Nézem ezeket a plakátokat – persze, ha nem akarom, akkor is muszáj látnom, mert minden sarkon belenyomják az arcomba –, amelyek azt hirdetik, hogy az ellenzéki szereplők mindannyian „Brüsszel alázatos szolgái” és valami titkos magyarellenes összeesküvés részeként tálcán viszik Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének a migrációt, a háborút és a megkötözött, nemváltó óvodásokat. Ha nem lenne végtelenül hazug és aljas ez a kampány, esküszöm, gurgulázva nevetnék a szánalmasságán és csak legyintenék a pitiáner készítőire.
Aztán eszembe jut az az öt évvel ezelőtti jelenet is, hogy Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő hogyan tolta félre a többi politikust, csak hogy az elsők között gratulálhasson egy lágy kézfogással az Európai Bizottság frissen megválasztott elnökének, a most plakátokra tett Ursula von der Leyennek. Kép is készült a nagy pillanatról, a Fidesz büszkén posztolta is akkoriban: a mi Tamásunk enyhe szögben ezúttal megdöntve mindig egyenes derekát, diszkréten Ursula felé biccenti fejét delegáció vezetői magabiztossággal és udvarias, már-már behízelgő mosollyal köszönti az Európai Unió egyik legfontosabb vezetőjét.
Az akkori Fidesz-nyilatkozatok ki is hangsúlyozták, hogy Ursula von der Leyent (a meglepően szoros végeredmény és a matematika alaptörvényeinek ismeretében) bizony nem választotta volna meg az Európai Parlament az Orbán-párt európai képviselőinek szavazatai nélkül; számukra azonban a „hétgyermekes német családanya” megfelelő választás volt, főleg, hogy – mint mondták – ezzel sikerült a másik két, az Orbán-kormánnyal meglehetősen kritikus csúcsjelöltet, Manfred Webert és Frans Timmermanst is elütni ettől a pozíciótól.
Miután a kiválasztásának sunyi módja elleni tiltakozásként jómagam viszont deklaráltan nem szavaztam meg Ursula von der Leyen kinevezését, mindezt akár úgy is összegezhetném, hogy most a magyarok egyik legfőbb ellenségének kikiáltott háborúpárti, migránssimogató, forrásvisszatartó brüsszeli rémet (aki egészen biztosan puszta kézzel tépné le a fóliát a meleg fiatalok szerelméről szóló könyvekről is a Libriben, ha lenne mersze magyar földre lépni), tehát, hogy ezt az asszonyszörnyeteget valójában Orbán Viktornak és a Fidesznek köszönhetjük.
A magyar kormányfő ugyanis ott volt a füstös szobákban, amikor az Európai Bizottság új elnökéről egyezkedtek, a Fidesz EP-képviselői pedig – utólag is büszkén – szavazataikkal az uniós intézmény vezetői székébe repítették a német politikusnőt.
Ugyanazt az embert, akit most uszító plakátokon hirdetnek Magyarország első számú közellenségeként. Mondjuk ugyanez történt szegény Jean-Claude Junckerrel is, aki mellett annak idején olyan nagyságok kampányoltak a Hősök terén, mint Deutsch Tamás, a propaganda-államtitkár Dömötör Csaba, vagy a mostani EP-listán csúnyán hátra sorolt Tóth Edina, aztán egyszer csak antiszemita hangulatú plakátokon találta magát a magyar autópályák mentén. Mindez annyira abszurd, hogy ilyen tényleg legfeljebb csak a jobb Kusturica-filmekben történik.
Miközben tehát a NER közpénzmilliárdokat költ el arra, hogy a brüsszeli vezetőket, köztük is elsősorban az Európai Néppárthoz tartozó politikusokat a magyar családok legádázabb ellenségének állítsák be, addig most is van olyan kormánypárti politikus, aki vígan ott ül az állítólagos háborúpárti, magyarellenes összeesküvők között. Nem is akárki, hanem Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes méltán jól ismert pártjának, a KDNP-nek a politikusa. Hölvényi György EP-képviselő ugyanis a Fidesz „önkéntes” távozása után az Európai Néppártban maradt, mondván, ő nem a Fidesz, hanem a KDNP politikusa, utóbbi párt pedig továbbra is tagja az Európai Néppártnak és frakciójának.
Rávághatnánk röviden, hogy na de ki az a Semjén Zsolt, vagy, hogy mit csinál az Európai Parlamentben Hölvényi György, és tulajdonképpen mi is az a KDNP, de mégiscsak az a helyzet, hogy ezek a politikusok egy olyan politikai erővel, az Európai Néppárttal (EPP) vállalnak aktív és büszke közösséget, amelynek – legalábbis a kormánypropaganda szerint – minimális célja, hogy belevigye a magyar embereket a háborúba, hogy atomtámadást és/vagy világháborút provokáljon ki, amely erőn felül akarja támogatni az ukrán ellenállást, bővítené a melegjogokat és jogállamisági kritériumoknak álcázott boszorkányüldözést hajt végre Magyarország ellen.
