A kegyelmi ügyként emlegetett országos botrány valódi fordulatot hozott a magyar politikában. Az államfő és két korábbi miniszter visszavonulása önmagában is súlyos következmény lett volna, de most már inkább egy új fejezetről beszélhetünk. Az azonban kérdés, hogy az ellenzék szempontjából jobbra vagy rosszabbra fordultak-e a dolgok.
Már most megdőlt az a sokat emlegetett tétel, miszerint az európai parlamenti választásoknak nincs belpolitikai jelentősége, és azt inkább valamiféle szépségversenynek lehet tekinteni. Valójában már 2019-ben is nagy jelentősége volt az EP-választásnak. Az öt évvel ezelőtti EP-választáson az is látszott: a választók honorálják az újítást, és az ellenzéki közönség azt is díjazza, ha – szemben a Fidesz által képviselt férfisovinizmussal – több politikusnőre szavazhat.
Annak ellenére, hogy az ellenzéki szavazótábor számos felméréssel bizonyíthatóan többnyire szociáldemokrata értékekhez kapcsolódik, a baloldali szavazók nagy része 2021 őszén kész volt beállni Márki-Zay Péter mögé, mert az előválasztás megnyerése legitimitást, felhatalmazást adott neki. Az a tény azonban, hogy az ellenzék csúcsjelöltje végső soron egy konzervatív liberális személyiség lett, döntő szerepet játszott abban, hogy végül a 2022. áprilisi választásokon az ellenzékre sokkal kevesebben szavaztak, mint ami az előválasztások időszakában még remélhető volt.
Az a teória tehát, hogy az ellenzéket a Fideszből kiszakadó, „tisztességes” jobboldaliak vezethetik sikeresen, már 2022-ben megbukott.
Mivel most óriási a médiafelülete (és ezáltal a pillanatnyi támogatottsága is), a Tisza Párt szinte biztosan szerez egy vagy esetleg több EP-helyet is. Nagyon nem mindegy azonban, hogy azokat kinek a rovására szerzi meg. Ha az EP-helyeit az ellenzék rovására szerzi meg, akkor a Tisza inkább csak gátja lesz a hatékony építkezésnek.
Az elmúlt 3 hónap fejleményeit értékelve sokan vonnak párhuzamot Márki-Zay Péter és Magyar Péter (mint jelenségek) között. Mindkét esetben arról beszélhetünk, hogy egy korábbi Fidesz-támogató, magasan képzett, világot látott személyiség próbálja becsatornázni az országos elégedetlenséget. Az MZP-éhez hasonlítható, 2021-es felhatalmazással azonban Magyar Péter nem rendelkezik. Mi több, néhány hónappal ezelőtt még kedvezményezettje és kiszolgálója volt Orbán rendszerének, mint ahogy a megelőző évtized során folyamatosan. Talán egy kicsivel több időnek kellene eltelnie, hogy bizonyíthassa, szakított a múltjával.
A reménytelenség érzete sokszor kockázatos lépéseket szül. Sokan most nem gondolnak bele abba, hogy a Tisza belépése milyen hatással lesz. A legtöbb elemzés megegyezni látszik abban, hogy kétféle hatás várható. Először: az ellenzéki térfél további fragmentációja, és ezáltal gyengítése. Másodszor: az ellenzéki politizálás tartalmának jobbra tolása, ami pedig már Márki-Zay esetében is a bukás egyik fő oka volt. Ma még nem tudjuk, melyik hatás lesz erősebb: a Fidesz-ellenes érzések fokozása vagy pedig az ellenzék fragmentálása, diszkreditálása, jobbra tolása, gyengítése.
Az, hogy politikai innovációra szükség van, nem jelenti azt, hogy mindig újabb és újabb pártokat kell életre hívni. Magyarországon nincs hiány politikai pártokból, mivelhogy nincs arányos képviseleti rendszer. Már az 1990–2010 közötti időszakban sem volt arányos képviselet Magyarországon, és a Fidesz által egyoldalúan bevezetett változások a magyar politikai rendszert még aránytalanabbá tették.
