Fordulatos és izgalmas szavazást éltünk át június 9-én Magyarországon. Régen tapasztalhattunk ilyen intenzív európai parlamenti és önkormányzati választási kampányt. Hol kell keresnünk az ezt kiváltó okokat, és milyen tanulságokkal, következményekkel szolgált a vasárnapi megmérettetés?
A váratlan fordulatok sorozata az év elején, február 2-án kezdődött a kegyelmi botránnyal. Az ügy – az az elnöki kegyelem, amelyet a pedofil gyermekotthon-igazgató kényszerítés miatt elítélt helyettese kapott – lemondásra kényszerítette Novák Katalin köztársasági elnököt a tisztségéről, Varga Judit volt igazságügyi minisztert a képviselői mandátumáról és a Fidesz EP-listavezetői posztjáról, valamint Balog Zoltán református püspököt a zsinati elnöki megbízatásáról. A terebélyesedő lavina mellékágaként felbukkant Varga Judit exférje, Magyar Péter, aki leleplezésekkel és kitálalással fenyegette meg a kormánypártot. Azt ígérte, hogy olyan bizonyítékokat hoz majd nyilvánosságra és ad át az ügyészségnek, amelynek hatására lemond a kormány, és Rogán Antal miniszter repülővel menekül el az országból. Közben civil szervezéssel rég nem látott nagyságú tüntetés zajlott a Hősök terén az áldozatok védelme érdekében, erős kormányellenes felhangokkal. Magyar Péter, a március 15-ei szokatlanul népszerű fellépésének sikerén felbuzdulva csatlakozott az addig alvó státuszú Tisza Párthoz, így elindultak az EP- és önkormányzati választásokon. A botrány utáni közvélemény-kutatások érezhető visszaesést mutattak a kormánypártok, tehát a Fidesz–KDNP oldalán, és hirtelen megugró támogatást a Tisza térfelén. A tavasz közepére az is nyilvánvalóvá vált, hogy a semmiből váratlanul kinőtt új párt nemcsak diktálja a politikai tempót, hanem végzetes csapást is mérhet a baloldali ellenzéki pártokra, hiszen azok a Demokratikus Koalíciótól a Momentumig súlyos népszerűségcsökkenést könyvelhettek el. Hogy a váratlan események sora szaporodjon, közben megjelent egy új kihívó a főpolgármesteri posztra, Vitézy Dávid személyében, aki független jelöltként a Lehet Más a Politika támogatásával vágott bele a küzdelembe, rögtön mérhető elismertséggel.
A tegnapi választás – a várakozásoknak megfelelően – új fejezetet nyitott a hazai belpolitikában, és látványos győzteseket és veszteseket avatott. Először őket szeretném röviden megvizsgálni, aztán pedig arra kitérni, hogy vajon
Magyarország nyert vagy vesztett a június 9-ei voksolással?
Az eredmény elemzése előtt érdemes megválaszolnunk a kérdést, hogy a brüsszeli parlamentbe jutás és az önkormányzati tisztségek birtoklása mennyire befolyásolja egy politikai erő mozgásterét. Nos saját tapasztalat alapján azt tudom mondani, hogy jelentősen. Nem véletlen, hogy Franciaországban Emmanuel Macron elnök pártjának nagyarányú veresége után órák alatt előrehozott választásokat írtak ki, a belga miniszterelnök, Alexander de Croo pártja rossz szereplése miatt lemondott stb. Tehát a voksolás eredménye nem változtatja meg közvetlenül a nemzeti parlamenti erőviszonyokat, de a politikai mozgástérre nagy hatást gyakorol, hiszen a szavazók döntésükkel véleményt nyilvánítanak a kormányon lévő erők tevékenységéről és az ellenzék megítéléséről is.
Nálunk a szavazás hatalmas vesztese a hazai baloldal, amely lényegében megsemmisült a megmérettetésen. A kis pártok (MSZP, Momentum, LMP, Párbeszéd stb.) eltűntek, egyedül a Demokratikus Koalíció maradt talpon, szintén jelentős veszteséget elkönyvelve. Most hármas szövetségben indulva csak az öt évvel ezelőtti eredményük felét tudták elérni. A vesztesek közt szerepel néhány ismert közéleti szereplő is, akik ezen a megmérettetésen igyekeztek visszatérni a politikába, de nem sikerült (Vona Gábor, Jakab Péter, és ide tartozik Márky-Zay Péter is, bár ő a helyi politikában megőrizte polgármesteri pozícióját). Szintén vesztes a Kutyapárt is, akiknek megint, sokadjára nem sikerült átugrani azt a küszöböt, ami a kerületi-városi közéletből országos, vagy nemzetközi szintre engedné őket (igaz, az elnökük viszont kerületi polgármesteri posztot nyert el).
A baloldali ellenzék katasztrofális veresége előrevetíti azt, hogy éppen előállóban van itthon is a lengyelországi politikából ismert helyzet: egy radikális jobboldali tömörülés küzd egy mérsékeltebb jobboldali formációval, miközben a baloldal eltűnik a közéleti színpadról.
