Kiütéses vereséget szenvedett a parlamenti ellenzék a június 9-ei választásokon, a méretes KO-ból csak az utóbbi két hét során kezdenek feléledni a pártok és politikusaik. Noha a választásokon a Fidesz sem úgy szerepelt, ahogy azt Orbán Viktor és csapata szerette volna, a sors fintora, hogy a parlamenti ellenzéket nem a Fidesz, hanem egy új ellenzéki erő, a Tisza Párt nullázta le. Pedig ha valaki nulláról indult, az éppen Magyar Péter és pártja volt, az ellenzéki térfélen kialakuló karizmatikus pezsgés és az ellenzékváltó hangulat azonban magasra röpítette a NER-ből kicsekkoló wannabe forradalmárt.
Persze nemcsak a körülmények és a misztikus jelenségek, hanem maga Magyar is jelentős mértékben hozzájárult a Tisza Párt sikeréhez, hisz elvégezte azt a politikai munkát, amire más ellenzéki politikusok nem voltak képesek: kampányjáró körútjával néhány hét leforgása alatt több embert mozgatott meg az országban, mint az úgynevezett ellenzék az utóbbi néhány év során. Ezzel a teljesítménnyel, és közel 30 százalékos eredményével Magyar és pártja mindenképpen feliratkozott a magyar politikatörténet lapjaira. Az újdonsült népvezér azonban azt is demonstrálta a választások óta, hogy adott esetben ugyanolyan gyorsan tudná lenullázni magát és mozgalmát, mint amilyen sebesen belépett a politika világába.
„A karizma, ami eljuttat a csúcsra, de a jellem az, amivel a csúcson is maradhatsz” – hangzik a politikai bölcsesség, ami szemléletesen kifejezi azt, hogy mi a titka a hosszú távú sikernek, és mi áll a hátterében egyes politikai kudarcoknak. Noha korai lenne még keresztet vetni Magyar Péter politikai jövőjére, a június 9-ei választást követő húzásai és politikai kommunikációja azért sokakban kiverte a biztosítékot, e sokaságba pedig nemcsak ellenfelei és kritikusai, hanem hívei jelentős része is benne foglaltatik.
Persze lehet szépíteni és magyarázni a dolgokat, de az ATV-s vircsaft, illetve a televízió munkatársainak felekezeti alapon történő listázása, majd az EP-mandátum korábbi ígéretekkel szemben történő felvétele egy erősen manipulatív szavaztatás kíséretében semmiképp sem tekinthetőek biztató fejleményeknek. De nem nevezhető imázsépítőnek az sem, ami az Ötkertes buliban történt, ahol nem az a lényeg, hogy ki provokált és ki nem, hanem az, hogy egy bizonyos szint fölött nem kellene egy bizonyos szint alá süllyedni.
Noha a méltán elhíresült éjszakai kiruccanás kapcsán a nyomozás még folyamatban van, az eset kapcsán pedig további kínos részletek is a nyilvánosság elé kerülhetnek, elsősorban nem a botrány ezen része aggasztja a Magyarral eddig szimpatizáló értelmiséget, hanem a skandallumot követő sajtóellenes röpirat. Bár a fideszes propagandamédiát a kampánya során számtalan alkalommal bírálta és támadta, a Németh Sándorhoz köthető médiabirodalmat pedig több alkalommal a NER-rel mosta össze, ebben az írásában Magyar már a komplett hazai sajtót és médiát betámadta a bulibotrányával kapcsolatos híradások miatt.
Bár már kampánya korai szakaszában is voltak arra utaló jelek, hogy Magyar Péter politikai téren populista, sajtó- és médiaellenes felhívása kapcsán mintha effektíve is a populisták kiskátéját vette volna elő: posztjában a kormánypárti és a független sajtó összefonódásáról, manipulatív működésmódról, a médiakontroll hiányáról, a média elit leváltásáról, illetve a közvetlen kommunikáció kiemelt fontosságáról ír. Az elitellenesség persze önmagában még nem jelent populizmust, azonban
a média hibáztatása és bűnbakká tétele, a teljes elitcserének, a közvetlen kommunikációnak az igénye tipikus populista retorika.
Magyar Péter kezdettől fogva gyanakvóan és ellenségesen állt a sajtóhoz és médiához, melynek megvolt az alapja, hiszen a fideszes kommunikációs gépezet az elejétől fogva le akarta gyalulni személyét. Azonban a bulibotrányról szóló híradások Magyart rádöbbentették arra, hogy nemcsak a propagandagépezet, hanem a hatalomtól független sajtó és média működési mechanizmusa is veszélyt jelenthet számára, hiszen az igazság felfedése egy botrány – vagy akár pártja pénzügyei – kapcsán akár még kellemetlenebb is lehet, mint a hazugságokon alapuló karaktergyilkossági kísérletek.
Magyar tehát nemhiába hirdette meg a média elit leváltásának programját: a valóságértelmezés és a szavazatmaximalizálás szempontjából a saját narratívák propagálása elsőrendű hatalmi kérdés. Ez a stratégia természetesen nem sokban különbözik attól, amit Orbán Viktor és klientúrája követett a 2010-es évek első felében, amikor nekifogtak a sajtó- és médiaviszonyok alapos átalakításának, hogy minél jobban irányítás alá vonhassák a negyedik hatalmi ágat.