Az újabb és újabb árnyalatok pártokba szervezése csak töredezettséget generál, de erőt nem. Ezért tehát nem erre kell keresni a megoldást. Másképp mondva: aki újabb pártokat hoz létre, nem biztos, hogy a megoldás keresőjének tekintendő.
Korábban a jobboldal sokat fektetett különféle kamupártok létrehozásába. Az elmúlt időszakban pedig egyre-másra jelentek meg egykori pártvezetők és elnökaspiránsok egyszemélyes törpepártjai, ami a pártpolitikai kínálatot ugyan növelte, de a valódi alternatíva megformálását nehezíti, és azok kezére játszik, akik az autokrácia élettartamát kívánják meghosszabbítani. A Tisza Párt ezt a sort hosszabbítja meg, a Fideszétől alig különböző tartalommal. Nem először fordul elő, hogy egy egy új politikai formáció – legalábbis a kezdeti időszakban – a pártokfelettiség illúzióját kelti, de aztán valójában csak egy lesz a pártok hosszú sorában.
A Tisza – mint piacon vett párt – egyelőre adós azzal, hogy megismertesse vezetőinek szándékait, jelöltjeinek profilját vagy egyáltalán azt, hogy az Európai Parlamentben mely csoporthoz csatlakozna. Története önmagában is komikus. Ez a politikai zsákbamacska óriási kockázat a választók számára. Ha folytatódik, elviheti a magyar politikát abba az irányba, amelyet Bulgáriában vagy Szlovákiában láttunk már: a reményvesztettség állapotában megalakulnak „egyszerű emberek” laikus pártjai, amelyek ellenzékben kevéssé képesek kooperációra, hatalomra kerülve pedig (ha ez egyáltalán bekövetkezik) kevéssé képesek kormányzásra.
Néha a viccpártok is jót tesznek a közhangulatnak, de az ellenzéki politika komolyságát jó volna megőrizni.
Annál is inkább, mert hazánkban milliók gondolják úgy, hogy rossz irányban mennek a dolgok, és ezért változást akarnak. Ennek a széles tömegnek valószínűleg csak egy kis része van azon az állásponton, hogy érdemi változás következhet be pusztán attól, hogy a kompromittálódott Rogán Antal és Polt Péter hivatalát esetleg valaki más veszi át. A baloldali szavazók tényleges rendszerváltást akarnak.
Orbán rendszerével szemben a valódi ellenzéket a hárompárti baloldali szövetség képezi, amely tapasztalt, hiteles és elismert személyiségeket indít az európai és az önkormányzati választásokon is. Ennek a blokknak van programja, amelyet a jelöltek képviselnek és népszerűsítenek. Ami az EP-választást illeti, a baloldal jól ismert programja szerint az EU-ban több szolidaritásra van szükség, és erősíteni kell az integráció szociális dimenzióját. Egy megerősített EU kell ahhoz is, hogy hosszabb távon fenn lehessen tartani a magyar gazdaság számára létfontosságú kohéziós politikát is, amely nélkül a kevésbé fejlett térségek nem tudják megvalósítani a klímavédelmi célokat és a gazdaság versenyképességét, valamint a közszolgáltatások minőségét javító technológiai korszerűsítést.
Közben az ellenzéki pártoknak komolyan el kell gondolkodniuk arról, miért nem építettek nagyobb létszámú tagszervezeteket, és miért szoktak el szavazóik attól, hogy jelentősebb demonstrációkon vegyenek részt. A júniusi választások után fontos lesz újabb lépéseket tenni azért is, hogy csökkenjen az ellenzéki oldal sebezhetősége a vezetői hitelesség tekintetében is. A lényeg azonban most az, hogy a baloldali ellenzék jó teljesítménnyel tartozik mindazoknak, akik az autokrácia elszenvedői voltak, akik az elmúlt másfél évtizedben a megszorító adóterhek és a rabszolgatörvény elleni, vagy az ápolónők és a pedagógusok melletti demonstrációkon segítségért kiáltottak.
A szerző korábbi EU-biztos.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért demonstráció 2024 április 6-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)