A 2002 és 2010 közötti évek a magyar gazdaságtörténet egy „sötét” időszaka. Érdekes látni, hogy egyesek megpróbálják relativizálni az akkori gazdaságpolitikai ámokfutást, és a válságokkal tarkított 2020-as évek költségvetési politikájával párhuzamban állítani. A tények egyértelműen azt mutatják – sőt még az Európai Bizottság is úgy látja –, hogy a gazdasági nehézségek ellenére is sokkal fegyelmezettebb a költségvetési politika most, mint a 2002 és 2006 közötti időszakban.
Egyre több cikkel találkozhattunk az elmúlt időszakban, amely a mostani költségvetési helyzetet, a magasabb hiányszámokból kiindulva, egyenesen a 2000-es évek balliberális kormányzása alatt megszokott, felelőtlen költekezéshez hasonlítja. Bárki számára, aki emlékszik az adott időszak történéseire, már csak a felvetés is abszurd. A 2002 utáni időszakot a költségvetési adatok eltitkolása, meghamisítása, trükközések sora jellemezte, nem is beszélve a 2006-os választási költségvetésről, a választások előtt bejelentett, majd utána visszavont áfacsökkentésről, és a 2006 szeptemberében életbe lépett megszorításokról, valamint azok gazdasági-társadalmi hatásairól. A 2020-as éveket válságok sora tarkítja, amely mellett természetes, hogy magasabb hiányokat láthatunk.
Érdemes emiatt a költségvetési hiányt is a gazdaság állapota függvényében értékelni, amit a közgazdasági szakirodalomban a ciklikusan kiigazított elsődleges hiánnyal fejezhetünk ki, amely egyszerre veszi figyelembe a növekedési és a finanszírozási környezet hatását. Márpedig az Európai Bizottság számításai szerint az EU-ban a ciklikusan kiigazított elsődleges hiány mértéke 2006-ban Magyarországon volt a legmagasabb, 7,2 százalékkal, a magyar után következő második legrosszabb mutató pedig Csehországhoz és Lettországhoz kötődött, 3,1 százalékkal. Ezzel szemben 2023-ban a ciklikusan kiigazított elsődleges hiány a GDP 0,4 százalékát tette ki Magyarországon. Mindez azt jelenti, hogy – hangozzék bármennyire szokatlanul – 2016 óta tavaly volt a legszigorúbb a költségvetési politika, és az uniós tagországok közül is csak 10 országban volt kedvezőbb az adat.
De nézzük, hogyan is mérhetjük a költségvetési hiányt, és mi az igazság a „felelőtlen fiskális költekezés” visszatérésében.
A költségvetési egyenleg kapcsán több mutató is keringett az elmúlt időszakban a sajtóban, könnyű elveszni közöttük, hogy melyik pontosan mit is mutat és mire alkalmas. A legegyszerűbb és leginkább közérthető hiánymutató a pénzforgalmi hiány, ez mutatja meg, hogy havi vagy éves szinten hogyan viszonyulnak egymáshoz a költségvetés bevételei és kiadásai. A hiány ilyen módon történő számbavétele erős analógiát mutat a családi költségvetésekkel, amikor is a háztartások az adott havi bevételeiket (jövedelem, juttatások) viszonyítják a kiadásaikhoz. A legnagyobb problémája a pénzforgalmi hiánynak, hogy nincs egységes nemzetközi módszertana, a kormányok azon tételeket sorolják az államháztartás alá, amelyet a jogszabályaik megkövetelnek. Az előnye viszont, hogy a pénzforgalmi egyenleg mutatja meg, mekkora finanszírozási igénye keletkezett adott időszakban a kormánynak, így szorosan összefügg az államadósság alakulásával. A családi költségvetéses hasonlattal élve, csak akkor költhet egy háztartás adott hónapban többet a bevételeinél, ha eladósodik vagy feléli megtakarításait.