A választás nagy nyertese Magyar Péter és pártja, amely néhány hónappal ezelőtt még nem is létezett, mától pedig a hazai ellenzék legnagyobb erejeként tekintünk rá. A párt céljairól, értékvilágáról, képviselőiről lényegében semmit sem tudni, a nagyközönség csak Magyart ismeri, őt is rövid ideje. A Fidesz volt pártcsaládjába, a Kereszténydemokrata Néppárt jelenlegi politikai otthonába, az Európai Néppártba szeretnének az EP-ben beülni, ebből lehet következtetni arra, hogy talán valamiféle mérsékelt jobboldali profil várható tőlük. Rájuk nem a kiváló program, a megtapasztalt teljesítmény miatt szavaztak, hanem egy ígéret, egy remény miatt azok, akiknek már elege van a Fidesz kormányzásából és a baloldal kudarcaiból. Ezután dől majd el, hogy Magyar pártja egyszemélyes vállalkozásból képes lesz-e valódi politikai párttá válni.
A másik nyertes a Fidesz, amely politikai erő újra megnyerte mindkét választást – az önkormányzatokban nagyjából megőrizték a hídfőállásaikat, vesztettek néhány helyet és nyertek is, például Debrecenben kiütéssel – de figyelmeztető jelekkel. Nem lehet felhőtlen az örömük. Egyrészt azért, mert az elmúlt öt EP-választáson most kapták a legalacsonyabb támogatást, vesztettek 2 mandátumot, és a két évvel ezelőtti országgyűlési választásokhoz képest is 10 százalékkal kevesebb a szavazatarányuk. Így is nagymértékű a győzelmük, de nem elsöprő erejű. Ezt a sikert már nem látni a Holdról. Ráadásul európai szinten nem következett be olyan áttörés az erőviszonyokban, ami látványosan kedvezőbb helyzetbe hozná a magyar kormánypártot. Az Európai Parlamentben nyert a Néppárt, erősödött a jobboldal, gyengült a baloldal, a zöldek, a Macron-féle mozgalommal egyesült egykori liberálisok, de az arányok várhatóan nem tolódnak el annyira, hogy számottevő változásról beszélhetnénk.
Végül a nyertesek közé iratkozott fel a Mi Hazánk is, akik szívós, kitartó munkával két éve bekerültek a parlamentbe, most pedig az EP-be. Vélhetően azzal a német AfD-vel készülnek létrehozni egy szélsőjobboldali együttműködést, akiket pár hete a Marine Le Pen vezette pártcsalád zárt ki a soraiból. (Le Pen nagy győzelmet aratott Franciaországban, az AfD pedig második lett Németországban.)
Ezekben a pillanatokban még nem tudni, hogy Budapesten ki nyerte hivatalosan a főpolgármesteri megmérettetést. A legutolsó hírek szerint Karácsony Gergely végzett az élen, de mindössze néhány száz szavazattal Vitézy Dávid előtt, így mindenképpen újraszámlálásra lehet számítani. Bármi is lesz a kiélezett verseny végeredménye, az már biztos, hogy a szavazók minimum sárga lapot mutattak fel a hivatalban lévő vezetőnek, Karácsonynak. Vitézy pedig nyertes abban a tekintetben, hogy a semmiből megjelenve, független jelöltként az LMP támogatásával elindulva nem várt mennyiségű szavazatot szerzett. Megjelenése azért is számított üdítőnek, mert végre nem pusztán arról szólt a kampány, hogy a gonosz Orbán Viktor mindenben akadályozott minket, a szintén gonosz Gyurcsány Ferenc pedig a háttérből mozgatja a szálakat, hanem valódi, a főváros fejlődését és jövőjét meghatározó kérdések is előkerültek a viták során.
Nyert-e Magyarország a tegnapi választással? Szerintem egyfelől igen, mert megint nyilvánvalóvá vált, hogy minden problémája ellenére működik a demokrácia, rekordrészvételi arányban nyilvánítottak véleményt a polgárok. Váratlan és lendületes kihívója akadt a Fidesznek a Tisza Párt feltűnésével, amely egyúttal elsöpörte a hazai baloldalt, tehát nagy átrendeződést indított el a honi közéletben. Abban a tekintetben viszont nem nyertünk, hogy a regnáló kormány ugyan megerősítést kapott a politikájához, de nem került kedvezőbb helyzetbe az unión belül.
A miniszterelnök közismert futballrajongó, az Európa-bajnokság pedig néhány nap múlva kezdődik, tehát én arra számítok, hogy néhány gyors döntés megszületik az elkövetkezendő napokban.
Először is, ha változtatni akar a kormány szerkezetén és a miniszterek személyén, akkor itt a jó alkalom. Egy megmérettetés után mindig könnyebb ezt megtenni. Csák János kulturális és innovációs miniszter a mai napon már be is jelentette lemondását, és rövid időn belül ki fog derülni, hogy más változás várható-e még a kormányzat működésében.
