Az aranyérmeket nem kell megmagyarázni, az ezüst és a bronz is szépen csillog. A párizsi olimpia magyar szereplését végigszurkolva mégis Hollós Ilona örökzöld slágere jutott eszembe: Megáll az idő. Pedig lépéskényszerben vagyunk, változásokra van szükség.
Emlékszem, milyen csodálattal néztem Magyar Zoltán aranyérmet érő lólengésgyakorlatát a moszkvai olimpián. 1988-ban Borkai Zsolt, 1992-ben Ónodi Henrietta elsőségét „szurkoltam ki”, de mire Sydney-ben Csollány Szilveszter megnyerte a gyűrű döntőjét, már tudtam: olyan, hogy magyar szertornasport, nem létezik. Az egy-egy megszerzett olimpiai elsőségek tartották életben évtizedekig a sportágat addig, míg aztán egyszer csak elfogyott az aranyat hozó versenyző. 2024-ben már korszakos sikernek könyveljük el, hogy az egyéni összetett versenyben mindkét nemben volt tornászunk, a férfiaknál a legjobb 10-ben, ami amúgy, tényleg komoly teljesítmény.
A tegnap befejeződött 2024-es párizsi nyári olimpia után ugyanazt érzem és gondolom a magyar olimpiai teljesítménysportról, mint anno a tornasportról: fenn az ernyő, nincsen kas.
A 178 fős párizsi magyar sportolói küldöttség 6 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzérmet szerzett a XXXIII. nyári olimpiai játékokon [1], amivel az éremtáblázatán Magyarország az összes érmet tekintve és az aranyérmek szerint rendezve is a 14. helyet szerezte meg az induló országok között. Ez egy-egy hely előrelépést jelent a táblázatokon Tokióhoz képest. Ha az összes megszerezhető érmek számához viszonyítunk, Párizsban a megszerezhető érmek 1,82 százalékát szerezték meg a magyar színekben versenyzők, ez nagyjából a 2000-es és 2004-es olimpiai szereplésnek felel meg (1,83 százalék), Rióban rosszabbul (1,54 százalék), Londonban (1,87 százalék) és Tokióban (1,85 százalék) jobban ment.
Ami az elvárásoknak való megfelelést illeti, legalább azok megfogalmazásában sikerült előrelépnünk. A korábbi olimpiákat megelőző félhivatalos hablatyolás helyett a Magyar Olimpiai Bizottság idén májusban nyilvánosságra hozta az olimpiai szereplés előrejelzését, amiben 15–25 érem megszerzését tartották elvárhatónak, bár az érmek eloszlásáról nem nagyon esett szó. [2] (Ezt a tág határt egyébként nagyjából minden, olimpia iránt érdeklődő sportszerető honfitárs bemondta volna.) Ennél részletesebb és szakszerűbb, széles körben elfogadott előrejelzést adott a Nielsen Gracenote Metadata Solutions egysége, amelyik 7–6–7 eloszlásban 20 érmet és 12. helyet várt a magyaroktól – amit nagyságrendben el is talált. [3] Tehát
az előrejelzéseknek, elvárásoknak tulajdonképpen megfelelt a küldöttség.
Úgy tűnik tehát, minden rendben van.
Mégis, hogyan értékelhető ez a szereplés? Viszonyítás kérdése. A kedvenc közvéleményi sarokpont az egymillió főre vetített érmek száma, ahol – csak a nyári játékokat figyelembe véve – az összesített éremszámban Párizs előtt San Marino és Finnország után a harmadik, aranyérmeket tekintve a Bahama-szigetek mögött a 2. helyen álltunk a rangsorban [4]. Párizsban a 7. és 8. helyet sikerült ezekben a besorolásokban megszereznünk, az első helyeket tekintve Új-Zéland, Szlovénia, Írország, Hollandia és Ausztrália is elénk került [5]. Tehát már szó sincs arról, hogy csak a „törpeállamok” szerencsés nyertesei miatt nem állunk a világ tetején ebben az összehasonlításban.
Ha az érmek száma „rendben is van”, a győzelmek számát tekintve lehet hiányérzetünk. Ha a megszerezhető elsőségek számához viszonyítjuk, az előző olimpiával azonos számú, hat párizsi aranyérem a kevesebb versenyszám miatt jobb arányt ad (1,82 százalék), mint a tokiói (1,76 százalék), de
a modern kori olimpiák történetében összesen harmadszor, sorozatban másodszor fordult elő, hogy nem tudtuk megszerezni az aranyérmek 2 százalékát sem.
