Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökségét július 1-től. A soros elnökség az EU-ban rutineseménynek számít már évtizedek óta, hazánk immáron második alkalommal tölti be ezt a funkciót, sőt az ötödik Orbán-kormány saját magára támaszkodik a tapasztalatok kapcsán, hiszen a második Orbán-kormány alatt volt a legelső EU-elnökségünk. Akkor is, most is forrongott a világ: akkor a második világháború utáni legnagyobb pénzügyi válság szaggatta a kontinens szociális és gazdasági szövetét, most pedig az orosz–ukrán háború és a migráció kettőse tépázza meg a kontinens biztonságát és épségét. Akkor is, most is a magyar kormányzat azt hirdette-hirdeti, hogy új lendületet és víziót szeretne adni a vén Európának. Most a „Tegyük ismét naggyá Európát” („Make Europe Great Again”) szlogen a szintén jobboldali, republikánus korábbi amerikai elnök, és a napokban majdnem merénylet áldozatává váló elnökjelölt credójára hajaz.

Az uniós elnökség ugyanakkor egy olyan pillanatban történik, amikor a magyar kormányzat brüsszeli megítélése talán soha nem volt ennyire rossz, mint ma. Sőt, az Európai Bizottság korábbi elnöke, Jean-Claude Junkers úgy fogalmazott, hogy Orbánék helyzetét „maximálisan kényelmetlenné” szeretné tenni az Európai Parlamentben, különösen egy új politikai frakció (Patrióták Európáért) megalakítása esetén, amely jobboldalról támadva újrarajzolhatja az európai politikát is. A magyar miniszterelnök március 15-ei beszédében nem kertelt a már régóta tartó kölcsönös üzengetés és folyamatos EU-s kritikák és támadások kereszttüzében, ami lényegében 2010 óta tart, és mára odáig fajult, hogy a miniszterelnök immáron úgy fogalmazott: „Nincs más választásunk, el kell foglalni Brüsszelt!” Eközben Kövér László, az Országgyűlés elnöke azt mondja, hogy mi vagyunk a legnyugatibb keleti nép. Nem vagyunk távol az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy

Márpedig a hunokat nyugaton egyenesen embertelen, civilizálatlan és barbár (vad) embereknek tartják, és ezt is tanítják az iskolákban, elsősorban a középkori germán kódexeknek köszönhetően. Ráadásul a fejlett világ egyik, legtöbb ember által beszélt nyelvében, az angolban kevés pejoratívabb népnév van, mint éppen a hunoké. Sőt, az első világháború alatt a szövetségesek propagandája gyakran nevezte a németeket „hunoknak”, annak érdekében, hogy a németeket kegyetlen barbároknak állítsa be. A Fidesz-alapító, Magyarország egyik legbefolyásosabb külpolitikusa, Németh Zsolt – aki egyben az Országgyűlés Külügyi Bizottságának az elnöke is – szerint: „Olyan mélyen gyökerező sztereotípiák alakultak ki rólunk számos külföldi ország közvéleményében – s ami még rosszabb: döntéshozó köreiben –, hogy azokat csak nagyon szívós, konzekvens munkával lehet megváltoztatni.”

Ráadásul, mint ismeretes, hazánk neve a nagyvilágban Hungary – talán nem véletlenül, hiszen hunok utódjainak tartanak minket, legalábbis a Wikipédia szerint. Azért a Wikipédián olvasható dolgokat ne vegyük 100 százaléknak, még akkor sem, ha ez a külföldiek egyik elsődleges tájékozódási forrása, és a hazánkról szóló oldal angol nyelvű verziója egyértelműen a hunok utódjaiként valószínűsít bennünket. De mit is mond a Wikipedia – ami hangsúlyosan nem tekinthető tudományos és megkérdőjelezhetetlen forrásnak – Magyarországról? „A H betű Magyarország nevében valószínűleg a hunokkal való történelmi összefüggésekből származik, akik az avarok előtt telepedtek le Magyarországon, a szó többi része pedig a bizánci görög Oungroi (Οὔγγροι) latinosított formájából. A görög név az ószláv ągrinuból származhat, amely viszont az ogur-török Onogurból (»tíz [ogur törzs]«) kölcsönözhető. Az onogur volt azoknak a törzseknek a gyűjtőneve, amelyek később csatlakoztak az avarok után Magyarország keleti részeit uraló bolgár törzsszövetséghez. Peter B. Golden is úgy véli, hogy Berta Árpád felvetése szerint a név a kazár-török ongar (oŋ – »jobbra«, oŋar –»valamit jobbá tenni, jobbra tenni [azt]«, oŋgar –»jobbra tenni, jobbá tenni [azt]«, oŋaru – »jobbra«) »jobbszárny« szóból származik. Ez arra utal, hogy a honfoglalás előtti magyarság a kazár haderő »jobbszárnyát« – vagyis annak nyugati szárnyát – alkotta”. Így lettek a magyarok a legnyugatibb keleti erő, amely a jobbszárnyon helyezkedett el. Ismerős a leírás?

