Számos fórumon, sokszor hangzik el az a megállapítás, hogy Orbán Viktor mekkora geopolitikai játékos. Nem tartozom azok táborába, akiket lenyűgöz (a zsenialitásáról alkotott kormánypárti közvélekedés szerintem messze meghaladja a realitást), de azokhoz sem tartozom, akik csak a romboló kontárt látják benne minden alkalommal, amikor külföldre megy. Azt sem gondolom, hogy az ellenzék segít önmagán akkor, amikor abba az önámításba ringatja magát, hogy az ellenfele teljesen meg van őrülve. Ugyanis nincs.

Nem kérdés, hogy Magyarország elsődleges érdeke az lenne, ha a Fidesz miniszterelnöke nem könnyelmű és agresszív hazárdjátékosként közlekedne a geopolitikai kaszinóban, hanem stabil szövetségeket keresve az európai közösség asztalánál ülne, és nem annak felborogatásán ügyködne. Nem kérdés azonban az sem, hogy volt olyan külpolitikai manőver az elmúlt időszakban, amiben Orbán Viktornak igaza volt. Tizenhetedik éve kormányozza Magyarországot, az lenne meglepő, ha nem lenne ilyen. Azért tartom nagyon fontosnak azt, hogy ezt néha kimondjuk, mert így lesz kellően éles a kép. Amennyiben fel tudunk venni egy objektivitáson alapuló álláspontot, és így szemléljük határozott, de egészséges kritikával a kormány, illetve a kormányfő külpolitikai működését, akkor tudunk reális képet közvetíteni azok felé, akik figyelnek rám, ránk. Politikai szemtanúként most ebből az alapállásból mondom, hogy a Fidesz komoly mozgásteret veszített, illetve veszíthet azzal, hogy idő előtt bejelentette: az EP-választások után immár nem az egykor nekik otthont adó konzervatív Néppárthoz, hanem a tőlük jobbra lévő, az EU működését hangos – és legtöbbször túlzó – kritikával támadó Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójához kíván majd csatlakozni az Európai Parlamentben. 

Saját politikai karrierem sikerei és kudarcai tanították meg, hogy a politika többek között a mozgástér bővítésének a művészete. Ebben a játékban sok mindenkinek lehet igaza, de igazán sikeres az tud lenni, akinek van lehetősége választani a lehetőségek közül, aki nem egyenes vonalú, kötött pályán mozog. 

Sokan láttak ebben komoly ígéretet is – úgy tűnik, nekik most csalódniuk kell. Három pontban összefoglalom, hogy miért:

1. Sajnos mostanra minden komoly elemzés azt mutatja, hogy az európai jobboldal – annak is leginkább a radikálisabb széle – bizonyosan erősebben fog felébredni június 10-én reggel, mint ahogy nyugovóra tért előtte. Az külön elemzés tárgya kell legyen, hogy ez miért tragédia a földrészünk közös jövőjét illetően, de minden bizonnyal így lesz. Nyilvánvaló, hogy a választások eredményei után jelentős mozgások, helyezkedések és pozícióharcok lesznek ezen a térfélen. Ennek oka, hogy Orbán már most bejelentkezett az egyik parlamenti istállóba, egyértelműen gyengítve tárgyalási pozícióját. Ez tőle meglehetősen szokatlan, hiszen épp neki van a legnagyobb rutinja a betonfal felé száguldó autó vezetésében, azaz a blöffölésben, amelytől a kormányzása sem mentes.
2. Többen rebesgették, legutóbb egyenesen a Kormányinfón, hogy itt akár az EP két, szélsőjobboldalra pozicionált képviselőcsoportjának (a már említett ECR-nak és az olasz Salvini, a francia Le Pen és a német szélsőjobboldali AFD pártja által fémjelzett Identitás és Demokrácia, azaz ID-frakciónak) valamilyen formában történő egyesülése is napirendre kerülhet. Egyesek egészen odáig mentek, hogy ennek tető alá hozásában akár magának Orbán Viktornak is jelentős, királycsináló szerep juthat. A magyar kormányfő bejelentése és az ECR felé tett idő előtti gesztuslépése azonban ezt a lehetőséget is elvágta.
3. Hiba volna nem észrevenni, hogy a visegrádi régiónak három pártja meglehetősen hasonlít egymásra, több szempontból is. Mind a cseh ANO, mind a szlovák Smer, mind pedig a Fidesz régóta országának legmeghatározóbb és legerősebb pártjai, ráadásul megkerülhetetlen vezetővel. Bár eredetileg három különböző pártcsaládot képviseltek (a liberális Renew, a szociáldemokrata S&D és keresztény-konzervatív EPP), az elmúlt évek fejleményeit követően ketten már pártcsalád nélkül maradtak, így a Néppártból kitett Fidesz és az S&D-ben felfüggesztett Fico-féle Smer. Ráadásul komoly brüsszeli értesülések szerint (bár ezekre nem feltétlenül érdemes mindig azonnal és feltétel nélkül hallgatni) ez a sors várhat akár Babisékra, vagyis az egyelőre még a liberális Renew-ban tagsággal bíró cseh ANO-ra is. Adná magát, hogy Orbánék velük gyúrnak közös, új platformot fideszes dominanciával. Az Európai Parlamentben új képviselőcsoportot alapítani persze hosszú és bonyolult dolog (például meghatározott számú tagállam meghatározott számú képviselőjére van szükség hozzá), de ebben is lehetett volna lehetőség. Európa-párti szociáldemokrataként persze nem sajnálom, hogy úgy tűnik, ezt is kihagyták.

