Huszáros lépéssel indította a magyar európai uniós elnökséget Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Ellátogatott Kijevbe Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz és javaslatot tett a béke megteremtésére egy azonnali tűzszünet megfontolásra ajánlásával. Bár az ukránok – majd később az oroszok is – a felvetését elutasították, ezzel együtt az utazás gesztus értékét nyugtázták. A vizit tovább enyhíti a feszültségekkel terhes magyar–ukrán viszonyt, javíthat a kárpátaljai magyarok helyzetén, és jó pont Magyarországnak, hiszen nemzetközileg is értelmezhető ajánlattal igyekszik elősegíteni az Európát is súlyosan nyomasztó orosz–ukrán háború lezárását. Izgalmas kezdése ez a magyar EU elnökségnek is, hiszen tompítja azt az évek óta megfogalmazódó vádat, hogy hazánk nem vállal kellő mértékű szolidaritást az oroszok által megtámadott Ukrajnával, és azt is, hogy kiszolgálói vagyunk a gátlástalan putyini atomhatalom érdekeinek. (Személy szerint is örülök a látogatás megtörténtének, hiszen többször sürgettem ezt a nyilvánosság előtt – legutóbb éppen a vizit előtt két nappal –, mert több évtizedes tapasztalatból tudom, hogy a gesztusok nemcsak a magánéletben, hanem a politikában is komoly jelentőséggel bírnak.) A kijevi úttal azt is megüzente a magyar miniszterelnök, hogy nem egy karakter nélküli, a bürokratikus ügyvitelre koncentráló magyar elnökséggel kell számolni a világpolitika színpadán. Ambíciói jelenleg a nemzetközi politikára összpontosulnak (azt persze itthon mi már hosszú évek óta tudjuk, hogy a hazai belpolitikai viszonyoknál sokkal jobban érdeklik a nemzetközi események).

Ennek a lépésnek egyenes folytatásaként pénteken Moszkvába utazott a kormány első embere, saját elmondása szerint álláspontot felmérni, kérdéseket feltenni a háborúban álló másik félnek. Ez a vizit viszont általános felháborodást okozott a szövetségeseink között: az unió vezetői, a NATO főtitkára és az USA külügyminisztériuma is aggodalmát fejezte ki, illetve kritikát fogalmazott meg az Ukrajnát megtámadó Vlagyimir Putyinnal történt találkozó kapcsán. Véleményem szerint a magyar miniszterelnökként oda utazik Orbán Viktor, ahová jónak látja, az EU soros elnökeként azonban nem teheti ezt meg. A magyar kabinet vezetője is érezte a problémát, ezért igyekezett tisztázni, hogy nem az Európai Unió nevében tárgyal (viszont a saját munkatársai az EU-elnökség logója alatt számoltak be az útról). Remélhetőleg gyorsan sikerül majd elrendezni a kialakult hatásköri zavart, viszont

Már egy ideje tapasztaljuk, hogy abba a pozícióba kerültünk, ahol ha van sapka rajtunk, akkor az a baj, ha nincs sapka rajtunk, akkor meg az. Egyébként nem érdemes a kormánypárti szavazóknak becsapni magukat azzal, hogy ennek a nyomasztó helyzetnek a kialakulásáért csak a „szörnyű” európai, amerikai, NATO- stb. vezetők a felelősek. E számunkra káros és hátrányos helyzet létrejöttében a magyar kormány is alaposan érintett. Így aztán most előállt az a szituáció, hogy a magyar kabinet feje látványos akcióval olyan erőfeszítéseket tesz, amelyek értékesek és fontosak lehetnek a kontinens és a világ számára, de végül mégsem ennek a reális megítélése a domináns, hanem a partnereink szemében sikerül egy újabb rossz pontot összegyűjteni.

