Bizonytalan körülöttünk a világ, és ez gyakran minket is bizonytalanná tesz. Két nappal ezelőtt Irán támadást intézett Izrael ellen. A lépés a közel-keleti Hamász–Izrael-háború kiszélesedésével fenyeget, ami súlyos gazdasági és politikai következményekkel járhat. Az olaj árának emelkedése megrengetheti a világgazdaságot, és az európai nagyvárosok utcáin rendszeres Izrael-ellenes tüntetések mutatják a társadalmi feszültség, a terrorveszély növekedését. Érdemes néhány meghatározó és biztos tényt kimondanunk, mielőtt a terjedő konfliktus információáradata még terebélyesebbé tenné a tanácstalanságot és a kiszámíthatatlanságot.

Először is fontos leszögezni, hogy a Közel-Keleten mindkét népnek, a zsidóknak és a palesztinoknak egyaránt joguk van az önálló államhoz, ahogy azt az ENSZ határozata is kimondja. Másrészt, tavaly októberben az önálló palesztin állam gázai övezetéből a Hamász terrorszervezet példátlanul brutális támadást intézett izraeli civilek ellen, akiket válogatott kínzások közepette gyilkoltak halomra.

amely őt alagutakban, kórházakban, iskolákban tárolt rakétákkal támadja évek óta folyamatosan. Harmadrészt Izrael a zsidó–keresztény kultúra, így a nyugati világ bölcsője is. Ezért, és a tragikus holokauszt miatt is fokozott a felelősségünk az ott történtekért. Negyedrészt Izrael a térség egyetlen demokráciája, ahol óriási tehetséggel és szorgalommal mindenféle olajkincs nélkül lenyűgöző gazdasági fejlődést produkáltak az elmúlt évtizedekben. Az, hogy a zsidó állam technológiai, mezőgazdasági és egyéb gazdasági fejlettsége magas szintű, hadserege erős, demokráciája szilárd, köszönhető az Amerikai Egyesült Államok tartós támogatásának is. Az pedig, hogy a térség a folyamatos háborúk, népirtások, elnyomás és szegénység területe máig is, a helyi zavarosban halászó hatalmakon kívül – Irán, Szaúd-Arábia – elsősorban Oroszország és Kína felelőssége. Ötödrészt, soha ne felejtsük el az októberi Hamász-vérengzés tanulságát: ha az izraeliek holnap letennék a fegyvert, akkor mindannyiukat így ölnék meg. Ha a palesztinok tennék le a gyilkos eszközöket, akkor másnaptól békésen virágozna az önálló palesztin államalakulat. Hatodszor, a hírek kaotikus kavalkádja között érdemes arra is figyelnünk, hogy tisztességtelen eszközökkel nem lehet jó ügyet képviselni. Már a bolsevizmus egyik alapdilemmájaként szerepelt, hogy keresztülhazudhatjuk-e magunkat az igazságig? (Most félretenném ennek a Lukács György által megfogalmazott és Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijnek tulajdonított filozófiai probléma történetének elemzését, amelynek eleme az is, hogy vélhetőleg egy félrefordítás vezetett a dilemma kifejtéséhez. De ettől még a bolsevizmus – tehát a „létező szocializmus“ – egész ijesztő történetét leírja ez a kérdésfelvetés.) A palesztin terrorszervezet vérengzése ugyanez a probléma napjainkban: lehet-e a minden emberi normán túllépő kegyetlen mészárlással jó ügyet képviselni? Az én véleményem szerint egyértelműen nem, ilyet nem lehet. A vállalhatatlan eszközök a célok ilyen úton történő megvalósítását is vállalhatatlanná teszik. Ez igaz volt egykor a kommunizmusra, és most igaz a terrorizmus megjelenítőjére, a palesztin Hamászra is.

Hullámot vet a TISZA

Ahogy igaz Magyarországon is arra a politikai hullámra, amely éppen készül elsodorni a hazai baloldalt. A TISZA pártként bejegyzett mozgalom indulni kíván a júniusi európai parlamenti választáson, illetve az önkormányzati választásokon. A neheze persze ezután jön, hiszen az elkövetkező időben kellene olyan politikai tartalmakat megfogalmazni, amelyek az eddigi általánosságokon felül megjelölnek néhány konkrétumot azon kívül, hogy Orbán Viktor kormányát le kell váltani. Ráadásul az egyszemélyes mozgalomból párttá alakuláshoz innentől kezdve csapatmunkára lesz szükség, ami más műfaj, mint a mozgalmár lét. De persze ezekhez idő kell, így minden ilyen politikai hullám csak pár éves távlatban tudja megmutatni, mit is lehet várni tőle valójában. Addig is érdemes az illúziókat kergető honi közvélemény egy részének a fenti történelmi tanulságot észben tartani: 

Magyar Péter megjelenésének jótékony hatása lehet viszont az, hogy korrekcióra készteti a baloldali pártokat és a Fideszt egyaránt, hiszen rávilágít olyan fontos válságjelenségekre, amelyek meghatározóak ma Magyarországon. Az egyik ilyen a baloldali ellenzéki pártok politikai és hitelességi krízise, a másik pedig a jobboldal morális megrendülése a kegyelmi botrány miatt. De a valódi kritikus pont a magyar gazdaság helyzete, életszínvonalunk két éve tartó romlása.

