Ahogyan a híres török–amerikai közgazdász, Daron Acemoglu rámutat Miért buknak el a nemzetek? című könyvében, bizony komoly összefüggés figyelhető meg egy ország intézményi rendszere és a közintézményeibe vetett bizalom, valamint az ország sikere és jóléte között. Röviden: ahol az állami intézmények működése átláthatatlan, informális rendszereken alapszik, céljuk pedig nem a szolgáltatás, hanem a lakosság kizsigerelése, ott minden természeti és egyéb kincs dacára csak rosszul működő, széteső állam jöhet létre. Ahol azonban az emberek bíznak a megválasztott vezetőkben, elszámoltathatónak és átláthatónak tartják az államot, annak intézményeit, ott gyorsan beindulnak a vállalkozások, és a kiegyensúlyozott közélet egy jómódú és sikeres nemzetet teremt.

Mint minden elmélet, ez is kissé leegyszerűsítő, ugyanakkor különösen aktuális elgondolkodnunk a mondanivalóján a jelenlegi helyzetben. Magyarország ugyanis egy erkölcsi válságba jutott, amelynek a politikai aspektusait minden reggel elolvashatjuk a hírekben, de sajnos a mindennapi életre gyakorolt hatásaival is egyre gyakrabban szembesülünk. 

A magyar társadalom atomizálódott, az emberek magányosak, a magyar ember a szűk családján kívül nem bízik senkiben – halljuk gyakran a szociológusoktól, az eredményt pedig mindenki a saját bőrén tapasztalja, aki Magyarországon él. Mégis

Pedig nagyon is van: a politika szereplői (ahogyan minden más közszereplő is) viselkedésükkel egyfajta példát is mutatnak a társadalom felé. Ha a példa az, hogy informális befolyással, a törvényeket megkerülve, ismerősök útján bármit el lehet intézni, és bármilyen bűncselekményt el lehet tussolni, a végén pedig még cinikus módon az emberek képébe is lehet röhögni, akkor igazán nincs okunk csodálkozni azon az agresszión, amit például egy hétfő reggel a munkába tartva az utakon tapasztalunk. Sajnos a magyar ember tapasztalata az elmúlt harminc évből az, hogy amit nem szerez meg ma, azt holnap valaki ellopja, amit nem ér el erőből, az szép szóval aligha fog menni, a társadalom tagjai között pedig egy zéróösszegű játék folyik, legyen szó pénzügyi forrásokról, jó munkahelyekről vagy éppen egy parkolóhelyről a bolt előtt.

Egyszerű volna mindezért a jelenlegi kormányzást okolni: kétségtelen, hogy a Fidesz sorozatos gyűlöletkampányai csak fokozták a magyar társadalom szorongását, hiszen nehéz úgy kiegyensúlyozottnak lenni, hogy az embert napi 24 órán keresztül kormányzati hirdetésekben fenyegetik. Kétségtelen az is, hogy a politikai cinizmus, a hatalom mindenáron való megtartásának logikája a társadalmilag legtudatosabb emberek tömegeit tolta el a teljes közöny és cinizmus irányába. A Fidesz megbocsáthatatlan bűne a haszonszerzésből elkövetett szellemi kútmérgezés, amelynek negatív hatásait még sokáig fogjuk érezni akkor is, ha egyszer eltűnnek a hatalomból.

Ugyanakkor az, amit a Fidesz tesz, nem újszerű Magyarországon, mindössze „profibban” működik, mint a korábbi kormányok hasonló törekvései. Az ősbűnt már a rendszerváltáskor elkövettük, mégpedig akkor, amikor más posztszocialista országokkal ellentétben elszabotáltuk a szocializmus bűneinek részletes feltárását, az abban részt vevők átvilágítását és felelősségük egyértelmű kimondását, valamint tetteik szankcionálását. Így eshetett meg az, hogy Horn Gyula egykori miniszterelnök (és sok más szocialista párti káder) vállrándítással intézhette el azt, hogy 1956-ban pufajkásként saját nemzetére lőtt. Így történhetett meg az is, hogy alig pár évvel később ugyanez a Magyar Szocialista Párt ismét egy, a kommunista diktatúrában lejáratódott személyt, Medgyessy Pétert juttathassa a miniszterelnöki székbe, aki soha nem tudott elszámolni titkosszolgálati múltjával. És bizony így maradhatott a kormány élén Gyurcsány Ferenc is azután, hogy nyilvánosságra került beszédében maga is bevallotta, hogy hatalmát hazugságok sorával szerezte meg, majd az ellene tiltakozókra a rohamrendőrséget küldte, nagyjából olyan módszereket alkalmazva, amiket ma Beloruszban látunk. Gyurcsány Ferenc ráadásul a mai napig aktív szereplője a magyar közéletnek, pártja pedig jelenleg a Fideszt megrázó botrányt saját sikereként próbálja eladni. Felelősségvállalás? Az nincs sehol.

