Gyermeki és visszamaradott az a szemlélet, ahogyan a magyar értelmiségek az Európai Uniót kezelik. A baloldal csak a simulást érti rajta, a jobboldal viszont kénye-kedve szerint aktualizálja annak fogalmát.

Elvileg a jobboldal arról szólna, hogy függetlenségpártiak vagyunk, s a magyar állam és a magyar társadalom semmivel sem alávalóbb másoknál. Ehelyett az Európai Unió is a jobboldali relativizálós világszemlélet martaléka. Orbán Viktor politikusként erre a kilencvenes évek óta létező ambivalenciára építi a saját uralmi törekvéseit alátámasztó Nyugat-ellenes ideológiáját. Amelyet ma már a jobboldali nyilvánosságban alig-alig mer valaki vitatni.

A baloldal a nyolcvanas évek óta saját történelmi bűneinek lemosására használja az Európa szappant. 1945-ben a háborút viselt Európa a pusztulás földje volt. Minden hadviselő ország egyenlő eséllyel indult az újjáépítése során. A szovjet uralom alá került országok ugyanabban az európai kontextusban, kereskedelemben újulhattak meg, mint amelyben a nyugat-európai országok. A szovjet einstand után viszont kiderült, hogy a kommunista orientáció és gazdasági szövetség csak kicsiny építkezési potenciállal bír. A különbség a szovjet megszállás alatt végig kiáltó volt. Magyarországon ezt a negyvenéves nyomasztó élményt mosta le a kommunista diktatúra utolsó, egyre erősebben reformer szakaszában az MSZMP és annak politikusai.

Európa fogalma kettőssé vált a nyolcvanas években Magyarországon. A kommunista diktatúra reformer politikusai a változások melletti fegyverként használták a kommunista rendszer konzervatívjaival szemben. A nyolcvanas évektől elfogadottá vált magángazdasági tevékenységek egyre sodróbb súlya alatt a társadalom is Nyugat-kompatibilis lett. A reformerek a Nyugatot, leginkább Európát szegezték szembe a belső vitáikban is a szovjetpárti nézeteket képviselőkkel szembe.

A rendszerváltás előkészítésekor, 1989-ben az MSZMP-nek az új rendszerben is maradni akaró tagjai már saját legitimációjuk érdekében használták Európát. Ekkor alkották meg a „békés, konszenzusos, kulturált” Európa képét. Ezt összekapcsolták a saját politikai túlélésüket szolgáló mozzanatokkal, amelyek a „radikális”, a „teljes leszámolást, elszámolást” felvető-követelő politikai erők és elképzelések kiszorítását szolgálták. Ez maradt az MSZMP-utódpárt, az MSZP uralkodó szlogenje és törekvése a kilencvenes években és a XXI. század elején is.

Ezért üldözték Krassó Györgyöt, ezért diszkreditálták Csurka Istvánt (aki az antiszemitizmusával maga is gondoskodott arról, hogy még véletlenül se legyen védhető a mondanivalója). És amiről nem beszélünk: ezért lett az MSZP és az uralkodó baloldali intézmények a kapitalizmust megkérdőjelező baloldali mozgalmaknak is a gátja. A csapást nemcsak jobbra, hanem balra is osztották.

Minden politikai erő az uralomra tör. Az MSZP az „európaiatlanság” vádját alkalmazta mindenkivel szemben. Ezt folytatja azóta minden poszt-MSZP-s vagy MSZP-n túli baloldali erő.

A jobboldal lefojtott szellemi fejlődésében csak a politikai elit és a kulturális elit egyes tagjai voltak Nyugat-pártiak. A jobboldal meghatározó értelmisége fanyalgott a nyugati kapitalizmustól: a „se kommunizmus / se Nyugat / se nyugati kapitalizmus” gondolatkörében mozgott.

Amikor a demokrácia időszakában egyszerre kellett kiszabadulni a baloldali-liberális dominanciából, akkor azok a források törtek előre, amelyet gazdag vízerek töltöttek fel. Bő vízzel azok a források rendelkeztek, amelyekből erőteljes Nyugat-kritika vagy Nyugat-ellenesség került a nyilvánosság elé. Miután az itthoni politikai ellenfél, a baloldal Nyugat-párti volt, ezért a bővizű forrásokból táplálkozó Nyugat-kritikus hagyomány ereje aktuálisan is jól jött az ideológiai-politikai küzdelmekben.  

A fideszesekben eleve volt nyitottság a Nyugat-kritikára. Pontosabban, a fideszesek a kilencvenes évek elején mindent kritizáltak. Én magam emlékszem azokra a ma már a baloldalon is Politikai Jófejek közé tartozó politikusokra és értelmiségiekre, akik Fidesz-tagként még ugyanúgy kritizálták a Nyugatot, mint a jobboldal, a baloldal és a liberálisok Nyugat-leírását pedig habverésnek s a valóságtól távol állónak tartották.

