A technikai fejlődés végére értünk, nagy újdonságok már nem várhatóak – mondta Híves Tom 1977-ben. Akkor érettségiztünk, éjszakába nyúló beszélgetéseket folytattunk mindenről. Tom volt a legtájékozottabb barátom, ezért lelombozódtam. Szerettem volna megélni izgalmas technikai forradalmakat, azt a lelkesedést, ami Edison kortársait hajtotta. Tom a csalódottságomat látva lazított az álláspontján: arra még számít, hogy a tévék a jövőben laposabbak lesznek, és az is elképzelhető, hogy egyszer majd képkeretként akaszthatjuk a falra. Ezt nehéz volt 1977-ben elképzelni, így sovány vigasz volt.
Aztán mégis jött a forradalom. 1989-ben a Commodore számítógép már elérhető árú volt – nagyon szerettem volna venni magamnak, de az ismerőseim lebeszéltek. Mit tudnál csinálni egy számítógéppel? Bölcsész vagy, történész, számításokat nem végzel, legfeljebb egy-két hétig kipróbálod az idióta játékokat, aztán megunod. Két évvel később Franciaországban, Grenoble-ban tanultam, és ott láttam az amerikai PC Magazine címlapját: „Time to Jump on the Multimedia Bandwagon.” Ennek nem tudtam ellenállni, egy éjszaka alatt az elejétől a végéig elolvastam az összes cikket arról, hogy hogyan lehet multimédia-CD-t fejleszteni. Szerényke ösztöndíjam volt, de összejött egy háromnapos tolmácsolás, és ahogy megkaptam a pénzemet, szaladtam, és vettem egy PC-t. Hetekig nem mozdultam ki az albérletemből, megtanultam programozni Visual Basicben. Aztán újabb hónapok következtek a gép előtt, és végül elkészültem egy nagyon egyszerű mesterségesintelligencia-programmal, amivel a kiváló német szociológus-filozófus, Georg Simmel koalícióelméleti tanulmányát lehetett elemezni.
Nagy büszkén tértem vissza Budapestre, de 1992-ben senkit nem találtam, akinek egyáltalán megmutathattam volna, hogy mire jutottam. Kicsit előreszaladtam, de nem akartam, hogy hülyének nézzenek, nem erőltettem a dolgot. Találkoztam régi kollégámmal, Szakadát Istvánnal, akivel 1989 előtt összeállítottunk egy hatalmas adatbázist a kommunista korszak pártelitjéről, Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához címmel. Elhatároztuk, hogy ebből készítünk egy multimédia-CD-t. Elég vad ötlet volt, 1993-ban kommunistákat multimédia-CD-n mutogatni, de bejött. Ez volt az első magyar multimédia-CD, és a maga módján hatalmas siker lett, több kiadást is megért. Szakadáttal nem tudtunk megférni a bőrünkben, és az IDG Kiadót rábeszéltük, hogy adjanak ki egy multimédiás CD-újságot. Lassacskán rengetegen gyűltek körénk, sok nyitott, érdeklődő ember, akiket izgatott az új világ. Hiába mondta Híves Tom, mégis eljött az új technikai forradalom, a nyakkendő nélküli lelkes világ izgatott vitákkal, nagy perspektívákkal, hatalmas lendülettel. Hittünk abban, hogy az új médium új szabadságot és jobb világot hoz. Kísérleteztünk, új formákat próbálgattunk, és egyre nagyobb társaság alakult ki körülöttünk. És amikor már azt hittem, hogy ezt nem lehet fokozni, akkor berobbant az internet, és vele a „zsezsgés” is megsokszorozódott. Ebből a lendületből született 1995-ben az iNteRNeTTo (így, kis- és nagybetűkkel írtuk), majd négy évvel később utódja, az Index.
Aztán jött egy újabb forradalom, a mobiltelefoné. A Westelnél folytattam, SMS- és mobil internetes hírszolgáltatásokat építettünk, ezzel már milliós tábort értünk el. Hetente jöttek az újabb telefonok, az egyikkel lehetett internetezni, a másikkal fényképezni, a harmadiknak gyönyörű kijelzője volt. Ez már nyakkendős világ volt, tervezős, egyre rendezettebb, megtanultam projekteket építeni, tervezni, megvalósítani. A siker megmaradt, a lelkesedés elcsendesedett. Azon vettem észre magam, hogy nem akarok újabb telefont, a régi is tökéletes. Újra eszembe jutott Híves Tom: a technikai fejlődés végére értünk, nagy újdonságok már nem várhatóak.
Másfél éve újra minden felbolydult. Most Rómában írom ezeket a sorokat, a filozófia és a mesterséges intelligencia kapcsolatát kutatom a La Sapienza Egyetemen. Tegnap a Vatikán egyetemén vettem részt egy konferencián, amit abból az alkalomból rendeztek, hogy Ferenc pápa júniusban részt vesz a G7 mesterséges intelligencia tematikájú ülésén. Ma Emiliano Ippoliti filozófus professzorral készítek interjút, aki most megjelent könyvében azt boncolgatja, hogy utolérheti-e a mesterséges intelligencia az emberit (szerinte nem – és ez megnyugtató). Holnap egy francia nyelvész fog előadást tartani itt a La Sapienzán arról, hogy hogyan viszonyul a mesterséges nyelvértelmezés a természeteshez. Otthon Szakadát Istvánnal újra együtt dolgozunk, most a főtémánk az, hogy hogyan lehet az adatbázis-elemzésben felhasználni a ChatGPT képességeit. Szereztem egy régi PC-t, és beizzítottam a Simmel-szöveget elemző régi kis mesterségesintelligencia-programomat, majd elégedetten láttam, hogy még mindig működik. A kilencvenes évek elején túl korai volt, ma már késő lenne elővenni, így jártam vele.
Ugyanolyan izgalmas napok ezek, mint amiket 25 évvel ezelőtt, az Index alapításakor átéltünk. Új kérdések jönnek, kevésbé vagyunk optimisták, jobban keressük azt, hogy milyen hatással lesz ez a technológia ránk, a gyerekeinkre. Az Index is naponta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Nem kell aggódnunk, lesz téma a következő 25 évre.
A szerző az Index alapító főszerkesztője.
(Borítókép: Index)