Minden előrejelzés szerint bő egy hét kánikulával indul a szeptember, tiszta nyári strandidő marad a Balatonnál és a legjobb vitorlázóidők jönnek. Ősznek nyoma sincs a láthatáron, és jó eséllyel kifejezetten nyári hónap lesz idén is a szeptember. Tavaly például szeptember első három hetében több strandidő volt, mint egész augusztusban, és nem egy évben láttunk már olyat, hogy szebb és megbízhatóbb nyári hónapnak bizonyult a szeptember, mint a nyaralók által máig favoritnak vélt augusztus.
Nem túlzás kimondani: a szeptember lehetne az új augusztus. Közben pedig olvashatjuk a nyárbúcsúztató posztokat és programokat – mintha sokan valami párhuzamos világban élnének, melyben húsz éve lejárt lemezek alapján képzelik el a nyár végét. Mintha nem vennék észre, mennyire megváltozott már a klíma. Egyes pincészeteknél a szüret már gyakorlatilag le is ment szeptember elejére, bő egy hónappal előbb, mint régen!
Újra kellene gondolnunk a tapasztalatok alapján szinte mindent, nemcsak a hétvégi programokat és a balatoni nyár fogalmát, hanem az iskolakezdést is jóval későbbre kéne tenni.
Nem csak azért, mert később kezdődött idén a nyári szünet, hanem, mert sok iskolában most hazaküldik a gyerekeket délben a hőség miatt. Így tényleg minek erőltetni, hogy mégis szeptember 1. legyen az iskolakezdés? Nonszensz az egész. Egyre gyökeresebb változásokat követel a klímaváltozás és nem lesz mód kitérni előle. Jellemzően a gazdasági szempontok máig sokkal meghatározóbbak a döntéshozásban: az energiaárak miatt például seperc alatt át lehetett szabni a tanévet – de vajon miért csak a gazdasági környezethez igazodás tűnik ilyen sürgetőnek? A természeti környezet változásához mintha máig nem próbálnának igazodni a nagy rendszerek.
A szülők számára nyilván megterhelő lenne a nyári szünet további nyújtása, de akár balatoni táboroztatással, kihelyezett oktatási programokkal is lehetne kezdeni a szeptemberi tanévet – ha már itt van ez a csodás tópart és szeptembertől már könnyen lehetne akár iskolások tömegeinek is szállást találni a kiürülő Erzsébet táborokon kívül is. A távolabbi régiókban is hasonlóan meg lehetne találni a hozzájuk közel eső vízpartokat, ahol nagyon hasonlóan alakul a nyári szezon.
Nem csak a tantermek tikkasztóak, de általában a nagyvárosok ilyen hőségben gyakorlatilag elviselhetetlenek, miközben a Balatonnál végre igazán minőségi időt lehet tölteni, sokkal jobban lehet nyaralni, mint a nyári tumultusban. Szinte minden fizetős strand már ingyenessé válik. Nem mellesleg, miután két éve valóságos lejárató kampány folyik a Balaton ellen a sajtóban és a közösséginek mondott felületeken, idén a nyári csúcsban is már sok helyen erősen megérezte ezt a turizmus. Egyes vendéglátóhelyeken a tavalyi forgalomnak a fele volt csak, máshol 20-30 százalék a visszaesés, és mivel – minden ellenkező negatív híresztelés ellenére – a balatoni vendéglátósok még az alapanyag-inflációt sem tudták idén beépíteni az áraikba, hogy versenyképesek maradjanak, ezért a forgalomcsökkenésnél is drámaibb a profit visszaesése a szektorban. Emiatt tapasztalunk olyat, amit korábban soha, hogy jól menőnek számító helyek közül is akadnak olyanok, ahol beadják a kulcsot, mert elegük lett a küszködésből, minimális vagy akár semmivé olvadó haszonért. Nemcsak balatoni jelenség ez és nem is csak szezonális, sőt: egyértelműen az egész hazai vendéglátás példátlan válságban van – illetve nagyrészt emiatt a minőségi borok készítői is rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, mivel elsősorban a minőségi vendéglátóhelyeken tudták értékesíteni boraikat. Az egyre brutálisabb versenyben persze vannak, akik még növelni is tudják forgalmukat, de a többség küszködik és sokaknak a túlélés a tét.