Ez akkor a Fidesznek a létező valóságról szóló 360 fokos kritikai szemléletébe illeszkedett bele. Orbán Viktor ezt a kritikát állította a Fidesz ideológiája középpontjába, az évek során lefalcolók pedig azért hagyták ott Orbánt, mert aktuális kritikája mértékével, majd irányultságával nem értettek egyet. De nem a kritikai szemléletét vitatták, hanem annak aktuális levezetéseit. Ezt nevezzük a „szélsőségesek” felé menetelésnek (a szélsőség mindig a baloldali, liberális nézőpontból nézve az). Orbánnál ez a szellemi és politikai út vezet el a liberális demokráciától az illiberális demokrácia gondolatáig.

Miután Magyarországon nincs, nem meghatározó egy önálló, független értelmiség, ezért nincs és nem volt olyan szellemi ellentartás, amely az átpolitizált Nyugat-fogalmat és Európai Unió-fogalmat a két politikai tábortól eltérő módon határozta volna meg.

Amikor Macron francia elnök azt mondja az orosz–ukrán háború kellős közepén, hogy Oroszországgal tárgyalni kell, érdekeit a jövőben figyelembe kell venni, s enélkül nem lehet rendezni az ukrán helyzetet, akkor Magyarországon senki nem ír lendületes cikket arról, hogy Macron semmibe veszi a szent közös európai egységet. Pedig Macron elnök szemmel láthatóan magasról tesz a közös európai értékrendszerre és arra a blablára, amely Magyarországon a baloldali-liberális tábor mindennapi beszéd- és gondolkodásmódja.

A cuki vikingek utódai, akik a kalandozások korában is végigverték Európát, majd a kapitalizmusban is világszínvonalú mezőgazdaságot hoztak létre, pedig az ipari kapitalizmusban másutt a mezőgazdaság a csendes kimúlás felé haladt – nos, ezek a dánok, akik nálunk és a világban is az európai konszenzusos demokrácia és az egyenrangúság hívei, egészen nyíltan, törvényekkel korlátozzák a bevándorlók befogadását.

És amikor a velük egyenrangú magyarok, lengyelek Dániában kívánnak élni, megkövetelik a dán nyelv ismeretét. A 38 éves, kitűnően tanító magyar angoltanárnak negyvenes évei elején kötelezően dánul kell tanulnia, majd vizsgázni is kell belőle! És még az eurót sem fogadják el fizetőeszközként. Mert népszavazáson úgy döntöttek a dánok, hogy nem bíznak a közös valutában – pedig ezt a valutát a világ legfelvilágosultabb, legracionálisabb, legügyesebb népei és bankárai tartják fent, ahogyan a nálunk követendőnek tartott baloldali-liberális közbeszéd tartja.

Szijjártó Pétertől elfogadható személyes affekció volt, amikor hadarásában és végtelen igyekezetében „a’zemberekről beszélt”. De az az „Erópa és ErópaUnió”, amelyet Horn Gyula intézményesített a maga karizmájával, az nem létezik. Ugyanakkor nemcsak a baloldali-liberális Európa nincs, hanem a jobboldali „Brüsszel” sincsen. Ezek politikai termékek (copyright by G. Fodor Gábor). Amikor Magyar Péter a Puzsér Róberttel készített Hard Talkban hosszan fejti ki, hogy miért idealizált az Európa-kép Magyarországon, akkor nem orbánistává válik, hanem az első magyar élvonalbeli politikusként tematizálja a valóság egy eddig elhallgatott szeletét. De ez is csak azért szóra érdemes, mert a magyar nyilvánosság egyik legpusztítóbb torzképe az Európáról, az unióról kialakult gondolkodásmód, amelyben csak a megszokott baloldali és jobboldali torz értelmezések érvényesülnek.  

Nincs még egy ország, ahol egy rajnai helyi lap tudósítása Magyarországról vezető hírré és televíziós megmondó műsorok vaskos érvévé válhat. És persze nincs még egy olyan ország sem, amelynek a miniszterelnöke egy rajnai vagy svájci, lokális érdekeltségű lapban fejti ki politikája fontos lépéseit és mozzanatait. Ezek jobban veszélyeztetik a szellemi szuverenitásunkat, mint egy Transparency-jelentés a magyar demokrácia állapotáról.

Mély és kollektív, mindannyiunkra ható bizonytalanság, sok-sok rettegés és kishitűség rejlik amögött, ahogyan hagyjuk, hogy a politikusok és az értelmiségiek Európáról beszéljenek.

A vágyott Nyugat utolérése, a „felzárkózás Nyugat-Európához” nem jön létre úgy, hogy kishitűségünkben letapossuk a saját sarkunkat és folyamatosan lerágjuk a körmünket; közben pedig a szomszédot, a havert, a másik pártra szavazót küldjük el a fenébe, mert azt hisszük, hogy a másik ember létezése által az egységes Nyugat vagy újabban a Kelet (Kína és Oroszország) gonosz érdekei fertőznek meg minket. A politikai történések szerintem valódi kritikája egy felszabadult szemlélet alapján alkotható meg.

Bármilyen Magyarország 2030, Magyarország 2040, Magyarország 2050 tervnek ebben a szellemben kellene megszületnie. Ez a valódi nemzeti szuverenitás és annak védelme.
A felszabadult Magyarország nem egy neurotikus baloldali vagy jobboldali ihletésű Európa-fogalom alatt jöhet létre.

A szerző újságíró, üzleti coach.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.