Bár a médiában nem sok vizet zavart, múlt szerdán volt a katonai szolgálatot lelkiismereti okból megtagadók világnapja. A világnapot 1983 óta tartják meg azok az emberi jogi mozgalmak, amelyek kiállnak a sorkötelességet vallási vagy lelkiismereti okból elutasítók védelmében. Az elmúlt négy évtized alatt világszerte egyre kevesebben kényszerültek arra, hogy a börtönt vagy az emigrációt választva kerüljék ki a behívót és a fegyveres szolgálatot. A folyamat általában több lépcsőben történt, előbb bevezették az alternatív, azaz nem fegyveres szolgálatot a katonaságnál, majd a civil szolgálatot, végül magát a sorkötelességet is eltörölték, nálunk éppen húsz éve. Nem csak emberi jogi, hanem jól megfontolt katonapolitikai okokból is. A modern hadviseléshez nem tömeghadseregre, hanem jól képzett, speciális szaktudással rendelkező, professzionális katonákra van szükség, akik kezelni tudják az egyre bonyolultabb technikát. Legalábbis ezt tanította a hivatalos iskola a NATO tagállamaiban.

Az orosz–ukrán háború aztán gyökeresen megváltoztatta ezt a doktrínát. A mintegy ezer kilométeres fronton már-már az első világháborús viszonyok ismétlődnek meg lövészárkokkal és gyalogos rohamokkal. Mindkét félnek nagyok az emberi veszteségei, és az elesett vagy megsebesült harcosokat újakkal kell pótolni. Orosz oldalon (elvben legalábbis) ez eddig sikerült a hivatásos, önkéntes vagy börtönökből toborzott emberekkel, de az ukránok csak újabb tíz- és tízezrek behívásával tudják tartani a frontot. Egyre több a kényszerrel besorozott férfi, akit akarata ellenére és profi kiképzés nélkül hurcolnak ki a lövészárkokba. Ez érthetően sokakat menekülésre késztet Ukrajnából. 

1990-ben 52 millióban éltek Ukrajnában, ma a Kijev ellenőrizte területeken jó esetben is legfeljebb 24-25 millióan vannak. A háború óta körülbelül 14 millióan menekültek el innen, nagyobbrészt Nyugatra, kisebb részt Oroszországba. Összehasonlításképp Magyarországról a szovjet hadsereg 1945-ös, majd 1956-os bevonulása után a lakosság két-három százaléka emigrált. Egyszer valakinek fel kell tennie azt a kényelmetlen kérdést, hogy az egymást váltó orosz- és Nyugat-barát ukrán rendszerek miért nem képesek megtartani a saját lakosságukat.

A menekültek jelentős része sorköteles korú férfi, akik feltehetően nemcsak általában a háború, hanem konkrétan a katonai szolgálat elől is el akartak menekülni. A nyugati (benne a magyar) közvélemény sokáig rokonszenvvel tekintett rájuk, és legfeljebb elszigetelt hangulatkeltés zavarta meg az általános befogadó hangulatot. Az ukrán menekülteket negatív színben bemutató anyagokat a nyugati média sokáig oroszbarát, putyinista propagandának nevezte. Ehhez képest most a kijevi kormányzat képviselői kezdik gyáva, becstelen embernek nevezni a külföldre menekült sorstársaikat. Az ukrán vezetés többé-kevésbé nyíltan az Ukrajnába való, kényszerű visszatelepítésüket várná el az európai kormányoktól. Erre egyes kelet-európai kormányok készek is lennének. Más országok egyelőre elutasítják a kényszeres deportálás gondolatát, de már az is aggasztó, hogy egyáltalán vita folyik erről.

Ha Kijev komolyan gondolja a sorköteles ukrán férfiak visszatoloncolását, akkor jogilag és morálisan rendkívül nehéz helyzetbe hozza az amúgy Ukrajnát támogató uniós tagállamokat. A katonai szolgálat megtagadása miatt hozzánk menekülők kétszeresen is védett helyzetben vannak. Több nemzetközi konvención túl az Európai Unió bírósága 2020-ban egy szíriai férfi esetében konkrétan is kimondta, hogy a katonai szolgálat megtagadása elégséges indok a menekültként való elismerésre. Másrészt minden menekült esetében általános előírás, hogy csak biztonságos országba lehet visszaküldeni őket, márpedig a háborús Ukrajna aligha nem nevezhető ilyennek. Annak idején még azért is súlyos kritika érte Magyarországot, mert az Orbán-kormány Szerbiába mint „nem biztonságos” országba küldött vissza menekülteket.

Közel kilencszázezer hadköteles korú ukrán férfi él az Európai Unió országaiban. Emberileg természetesen érthető, ha az ukrán lövészárkokban harcoló és halott bajtársaikat eltemető katonák haragszanak azokra, akik Nyugatra menekültek a háború és a behívás elől.

Morálisan ezt el lehet ítélni, büntetőjogilag meg is lehet torolni, de a menedékjog éppen az ilyen esetekre van fenntartva. Az Európai Unió az „oroszbarát” média betiltásával, a szabad légi forgalom korlátozásával, művészek és sportolók politikai okokból történő letiltásával és hasonló lépésekkel máris sokat feladott azokból a magasztos eszmékből, amelyeket nagy hangon szokott hirdetni. Legyünk korrektek: egy hadban álló ország esetében ez természetes lehet, senki sem várja el Ukrajnától, hogy most mintademokrácia legyen. De az EU nem áll hadban Oroszországgal, bár egyes vezetői nagyon szeretnék, ha így lenne. Akárhogy is, az ide menekült ukrán férfiak összefogdosása és Ukrajnába deportálása jogilag és morálisan az „európai álom” szomorú végét jelentené. Arról nem beszélve, hogy közel egymillió ember kényszerdeportálása technikailag is felforgatná az európai demokráciákat. Őszintén hiszem és remélem, hogy az európai kormányok soha nem süllyednek ilyen mélyre. 

Különös pikantériát ad a dolognak, hogy az Oroszországba menekült ukrajnai férfiaknak nincs ilyen félnivalójuk. Amennyire hírlik, többségük már orosz állampolgár lett, és aligha akar visszatérni egykori államába. Nagy szégyen lenne, ha az Európába menekült ukránok rosszabbul járnának náluk. 

Mindez számunkra, magyarok számára egyelőre csak a másokkal való szolidaritás kérdése. De ha a nyugati vezetők még éveken át folytatni akarják a háborút, ha valahogy sikerül ráerőltetniük a hadkötelezettséget hazánkra is, akkor a magyar kamaszfiúk és szüleik számára hamarosan égető dilemma lehet a sorkötelesség vállalása. Igen, a haza védelme állampolgári kötelezettségünk. De a két világháború jó leckét adott arra, hogy messzi idegenbe nem szabad katonákat küldenünk idegen érdekekért. Amikor mielőbbi békét sürgetünk Ukrajnában, akkor egy ilyen nemzeti tragédia megismétlésétől is szeretnénk megmenteni hazánkat.

A szerző volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Kiképzés Ukrajnában. Fotó:  Kostiantyn Liberov / Libkos / Getty Images)