Mi Bangladesben minden évben tisztelettel ünnepeljük február 21-et, a „Shahid Dibasht” vagyis a „mártírok napját”. Azokra a mártírokra emlékezünk, akik 1952-ben ezen a napon áldozták életüket azért, hogy jogunk legyen anyanyelvünkön, bangla nyelven beszélni.
Az akkori Pakisztán kormánya úgy döntött, hogy az urdu legyen Pakisztán egyetlen államnyelve. A bengáliak (Pakisztán másik népcsoportja), akiknek anyanyelve a bangla volt, tiltakoztak, és követelték, hogy az urdu és a bangla egyaránt hivatalos nyelv legyen. 1952. február 21-én Dakkában a diákok ezért tüntettek, és a rendőrség sokat megölt közülük. Végül a bangla is hivatalos nyelv lett Pakisztánban, de az már nem hozott békességet, és Bangabandhu Sheikh Mujibur Rahman vezetésével, kilenc hónapos felszabadító háborúval Banglades 1971-ben függetlenné vált Pakisztántól.
Banglades „az ország, ahol bangla nyelven beszélnek”, talán az egyetlen ország a világon, amelyet a nyelvéről ismernek. Ez is tükrözi évezredes kulturális örökségünket képviselő anyanyelvünk iránti szenvedélyes szeretetünket.
Tudjuk, hogy világunkban minden évben sok nyelv hal ki, és velük együtt meghal a tudás és a bölcsesség is, amit hordoznak: a mítoszok, a legendák, a népmesék, az érzelmek.
Ezért nem szabad elfelejtenünk, hogy minden nyelv pusztulásával elveszítjük annak egy részét is, akik vagyunk, és amit a világnak nyújthatnánk.
1998 márciusában egy Kanadában élő többnemzetiségű csoport levélben fordult az ENSZ főtitkárához, kiemelve, hogy sok kis etnikai közösség idegen, nagyobb nyelvek használatára kényszerül, amely megfosztja őket anyanyelvüktől, így azok a kihalás szélére sodródnak. Javasolták, hogy minden évben világszerte tartsák meg az „anyanyelv napját”, és erre február 21-ét javasolták, emlékeztetve azokra az áldozatokra, amelyeket Bangladesben ezen a napon hoztak az anyanyelvi jogokért.
Banglades mint állam felkarolta az elképzelést. Ennek nyomán 1999. november 17-én az UNESCO Általános Konferenciája február 21-ét „az anyanyelv nemzetközi napjává” nyilvánította. Ez a nap, amelyet mi bangladesiek a „nyelvünk iránti elkötelezettség napjaként” tartunk számon, így vált a világ nyelvi sokszínűségének és örökségének ünneplésére szolgáló világeseménnyé.
Az anyanyelv nemzetközi napján a világ összes nyelvét ünnepeljük. Mindegyiket megbecsüljük a maga hagyományaival, kreatív gazdagságával. Valamennyi a mi közös, pótolhatatlan örökségünk. Nem akarjuk, hogy kihaljanak! Elköteleztük magunkat, hogy védjük és megmentjük ezeket, mivel emberi mivoltunk sokszínűségét és közös örökségünket hordozzák.
Az UNESCO „Oktatás 2030” cselekvési kerete nagy figyelmet szentel az anyanyelv használatának a tanulásban, a tanításban, valamint a globális nyelvi sokszínűség és a többnyelvűség előmozdítása és védelme érdekében.
Ma, amikor tisztelettel fejet hajtunk nyelvi mártírjaink előtt, akik 1952-ben életüket áldozták a bangla nyelvhez való jogunkért, mi is csatlakozunk a világ összes nyelvének ápolására irányuló globális erőfeszítésekhez. Mindannyian őrizzük anyanyelvünket, és védjük embertársainkét, mert bármennyire különbözőek vagyunk is, lényegében mindannyian egyek vagyunk. Ezekkel a nyelvvédő gondolatokkal üdvözlöm e napon magyar barátainkat, és kívánom, hogy nyelvük éljen, fejlődjön és gazdagodjon, amíg csak magyar él a Földön!
A szerző Banglades kijelölt magyarországi nagykövete.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: A Mukti Bahini (Bangladesi Nemzeti Felszabadító Hadsereg) tagjainak kommandós kiképzése a bangladesi felszabadító háború alatt Syaldaa Nadi Kelet-Pakisztánban 1971. november 22-én. Fotó: Bettmann Archive / Getty Images)