Tudják-e, hogy a WHO előrejelzése szerint mi lesz 2030 után a leggyakrabban előforduló fogyatékosság a világon? Nem, nem a mozgásszervi – bár a világszerte terjedő kóros elhízás ehhez minden alapot megad –, és nem a túl sok képernyőnézés miatti látásromlás, sem pedig a különböző, egyre gyakoribb mentális betegségek, hanem a leggyakrabban előforduló fogyatékosság a hallássérülés és hallásveszteség lesz szinte valamennyi generáció esetében, amely ugyanakkor egyre nagyobb mértékű elhízást és szellemi hanyatlást fog okozni. Hogy miért? Mutatom a részleteket!
Az Európai Bizottság 2008-ban(!) kiadott összefoglaló tanulmánya a szabadidőben történő zajterhelés („szociális zaj”) következményeivel kapcsolatosan megállapította, hogy az 1980-as évekhez képest a „szociális zajnak” kitett fiatalok száma mintegy 19 százalékkal nőtt, míg evvel ellentétben a munkahelyi zaj expozíciója csökkent. Ez volt a helyzet immáron több mint 15 éve, miközben a munkavállalók hallásvédelméért még régebben (2005-ben!) már hoztak uniós jogszabályt – ám a gyermekekre és fiatalokra azóta sem gondol senki Brüsszelben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) frissebb, 2018-as becslései szerint 2030 után a hallássérülés lesz az egyik leggyakoribb fogyatékosság a világon, amely előreláthatólag 650 millió embert fog érinteni.
A WHO már 2015-ben arra is felhívta a világ figyelmét, hogy a fiatalok hallásának veszélyeztetettsége kapcsán „1,1 milliárd fiatal hallása van veszélyben” és a kormányok kompetenciája alá tartozik a rendeletek, előírások meghozatala a fiatalok hallásának megóvása érdekében, tették hozzá. Ráadásul a hallásromlás nemcsak szociális izolációhoz vezet, hanem egyúttal elhízásra is hajlamosít, hiszen a társadalmi inaktivitás növekedésével az érintett egyén életmódja is mozgásszegényebb, stresszesebb lehet. (Csak a gyermekek elhízása 2020-hoz képest várhatóan 50 százalékkal is nőhet 2030-ra az EU-ban az Európai Parlament legfrissebb kimutatása szerint.)
Kezdjük a fiatalokkal! Hazánkban az elmúlt évtizedben a hallókészülékek finanszírozása (támogatása, javítása) a 18 éven aluli hallássérült betegek esetében közel 50 százalékkal nőtt és ma már hozzávetőlegesen legalább félmilliárd forintba kerül évente, úgy, hogy a magyar egészségbiztosító ingyenesen adja a legjobb hallókészülékeket a gyermekeknek, és kedvezményesen a felnőtteknek. (Nekem is ilyen van, milliós tétel egy ilyen bonyolult, digitális készülék.) Az iskolai teljesítményromláson, például az idegen nyelv nehezített elsajátításán túlmenően egyértelműen hosszú távú kockázatokkal is jár a hallássérülés, így különösen a korai demencia és az idő előtti leépülés kockázata is nőhet a mostani fiatalabb generáció esetében. Sokkolónak bizonyulhat az új, 2021-es átfogó nemzetközi tanulmány, miszerint 1990 és 2020 között a fiatalon kezdődő demencia standardizált globális előfordulási gyakorisága 119,0 volt 100 000, 30–64 éves korú lakosra vetítve. A mérések szerint a 30–34 éves korú népesség 100 000 lakosára vetített 1,1 értékről a 60–64 éves korú népesség 100 000 lakosára vetített 77,4 értékre emelkedett, amely növekedés brutálisnak tekinthető. Ez a mérték már a felsőoktatás eredményességét is befolyásolja, nem beszélve a magyar fiatalok különösen alacsony szintű és színvonalú – versenyképességet is romboló – idegennyelvi kompetenciáiról.