(A harmadik a 2008-as gyalázatos pekingi szereplés, amivel még mindig nem számolt el a magyar sport.)
Ami az érmek sportági megoszlását illeti, túlságosan ismerős, amit látunk. Párizsban a kajak-kenu, úszás, vívás sportágak együttese hozta az érmek 79 százalékát, a 2000–2020 időszakban ez az arány csak 66 százalék volt, azaz
tovább koncentrálódott a magyar sporteredményességi kör.
50 év távlatában Moszkvában fordult elő legutóbb, hogy nem ez a három sportág valamelyike, hanem a birkózás hozta a legtöbb érmet. A mostani öttusa arany, az atléta ezüst és a sportlövő bronz is tulajdonképpen a „régi iskolát” képviselik, idén a tekvandó szállította a közvélemény által mindig is számolt „meglepetésaranyat”. A hagyományos éremszerző sportágak közül a birkózás, torna, ökölvívás, súlyemelés semmit sem tett fel a táblára, ahogy a valaha jobb reményekkel induló cselgáncs sem.
Csapatsportokban pedig szépen lassan elsüllyedünk.
Rögbiben soha, kosárlabdában és röplabdában 1980-ban, labdarúgásban 1996-ban szerepeltünk legutóbb az olimpián. Kézilabdában 24 éve szereztünk egy ezüstérmet, azóta éremfronton semmi, a vízilabda kivétel – öt érem 24 év alatt –, de Pekingben játszottunk legutóbb döntőt.
A dobogó közvetlen közelségében, a 4–6. helyek valamelyikének megszerzésében (46 pont) csak Tokióban teljesítettünk jobban ebben az évezredben (51 pont). A Párizsban begyűjtött vitorlás és két országúti kerékpár negyedik hely üdítő kivétel a megmerevedett teljesítménysport-struktúrában, és ha nem csalattam meg, a közvélemény is kifejezetten pozitívan fogadta, különösen a kerékpárossikereket.
Az adatokból azt látom, hogy a 2010 utáni kiemelt és talán soha nem látott állami sportfejlesztés arra volt elég, hogy Peking után visszahozzuk a magyar olimpiai sportot a süllyesztőből, és az érmek számát tekintve visszacsatlakozzunk a nagy sportországok mögé, éremszámok tekintetében stabilizáljuk a helyünket 11–20. közötti sávban az országok rangsorában. Ezt változatlan teljesítménysport-szerkezetben sikerült megőrizni, olyan egyéni sportágak menedzselésével, amelyeknek magyar országos bajnokságain üresek a lelátók, legfeljebb, ha néhány száz néző érdeklődik a hazai eseményeik iránt.
Kérdés, megéri-e?
Merthogy az értékelési szempontok közé illik bevenni, mennyibe is kerül ez nekünk. A Menedzsment Fórum összesítése szerint [6] a költségvetés zárszámadási törvények számai alapján 2011–2022 között közvetlenül a költségvetésből és taotámogatás címén 4545 milliárd forintot költött a kormány a sportra, amiben a talán nem is kevés közvetett és bújtatott támogatás nem szerepel. Ennek a pénznek jelentős része betonba öntött, a folyó kiadások fő kedvezményezettje a labdarúgás, de a taoból jut más csapatsportoknak is bőven, és az olimpiai egyéni sportágak is százmilliárdokból gazdálkodhattak összesítve az időszak alatt. Ebből jött ki Tokióban a 20, most a 19 érem, a 15., illetve 14. hely az éremtáblázaton – úgy, hogy Oroszország nem vehetett részt ezeken az olimpiákon.
