Magyar Péter fideszes és társadalmi értékelése az iskolapéldája lesz annak szerintem, hogy miként keletkezik egy stratégiai tévedés. 

Magyar Péter sikere abban rejlik, hogy teljesítménye gyorsabban hat, mint ahogyan a politikai környezet – az elemzők, a politikai pártok stratégái, a politikusok – képesek a Magyar Péter-jelenséget feldolgozni, megérteni. Igen fontos az extrapoláció: azt megérteni, hogy a jelenlegi növekedési görbéje hova helyezi majd őt a 2026-os választások idején. Amióta februárban megjelent a színen, mindig mindenki hátrébb tart a megértésében annál az aktuális helyzetnél, amelyet a politikus időközben elért. 

Emlékszem, márciusban, áprilisban mindenki, aki találkozott velem, azt kérdezte, hogy „te, ez a Magyar Péter…?” Be sem kellett fejezniük a mondatot, az előtte mondottakból kiderült, hogy kit mi érdekel a legjobban. „Ezt az embert lehet komolyan venni?” – „Kitart júniusig?” – „Tényleg elhiszi, hogy egy fecske?” – „Tényleg nem fog összeállni Gyurcsányékkal?” – „Tényleg a baloldal nélkül akar sikeres lenni?”

A sikeres budapesti és vidéki rendezvények után sem apadt el a kétkedés. „Nem áll össze a Karácsonyékkal?” – „De valójában nem az Orbánéknak frontol?” – „Nem belső fideszes hadművelet ez, egy Orbán 2.0 politikai erő felépítéséről szól?” – „Képtelenség, hogy elhiszi, hogy ő majd egyedül.” – „Tényleg sokan érdeklődnek utána?”

Ebben a szakaszban mindenki az elveszett fideszeseket kutatta, amit a sajtó vetett fel – persze Magyar Péter erőteljes intonációja után –, majd amikor nem tűntek fel, akkor lekezelték a Magyar Péter-jelenséget, hogy eltulajdonított fideszesek nélkül semmit nem ér ez az új politikai vállalkozás. 

A fideszes média a karaktergyilkosságot folytatta, a függetlenek hitetlenkedtek, s mindig belekötöttek a politikusba, amikor az belekötött a szent tehenekbe, mondhatnám úgy is, azokba az idolokba, akik kitöltik az életünket. 

A párt politikai reakciói mindig arra épültek, hogy Magyar egy lufi, csak azt a tűt kell megtalálni, amellyel kipukkasztják. A szokásos tűket vették elő. Magyar azonban tűbiztosnak bizonyult, nem sikerült őt kipukkasztani. 

A stratégiai tévedés alapja az a valós élmény, hogy egy-két önjelölt Orbán-ellenes guru már elégett a politikai máglyán, a szegedi polgármester, Botka László baráti tűzben, Márki-Zay Péter meg önmagát égette el, a bukásához szívesen asszisztáló baloldali szövetséges pártvezetők kórusának mély egyetértésétől kísérve. Kormányzása közben pedig a Fidesz politikusai és propagandája mindent, de mindent legyőzött, amelyet maga (internetadó) vagy a világ akadályként elé gördített (bár az EU intoleranciája 2010-től folyamatosan és egyre növekvő mértékben korlátozta Orbán Viktor miniszterelnököt politikai rendszere kiteljesítésében). 

Közben egészen nagy apparátus alakult ki, amely személyében és résztvevői körében változott ugyan az elmúlt 14 évben, de a lényege ugyanaz a hatalomgyakorlás és politikai kommunikáció maradt. Ez a rendszer – mint minden rendszer – önmaga életképességét és elfogadottságát igyekszik fenntartani, s ez a világ legtermészetesebb reakciója. 

A stratégiai tévedés esete akkor áll fenn, ha Magyar Péter felbukkanása óta új időszámítás alakult ki, amelyben kimúlt az a világ, amely korábban meghatározta a helyzetet. Ha február óta nem úgy van, és nem is úgy lesz, ahogyan Magyar Péter fellépése előtt elképzeltük a világunkat és a jövőnket. Ha a fókuszcsoportokban már nem tesznek fel időközben relevánssá vált kérdéseket. Ha a rendszer már nem hűen kutatja és mutatja a valóságot, hanem öncélúan. Ha a politikai lehetőségeket előállító politikusok és szakemberek már nem termékként (persze: természetes személyisége alapján alanyi alapon működő szolgáltatóként) kezelik Orbán Viktort, hanem fétisként. Önigazolásként maguk előtt tolják a sikeres politikai vezetőt. A felmérések és a belőlük készült elemzések nem a valóságot projektálják, hanem a fétis örökös fátumából következő dicséretét zengik. A Sors vezeti kezeiket, és nem a Valóság. 

A kormány és a kormány irányította hivatalok bármikor benézhetnek bármit. A digitális eszközök iskolai tilalmát nem vitatja a többség, ezt bizonyítja a (kormánypárti) közvélemény-kutatás. Az intézkedés bevezetési módja az adminisztratív apparátus műve. A parancsra hasonlító bevezetés viszont a politikai vezetéstől függ, feltehetően attól is származik. Bármelyik intézkedés bevezetési módja vagy pedig a döntés jellege kiválhat nagymértékű politikai ellenállást. Ebben Orbán Viktor hagyományosan vékony jégen jár. Az egyszemélyi vezető hajlamos mindent parancsuralmi alapon bevezetni. 

A MÁV-üzemzavarok esetében nem történt még személyi sérülés. De ha egyszer… És a MÁV irányításáért a szakmai vezetők felelősek. És ha egyszer valaki belehal a MÁV működésébe… A szakapparátusok vezetéséért a kormány tagjai felelősek, akik politikusok, a Fidesz politikusai. Ha csak egy ember is meghal a MÁV működése miatt, az hatalmas politikai válságot okozhat egy perc alatt. Nem csak önmagában a tragédia miatt.