A pénzforgalmi hiány értéke a tavalyi év során 4593,4 milliárd forintot tett ki. Ezt az értéket azonban csak óvatosan érdemes összevetni a megelőző évivel, míg ennél korábbi évekkel való közvetlen összehasonlítás egyenesen szakmai hibának vagy az olvasó szándékos megtévesztésének tekinthető. Ennek oka, hogy a gazdaság évről évre növekszik – az elmúlt 29 évben csak 2009-ben (!) fordult elő, hogy nominálisan csökkent a GDP –, a pénzünk pedig inflálódik. Közérthetőbben fogalmazva, nem ugyanazt jelenti 1000 forint 2022-ben, mint 2023-ban, főleg nem 2006-ban, a költségvetés esetében pedig ezermilliárdokról beszélünk. Érdemes emiatt a közgazdászok kedvenc eszközéhez nyúlni, és a hiányszámot leosztani a GDP-vel.
A GDP-arányos pénzforgalmi hiány a tavalyi évben 6,3 százalékot tett ki számításaink szerint, amely 0,8 százalékponttal kisebb, mint 2022-ben.
Ezt megelőzően ennél csak négy évben, 2021-ben, 2020-ban, illetve 2002-ben és 2006-ban volt magasabb a pénzforgalmi hiány. 2020-ban és 2021-ben tombolt a koronavírus-járvány hazánkban is, a lezárások miatt visszaeső gazdasági teljesítmény azonnal megjelenik a költségvetés bevételeiben, miközben a kormányzat adócsökkentésekkel, támogatásokkal igyekezett fenntartani a gazdaság működését. Közgazdaságilag nincs ezzel semmi probléma, a fiskális politikát pont azért találták ki, hogy válság idején beavatkozzon, és lehetőségei szerint fenntartsa a keresletet. Hogy milyen válság volt 2002-ben és 2006-ban? Semmilyen. A gazdaság növekedett, a külső környezet is kedvező volt, így tehát a költségvetés helyzetét is ennek figyelembevételével kell megítélnünk.
Hogy felfrissítsem az olvasó emlékezetét, illetve azoknak, akik nem emlékezhetnek, röviden bemutatom az akkori gazdasági történéseket. Álljon itt néhány emlék, a teljesség igénye nélkül: a 2002-es választási győzelem után a felálló Medgyessy-kormány egy 100 napos programmal kezdett, amely lényegében csak hiánynövelő tételből állt, a szükséges fedezet megléte vagy megteremtése nélkül. A 2006-os választás előtt állítólag nem vizsgálták a költségvetés helyzetét a Pénzügyminisztériumban, mert úgy gondolták, hogy annak politikai következményei lennének.
Ekkor történt meg Magyarországgal, hogy az Európai Bizottság visszadobta a Konvergenciaprogramunkat annak megalapozatlansága (magyarul a valóságtól teljesen elrugaszkodott mivolta) miatt. A magyar kormány szeptemberig kapott haladékot az új program benyújtására, tekintettel a választások közeledtére. Látható, hogy nem mindig volt ellenséges a bizottság a magyar kormánnyal. Emellett ekkor történt meg az is, hogy a januári áfacsökkentést már szeptemberben az áfakulcs emelése követte, amellett, hogy nőtt a gáz, a villany ára, valamint az egészségügyi hozzájárulás és az szja felső kulcsa, illetve a jövedéki adó is emelkedett. Ekkor mondta Gyurcsány Ferenc a megszorító csomagra, hogy nem kell félni, nem fog fájni. Hát tévedett, a megszorítások igenis fájtak a magyar gazdaságnak, és hozzájárultak, hogy a pénzügyi válság ilyen mély sebet ejtett 2008 után.
Nézzük, ezzel szemben mi is járult hozzá a magasabb hiányszámokhoz 2022-ben és 2023-ban. Nem mehetünk el a gazdasági helyzet mellett: 2022 második felétől a magyar gazdaság négy negyedévre technikai recesszióba került, vagyis csökkent a gazdasági teljesítmény.
Ez az orosz–ukrán háború kitörése és a bevezetett szankciók miatt elszabaduló energiaáraknak volt köszönhető, amely a súlyos aszályhelyzettel, a forint gyengülésével és a vállalatok profitéhségével kiegészülve az infláció megugrását és a fogyasztás visszaesését eredményezte. Az áremelkedés visszafogása érdekében bevezetett szigorú monetáris politika pedig a hitelezést és így a beruházásokat vetette vissza, amelyet tovább erősített a nekünk járó uniós források visszatartása. Ennek pedig természetszerűleg hatása volt a költségvetés bevételi oldalára, azzal együtt is, hogy ezt némiképp ellensúlyozták a bevezetett extraprofitadók. Ugyanakkor, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mekkora szerepe volt a kormányzati esetleges túlköltekezésnek a hiányban, a kiadási oldalt érdemes megvizsgálni.
