A tusványosi beszéd talán legtöbbször idézett, kézzelfogható üzenete a családi adókedvezmény tervezett megduplázása. A bejelentés óta több tévéstúdióban szegezték nekem a kérdést: mit gondolok erről a javaslatról? Nem volt nehéz dolgom, egyszerűen vissza kellett mutatnom 2023 októberére, ugyanis ekkor nyújtottam be a családi adókedvezmény duplázásáról és inflációkövetővé tételéről szóló parlamenti javaslatomat. Ezért hát meglepő lenne, ha nem üdvözölném az intézkedést. Legalább ilyen meglepő volt, hogy a kormánypárti többség tavaly nem támogatta ezt a javaslatomat, éppen ezért kedvező fordulat, hogy mégis megvalósul, s ez kiváló lehetőséget teremt arra, hogy megvizsgáljuk a demográfiai katasztrófa mélyrétegeit!
Kezdjük rögtön a dicsérettel: a jelenlegi kormány az elmúlt években sokat és sokszor beszélt a problémáról, így arra végre sokkal több reflektorfény irányult, mint annak előtte. Pedig a probléma több évtizedes, velem „egyidős”. A hetvenes évek legvégén kezdtünk fogyatkozni, és bár két-három évtizeden keresztül el lehetett azt bábozni, hogy a diagnózis idős tudós bácsik szakmai hóbortja, aminek amúgy nincs sok hatása a mindennapjainkra,
ebben az évtizedben látványos recsegés-ropogásba kezd minden társadalmi ellátórendszer.
A népesedési katasztrófahelyzet miatt csökken a nyugdíjak összege is, ahogy romlik az egészségügyi ellátás lehetősége, a szociális rendszer maradéka is gyorsabban épül le, a nemzetgazdasági károkról már nem is beszélve. Összességében a valóság az, hogy a családi adókedvezmény emelése nem megoldása a bajnak, hanem egy kis szelete a megoldás egy részének. De mégis szimbolikus erejű, és komoly irányjelző a következő éveket illetően.
Érdemes kitérni arra, miért is kértem az adókedvezmény duplázását már hosszú évekkel ezelőtt is. 2011, tehát a helyes döntés óta ugyanis az infláció minden évben fúrta, zabálta e támogatási forma értékét, egyedül a kétgyermekeseknél volt egyszeri korrekció. Ebből kifolyólag az egy- és a háromgyermekesek esetében több mint egy évtized alatt az adókedvezmény értékének több mint a fele elpárolgott! Ekkor már javasoltuk azt, hogy minden évben növeljék az értékét az előző évi infláció szerint – a javaslatot leszavazták… A mostani duplázás tehát fontos, de valójában csak visszaadja azt, amit az infláció már elvitt. Az értékállóság kulcsa az évenkénti inflációkövetés, ahogy azt a nyugdíjaknál is kommunikálják.
Ezen a ponton megkerülhetetlen beszélnünk a családi pótlékról is. Bár ezt nem a munkavégzéshez kötik, összege ugyanúgy régóta változatlan, és értéke ugyanúgy apad, mint az adókedvezményé. A 2008. óta befagyott összegét úgy gondolom, szintén duplázni kellene, de nem feltétel nélkül, hanem szigorúan Családi Kártyán! Ezzel az eszközzel csak alapvető élelmiszerért és gyermeknevelési cikkekért, valamint a gyermek jólétéhez és jóllétéhez kötődő szolgáltatásokért lehetne fizetni, tehát garantálnánk, hogy az emelt összeg a gyermek érdekkörében hasznosul, és nem lehet belőle például élvezeti szereket vagy szerencsejáték-termékeket vásárolni. A költségvetési mozgástér ennek duplázását is lehetővé tenné, nagyjából szintén 300 milliárdos nagyságrendben.
Több európai ország „vagy-vagy” alapon fogja fel mindezeket, tehát vagy adókedvezményt, vagy alanyi jogon járó juttatást lehet realizálni. Mi viszont a leginkább pesszimista (vagy éppen realista) jóslatok szerint
az évszázad végére alig hétmillióan maradunk, és kifogyunk a saját hazánkból: ez lenne az elmúlás előtti „dementor-csók” Magyarország számára.
Annyira elinflálódott a gyermek után igénybe vehető támogatások és kedvezmények köre, hogy mindkettő emelésére és együttes igénybe vételi lehetőségére is szükség van. Még ez a „dupla duplázás” sem fogja megfordítani a népesedési katasztrófát, de a zuhanás lassítására kétségkívül képes lehet.
Különösen fontos ez, mivel a másik oldalon irdatlan összegeket húznak ki a családok, a gyermeket nevelők zsebéből. Ugyanis egész Európában itt a legmagasabb a – nevezzük így: büntetőadó a gyermeknevelési cikkeken. Sehol máshol nincs 27 százalékos áfakulcs ezeken a termékeken, a gyerekruhán, a babakocsin és a bébiételen. S bekövetkezett egy hallatlanul erőteljes, negatív szimbólumot jelentő pont: a megkerülhetetlen termékek megvásárlásával egy átlagos, gyermeket nevelő család lényegesen többet fizet be áfa által, mint amennyit alanyi jogon a gyermeke után támogatásként megkap.
A fentieken felül van még egy olyan terület, amellyel a kormány nem igazán próbálkozott – vagy csak szűk körben: a lakhatási kataklizmahelyzet felszámolása. A csok és társai az esetlegesen gyermeket vállalók igen szűk körét voltak csak képesek támogatni, és családalapító magyarok százezreit hagyta ki a számításból: azokat, akik albérletbe szorulva nyögik az irreálisan magasra duzzadt költségeket, akik már a bankhitel önrészére sem tudnak támogatott módon spórolni, mivel a mostani kormány a lakástakarék állami támogatását is leépítette.
A kulcs, amivel a kormány egyáltalán nem próbálkozott: egy állami hátterű bérlakásépítési program. Egy olyan, aminek lakásai alkalmasak a családalapításra, de maximum a piaci ár feléért bérelhetők, és a társadalmi együttélés minden szabályának betartása esetén néhány év után bekerülési költség környékén megvásárolhatók (de tovább nem értékesíthetők). Ha évente 5-10 ezer ilyen otthon épül, és még az üresen álló 600 ezer ingatlan állami és önkormányzati tulajdonú részéből is felújítunk sok tízezret, az meglátszik majd a demográfiai mutatókon is! No, nem egy kormányzati cikluson belül. (Lehet, hogy éppen ezért nem is valósult meg.)
A demográfiai kérdés ugyanis nem „egy probléma”. Hanem „A probléma”, amely bár kortünet és következmény, mégis majdnem minden egyéb bajunk forrása. Ezért soha nem fogom sokallani az ide csatornázott forrásokat, mert az előttünk álló feladat a teljes magyar történelem egyik legkomolyabb kihívása és sorsvállalása. Jobboldali, családvédő közszereplőként ezért „dupla duplázást” javaslok:
a családi adókedvezmény duplázását és inflációkövetővé tételét, és a családi pótlék duplázását Családi Kártyán, csak a gyermekre költhető módon, szintén évente növekvő értékkel.
Még ez is kevés lesz a fordulathoz, de ha megtesszük, az egy mécsest vagy akár fáklyát jelent az éjszakában. Mert ha lennének végre közös, pártok felett álló, nemzeti minimumhoz köthető sikereink, az megágyazhatna a külföldre kényszerültek hazahívó programjának vagy éppen a tömeges, ingyenes átképzési programoknak – a mesterséges intelligencia korának hajnalán.
A szerző a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Halfpoint Images / Getty Images)