A brüsszeli vezetők bosszantása most már futószalagon érkezik Magyarországról: nem elég, hogy az uniós elnökségünk jelmondata Donald Trump elnöki kampányának átirata – Make Europe great again! –, hanem hazánk miniszterelnöke aktív létrehozója az új, fundamentalista jobboldali európai parlamenti csoportnak, melynek alapítói a Fideszen kívül az egykori liberális Andrej Babis pártja Csehországból és a szélsőjobbról indult osztrák Szabadságpárt. Néhány nap elteltével sikerült elérni a frakcióalakításhoz szükséges hét ország részvételét, hiszen a portugál Chega, a spanyol Vox, a holland választási győztes Szabadságpárt és a dán Néppárt már jelezte szándékát a munkába bekapcsolódásra. Az új Patrióta frakció – különösen akkor, ha a francia EP választások nyertese, a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés is csatlakozik – hatással lehet az európai politikára. Arra az uniós közgondolkodásra, ahol szemben a magyar kormány várakozásaival, nem történt jobboldali áttörés, csak enyhe hangsúlyeltolódásra lehet számítani. A most kezdődő ötéves európai politikai ciklust azonban befolyásolhatja ez az ellenzéki csoport, amely Giorgia Meloni konzervatívjaival együttműködve teljesen új kihívások elé állíthatja a brüsszeli politikai elitet. Kérdés viszont, hogy hazánknak hasznára válik-e mindaz, ami történik.

Magyarország már hosszabb ideje konfliktusban áll az Európai Unióval. Helyzetünk politikailag és gazdaságilag is 2020–21-ben fordult különösen negatív irányba. A koronavírus-járvány gazdaságilag, Angela Merkel német kancellár távozása pedig politikailag jelentett mélyütést az országnak. Merkel hivatali ideje alatt mindig széles körű kompromisszumra törekedett, amelybe Orbán Viktort is beleértette. Leköszönése után a Fidesznek távoznia kellett az uniót irányító Néppártból, így innentől kezdve az öltözőből nézte végig az európai folyamatokat, elveszítve minden befolyásolási képességét. Az erős támogató nélkül maradt Magyarország különutas politikája – migráció, genderkérdés, Trump-barátság stb. – szálkát jelentett az uniós vezetők szemében. Az orosz–ukrán háború kitörése következtében pedig kifejezetten súlyossá vált a helyzetünk. Az orosz agresszió eredményeként fellépő energiakrízis újabb csapást jelentett a magyar gazdaságnak, és a nemzetközi jogot felrúgó, 

Hazánknak nagy szüksége lett volna azokra a pénzekre, amelyek az EU-ból érkezve segítették volna a válságból kilábalásunkat, de ezek folyósításának feltételei ügyében képtelen volt eredményes megállapodást kötni a kormány. A 2022-es választás előtt a kabinet ráadásul szórta a pénzt, így hatalmasra duzzadt a költségvetési hiány, újra nőtt az adósságállományunk. Többek közt ennek eredményeként kerültünk a válság által legjobban megrendített uniós ország dicstelen szerepébe, hiszen a hazai gazdaság recesszióba zuhant, rekordméretű infláció rontott ránk, elfogyott a hazai vásárlóerő, nagyot estek a reálbérek. Hiába ígérte először 2023 végére, aztán 2024 elejére az Orbán-kormány a krízisből történő kilábalást, a friss adatok tükrében megállapíthatjuk, hogy ez máig sem történt meg. Ebben az évben ugyan már várható enyhe növekedés, de jelentősen el fog maradni a tervezettől. (Külön elemzést érdemelne az az egyre feltűnőbb tény, hogy hazánk, ahol gyakran szoktunk hivatkozni arra, hogy értéket jelent a politikai stabilitás, a kormányválságok hiánya, miért teljesít ilyen rosszul a régiós összehasonlításban.