Vannak ezzel kapcsolatban más elgondolkoztató jelenségek is. Talán nem csak az én baráti társaságomban volt téma, hogy birkózásban az egyik biztos éremesélyesünk, ne kerteljünk, orosz volt (nem jött össze), vagy a tekvandós aranyérem sokkal inkább kötődik a spanyol (finn edzővel összejött), semmint a magyar sportkultúrához, de
az érmesek és helyezettek közül sem feltétlenül mindenki Magyarországon, magyar sportszakmai háttérrel lett sikeres. Ehhez képest meglehetősen erőteljesnek tűnik az olimpiai aranyéremmel járó 55 milliós jutalom,
amiért egy átlag munkavállalónak több mint 11 évig kell dolgoznia. Az aranyérem mellé pedig sportolói életjáradék is jár, ami az előző évi bruttó átlagkeresetnek felel meg. 2023-ban ez az összeg 571.200 forint volt [7], ezüstért ennek a hetven, a bronzért az ötven százaléka jár (399.840, illetve 285.600 forint), mai árakon ennyit kapnak majd havonta 35 éves koruktól párizsi érmeseink. (Az életjáradék összege a nyert érmek száma szerint halmozódik.) Ez azt jelenti, hogy a most 18 éves olimpiai bajnokunknak 17 év múlva a gyerekeim, mire 45 éves lesz az unokáim, és ha hosszú életű lesz – adja Isten! –, 70 éves korától a dédunokáim is fizetni fogják a mostani sikeres fejberúgásokért járó pénzét. Vajon mit jelent majd nekik egy 52 évvel azelőtti olimpiai aranyérem?
Kalapomat leveszem, mélyen meglengetem az olimpikonjaink versenyzése előtt, de talán nem fogalmazok erőteljesen, ha azt írom, a 2024 augusztusáig a valószínűleg már az 5000 milliárd forintot is meghaladó állami sporttámogatást eredményesebben, gazdaságosabban és hatékonyabban is el lehetett volna költeni. Ebből többet is ki lehetett, ki kellett volna hozni.
A hivatásos futball részsikerei kényes téma, mert ugye a mögött nem állami pénz áll – szmájli –, az olimpiai sportágakban és szereplésben sikerült a klasszikus „kajak-úszás-vívás-meg ami leesik a platóról” szerkezetben stabilizálni a helyünket az országok rangsorában, a Magyarországon rendezett nagy világversenyek szépek, de azok értékét nem feltétlenül a közvetlen anyagi hasznok, hanem a misztikus országimázs adja, az Eurobarometer sportstatisztikái szerint pedig 2009-hez képest a sportolási szokásokban nem nagyon léptünk előre, a fizikai aktivitások (egészséges életmód) terén ellenben erőteljesen léptünk hátrafelé. Ami kétségtelenül impozáns eredménye az elmúlt „sportévtizednek” az a megújult sportinfrastruktúra, aminek működtetése, fenntarthatósága, finanszírozása és keresztfinanszírozása viszont kevéssé átlátható.
Erőteljesek a kihívások, egyre több ország, politikai csoport használja soft powerként a nemzetközi sportot, benne az olimpiát.
Ha a magyar sportban továbbra is áll az idő, akkor le fogunk maradni. Nemcsak a nemzetközi sportban játszott szerepünkből veszítünk, de ami ennél nagyobb veszély és fontosabb, félő, a jövőben a mainál is kevésbé tudja majd társadalmi szerepét betölteni a magyar sport
– miközben komoly központi költségvetési erőforrások áramlanak az ágazatba. A magyar sportban új időszámítás kell.
____________________
[1] Az olimpiai érmek és helyezések adatai a Wikipédia jól vezetett és folyamatosan frissülő oldalairól származnak (magyar, nemzetközi), ezeket használtam a saját számításoknál is. Az olimpiai pontok esetében az 1–6. helyeket vettem figyelembe a következők szerint: I. hely – 7 pont, II. – 5, III. – 4, IV. – 3, V. – 2, VI. – 1.
[2] Magyar Olimpiai Bizottság: Sportági kvalifikációs és eredményességi előrejelzések aktualizálása, mob.hu, 2024. április 23.
[3] Nielsen: Nielsen’s Gracenote Expects USA, China, Great Britain, France and Australia to Lead 2024 Paris Olympic Games Medal Table, nielsen.com, 2024. július
[4] Jandó Zoltán: Törpeállamok és apró szigetek veszélyeztetik Magyarországot az olimpiai rangsorban, g7.hu, 2024. augusztus 7.
[5] medalspercapita.com, 2024. augusztus 11.
[6] Székely Sarolta: Akár négy olimpiát is rendezhetnénk abból, amit sportra költöttek az Orbán-kormányok, mfor.hu, 2023. október 23.
[7] Központi Statisztikai Hivatal: Gyorstájékoztató Keresetek, 2023. december, ksh.hu, 2024. február 22.
A szerző sportközgazdász.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!
(Borítókép: Böde-Bíró Blanka és Tóth Krisztián, a magyar csapat zászlóvivői lengetik zászlójukat a csapat hajóján a Párizs 2024 olimpiai játékok megnyitóünnepségén 2024. július 26-án. Fotó: Maja Hitij / Getty Images)