Kiadási oldalon egyrészről ki kell emelni a kamatkiadások megugrását, amit a szigorúbb kamatkörnyezet okozott: a kamategyenleg (a kamatkiadások és bevételek különbözetének) hiánya 2023-ra 2300 milliárd forintra emelkedett, ez két év alatt 82,2 százalékos növekedést jelent. Jelentős szerepe volt a költségvetési hiányban az uniós egyenlegnek is: az uniós források brüsszeli visszatartása és hazai megelőlegezése nyomán az uniós programok kiadásai 2022-ben 1600 milliárd forinttal haladták meg a bevételeiket, amely összeg tavaly – az év végi közel 1000 milliárd forintos átutalás miatt – 583,1 milliárd forintra csökkent.
Ezzel együtt is a kamategyenleg, valamint az uniós források visszatartása magyarázta a tavalyi hiány több mint 60 százalékát.
A további jelentős kiadási tételek közül kiemelendők a rezsitámogatások: az alacsony rezsiárak fenntartása a családoknak az átlagfogyasztásig 2022-ben 699,2, míg 2023-ban 1373,5 milliárd forintba került a költségvetésnek. Szintén érdemi tétel volt a nyugdíjak vásárlóerejének fenntartása: a nyugdíjbiztosítási alap kiadásai két év alatt közel 40 százalékkal, 5767 milliárd forintra nőttek, de az egészségbiztosítási alap esetében is 26,6 százalékos növekedés következett be, 4100 milliárd forintra. Ahol jelentősebb kiadás-visszafogás történt, az a költségvetési szervek kiadásai, illetve a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai, ezeknél a növekedési ütemek 2021 és 2023 között csupán 13,4, illetve 14,7 százalékot tettek ki.
Vagyis a kormányzat szemmel láthatóan visszafogta saját kiadásait a többi területhez képest. Figyelembe véve, hogy a fenti tételek lefedik a költségvetés kiadási oldalának több mint 70 százalékát, a hiány mértékével elégedetlenektől kérdezhetnénk, hogy melyiket vágták volna meg? Esetleg az itt nem vizsgált lakástámogatásokat, családtámogatásokat vagy az önkormányzatok támogatását? Láttuk már 2010 előtt, milyen társadalmi hatása van, ha a kormányzat az energiaárakon, a nyugdíjasokon, illetve az egészségügyön spórol: a 2010-es évek elejére minden harmadik háztartás ki volt téve a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának, miközben 2022-ben ez az arány az uniós átlagnál is kedvezőbben alakult, 20 százalék alatt maradt.
A pénzforgalmi hiány néhány hátrányának kiküszöbölésére szolgál az eredményszemléletű vagy ESA-hiány. Ennek számítása már nemzetközi sztenderdek szerint zajlik a nemzeti számlák rendszere alapján, így pedig országok között összehasonlítható. A pénzforgalmi hiánnyal szemben az egyes bevételek és kiadások nem a teljesülés időpontjában kerülnek lekönyvelésre, hanem amikor az ahhoz köthető esemény megvalósult. Tehát például a jövedelemadókat nem a befizetéskor számolják el, hanem arra az időszakra, amikor a jövedelemszerzés megtörtént. Emiatt is van az, hogy hiába csúsztak az uniós források az elmúlt időszakban, annak hatása az eredményszemléletű hiányban nem jelent meg, mivel a módszertan szerint azt úgy számolják el, mintha beérkezett volna a kormányzati megelőlegezéskor. Az ESA-hiány jelentőségét továbbá az adja, hogy erre vonatkozik a híres-hírhedt maastrichti kritérium is, vagyis ez a deficit nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát.