Bár Magyar rendszeresen hangsúlyozza az árkok betemetésének fontosságát, az általa meglebegtetett médiastratégia valójában még mélyebbre ásná az árkokat, hiszen a formális sajtó kikerülése és a közvetlen kommunikáció populista gyakorlata a demagógiának és a manipulációnak biztosít táptalajt. A közvetlen kommunikáció a populisták kedvelt eszköze, mivel ezzel hatékonyan lehet a saját narratívákat targetálni, ráadásul a médiakritikákat és a kínos interjúkat is eredményesen el lehet kerülni. Hatékonysága mellett azonban ez a stratégia veszélyes és kontraproduktív is, mivel az effajta kommunikációban részt vevők egyre erősebb kommunikációs buborékba záródnak, az érintettek érzékelése egyre távolabb kerül a valóságtól.
E káros tendenciáknak már most is vannak következményei, hiszen a Tisza Párt szavazótáborán belül kialakult egy kemény mag, melynek attitűdje egyre szektásabb vonásokat mutat. Noha ennek létrejötte részben a karizmatikus varázsnak és a felívelő csoportdinamikának tudható be, a szektás magatartásminták megjelenése Magyar Péter kommunikációs stratégiájának is a termése. Magyar igyekszik teljes mértékben uralni és irányítani a politikai kommunikációt és az információáramlást, ami részben a gondolkodás átformálását, a hívek külvilágtól történő elszigetelését szolgálja. Mindez azt eredményezi, hogy Magyar támogatói egyre kevésbé hagyatkoznak a formális médiára és egyre inkább csak azokban a közlésekben és információkban bíznak, melyek közvetlenül Magyar Pétertől származnak.
Mivel a populista retorika lényege az, hogy az egész média manipulál vagy hazudik, Magyarnak könnyű leplezni saját porhintését, ferdítéseit vagy hitszegéseit: a hívek eleve bizalmatlanságra vannak kondicionálva, így a média által tálalt botrányokat, a vezetőjükkel kapcsolatos kritikus vagy negatív híreket könnyedén elutasítják. A gondolkodás átformálásának, a populista kommunikáció sikerének volt egy eklatáns példája az EP-mandátummal kapcsolatos lépés gyors elfogadtatása is, hiába ment a döntés teljesen szembe Magyar korábbi ígéreteivel. Noha a felkínált „népszavazás” sokak számára tűnhetett a közvetlen kommunikáció és a demokrácia diadalának, a szavazás valójában manipulatív volt, hisz erősen egy irányba orientálta a szavazókat.
Mindazonáltal a lódításokat és ellentmondásokat a csoportkohézió, az emocionális kötődés, az információs buborékok, valamint a racionalizációs stratégiák feloldják, így a hívek jelentős része nem érzékeli problémaként a hazugságokat. Így állhat elő az a különös helyzet, hogy a hívek egyre megkérdőjelezhetetlenebb elkötelezettséget mutatnak vezetőjük iránt, Magyar állításait, kinyilatkoztatásait egyetlen igazságnak, törvénynek tekintik. A kommentszekciókban a kérdezősködés, az ellentmondásokra történő figyelemfelhívás nem kívánatos: a kétkedéssel, kritikus gondolkodással gyorsan ki lehet vívni a közösség haragját, amire a válasz általában verbális agresszió.
A Magyar Péter és pártja körüli botrányok, az erősödő negatív tendenciák persze nem mindenkit töltenek el aggodalommal, a fideszes hatalmi gépezetnek például igencsak jól jönnek az ilyen és ehhez hasonló történések. A propagandamédia ütéseit Magyar a kampány során kifejezetten jól viselte, a hatalom részéről azonban tisztában vannak azzal, hogy az áldott időszak és a karizma elhárító varázsa nem fog örökké tartani. Az imbolygó politikai mozgás nem jön rosszul a leszerepelt parlamenti ellenzéknek sem. Hiába tűnt úgy a választásokat követően, hogy a Tisza Párton kívüli ellenzéknek szinte semmi esélye nincs a folytatásra, a pártok mozgása és nyilatkozatai egyre inkább arra engednek következtetni, hogy felült a halott, és akár még vissza is támadhat.
A Jobbik megújította elnökségét, a Momentum is tisztújításra készül, s láthatóan nem akarja bedobni a törölközőt a 2RK és a többi mikropárt sem. A feltámadás rítusát azonban kétségkívül Gyurcsány Ferenc járta el a leghatásosabb módon: miközben a többség arra számított, hogy a jókora választási bukás után bejelenti lemondását, a DK elnöke múlt héten egy 43 perces önérzetes videóval állt a nyilvánosság elé, melynek csúcspontján Gyurcsány közölte: „Én és az elnökség folytatjuk a munkát.”
A parlamenti ellenzék számára tehát felcsillant a reménye annak, hogy talán mégsem Magyar Péter lesz Orbán Viktor fő kihívója, hovatovább még az se biztos, hogy politikai szempontból kihúzza 2026-ig. Bár láthattuk, hogy milyen gyorsan változhat a politikai széljárás, ha Magyar Péter nem változtat kommunikációján és magatartásán, a roncsellenzék akár még vissza is szerezheti elvesztett státusza egy részét.
A szerző politikai tanácsadó.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Magyar Péter egy demonstráción 2024. június 8-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)