Ahogy már többször is hivatkoztam rá, a rendszerváltástól kezdődően az uniós csatlakozásig a szovjetek által egykor megszállt országok közt vezető pozícióval rendelkeztünk, ma pedig a sereghajtók közé szorultunk. Azok az országok fejlődtek látványosan, hagytak le minket, ahol a különböző politikai oldalak megállapodtak, hogy a piac szabályait tiszteletben tartják – Lengyelország, Észtország, Litvánia. Azok pedig öles léptekkel hoznak be minket, ahol az állandó kormányválságok miatt nincs a politikának ereje beavatkozni a piac működésébe kellő mélységben – Románia, Bulgária. Tehát úgy néz ki, hogy az állam túlzott beavatkozása a piaci viszonyokba hazánknak versenyhátrányt jelent.) A teljes képhez sajnos hozzátartozik, hogy közben megromlott a viszonyunk a NATO-val is, hiszen éveken keresztül érdemi indok nélkül akadályoztuk a finnek és a svédek csatlakozását.

Nem maradt más tehát a magyar miniszterelnöknek, mint a már említett huszáros roham előre. Az uniós választások után nyilvánvalóvá vált, hogy nem változik a jövőben a brüsszeli vezetés, tehát az elmérgesedett konfliktusok feloldására, a minket illető pénzek felszabadítására csak jelentős kompromisszumok árán lenne lehetőség, ami a magyar kormány első emberének nem vállalható. Ezért úgy gondolta, hogy most jó alaposan meg kell rázni a politikai kaleidoszkópot, hátha utána kirajzolódik egy számára kedvező kép. Ezt láttuk tehát az elmúlt hetekben, és szerintem az elkövetkezendő hónapokban is hasonlóknak leszünk a tanúi, hiszen ezek után nem maradt más lehetősége a talpon maradásra. Mivel a törvényesen és demokratikusan megválasztott kormányról beszélünk, így Magyarországnak az lenne a jó, ha ebben a kockázatos „kitörésben” végre eredményes lenne, szert tennénk használható szövetségesekre, és megkapnánk a hiányzó uniós pénzeket.

Hasznos lenne ez azért is, mert a hazánk kormányfője által másodlagosnak kezelt belpolitikában is egyre több a bizonytalanság. A Fidesz ugyan megnyerte a választásokat, de eredménye elmaradt a korábbi sikereitől. A négy éve tartó gazdasági válság következményeként megjelent a Tisza Párt, amely egy fekete lyuk, szinte semmit sem lehet tudni róla. A múlt hét végén hirdettek programot, de nem lettünk okosabbak ettől, mert javarészt az eddig ismert kijelentések hangzottak el tőlük. Most már több hónappal a színrelépés után lassan érdemes lenne elkezdeni valami használhatót mondani az ivókutak, a nyilvános mosdók és a dobozos kávézás helyszínének problémáján kívül. Az viszont politikailag értékelhető kijelentésnek számított, hogy nem hajlandóak támogatni a fővárosban Karácsony Gergelyt, aki szerintük az „óbaloldal” része. Logikus ez a lépés a részükről, viszont mostantól akkor elkezd csengetni az a bizonyos villamos, hiszen a főpolgármester korábban bejelentette – ugyancsak tanúságot téve a kompromisszumképtelenségről –, hogy a Fidesszel még ügyek mentén sem hajlandó együttműködni. Tehát a Tisza vele nem akar, ő pedig a Fidesszel nem hajlandó kooperálni. Innentől kezdve nincs fővárosi költségvetés, csődgondnokot kell kinevezni Budapest élére. A baloldal mindezek közben összeomlott, a kis pártok eltűnőben vannak, egyedül a Demokratikus Koalíció tudott nagy veszteségekkel megmaradni.

A békét akarja elősegíteni Európában a magyar miniszterelnök. Legyen ebben sikeres, de közben ne felejtsen el békét kötni a szövetségeseivel és a magyar társadalommal sem! Hazánknak akkor válna javára mindaz, amit most elérni szeretne, ha végre a látványos roham mellett a nagyvonalú és pragmatikus együttműködés is szerepelne az eszköztárában. Szükségünk lenne már rá nagyon, mert ez alapozná meg végre a sikerességünket.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin Moszkvában, Oroszországban 2024. július 5-én. Fotó: Evgenia Novozhenina / Reuters)