A szlovák miniszterelnök, Robert Fico ellen elkövetett merénylet sokkolta Európát és a szűkebb régiót, a visegrádi országokat egyaránt. A 71 éves merénylő tettének indítékaival és elkövetésének körülményeivel kapcsolatban tart még a nyomozás, és el fog telni még egy kis idő, amíg minden részlettel tisztában leszünk. Azonban már ma is tudunk annyit, hogy néhány fontos tanulságot érdemes megfogalmazni erről a megdöbbentő merényletkísérletről. Ezek egy része északi szomszédunkhoz kapcsolódik, másik része azonban minket, Magyarország polgárait kell hogy elgondolkoztasson.
A miniszterelnök szerencsére túl van az életveszélyen, de állapota még mindig súlyos. Egy nyitrabányai kihelyezett kormányülés után lőtt rá többször is az idős elkövető. Nyilvánvaló, hogy politikai nézeteinktől függetlenül ilyenkor az áldozatnak csak jobbulást kívánhatunk és azt, hogy a tettes pedig nyerje el méltó büntetését.
Robert Fico a szlovák politika meghatározó alakja, hiszen tavaly októberben ő nyerte meg az előrehozott választásokat, így negyedszer választották északi szomszédunk miniszterelnökének. Kommunista politikusként indult, és az általa alapított párt – a Smer – az Európai Parlament szocialista frakciójának a tagja. Magyarellenes vezetőként ismertük meg a 2000-es évek elején, ugyanis az ő hivatali ideje alatt történt a Malina Hedvig-ügy – mint emlékezetes, a fiatal lány Nyitrán sétált az utcán és mobiltelefonján magyarul beszélt, ezért megverték, majd Fico és Robert Kalinák belügyminiszter az áldozatot vádolták meg hamis tanúzással és vádat is emeltettek ellene. Szintén a nevéhez fűződik a magyarok kollektív bűnösségét kimondó, a II. világháború után született Beneš-dekrétumok megerősítése, a nyelvtörvény módosításával a magyar nyelv használatának szűkítése (érdekes, ugyanezért állunk most látványos haragban Ukrajnával), Sólyom László akkori köztársasági elnök kitiltása az országból, a dunaszerdahelyi magyar futballszurkolók rendőrök általi összeveretése stb.
Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése és a felvidéki magyar politikus, Bugár Béla Most-Híd pártjával történő koalíciós kormányzás hatására jelentősen enyhült Fico magyarellenessége. 2018-ban azért kellett lemondania, mert menyasszonyával együtt meggyilkolták az újságíró Jan Kuciakot, aki Fico és kormánya alvilági kapcsolatai után kutakodott. Az országos botrány elsodorta őt állandó jobbkezével, Robert Kalinákkal együtt. 5 év múlva, tavaly ősszel tértek vissza az előrehozott választás nyerteseiként. Ekkor már a magyarországi sajtó úgy tekintett rá, mint Orbán Viktor miniszterelnök egyetlen szövetségesére az unión belül, hiszen addigra a visegrádi együttműködés széthullott, Angela Merkel pedig távozott a német kancellári posztról. Fico rövid időn belül megmutatta, hogy a magyar diplomácia elszigeteltségét nem ő fogja enyhíteni: retorikailag egyetértett az Orbán-kormány legfontosabb céljaival, a szavazások alkalmával azonban – Giorgia Melonihoz hasonlóan – a többséggel tartott, aminek következményeként például a magyar miniszterelnök egyedül ment ki kávézni az Európai Tanács emlékezetes üléséről. Akármit is gondolunk persze erről a politikai pályáról, azért fontos leszögezni, hogy semmiféle vitát, nézetkülönbséget nem lehet erőszakkal, fegyverrel elrendezni.
De miért jelenik meg az erőszak ilyen látványosan Szlovákiában? Bizonyára azért, mert egy fiatal államról beszélünk, amelynek hagyományai az elmúlt évtizedekben kezdtek kialakulni, hiszen csak 31 éve létezik az önálló, demokratikus Szlovákia. Tradíciói még gyengék, és szinte mindent hirtelen, gyorsan és erőből akar megoldani. Hiányzik még az évszázados kollektív tapasztalat a konfliktusok kezeléséhez. A Robert Fico elleni merénylet gyökerei is inkább ide nyúlnak vissza, nem pedig a gonosz „háborúpártiak” mesterkedéséhez, akik a Fidesz értelmezésében állítólag el akarták tenni láb alól a „békepárti” miniszterelnököt.
