogy legitimitását, mozgásterét, tekintélyét a világpolitikai színpadon javarészt az adja, hogy egy európai uniós ország kormányfőjeként jelenhet meg. Bár a magyar kormány mozgástere az EU-n belül beszűkült, egy huxit esetén ez nagy eséllyel zéróösszegűre redukálódna, de Oroszország, Kína vagy Törökország se mutatna különösebb érdeklődést egy EU-n kívüli ország vezetése iránt. Akár keletre, akár nyugatra tekintünk tehát, Magyarországnak és kormányának jelenleg az EU-tagság az egyik legnagyobb értéke.
Mindezek ellenére ellenzéki oldalon évek óta kitartóan hajtogatják, hogy Orbán Viktor célja az, hogy kivezesse az országot az Európai Unióból. Magukat felkészült elemzőnek, közgazdásznak vagy éceszgébernek tartó politikai aktorok bizonygatják dermedt arccal, hogy hamarosan itt a huxit, utána pedig beköszönt az orwelli világ Magyarországon. A téma olyannyira népszerű lett, hogy már egyes nemzetközi sajtóorgánumok is foglalkoznak a huxit kérdésével, s szépen lassan a magyar társadalom szemléletét is sikerült átállítani. A téma kapcsán a közelmúltban az IDEA Intézet egy kutatást is elvégzett: ma már a fiatalok körében abszolút mértékben, de a teljes felnőtt népesség körében is többségben vannak azok, akik szerint valós esély van arra, hogy Orbánék kivezetik az országot az EU-ból.
Az ellenzéknek kevés sikeres kampánya volt az elmúlt évtizedben, a Huxit realitásának elhintése azonban politikai szempontból komoly eredménynek tekinthető.
A huxitkoncepció jól bemutatja azt is, hogy hogyan alakulnak ki az összeesküvés-elméletek, melyek aztán önálló életre kelve átformálják a társadalom gondolkodását, attitűdjét. Az összeesküvés-elméletek napjainkban a politikai repertoár egyik legfontosabb eszközeként szolgálnak, hisz egyre nő a kereslet az alternatív valóságra, különösen az olyan végletekig polarizált, gyanakvó, bizalmatlan légkörben, mint amilyen a hazai is. Ezt a hangulatot igyekszik meglovagolni a Fidesz hatalmi gépezete, amikor Soros Györgyöt vagy Brüsszelt kiáltják ki Magyarország minden bajának felelőseként, elhárítva ezzel a felelősséget magukról a gazdasági vagy társadalmi kudarcokért.
Az EU vonatkozásában természetesen valódi problémák is fennállnak, és jogos kritikákat is meg lehet fogalmazni, azaz a hazai liberálisok és baloldaliak idealizált EU-képe hamis, kritikátlan viszonyulásuk pedig önáltató és szervilis. S noha a huxitra jelenleg nem sok esély mutatkozik – nota bene a tagság az Alaptörvényben is sarokkőként szerepel – a kilépés helyett egy kiszorulás, marginalizálódás nagyon is elképzelhető. Az utóbbi napokban, hetekben zajló EU-s történések is ennek a folyamatnak lehetnek az előszelei, ugyanis egyre erősebb az elhatározás, hogy Magyarországot be kell állítani a sorba, vagy példásan meg kell büntetni.
A törésvonalak nemcsak az ukrajnai háború, hanem az európai gazdasági és társadalmi modellekhez történő viszonyrendszer kapcsán is egyre kontúrosabbá válnak, melyre mindkét félnek lennének megoldási javaslatai. A realitások és az óhajok között azonban olyan szakadék tátong, melyek áthidalására jelenleg nem sok esély mutatkozik. Az uniós döntéshozatal kapcsán is feloldhatatlan ellentétek körvonalazódnak, hiszen miközben egyes tagállamok épp a vétójog gyengítésének koncepcióján dolgoznak, addig az Orbán-kormány azt szeretné elérni, hogy az uniós javaslatok a tagállamok nemzeti parlamentjeinek döntése alapján is blokkolhatóak legyenek.
Orbánék valóban nem akarnak kilépni az EU-ból, hanem egy olyan EU-t szeretnének, mint amilyet az AfD is: egy 21. századi formában újjáéledt Európai Szén- és Acélközösséget, melyben reneszánszát élhetik a nemzetállami struktúrák, mindenféle politikai ráhatás vagy nyomásgyakorlás nélkül. Különös, hogy a miniszterelnök reálpolitikusnak tartja magát, hiszen ez az elképzelés maga a valóságtól elszakadt idealizmus. Persze nem kizárt, hogy más tagállamok is kiegyeznének egy ilyen koncepcióval. Ettől függetlenül egy ilyen átalakulásra még akkor se mutatkozik túl sok esély, ha valóban bekövetkezik egy jobbratolódás és politikai átrendeződés a júniusi EP-választásokon.
A szerző politikai tanácsadó.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Orbán Viktor érkezik az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójára 2023. október 27-én. Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)