A megoldás egyértelműen egy sokkal patriótább gazdasági modell lehetne, a turizmusban mindenképp. A Balatonnál minden alaposabb kutatás alapján drágább Adria összehasonlítása kapcsán már kitértem erre. A magyar középosztálytól persze nem könnyű ma több erőfeszítést várni. E tekintetben a gazdasági elit sem épp a legjobb példát mutatja és nemcsak a tengeri szuper jachtozások juthatnak az emberek eszébe. A balatoni turizmus hőskorában a felső középosztály és az arisztokrácia élen tudott járni jó példával, amikor a XX. század elejétől nemcsak elegáns villasorokat építettek a tóparton, hanem a kor európai színvonalának megfelelő fürdőházakat is. Jártak persze tengerpartra is, de leginkább balatoni villáikban időztek, itt éltek társasági életet. Ma mintha nem látnánk hasonlót. A kikötőkből úgy szorítják ki luxusjachtok a kisebb, de aktívan túrázó-sportoló vitorlásokat, hogy alig használják a Balatonra amúgy is sokszor túlméretezett hajókat. Ugyanez mondható számos luxusingatlanra is, ami különösen akkor vált ki közfelháborodást, ha egy partszakasz kisajátításával jár a felépítésük.
Alaposan el kéne gondolkozni azon, hogy a példátlanul sok építkezés a Balaton körül ma miért nem jár látványos fellendüléssel még a prémium-luxus szegmensben sem.
Pedig a klímaváltozás önmagában akár kedvezhetne is a balatoni vendéglátásnak. Például az utóbbi években egyszer sem láttam értelmét annak, hogy akár az októberi hűvösebbre forduló időszakban 500-600 kilométert autózzak délre, ahol többnyire csak egy-két fokkal van melegebb a nyárutóban is, mint a Balatonnál.
Brutális nyári fellendülést egyelőre leginkább csak a balatoni szupermarketek eladásaiban lehetett tapasztalni, ahol viszont, a vendéglátással ellentétben, maximálisan érvényesítették áraikban az élelmiszer-inflációt. Mivel vendégek százezrei a szálláson nem tudtak spórolni, ezért leginkább étkezési költéseiket próbálták visszafogni – ahogy a jelek szerint minden más kiadást is. Megjelent egy olyan poszt-Covid tünetnek is tekinthető nyaralási szokás, amit leginkább wellness lockdownnak nevezhetnénk, hogy a jacuzzi mellett telefonjukba temetkezve töltenek el egész napokat és hosszú hétvégéket egyes vendégek. Nem mennek el éttermekbe, felfedezni a környék pincéit vagy más nevezetességeit – az esti program sokszor tévézés és kiemelt követelmény a minél nagyobb képernyőn elérhető lehető legnagyobb műsorkínálat. Amúgy az is poszt-Covid társadalmi tünetnek tűnik a turizmus átalakulásában, amikor szűk baráti társaságok vagy családok a szálláson grillezve és gyakorlatilag összezárva töltik nyári szünidejüket. Idén már a fesztiválszektor is keményen megérezte ennek a drámai változásnak a következményeit. Mintha sikerült volna a Covid óta átkondicionálni az embereket egy olyan, alapjában online „életformára“, amiben mindez már új normaként jelenik meg (a „new normal“ ugye még ismerősen cseng a Covid-korszak fő üzeneteként). Az eredmény nemcsak a családi vállalkozások által működtetett vendéglátásra nézve tragikus és szinte kizárólag multiknak kedvező globális trend, hanem az egész ország gazdaságát és társadalmát alapjaiban ássa alá. Mintha megfeledkeznénk róla, hogy a vendéglátóhelyek a legfontosabb közösségi terek is egyben egy társadalomban, és nem csak valami vélt luxus az, ha rendszeresen ott időzünk, hanem közösségi kultúránk meghatározó eleme.
Az iskolakezdéstől függetlenül is egyre jobb döntésnek bizonyul egyénileg szeptemberre időzíteni legalább a szabadság egy részét, ha valakinek a minőség a fontosabb a nyári tumultusnál, és nem mellesleg a vendég így jobb utószezoni árakon kaphatja meg a lehető legkulturáltabb balatoni környezetet. Ráadásul szeptemberben és októberben kifejezetten sok szüreti és gasztroprogram van a Balatonnál, miközben a bringás és aktív turizmusnak is kedvezőbb az időjárás. A legtudatosabb vendégek már évek óta egyre inkább az őszi-tavaszi időszakot kedvelik inkább, ők lettek a Balatoni Kör által képviselt négy évszakos Balaton törzsvendégei – de a klímaváltozás okán nagyságrenddel több vendéghez lehetne és kellene ma már eljutnia ennek az üzenetnek. Bízzunk benne, hogy a most induló „1000 indok az őszi Balaton mellett“ kampány hozzájárul ehhez.
A szerző filozófus, publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.