Másfelől – amiről talán meg kevesebb szó esik – az idő előtt bekövetkező és kezeletlen hallásveszteség idősebb korban felgyorsítja a demencia kialakulását is, és mivel a 65 év felettiek aránya is folyamatosan nő a társadalmon belül, így a hallásromlás valóban össztársadalmi kihívás. Ráadásul az Európai Bizottság becslése szerint a 65 év felettiek száma 2050-ig legalább 30 millióval fog nőni az EU-ban, miközben egyre kevesebb aktív korú lesz (itt akár 26-53 milliós csökkenés is lehet). A hazai demográfusok szerint hasonló trendek játszódnak le Magyarországon is: 2050-ig a 65 évesek és idősebbek száma közel félmillió fővel emelkedhet, ami a jelenlegi 20-21százalékról 27-28 százalékra emelné arányukat a (fogyó) népességen belül. Így az idősebb generáció – a mai negyvenes-ötvenes választópolgárok, vagyis az egyik legnépesebb korosztály a jelenlegi magyar társadalomban – számára már mindennapos élmény lesz a kisebb-nagyobb, a hajlott korral összefüggő fogyatékosságok megtapasztalása, a hallásromlás és megelőzés hiányában pedig annak elszenvedése is.
Csak emlékeztetőül: a százévesek száma 2050-ig az EU-ban legalább 400 százalékkal, míg hazánkban legalább 250 százalékkal fog nőni, de még a 65 éven felüliek aránya is 10 százalékponttal fog emelkedni az uniós becslés szerint az EU-ban. Az idősödéssel kapcsolatos teljesítményromlást jelentő pl. demencia és ezen belül az Alzheimer-kór a tévhittel ellentétben elsősorban nem a legfejlettebb és leggazdagabb országok lakóit fogja érinteni, hiszen a magasabb életszínvonal, az alacsonyabb testtömegindex (elhízás) miatt összességében hatékonyabb, tudatosabb egészségmegőrzés okán egészségesebben is élnek az emberek Nyugaton (ennek is köszönhető a magasabb átlagéletkor és több, egészségben eltöltött életév is Kelet-Európához képest). Ezért fontos ezzel a kérdéssel foglalkozni Kelet-Európában, így hazánkban is.
A zajártalom okozta hallásromlás visszafordíthatatlan folyamat, ami sem gyógyszerrel, sem műtéti úton nem gyógyítható, legfeljebb hallókészülék segítségével részben – ám összességében kisebb mértékben – kompenzálható.
A nagyothallás sokat ront az életminőségen: nehezíti a tanulást, a kommunikációt, balesetveszélyt jelent a közlekedésben, rontja a kultúrában való részvételt, így a zenehallgatást, a rádió, a mobil eszközök használatát, a mozizást. Gátolja a társadalmi beilleszkedést, a szociális interakciókra való képességet, a társadalmi életben való részvételt, végső soron az egyén elszigetelődéséhez, illetve egészségromláshoz, valamint arányaiban és összességében jóval nagyobb ápolási és költségvetési kiadásokhoz és szociális teherhez vezethet mind társadalmi, mind pedig családi szinten.
Magyarországon – de az Európai Unióban is – a hallásvédelem szabályozása részleges: 2005 óta létezik rendeleti szabályozás a hazai munkavállalók védelme és a zajártalom csökkentése érdekében, amelynek az alapja egyébként egy uniós jogszabály. Ez azt is jelenti, hogy mivel a gyermekek és fiatalok nincsenek munkahelyi zajártalomnak kitéve, a szakemberek szerint csakis a szabadidős zaj, azaz a rendezvények, koncertek, diszkók és a személyes zenelejátszók (pl. mobiltelefon) használata lehet az oka az egymást követő korosztályok nemzetközileg megfigyelt, egyre erősödő hallásromlásának, nem beszélve az egészen kiskorú gyermekek koncertre, moziba viteléről, ahol már néhány perces zene mérhető és visszafordíthatatlan hallásromlást eredményezhet. Ráadásul a tartós hangos zaj (zene, hang) mindenkinek a fülét veszélyezteti szabadidejében. Nemzetközi kutatások szerint az enyhe halláscsökkenés megduplázza, a közepes, illetve súlyos hallásromlás pedig megháromszorozhatja, de akár megötszörözheti a későbbi szellemi hanyatlás rizikóját – tehát valóban mindannyiunkat érinti ez a probléma!