Értem én, hogy minden sikeres akciófilmben vannak belülről bomlasztó hős partizánok, de a KDNP képviselője sem nem hős partizán, sem nem az Európai Néppárt bomlasztója – az elmúlt időszakban szinte mindenben együtt szavazott a keresztény-konzervatív európai pártcsalád tagjaival, csak a hazai propagandában kiemelt témaként szerepeltetett ügyekben volt óvatosabb, vagy NER-lojálisabb. Miután Hölvényi képviselő a Fidesz idei EP-listáján is fix befutó helyen van, így nyilván adódik a kérdés: az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakciójába ül majd be, ahova a Fidesz vállaltan igyekszik, vagy marad az EPP-ben és tovább „partizánkodik”.
Az a korábbi nyilatkozata, miszerint a KDNP azért nem lép ki az egyre inkább „balra tolódó Néppártból”, mert „jobb időkre tartogatja az erejét”, igencsak semmitmondó, sőt, már-már nevetséges.
Azt is megértem, ha az Index olvasói most azt mondják magukban: de mégis mit számít, hogy hol ül majd az az egyetlen KDNP-s képviselő, úgysem oszt vagy szoroz egy öltést sem. Jogos felvetés lenne, de ennél jóval fontosabb dologról van szó: a hitelességről és a magyar emberek lenézéséről.
Mert Navracsics Tibor esetében még személyesen megértem, hogy miért lépett be a KDNP-be a Néppárttal való szakítás után és miért tűzte fel a Semjén vezette párt jelvényét a gallérjára; világos, hogy ezzel akarta diplomatikusan jelezni, hogy nem ért egyet a felsővezetés konfliktuskeresésével a Néppártban, ráadásul ezzel a „nemfideszes” sapkájával az uniós források érdekében tárgyaló miniszterként is – ha nem is nagyobb, de – kényelmesebb, komfortosabb mozgástere van Brüsszelben. (Ahhoz biztos kellett azért néhány Unikum, hogy abba a KNDP-be lépjen át, amelynek elnöke korábban nyilvánosan lesorosbérencezte, de a NER-ben vannak ilyen hullámverések.)
Az egész kormányzati propaganda és mítoszépítés azonban – legalábbis a még gondolkodni szerető tömegek körében – hamar nevetségessé válik, ha a Fidesz magát gránitszilárdságú elvek mentén küzdő szabadságharcosnak mutatja, de közben smúzol, kiegyezik, nyerészkedik az általa felfestett ellenséggel. Gondolom, amikor azt hirdetik, hogy „el kell foglalni Brüsszelt”, akkor nem arra gondolnak, hogy a gaz ellenség biztosította legkényelmesebb, púpos székeket. Félreértés ne essék, valahol örülök is neki, ha a fideszes politikusokról kiderül: maguk sem hiszik azt, amit az Európai Unióval szembeni gyűlölethadjáratukban mondani kénytelenek. Az valahol jó, ha az egész csak valósághajlított trükk csupán a kamuspirálba csúszó fideszes propaganda minél további fenntartásának érdekében. Mert akkor kisebb a baj, ha maguk is tudják, hogy hazugság az egész, amit felfestenek, és amivel riogatják a saját nemzetüket. Nem mondom, hogy gerinces és erkölcsös, de legalább nem teljesen őrült.
Továbbra is tartom, hogy Orbán eltaktikázta magát, amikor idejekorán, magabiztosan bejelentette: az ECR frakciójához fognak csatlakozni a fideszes EP-képviselők a következő parlamenti ciklusban. Ezzel ugyanis jelentősen korlátozta saját mozgásterét a választások utáni helyezkedés idejére. Hogy az ECR-csoportot jelenleg meghatározó erők hova és hogyan gravitálnak majd, illetve hogy milyen egyéb összeállási lehetőségek nyílnak majd Orbánék és az EU-ellenes illiberálisok számára, most nehéz megmondani. Látnunk kell majd a végső arányokat a választások után.
Az bizonyos, hogy a Fidesz elhamarkodottan számolt azzal, hogy kioktató, lekezelő, kihaénnem-stílusban tárgyaló pozíciót foglalhat majd el és diktálhatja a tempót Európában, de legalábbis a saját ideológiai szövetségesei között. Messze nem biztos, hogy így lesz, sőt! Lassan kezdhetnek a Karmelitában azon gondolkodni, hogy mi történik akkor, ha a jelenlegi 13 fideszes (beleértve a KDNP partizánját is) mandátumból csak egyet is, de elveszítenek. Orbán Viktor és rendszere ugyanis csak előre mehet, nem hátra.
Ha egyetlen helyet is elbuknak, azt magyarázni kell. És ha a szavazói tömeg be is veszi majd a plakátokra festett kamu magyarázó szövegeket, a belső kör pontosan tudni fogja: valami vagy valaki elromlott a gépezetben. A tévedhetetlenség mítosza megrepedt, és innentől tényleg bármi, bármikor összerogyaszthatja. Lehet, hogy csak tíz év múlva, de lehet, hogy már holnap. Mert minden rendszer megbukik egyszer.
A szerző „politikai szemtanú”, az Európai Parlament leköszönő képviselője, az Esély Közösség alapítója.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikusnak gratulál Deutsch Tamás az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)