Északi szomszédunk az elmúlt évtizedekben példátlan erőszaksorozatot produkált a közéletben:
elrabolták a köztársasági elnök, Michal Kováč fiát, majd az ügy külföldre menekült koronatanújával kapcsolatot tartó Róbert Remiášt Pozsonyban felrobbantották. Meggyilkolták az oknyomozó újságíró Ján Kuciakot és menyasszonyát. Merényletet akart elkövetni egy szélsőséges elkövető Eduard Heger kormányfő ellen, de nem találta meg őt a kiszemelt helyen, ezért egy pozsonyi melegbárban agyonlőtt két embert. Igor Matovič volt kormányfő a már említett exbelügyminiszter Kalinákkal tavaly összeverekedett a választási kampányban, és idén pedig rálőttek Ficóra.
Arról most külön nem is szeretnék részletesen megemlékezni, hogy az ottani alvilág brutalitása nálunk is ismert. Nemcsak Jozef Roháč bérgyilkos miatt, aki az Aranykéz utcai robbantás és Fenyő János meggyilkolása miatt ül börtönben, hanem például a dunaszerdahelyi maffia története miatt is, amit könyvben és színházi előadáson is feldolgoztak. Több száz máig eltűnt személy, elásott, ledarált áldozatok tucatjai, áruházi parkolóban elhelyezett levágott fejek, a Fontana bárban történt mészárlásban agyonlőtt emberek és megerőszakolt nők hosszú sora ismert sok más felkavaró történet mellett. Itt és most, a hivatalban lévő miniszterelnök ellen május közepén elkövetett merénylet kapcsán kellene végképp megálljt mondani a szlovák közéletnek az erőszak minden formájára. Láthatóak erre utaló jelek, hiszen Zuzana Čaputová leköszönő köztársasági elnök Peter Pellegrini hivatalba lépő elnökkel közösen szólították fel a kormányzó és az ellenzékben lévő politikai erőket az erőszakkal szembeni fellépésre, a viták kulturált lefolytatására. Szlovákiának ez most a dilemmája: tovább akarja-e vinni azt az indulatokat felkorbácsoló, ellenségképeket teremtő, erőszakot szülő politikai kultúrát, amely ide vezetett, vagy a merénylet hatására változtatnak?
Nekünk itthon, Magyarországon szintén szolgál tanulságokkal ez a tragikus esemény. Egyrészt azért, mert közös múltunk és kultúránk a Magyar Királyság, a Habsburg Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia révén összekapcsol minket. Másrészt azért, mert a felmérések azt mutatják, hogy az Európai Unió három legmegosztottabb társadalmával rendelkező ország Lengyelország, Szlovákia és Magyarország. Hazánkban is óriásiak az indulatok és helyenként végtelenül durva a közbeszéd (jól mutatták ezt a merénylet hírére érkező szélsőséges kommentek). Nálunk nincs jelen ennyire az erőszak a közéletben, mint északi szomszédunknál, de kísérletek történtek ebbe az irányba a 90-es évek alvilági leszámolásaival, Torgyán József és Szájer József lakásánál történő robbantásoknál, a Hunnia csoport Hiller István, Csintalan Sándor, Szilvássy György és Kóka János ellen elkövetett akcióival stb. Fontos tudnunk, hogy a felkorbácsolt érzelmek és indulatok nagyobb eséllyel teremtenek ilyen helyzeteket.
A hazai kormányközeli sajtó azonban igyekszik úgy beállítani a történteket, mintha a háborúpártiak akciójáról lenne szó a békepárti szlovák miniszterelnök ellen.