Mindhárom faktor jelentős politikai és kommunikációs mozgásteret biztosíthatott volna a magyar kormányfőnek, ami a választási küzdelemben is jól jött volna számukra. 

Nem is kicsit. Ez pedig akár még azt a látszatot is keltheti, hogy nem szabad akaratukból tették meg ilyen hirtelen ezt a bejelentést. Ebből a szempontból jelentős körülmény, hogy az erről szóló kormányfői nyilatkozat nem sokkal azután született meg, hogy Orbánt külön megbeszélésre hívták az EU vezetői a múlt csütörtöki, brüsszeli Európai Tanács ülése előtt. A mini-Orbán-csúcs részleteit sajnos nem ismerjük pontosan, legalábbis egyelőre. Az viszont biztos, hogy – az újabban a kormányzati papagájkommandó célkeresztjébe vett – Giorgia Meloni olasz kormányfő (aki az ECR meghatározó alakja) mind az Orbánnal való találkozóból, mind pedig a bejelentésből jól jött ki. Ellentétben a magyar miniszterelnökkel.

Akik azt gondolják, hogy a Fidesz az ECR-frakcióban új elvbarátaival majd békés konstruktivitásban fog dolgozni, azok nagyon tévednek. Nemcsak azért, mert erre a NER-es kollégák nagy része az elmúlt huszonéves jellemfejlődés okán gyakorlatilag képtelenné vált, hanem azért is, mert egyes ECR-os vezetők és Orbánék között már most feszítő ellentét húzódik. „Az abszurd megbélyegzések azonban biztosan nem járulnak hozzá a közép-európai országok szükséges együttműködéséhez. Ellenkezőleg, ez kölcsönös tiszteletet követel meg” – írta például Petr Fiala cseh miniszterelnök Orbán Viktorra reagálva tavaly nyáron. „Ha Orbán nem látja, mi történt Bucsában, menjen el szemorvoshoz” – ezt az ECR másik meghatározó erejének képviselője, Jaroslaw Kaczynski PiS-elnök mondta két éve, válaszul Orbán ignoranciájára és túlzott Kreml-pártiságára. Az pedig már tényleg a groteszk határait súrolja, ahogy a fideszes sajtó által korábban egekbe magasztalt Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt – amióta nem követi mindenben az orbáni narratívát – ugyanez a fideszes nyilvánosság már üti-vágja. Valamelyik ZS kategóriás propagandista nemrég konkrétan azt mondta: „szomorú azt látni, hogy Giorgia Meloni, akinek a karrierjét a magyar kormányfő is egyengette, most szó nélkül átvette a Soros-féle narratívát”.

A helyzet tehát úgy áll, hogy a legutóbbi EU-csúcs után – ahol Orbán Viktort nagyon keményen helyretették – a Fidesz miniszterelnöke meglepő hirtelenséggel bejelentette, hogy pártja az ECR-hoz szeretne majd csatlakozni. Egy olyan EU-kritikus csoporthoz, amelyben persze több barátra találnak, mint a polgári konzervatív Néppártban, de azért az ECR-ban javarészt olyan szélső-konzervatív politikai erők és azok képviselői is helyet kaptak, akik nem akarják feltétlenül Ursula von der Leyent uniós zászlóba csavarba máglyára dobni. Putyin-arcképes pólókat sem hordanak rajongásból a plenáris teremben (szemben Orbán Viktor másik nagy barátjával, az olasz Salvinivel). Érdemes megjegyezni, hogy volt már magyar tagja az ECR-frakciónak, a fideszesek által mumusnak kikiáltott Bokros Lajos. A jelenlegi kormányfő tehát valamilyen szokatlan okból egy meglehetősen szűk politikai utcába kényszerítette bele saját magát. Az ECR-hoz való csatlakozás ugyan logikus, de az ilyen idő előtti udvarlás mindenképpen jelentős arc- és mozgástérvesztést eredményez számára, magyar szempontból pedig befolyásvesztést jelent. Szép kezdet egy új szövetséghez. Orbán Viktornak kétségtelenül vannak jó megérzései a külpolitika területén, de ezt most nagyon úgy tűnik, hogy elgaloppozta. Úgy kell neki. 

A szerző az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának képviselője, az Esély Közösség alapítója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép:  Thierry Monasse / Getty Images Hungary )