A tavalyi évben a Pénzügyminisztérium számításai szerint az eredményszemléletű hiány a GDP 5,9 százalékát tette ki, ami 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint a 2022-es hiány. Az Európai Bizottság 2023. őszi (október végén publikált) előrejelzése szerint a magyar hiány mértéke nagyságrendileg megegyezett a szlovák vagy a lengyel adattal, 0,5 százalékponttal azonban alacsonyabb volt, mint Romániában, miközben a belga, az olasz vagy a francia költségvetési deficit is csak legfeljebb a GDP 1 százalékával volt kedvezőbb. Viszonyításképpen, 2006-ban a 9,3 százalékos magyar költségvetési hiány után a görög volt a legnagyobb, a GDP 5,9 százaléka, a harmadik legnagyobb uniós deficit, a portugál, pedig csupán 4,2 százalék volt. Egyértelműen látható tehát, hogy amíg tavaly a magyar hiányadat belesimult a régiósba, addig 2006-ban messze kilógtunk a tagországok közül.
A fenti két mutatószám létjogosultsága könnyen érthető, ugyanakkor ha egy valamit el lehet mondani a közgazdászokról, az az, hogy imádnak különböző mutatószámokat kreálni, és az esetek többségében még jó okuk is van rá. Fontos kérdés, hogy egy adott kormányzat mennyire szigorú vagy éppen laza, mennyire engedi el a gyeplőt, vagy mennyire takarékoskodik. Könnyű belátni, hogy vannak olyan tételek a költségvetésben, amelyekre a kormányzatoknak csak kis befolyásuk van, így pedig a fenti hiánymutatókból nem feltétlenül lehet levonni a megfelelő következtetést a fiskális politika irányultságára vonatkozóan.
Az egyik ilyen tétel a kamatkiadások.
Ennek mértékét döntően a kamatkörnyezet és az államadósság szintje befolyásolja, amelyekre a fiskális politikának rövid távon csak kis befolyása van. Ha a költségvetési hiányt a kamatkiadások nélkül számoljuk, akkor kapjuk meg az elsődleges egyenleget.
Van egy további tényező, amelyet érdemes kiszűrni a hiányból, hogy tisztán láthassuk a kormányzat irányultságát, ez pedig a gazdaság ciklikus pozíciója. Ha épp válság van, akkor csökkennek az adóbevételek, emelkednek a kiadások (pl. munkanélküli ellátások), anélkül, hogy a kormányzat bármilyen döntést is hozna. Emiatt pedig ki kell szűrni a gazdaság ciklikus pozíciójának hatását, hogy pontosabban meg tudjuk határozni a költségvetési hiány azon mértékét, amelyért a fiskális politika irányultsága a felelős.
Így kapjuk meg tehát a ciklikusan kiigazított elsődleges hiányt.
Ezen hiánymutató számítása viszont meglehetősen komplex, vita van a közgazdászok között, hogy pontosan mely költségvetési tételeket is befolyásolja a gazdaság helyzete. Illetve abban sincs egyetértés, hogy aktuálisan épp hol tart a gazdaság a konjunktúracikluson belül, mekkora a trend szerinti növekedése. Emiatt pedig ahány számítás, annyi érték kapható a ciklikusan kiigazított hiányra. Szerencsénkre az Európai Bizottság félévente kiszámítja a mutatószám értékét, és ha valakiket, őket nem lehet kormánypártisággal vádolni.
Az Európai Bizottság számításai szerint a ciklikusan kiigazított elsődleges hiány mértéke tavaly a GDP 0,4 százalékát tette ki Magyarországon. Ezzel 2016 óta tavaly volt a legszigorúbb a költségvetési politika, és az uniós tagországok közül is csak 10 országban volt kedvezőbb az adat.
Mindeközben a régióból Szlovákiában és Romániában is meghaladta a GDP 4 százalékát a ciklikusan kiigazított hiány értéke, de további 5 országban is 3 százalék felett alakult, köztük Lengyelországban és Franciaországban. Ehhez képest 2006-ban a ciklikusan kiigazított elsődleges hiány a GDP 7,2 százalékát tette ki, közel a dupláját a 2022-es – szintén választási évben, azonban nehezebb gazdasági környezetben elért – 3,7 százalékos hiánynak. Még szembetűnőbb a 2006-os túlköltekezés, ha figyelembe vesszük, hogy ekkor a második legnagyobb uniós érték 3,1 százalék volt (Csehország és Lettország). 2002 és 2006 között egyébként csak 2004-ben volt szigorúbb az akkori kormányzat, mint a 2022-es, akkor a hiánymutató 3,3 százalékot tett ki. A 2023-as hiányhoz hasonló értéket pedig 2010 előtt csak 2008-ban sikerült elérni kemény megszorítások révén.