Másrészt a magyar gazdaság továbbra is komoly gondokkal küzd, késik a várt fellendülés, aggasztóak a költségvetés számai, szerényebbre kellett módosítani az előirányzott növekedést. (Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyar Péter feltűnésének is ez a fő oka: a két éve tartó gazdasági lejtmenet, az életszínvonal csökkenése érzékenyebbé tette az embereket olyan kérdésekre, amelyekre korábban csak legyintettek. Ennek a helyzetnek az okozója nem a háború, nem a szankciók, hanem a kormány által meghozott hibás gazdaságpolitikai döntések.) A kabinetnek itt lépnie kell – ami fájdalmas lesz –, különben még a módosított számok sem lesznek tarthatóak. Várat magára a fogyasztás felpörgése, ugyanis továbbra sincs pénz a polgároknál. Ezért nem sok jóra számíthatnak az elkövetkezendő fél évben a hazai vállalkozások, az építőipar, a köztisztviselők, a közszolgálati tisztviselők, a tágabb értelemben vett állami alkalmazottak, hiszen az államkasszában sincs pénz.
Harmadrészt egy új Európai Bizottságot kell választani, és új összetételű lesz az Európai Parlament akkor, amikor Magyarország tölti be az unió soros elnöki posztját. Az elnökség ugyan technikai, szervezési funkció, de lesz szimbolikus és informális jelentősége. Hazánk kormánya természetesen erősen ambicionálja, hogy sikeresen legyen képes megoldani ezt a feladatot, miközben a többi tagország árgus szemekkel és gyanakvással figyeli a „fekete bárány” magyarok ténykedését. A megszokottnál jóval több erőfeszítést igényel majd ez a periódus a hazai diplomáciától.
A kormányzatnak pedig nagy erőkkel arra kellene törekednie a most kapott megerősítéssel és figyelmeztetéssel együtt, hogy végre rendezze a viszonyát az EU-val, a NATO-val, és legyen képes kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket a szövetségi rendszerek kínálnak nekünk.
A Fidesznek pedig sürgősen be kell lépni a Giorgia Meloni vezette pártcsaládba, mert még egy ciklust nem lehet az öltözőben tölteni.
Negyedrészt pedig érdemes leszögezni, hogy semmilyen kampány és semmilyen választás sem múlik el nyomtalanul. A baloldali ellenzék több pártja és a Tisza Párt alelnöke is tett olyan kijelentéseket az elmúlt hónapokban, amelyek azt az illúziót kelthették a választókban, hogy majd a választások után kormányváltás lesz, mert kikényszerítik a kormány bukását. Nyilvánvaló, hogy semmi ilyesmi nem fog történni – a kormánypárt szavazataránya valószínüleg újabb kétharmados győzelmet jelentett volna, ha nemzeti parlamenti választáson születik –, ezért kérdéses, hogy azok a Fidesz-ellenes szavazók, akik elhitték ezeket a megszólalásokat, hogyan dolgozzák majd fel a csalódásukat. A Fidesz pedig olyan határokat lépett át a nyugati szövetségeseinkkel szembeni kritikában, amiből semmi jó nem következik Magyarország számára. A hatalmas erőket mozgósító, végtelenül leegyszerűsítő „háború vagy béke” kampány nemcsak sokak számára sokkoló, félelmet gerjesztő jellege miatt marad emlékezetes, hanem azért is, mert ezzel a durva fellépéssel tudta visszaszerezni a politikai kezdeményezést a kormánypárt Magyar Pétertől. Az utolsó két hét az övék volt, és ezzel visszaépítették a veszteségeiket. A kampány sikeres lett, de az ár, amit fizetünk érte, megint jelentős. Azon kívül, hogy károsan hat megítélésünkre a szövetségi rendszereinken belül, érdemes leszögezni, hogy a Nyugat folyamatos hibáztatása a valóságnak sem felel meg. Sem a NATO, sem az EU nem akar és nem akart korábban sem háborút: Ukrajnát Oroszország támadta meg, semmibe véve a nemzetközi jogot és szerződéseket. Az ukránok kétségbeesetten és nem várt sikerrel, hősiességgel védik a hazájukat a hódítókkal szemben, és kérik a világ segítségét, hogy ellent tudjanak állni.
Teremtsünk tehát először ott békét, ahol erre rendelkezésre állnak az eszközeink. Ez pedig Magyarország. Továbbra is azt gondolom, hogy akkor leszünk sikeresek, akkor tudjuk kihasználni a lehetőségeinket, ha néhány alapkérdésben meg tudunk egyezni egymással, tudunk békét kötni. Például ilyen a hazánknak járó uniós támogatások és programok (pl. Erasmus) ügye. Várjuk el azt a frissen megválasztott EP-képviselőinktől, hogy közösen és sikeresen lépjenek fel e pénzek folyósítása érdekében! Ha így lesz, akkor ezzel is nyert valami fontosat ezen a választáson Magyarország: ez pedig az együttműködés kultúrájának az újjáépítése.
A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Orbán Viktor a Fidesz eredményváróján 2024. június 10-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)