Nem meglepő, hogy a miniszterelnök nem a saját ellenségét javasolta Novák Katalin lemondását követően köztársasági elnöknek. Már-már az tűnt meglepőnek, hogy az ő, illetve a Fidesz elnökségének a javaslatára egy olyan személyt választott az Országgyűlés új köztársasági elnöknek, aki – több elődjével ellentétben – nem volt sosem pártpolitikus, nem viselt még miniszteri tisztséget sem. Olyan érzet is keletkezhetett, hogy Sulyok Tamás jelölése, majd megválasztása Orbán Viktor köztársasági elnöki jelölési politikájának egyfajta korrekciója, hiszen nem Kövér Lászlót vagy valamelyik más fideszes politikust választottak meg ezúttal, hanem olyan személyt, aki első ránézésre távolabbra áll a NER-től, mint a minden törvényt készségesen aláíró Schmitt Pál, a korábban fideszes fülbevalót viselő Novák Katalin, vagy akár Áder János, akinek a kapcsolata Orbánnal köztudottan hullámzó volt az elmúlt három évtizedben, de a NER-hez lojális maradt. Mindehhez képest Sulyok nyilvánosan sosem magasztalta a mostani kormányfőt vagy éppen a Fideszt. El kell ismerni,
Orbánék ezúttal jobban adtak a látszatra, és olyan személyt választottak új államfőnek, akiről nem eleve lehetetlen elképzelni, hogy képes felülemelkedni a pártpolitikai megfontoláson és törekszik a „nemzet egységének” megjelenítésére.
Ennek ellenére a parlamenti ellenzék – Mi Hazánkon és LMP-n kívüli, tehát – nagyobb része azonban még a megelőlegezett bizalmat vagy türelmi időt sem volt hajlandó megadni Sulyoknak, és rögtön a jelölését követően élesen támadta őt a hatalomnak kedvező alkotmánybírói tevékenysége, majd az édesapja múltjával kapcsolatos évekkel korábban adott interjúi miatt. Az ellenzéki képviselők többsége nem jelent meg az új köztársasági elnök parlamenti eskütételén. A kritikájuk hangvételének élessége korainak tűnt, ugyanis az ellenzéki politikusok még kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor kérést fogalmaznak majd meg a köztársasági elnökhöz, hogy ne írja alá ezt vagy azt a törvényt, azaz nem tűnik nagyon célszerűnek már most jó előre elrontani a kapcsolatot a frissen beiktatott Sulyokkal. Ám ha Sulyokot sikerül a közvélemény minél nagyobb része számára Orbán meghosszabbított karjának beállítani – ez az egyes baloldali-liberális ellenzéki pártok reménye –, akkor jó pontokat lehet szerezni a NER-t keményen elutasító véleménybuborékokban.
Az egykori ellenzéki összefogás pártjai megnyilvánulásainak élességét ugyan lehet kritizálni, de el kell ismerni, hogy van okuk az új államfővel szembeni bizalmatlanságra. Sulyok Tamás államfőként eddig két beszédet tartott – egyet a parlamentben még megválasztását követően, egyet pedig vasárnap a beiktatási ünnepségen. A szuverenitás hangsúlyozása illeszkedik a jelenlegi hatalom szemléletéhez, olyannyira, hogy tavaly ősz óta folytat a Fidesz erőteljes szuverenitási kampányt. Talán még most is folytatná, ha a kegyelmezési botrány nem szól csúnyán közbe. Az Alaptörvény melletti hangsúlyos kiállás sem hozza meg az ellenzék köreiben az új elnökkel való együttműködési kedvet, hiszen ők – különösen a DK – a Fidesz által kierőszakolt, illegitim közjogi rendszernek tartják azt. (Ennek ellenére, kénytelen-kelletlen ugyan, de a DK képviselői is esküt tettek az Alaptörvényre az új parlamenti ciklusok kezdetén, ez ugyanis szükséges volt a képviselői joguk gyakorlásához.)
Az államfő vasárnapi beszédében akadt egy olyan aggasztó elem is, amely a jogállamiság szűkített – vagyis a kormányfőnek megfelelő – értelmezését vetíti előre.
Örvendetes, hogy Sulyok a köztársasági elnök feladatának tekinti az állam demokratikus működésének felügyeletét is. Hozzátette ugyanakkor: „A jogállamot manapság sokszor használják politikai értelemben. Én azonban személyiségemből adódóan képtelen vagyok hajlékony értelmezési keretű vagy érdekalapon változó jelentésű fogalmi kerettel operálni. A jogállam fogalmát – annak eredeti jelentése szerint – csak úgy használom, hogy az állam működésének egésze a jognak van alávetve.” Bántóan hiányzott annak kifejtése, hogy nem mindegyik „jog” helyes, erkölcsös. A diktatúrák története bizonyítja, hogy a jogot emberek elnyomására, jogainak korlátozására, sárba tiprására is lehet használni. Nem véletlen, hogy a náci Németország borzalmai után a (nyugat)német jogi gondolkodás és jogszolgáltatás többször kimondta, hogy az emberek tömeges jogfosztása nem lehet igazi „jog”, valójában az „igazságtalan jog” (németül „unrichtiges Recht”/ungerechtes Recht”). Az 1949-es németországi alkotmány mai napig kimondja 1. cikkelyében az emberi méltóság érinthetetlenségét. Örvendetes, hogy beszédében az elnök is megemlítette ennek fontosságát. Éppen ezért kár, hogy nem beszélt arról, a jogállamiság nem pusztán a bármilyen szándékkal összetákolt törvények összessége – amelyhez az államnak tartania kell magát –, hanem az önkényuralom megakadályozásának eszköze. A diktatúra létrejöttét akadályozza a hatalmi ágak szétválasztásának elve, amelynek eredményeként egyik hatalmi ág – így a végrehajtó hatalom – sem gyakorolhat túl nagy hatalmat. Figyelemre méltó, hogy a köztársasági elnök ezt sem tartotta fontosnak megemlíteni, pedig egy bevallottan „jogias” szerepre készülő elnökként akár meg is tehette volna. Viszont
ha Sulyok a vasárnapi beszédében a hatalmi ágak elválasztásának fontosságáról beszél, akkor azt akár bujtatott kormánykritikának is lehetett volna értelmezni – így is gyakorta vádolják Orbánékat a hatalom túlzott koncentrációjával, sőt diktatúraépítéssel.
Nem, nem engedhető meg olyan látszat, hogy a kormányt a többi hatalmi ág rovására történő terjeszkedéssel vádolja az elnök, érjük be azzal, hogy az állam a jognak van alávetve – a jogot pedig ugyebár a kétharmados parlamenti többség, valamint a veszélyhelyzeti jogrend következtében még nagyobb hatalommal bíró kormány alkotja. Ez a jog, merthogy az államfő nem híve a jogállam fogalma „politikai kiterjesztésének”.
A köztársasági elnök tehát az Orbán-rendszer jogának védelmezője kíván lenni.
A szerző politikai elemző.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Sulyok Tamás a beiktatási ceremóniáján, 2024. március 10-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)