Szerintem rossz nyomon jár az, aki ezt a következtetést vonja le a történtekből. Az idős, és nyilvánvalóan zavaros gondolkodású merénylő – akit hol a jobboldalhoz, hol a baloldalhoz kötnek, kaotikus nézetei miatt – a merénylet után közvetlenül azt nyilatkozta, hogy a közszolgálati médiumok és a bíróságok átalakítása miatt követte el tettét. Pár nap múlva kijelentette, hogy nem értett egyet a kormány Ukrajnával kapcsolatos álláspontjával, ezért húzta meg a ravaszt. Most éppen ott tartunk, hogy megbánta tettét, és nem akarta megölni Ficót. Tehát közelebb járunk az igazsághoz, ha azt a tanulságot vonjuk le a történtekből, hogy erőszakhoz és romboló ellenségeskedéshez vezet az, ha azt gondoljuk és hirdetjük a másik politikai oldalról, hogy hazaárulók és nemzetvesztők gyülekezete, romlásba viszik az államot. Ha az a kiindulópontunk, hogy a kormány tönkreteszi az országot, erkölcstelen gazemberek gyülekezete, az ellenzék pedig idegen zsoldban álló hazaárulók csapata, akkor abból csak ádáz indulatok szökkennek szárba. Ezen az úton az építkezés, a siker, a lehetőségek okos kihasználása nem vár ránk. Így csak kudarc és lemaradás lesz az osztályrészünk. Ahogy legutóbbi írásomban is utaltam rá, ideje lenne végre kiegyezni egymással, megállapodást kötni néhány nagy kérdésben és a vitáinkat arról az alapról folytatni, hogy a politikai ellenfelem is a haza érdekét szeretné szolgálni, csak szerintem nem jól.
Nem segíti ennek a konszenzusnak a kialakítását a Fidesznek az a kampánya, amelyben úgy próbálja beállítani a világ történéseit, amely szerint a nyugati világ eszeveszett erővel háborút akar, mi pedig a béke pártján vagyunk. Ez nem felel meg a valóságnak, hiszen Oroszország támadta meg Ukrajnát, felrúgva minden megállapodást és szerződést. Ahogy az elhangzott a Magyar Atlanti Tanács konferenciáján: ha ma Magyarország nem lenne NATO-tag, akkor most nem Ukrajna védekezne az orosz csapatok ellen, hanem mi. A Nyugat és a magyar politikai erők is mind békét szeretnének, csak különböző módon képzeljük el az odavezető utat.
Nem segít az sem, hogy a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője, Dobrev Klára köztörvényes bűnözőnek nevezi a köztársasági elnököt, Sulyok Tamást.
Érthető, hogy a DK szeretné magát visszahelyezni a hazai politikai térképre, hiszen a Magyar Péter-féle TISZA párt nehéz helyzetbe hozta őket.
Míg a többi ellenzéki pártnak gyakorlatilag reménytelenné vált a helyzete e politikai hullám miatt, addig a DK-nak van egyedül komoly esélye a túlélésre, igaz, jelentős veszteségekkel. El kellene viszont azon gondolkodni, hogy megéri-e ilyen módon támadni azt a köztársasági elnöki intézményt, amely a nemzet egységét kell hogy megjelenítse. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem lehet kritizálni az elnököt, de többször is meg kell hányni-vetni, hogy érdemes-e. Ráadásul a jelenlegi elnök hivatalba lépése már eleve kellemetlen körülmények között történt meg, hiszen nyilvánosan megtámadták nyilas kötődésű apja múltjának szépítése kapcsán. Sulyok Tamás nem kapcsolódik úgy a Fideszhez, mint Novák Katalin: nem viselt pártisztséget, nem irányított minisztériumot Orbán Viktor kormányában. A közvélemény nem köti a kormányzó párthoz olyan mértékben, mint elődjét. Érdemes lenne tehát elgondolkodni azon, hogy hasznos cselekedet-e támadni az államfőt úgy, hogy ennek a lépésnek nagy valószínűséggel sem jogi, sem politikai következményei nem lesznek, viszont tovább gyengítheti az elnöki intézmény tekintélyét.
Ha a magyar kormány valóban békepártinak tekinti önmagát, akkor bizony itt lenne az ideje végre békét kötni egymással itthon, Magyarországon. Kezdjük ezzel, legyen ez a szlovák miniszterelnök elleni merénylet tanulsága! Kell a politikai harc, a vita, de a sikerességünk érdekében tudni kell megállapodni is egymással. Politikai ellenfeleinkkel és külföldi szövetségeseinkkel, az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal egyaránt.
A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Kisbenedek Attila / AFP)