Néhány napja ugyanis egyértelművé vált, hogy a magyar gazdaság továbbra sem tudja elérni azt a fejlődési ütemet, ami kívánatos volna, amit terveztek. Varga Mihály pénzügyminiszter a múlt héten bejelentette, hogy a kormány az idei évre előirányzott gazdasági növekedés előrejelzését 4 százalékról 2,5 százalékra csökkenti, és ezzel párhuzamosan a hiánycélt 2,9 százalékról 4,5 százalékra növeli. Ráadásul ahhoz, hogy ezek a tervek teljesüljenek, 675 milliárd forintnyi beruházást kell elhalasztania a kabinetnek. (Érdemes felidézni, hogy 2023-ra az államháztartási hiánycélt 3,9 százalékra tervezte a kormány. Ezt októberben 5,2-re módosította, ami az év végére 6,7 százaléknál állt meg. Rendkívül komoly gondokat vetít előre, ha még csak megközelítőleg sem tudja a kabinet megtervezni a várható gazdasági folyamatokat. Így lehet elveszíteni a piacok bizalmát.) A bejelentett lépések azt mutatják, hogy egyelőre nem sikerült a magyar gazdaságot arra a növekedési pályára állítani, amit a miniszterelnök ígért és amit a kormányzat eredetileg tervezett. Rossz hír ez mindannyiunknak. Csak az ad bizakodásra okot, hogy a költségvetés elfogadásának az őszre helyezésével – ami a rendszerváltás óta kialakult gyakorlathoz való visszatérést jelent – az egész intézkedési csomag a realitások tudomásulvételének irányába mozdul el. Továbbra is gyengélkedik a német gazdaság, és ez ránk is komoly hatást gyakorol. Lassabban várható a kilábalásunk abból a gazdasági válságból, amit a nemzetközi tényezőkön kívül – Covid-járvány, energiakrízis, háború – döntően a kormány 2021–22-es túlköltekezései okoztak. Ide kell sorolnunk azt a fontos tényezőt is, hogy évek óta egyre súlyosabb konfliktusba süllyedünk az Európai Unióval, amelynek érezhetőek a hátrányos hatásai. A visszatartott támogatások, fejlesztési pénzek növelik a bajainkat, ráadásul a piaci megítélésünkre is negatívan hatnak. Az egyik hitelminősítő már reagált is az intézkedésekre, előrevetítve azt, hogy ha tartósan lazább lesz a költségvetési politika, akkor annak leminősítés lesz a vége.

 Ráadásul egy másik fontos eleme ennek a koncepciónak a beruházások magas szintje is, ahol egyre több aggodalom fogalmazódik meg a közvélemény részéről. A beruházásaink jelentős részét ugyanis a távol-keleti akkumulátorgyárak teszik ki, ahol nem sikerül megnyugtatóan eloszlatni a környezetvédelemmel és az egészségkárosodással kapcsolatos aggályokat. Két hete látott napvilágot az a hír, amely szerint magzatkárosító oldószert találtak a gödi Samsung-gyár mellett a kiömlő szennyvízben. A múlt hónapban pedig arról olvashattunk, hogy Dél-Koreában kártérítést ítéltek meg három nő részére, akik a Samsungnál dolgoztak és gyermekeik veleszületett rendellenességgel jöttek a világra. Érthető a kormány elképzelése, amely szerint a modern autóipari technológiák meghonosítása kitörési lehetőséget jelent Magyarország számára. Ahogy annak idején a ’80-as években Finnországban óriási ugrást jelentett a telekommunikációs ipar meghonosítása (Nokia), úgy nálunk a jövő technológiájának tekintett elektromosautó-ipar tölti majd be ezt a szerepet. (Most nem elemezném hosszabban azt, hogy az egész EU politikáját az elektromos autózással környezetvédelmi és gazdasági okok miatt is elhibázottnak tartom, és remélem, hogy a teljes európai autógyártás tartós válságba jutása előtt sikerül majd felébredni ebből a lázálomból. Mindenesetre a rövidlátó és ideológiailag vezérelt szabályozás miatt sikerült felhozni a kínai elektromosautó-ipart.) Sajnos azonban a környezet- és egészségvédelmi aggodalmakat nem sikerült eddig megnyugtatóan tisztázni itthon.

A gazdasági fejlődésünk és gyarapodásunk ténye a szabadság és a biztonság, a világunk kiszámítható működése mellett nagyban befolyásolja közérzetünket. Látjuk ezt most közvetlenül magunk körül is, hiszen azoknak a váratlan mozgásoknak, amelyek megjelentek a hazai belpolitikában, a gyökerük itt keresendő. A Magyar Pétert felszínre hozó hullám okozta izgalomban azonban nem figyelünk eléggé arra a kampányra, ami például Budapesten már elindult és valódi versennyel kecsegtet. Szentkirályi Alexandra, Vitézy Dávid és Karácsony Gergely egyre aktívabban igyekeznek megfogalmazni elképzeléseiket a fővárossal kapcsolatban. Jól teszik, mert Magyarország gazdasági fejlődése nagyban függ Budapest állapotától. Különleges városunk valóban az ország szíve érzelmeink és anyagi helyzetünk javulása szempontjából is. Ahogy Ignotus Pál megfogalmazta a múlt század elején: „Ha akkora költő volnék, amekkora szeretnék lenni: a magyar nemzeti eposzt nem Attiláról vagy Zrínyi Miklósról írnám meg, hanem Budapest városáról: a mi legnagyobb és legcsodálatosabb hősi cselekedetünkről, mert ez az, amire nincs példa másutt, ez az, amiben egyéniek vagyunk, ez az, amivel helyet váltottunk magunknak a világban.” Fontos tehát, hogy igyekezzünk tisztán látni a viharok által felkavart porfelhőben az EP és az önkormányzati választások előtt is. Ezért érdemes megkülönböztetnünk a biztost a bizonytalantól, a jó ügyeket a rossz ügyektől, a becsületes módszereket a tisztességtelentől.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Irán drónokat és rakétákat indított Izrael felé Ashkelonból nézve Izrael 2024. április 14-én. Fotó: Amir Cohen / Reuters)