A gyermekek általános hallásvédelme érdekében jelenleg nem várható sem ENSZ-, sem pedig konkrét uniós szabályozási javaslat.
Magyarországon – és szerte a világban – először a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Magyar Tudományos Akadémiával, a Semmelweis Egyetemmel és a Műszaki Egyetemmel közösen vállalta fel a halláskárosodás növekedésének mértékével kapcsolatos átfogó felmérést, amelynek alapján már több konkrét javaslatot is megfogalmazott. Ebben a munkában kiemelendő az egyébként más oldaláról is ismert (az 1962-es Ki mit tud? verseny füttyvirtuóza) Hacki Tamás fül-orr-gégész professzor szakmai támogatása is. Márpedig nem kis számokról beszélünk akkor sem, ha a közvetlenül érintett gyermekekről beszélünk: A KSH adatai szerint csak a 2022/2023-as tanévben 193 „siket” tanuló volt Magyarországon, továbbá az 1432 „nagyothalló” és 6662 „beszédfogyatékos” gyermek. Tehát legalább 8 ezer családban van hallássérült vagy a beszédében akadályozott gyermek.
A magyar Országgyűlés és Magyarország Kormánya 2010 óta már számos intézkedéssel védte a magyar gyermekek egészségét. Így – többek között – törvényt alkottak az egészségtelen étkezés csökkentése érdekében a népegészségügyi termékadóról, a rendszeres testmozgást is érintő, nemzeti köznevelésről szóló törvény, valamint miniszteri rendelet született a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozási-egészségügyi előírásokról is. Legújabban az oktatási intézményekre vonatkozó zajvédelmi előírásokat a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló EMMI-rendelet módosítása rendezte 2021 szeptemberében ezt a problémakört saját hatáskörben, ám a zajvédelem fontossága a köznevelési rendszeren kívüli szabadidős és kulturális tevékenységek tekintetében is kiemelt jelentőségű a kiskorúak esetében. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint a kormányzatnak nemcsak hazai, hanem egyúttal erős nemzetközi felhatalmazása is van a gyermekvédelem terén. A Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989-ben kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény és az Alaptörvényben meghatározott gyermeki jogok védelme alapján:
(4) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön.
Ez a problémakör valójában nem csak a gyermekeinkről szól, hanem rólunk, a „középkorú” aktívakról (40–64) is, akik 15-20 éven belül megyünk nyugdíjba. Nem beszélve arról, hogy ma a szintén egyre inkább a „középkorú” aktívak táborát erősítő kisgyermekes szülők maguk sem tudják, hogy tudtukon kívül és szándékaik nélkül milyen súlyos veszélyeknek teszik ki a saját gyermekeiket – és saját magukat is! – akkor, amikor közösen elmennek egy olyan szabadidős programra, például moziba, ahol erős hanghatásoknak vannak kitéve. Emellett a hangerő tekintetében kontrollálatlan fül- és fejhallgató-használat percek alatt rombolja le a fülünk épségét, méghozzá helyrehozhatatlanul és alattomosan, hiszen csak hónapokkal, évekkel később lesz nyilvánvaló a veszteség.
Egyáltalán nem mindegy, hogy mi magunk milyen állapotban leszünk akkor, amikor eljön az időnk.
A szerző az ENSZ emberi jogi szakértője (2013 – 2021), az NKE tudományos főmunkatársa.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: The AGE / Getty Images)