Egy holtgyenge, debil és impotens ellenzék helyett ma egy életerős és nagyon érzékeny ellenzéki erő épült fel a kormánnyal és a kormánypárttal szemben. Magyar Péter egy erős és befolyásos ellenzéki vezetővé vált az elmúlt fél évben. 

A Fidesz azért van lépéshátrányban, mert mindig lekezelik a Tisza Párt vezetőjét. Még mindig a múlt díszletei között annak valóságát játszanák le újra. A déja vu vonzásban ragadtak. 

Változatlannak tartják a baloldali pártok dinamikáját. Változatlanul erősnek hisznek – bizonyára általuk feltárt – szociológiai, kulturális töréseket, amelyek alapján nincs az, ami egyébként ma már szemmel láthatóan van. Azt gondolják, hogy azok az emberek, akik Magyar Péter szavára összegyűlnek, azok hamar elpárolognak majd. Pont az együttlétet, a „másik” ember jelenlétét nem viselik majd el. 

A fideszesek nem veszik észre, hogy miközben a főnökük minden létező s főleg létezhetőnek vélt szabályt felrúgott a politikacsinálás megszokottnak vélt szabályaiból, van egy másik politikus, akinek a jól észlelhető szabálytalansága még egyszer sikert hozhat. 

Orbán Viktor nem hirdet programot, nem baj, mondják a fideszesek. De úgy folytatják, hogy ha Magyar Péter nem hirdet programot, azt nem fogadják el a választók. Ha pedig programot hirdet, akkor majd szétzúzzuk, lenyúljuk, átvesszük a gondolatait, s ezzel semlegesítjük a vonzerejét.

Orbán Viktort pontos felmérések vezetik, így az nem létezik, hogy Magyar annyira felszívta magát, hogy másfél évig képes lesz a levegőbe szagolva folyamatosan fenntartani a maga momentumát – vélik. 

Ez az a pont, ahol a kifinomult gépezet önmaga csodálatába esve veszti el a változóképességét. Az nem lehet, hogy… – pár önmagában hívő értelmiségi majd megforgatja a világot. Holott láttunk már ilyet: így került az MDF kormányra, a Fidesz a gödör aljáról szedte össze magát 1994 után, Orbán Viktor két elvesztett választás után talált magára és a sikeres politikai vonalvezetésre. 2006-ban is egy depressziót okozó vereség után állt talpra a Fidesz.  

Ez rettentően nehéz, amikor száz és száz, egyébként hűséges és 2024 februárjáig jól teljesítő emberről kell kimondani, nem biztos, hogy változatlan módon működve ismét sikeres elegyet alkotnak majd az ezután következő másfél évben is. 

14 év rettentő teher, ha egy kijegecesedett szervezetet, szerkezetet kell megváltoztatni, felfrissíteni. A politikában az információ nemcsak státuszt határoz meg a szervezeten belül, hanem politikai erőt is. A politikai erő pedig pozíciót ad. Pozíciót ad az első számú vezető irányában, meg pozíciót ad a döntések befolyásolásában is. Aki benne van, nem akarja azt feladni. Már csak azért sem, mert a politikacsinálás drog: addiktív. Önmagában is az, még a Skoda Superb és milliárdos közbeszerzések nélkül is.

Mindig kommunikációról meg kampányról beszélünk, meg Kubatov-listáról, mintha az egy csodaszer lenne. De ezek nem önmagukban csodaszerek. Egy kontextus alapján segítenek. Az új helyzetben lehet, hogy másfajta kormányzásra lenne szükség, tartalmilag másra. Lehet, hogy csak egy „B csapatot” kell felállítani, amely másképp szemléli a világot. De ehhez valakinek ki kellene mondania, hogy új helyzet van. 

Az a nehéz ebben, hogy aki egy sikeres kampányt csinál, az a következő Orbán-kormányban is előkelő pozícióból nézheti és befolyásolhatja a világ történéseit. Ki-ki a maga szintjén. A bent lévőknek nem érdeke, hogy kimondják: a helyzet új, másképp kell hozzáállni, s ehhez új csapat vagy vérfrissítés is kell. Inkább abban érdekeltek, hogy a szokásos verklin zenéljenek tovább, és a megszokott kottát használják. Ha másképp kellene zenélni, ha ez az igazság, akkor 2026-ban a Orbán-kormány elveszíti a választást. 

Bennem Magyar Péter megjelenése után merült fel először, hogy Magyar Péterrel egy másik világban élünk. Vagy ő alakította ki ezt az új világot, vagy – ami szerintem közelebb áll a valósághoz – a korunk termelte ki ezt a politikusi figurát, de abban biztos vagyok, hogy ami előttünk áll, az nem a 2022-es, nem a 2018-as és nem a 2014-es kampány. Főleg nem a 2010-es.  

Az is lehet, hogy tévedek. És simán vagy gyötrődve, könnyedén vagy izzadtan, de az Orbán-kormány ismét nyer 2026-ban. Ha Magyar Péter is csak egy balfék csapatot vezet, és ő maga is csak balfék módra lesz képes politizálni, akkor erre minden esély meg van. De mi van, ha 2026-ig ezúttal nem a múlt ismétlődik meg a szokásos módon, ahogy az a korábbi kampányokban történt? 

Erre a felvetésre nincs válasza a Fideszt irányító elitnek. És ez lehet egy stratégiai tévedés kiindulópontja. 

A szerző volt újságíró, ma üzleti coach.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Orbán Viktor a 2016-os kötcsei pikniken. Fotó: Huszti István / Index)