2017. december 12-edikén, egy átlagos parlamenti ülésnapon egy különleges szavazás zajlott a Magyar Országgyűlésben. A napirenden szereplő egyik határozati javaslatra ugyanis minden egyes képviselő, balról jobbra, fentről le, kívülről befelé: igennel szavazott.
Az országgyűlési határozati javaslat arról szólt, hogy azontúl minden esztendő február huszonkettedik napja legyen a Magyar Parasport Napja. Ezzel egy időben arról is szavaztak a képviselők, hogy július másodika a Magyar Siketsport, minden év szeptemberének utolsó pénteke pedig a Magyar Diáksport napja legyen.
Sőt, a szavazást követően, pár nappal később az akkori országgyűlés mind az öt pártjának egy-egy képviselője közös sajtótájékoztatón méltatta az emléknapok beiktatását.
Különleges, már-már kegyelmi pillanat volt.
1970. február 22-én, 47 évvel a parlamenti szavazás előtt pár tucat pedagógus, edző, sportoló gyűlt össze a zuglói Mozgásjavító Iskolában, hogy létrehozza az első, modern szemléletű, a mozgásukban korlátozottak sportjával foglalkozó civil szervezetet, a Halassy Olivér Sportklubot. Halassy tizenévesen tehetséges focikapusnak indult, aztán Újpesten egy villamos levágta a bal lábszárát, így, csonkolt végtaggal úszóként, majd vízilabdázóként sportolt tovább, és így, hiányos lábbal lett a nemzeti pólóválogatott tagja és kétszeres olimpiai bajnok (1932-ben és 1936-ban). Ő volt az első magyar parasportoló, már akkor, amikor a fogyatékosok nemzetközi sportmozgalma még nem is létezett.
Fél évszázad alatt a hazai fogyatékos sportmozgalom csúcsra járt. Ma az egyaránt paralimpiai bajnok úszó Pap Bianka és Konkoly Zsófi (aki a friss nyílt vízi világbajnoki Rasovszky Kristóffal együtt az idei parasport nap nagykövete), az atléta Ekler Luca vagy a kajakos Kiss Péter Pál nem pusztán a sportot követők számára ismert közszereplő.
A hallásában korlátozott modell és televíziós, Weisz Fanni, a látáskorlátozott énekes, Agárdi Szilvia, a végtaghiánnyal élő trombitás, Barabás Lőrinc, a filmszínészként és influenszerként is ismert Fenyvesi Zoltán mellett a magyar fogyatékos sportolók is a magyar közélet szeretett, elismert, díjazott személyiségei lettek: személyük, teljesítményük a teljes magyar fogyatékos kisebbséget emeli magasra.
Jó lenne, ha egyre inkább igaz lenne Magyarországon, hogy fogyatékos emberek, így a parasportolók, nem a probléma részei, hanem a megoldásé.
„Ne azon keseregj, ami hiányzik, annak örülj, ami van” – mondja a paralimpiai bajnok úszó, a lassan kétesztendős Mór édesanyja, Illés Fanni. Tudják, ő az, aki mosolyogva posztolta ki pár éve, hogy a kedvenc városa Lábatlan – és aki ezzel az egy posztjával többet tett a fogyatékos emberek életének megértéséért, mint talán bárki más.
A fogyatékosok ügyét tehát nem problémaként kell kezelni, másfelől kell ránézni. Onnan, ahonnan az látszik, hogy ők mit tesznek hozzá a közös ügyeinkhez. Lehet, hogy a testi vagy az értelmi képességeik korlátozottak, de ők így, ezekkel a képességekkel válnak alkotó polgáraivá Magyarországnak. Ne azt keressük, ami hiányzik bennük, hanem azt értékeljük, amit a közösbe adnak. Ezt a szemléletet sugallja a Magyar Parasport Napja minden esztendő februárjának huszonkettedik napján.
Ma, február 22-én, sok száz óvodában, iskolában (köztük erdélyi, felvidéki és vajdasági sulik is), településen, sportegyesületben, egyetemen Lélekmozgató eseményeket szerveznek: diákok, hallgatók, gyerekek tízezrei fogják kipróbálni a parasportokat a testnevelésórákon, filmeket néznek, vetélkedőket szerveznek, parasportolókkal beszélgetnek. Aztán hazamennek, és elmesélik a testvéreiknek, barátaiknak, szüleiknek, nagyszüleiknek, hogy „így is lehet sportolni”. Az a legsikeresebb és leghatékonyabb oktatási módszer, amikor a fiatalok tanítják az idősebbeket
Idén nyáron, az olimpiát követően, augusztus 28-tól paralimpiát szervez Párizs, mintegy 180 ország fog kvalifikálni sportolókat a játékokra.
A paralimpiai játékok – paradox módon – nemcsak a békét szimbolizálják, hanem a háborúkra is emlékeztetnek.
Az iráni ülőröplabda azért olyan erős, mert ott 200 csapatban játszanak olyanok, akik a lábukat a háborús aknamezőkön vesztették el. A délszláv országok ülőröplabda-csapatai ugyanezért sikeresek. A téli paralimpiai sportág, az „ülő jégkorong” Kanada–USA-döntőjén pályára csúszó játékosok fele kigyúrt veterán tengerészgyalogos, akik Afganisztánban vagy Irakban „hagyták” a lábukat. Az ukrán–orosz vagy az izraeli–palesztin háború sajnálatos módon ezen országok parasportját fogja erősíteni.
A Magyar Paralimpiai Csapat a magyarok legszebbik énjét fogja képviselni az idei játékokon. Arra készülünk, hogy minden idők legnagyobb csapatával minden idők legjobb eredményét érjük el. De ennél talán fontosabb, hogy a parasportolók bontsák le a magyarok között akadályokat: nemcsak a fizikaiakat, hanem a szellemieket is.
Köszönet a 199 bátor embernek – és mindenkinek, aki így vagy úgy részese a Magyar Parasport Napjának. Döntésükkel és munkájukkal bebizonyították, hogy fogyatékosnak lenni nem azt jelenti: vesztesnek lenni! És azt is, hogy a világ legjobb dolga magyarnak lenni!
A szerző kommunikációs szakember, producer, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Játékosok a hálóban az Egyesült Királyság és Lengyelország közötti ülőröplabda-mérkőzésen a Sydney-i Invictus Játékok negyedik napján a Sydney Olympic Parkban 2018. október 23-án Sydney-ben, Ausztráliában. Fotó: Zak Kaczmarek / Getty Images / Invictus Games Foundation)