A szálak pedig előbb-utóbb a rendszer minden szereplőjéhez elérnek. Amit eddig tudunk, hogy Novák Katalin – mint köztársasági elnök – kegyelmet adott egy olyan embernek, aki egy árvaház pedofil vezetőjének tevékenységét fedezte. A kegyelmet Varga Judit ellenjegyezte. A Fidesz rendszere viszonylag gyorsan „megszabadult” a két kellemetlenné vált politikustól. Ám az ügy hátterében felsejlik a Novák Katalinnak szoros kapcsolatot ápoló Balog Zoltán református püspök és korábbi miniszter, Orbán Viktor lelki vezetőjének szerepe is, aki a hírek szerint maga kérte a kegyelmet az elítélt K. Endre számára. És felsejlik a pedofil igazgató és K. Endre kötődése a helyi fideszes körökhöz. Valószínűleg az sem véletlen, hogy a pedofil igazgatót éppen az Orbán család ügyvédje védte a bíróságon. Amennyiben jó okkal feltételezzük, hogy sem Novák Katalin, sem pedig Varga Judit nem volt a rendszer önálló szereplője, a pedofilokat fedező K. Endre viszont szoros kapcsolatokkal rendelkezett olyan emberekhez, akik Orbán Viktor legszűkebb köreibe tartoznak, hamar felmerül Orbán Viktor személyes érintettsége. Ebben a kényes ügyben mindenki számára átlátható, hogy Novák Katalin és Varga Judit távozása a közéletből még csak minimumfeltételnek sem elegendő. A felelősséget Orbán Viktornak is fel kell vállalnia, és le kell mondania. Ő felelős ugyanis azért, hogy ez a rendszer létrejött, működik, és úgy működik, ahogy. Ha Orbán Viktor és pártja valóban különb lenne az általuk annyit átkozott baloldaltól, ha a miniszterelnök és pártja valóban keresztény és nemzeti alapon szerveződne, akkor a kormány lemondása nem is lehetne kérdés.

Orbán Viktor és a Fidesz minden, hatalomban töltött napja Magyarország bukásához vezet. Erkölcsileg és gazdaságilag is. Hiszen cinizmusuk, hatalommániájuk, informális rendszereik és bolsevik módszereik (lásd Magyar Péter és Varga Judit válásának megkomponálása) a magyar társadalom szövetét rombolják szét. De ki kell mondanunk azt is, hogy a felelősséget az elmúlt harminc évért nem csak nekik kell vállalniuk. Gyurcsány Ferenc és az őt azóta is felmentő, a 2006-os eseményekben a felelősségét soha el nem ismerő és az orbáni kétharmadnak megágyazó baloldali elit erkölcsileg semmivel sem képvisel magasabb értéket. Semmilyen etikai alapjuk nincsen arra, hogy a jelenlegi helyzetben köztársasági elnökjelöltekkel álljanak elő, és a kialakult helyzetet saját sikerükként mutassák be. Ők a Fidesszel együtt siklatták ki a rendszerváltást, és terelték az országot abba a helyzetbe vagy – ne szépítsük – legitimitási válságba, amiben van. 

Ha azt szeretnénk, hogy Magyarország ne csússzon vissza újra és újra abba a helyzetbe, amelyben most van, új kereteket kell alkotnunk. A múlttal való szembenézés mellett olyan politikai struktúrákat kell létrehoznunk, amelyek elszakadnak az elmúlt harminc év gyakorlatától, és egy átláthatóbb, kiszámíthatóbb, jobban működő államot teremtenek. A köztársasági elnök feladata az, hogy a magyar nemzet egységét megtestesítse. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a nemzet maga dönthet arról, kit bíz meg ezzel a megtisztelő feladattal. Ezért én a közvetlen köztársaságielnök-választás bevezetését támogatom. Amíg ez nem valósul meg, addig nem látom további értelmét annak, hogy nevekkel álljunk elő, hiszen az a jelenlegi keretek között csak politikai színház volna. Olyanból meg már láttunk eleget. Ideje a nemzet jövőjének eljátszása helyett végre elkezdeni a valódi építkezést.

A szerző a Jobbik – Konzervatívok elnöke.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Katonai tiszteletadással felvonják a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2023. október 23-án. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)