Még egyszer hangsúlyozandó, 2002 és 2006 között nem volt hazánkban válság, amelyre a fiskális politikának reagálnia kellett volna, egyszerűen csak politikai okokból nem látták szükségét a költségvetési fegyelemnek. 2022-ben – annak második felében – ellenben beköszöntött az energiaárak elszabadulása, a technikai recesszió, illetve a magas kamatkörnyezet nyomán a fogyasztás és a beruházások is visszaestek. Így tehát a kormányzati beavatkozás létjogosultságát megkérdőjelezni visszás, a 2006-os eseményekhez hasonlítani pedig egyenesen dilettantizmus.
Fontos a fentieken felül tisztázni, hogy miért is foglalkozunk a költségvetési hiány kérdésével. A családok is alapvetően azért figyelik bevételeiket és kiadásaikat, hogy elkerüljék a túlzott eladósodást vagy a tartalékaik felélését. A költségvetési deficit esetében is ez a probléma, tartósan magas hiány az államadósság emelkedését jelenti. Az adósságot pedig előbb-utóbb kamatostul vissza kell fizetni, vagyis adott évi lazább költségvetési fegyelmét a jövő generációi szenvedhetik meg. Az adósság értékét ez esetben sem érdemes nominálisan összehasonlítani az egyes évek között, mert időközben a jövedelem is emelkedett, így továbbra is a GDP-arányos mutatószámok jelentik a kiindulópontot.
Látható, hogy a magyar adósságszint alakulása egy hullámvasúthoz hasonlítható. 1995 és 2001 között az adósságráta érdemben mérséklődött, a GDP 84,1 százalékáról annak 52,3 százalékára. Aztán jött a már többször emlegetett 8 év, 2010-ig az adósság ismét elérte a nemzeti össztermék 80 százalékát, úgy, hogy minden évben nőtt, 2006-ban például 3,9 százalékponttal. Csak viszonyításképpen, abban az évben az uniós tagállamok közül Magyarország mellett csak 4 tagországban nőtt az adósságráta, minket követve legnagyobb mértékben Portugáliában, 1,5 százalékponttal. 2010 után ellenben fordulat következett be: 2011 és 2019 között a magyar adósságráta összesen 15,0 százalékponttal mérséklődött.
Hovatovább amellett, hogy hazánk adósságcsökkentése a 4. legnagyobb volt az időszakban a tagállamok között, Málta mellett csak Magyarország esetében mérséklődött az adósságráta minden évben. Sajnos a 2020-as év és a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés megszakította ezt a jó sorozatot, és az adósságráta ismét 80 százalék közelébe emelkedett. Ugyanakkor hiába nem csökkent vissza a hiány a 2010-es években megszokott 3 százalék alatti szintjére, az adósságráta évről évre tovább tudott mérséklődni: 2023 végére – habár a tényleges adat még nem áll rendelkezésre – 70 százalék közelébe csökkenhetett az államadósság GDP-hez viszonyított értéke.
A 2002 és 2010 közötti évek a magyar gazdaságtörténet egy „sötét” időszaka. Érdekes látni, hogy egyesek megpróbálják relativizálni az akkori gazdaságpolitikai ámokfutást, és a válságokkal tarkított 2020-as évek költségvetési politikájával párhuzamban állítani. A tények egyértelműen azt mutatják – sőt még az Európai Bizottság is így látja –, hogy a gazdasági nehézségek ellenére is sokkal fegyelmezettebb a költségvetési politika most, mint a 2002 és 2006 közötti időszakban.
Molnár Dániel, a Makronóm Intézet makrogazdasági elemzőjének írása.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Stiller Ákos / Bloomberg / Getty Images Hungary)