Most pedig nézzük egy dél-koreai, jelenleg Ausztráliában (University of Melbourne) tanító egyetemi professzor véleményét! A Cambridge-i Egyetem kiadójánál 2013-ban megjelent művében (The Huns, Rome and the Birth of Europe) Hyun Jin Kim professzor azt feltételezi, hogy a magyarok a bolgárokon és az avarokon keresztül kapcsolódhatnak a hunokhoz, akik szerinte mindketten hun elemeket hordoznak. Ő úgy véli, hogy Eurázsia nyugati peremének leválasztása (a terület, amely később a Frank Birodalom lett) a Földközi-tengertől (vagyis Róma érdekszférája), majd annak dekadens hatalmának összeomlásával, a létrejövő hatalmi vákuum betöltésével a hunok lényegében lehetővé tették és arra kényszerítették a nyugati részt, hogy hozzon létre egy különálló, úgymond mesterséges „európai” identitást. Na, de mi is volt ez az „európai” identitás? – teszi fel a kérdést a professzor. Ez nem más, mint a kora középkori kultúra létrejötte, ami a hun-dunántúli (azaz a kelet-eurázsiai sztyeppi kultúra, amelyet a Hun Birodalom és az alánok által nyugatra hozott) arisztokratikus (erkölcsösebb) kultúra és a római civilizáció fennmaradt maradványainak elegye, amely végül a modern európai nemzetállamok kialakulásához vezetett – írja a dél-koreai, a Cambridge-i Egyetemen végzett tudós. Így tehát

A Hun Birodalom tehát – fejti ki a Melbourne-i Egyetem oktatója – komoly szerepet játszott (a mai) Európa megteremtésében, és ironikus módon, azáltal, hogy a Hun Birodalom „beoltotta” a Nyugatot a keleti kulturális stílusokkal és gyakorlatokkal, lehetővé tette Európa számára, hogy kialakuljanak a saját kulturális jellegzetességei, amelyek megkülönböztették őt korábbi római előzményeitől. Vagyis a magyarok alapvető hatást gyakorolhattak Európa létrejöttére!

Nem tudjuk, hogy ez az új kutatási eredmény és tudományos vélemény mennyire válik általánossá vagy akár paradigmaváltássá is a jövőben, ám egy biztos: a magyarokkal mindig számolni kellett, s kell a jövőben is – akár tetszik, akár nem.

És mi lesz majd 1000 év múlva? Ha nem lesz egy harmadik világháború, ami után – Einsteinnek tulajdonítva – a következő konfliktust újra kövekkel és botokkal fogják megvívni, akkor talán ismét egy olyan Európát (?) fogunk látni, amire ugyanúgy nem lehet majd ráismerni, ahogy a rómaiak sem ismernének rá a mostanira. S a Brian élete helyett – némileg sarkítva – mondjuk a Bulcsú élete című alkotásban tehetik majd fel azt az ikonikus kérdést, hogy: „Mit adtak nekünk a… magyarok?!”

Mint akkor, most is a tömeges migráció fogja újrarajzolni a földrészünket, ami nem csupán egy szimpla lakosságcsere lesz, hanem a kultúra alapvető változását is magával hozhatja, mint ahogy ezt a hunok ékes példája is hozza. Erre jó lesz felkészülni, mert ez elkerülhetetlennek tűnik Európa eddigi gyakorlata és annak jelenlegi vezetése mellett. Természetesen azt csak remélhetjük, hogy nem csak harmadik világháború nem lesz, de a gyertyafénynél írt kódexíráshoz sem kell visszatérni, (és persze a néha azzal járó történelemhamisításhoz sem). 

A szerző az NKE tudományos főmunkatárs, az emberi jogi, uniós és nemzetközi kapcsolatok szakértője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Lovas hagyományőrzők 2023. augusztus 5-én. Fotó: Bús Csaba / MTI)