Az idei kötcsei piknik szokatlannak számított több tekintetben is. Itt rendszeresen, évről évre a Fidesz belső támogatói körének szerveznek zárt körű találkozót, ahol Orbán Viktor beszédet mond. Egyfajta jobboldali Szárszónak is tekinthetjük az összejövetelt, azzal a különbséggel, hogy a sajtó csak a kapun kívül lehet jelen. Általában homály fedi, hogy mi hangzik itt el, legfeljebb utalásokból, hivatkozásokból, kiszivárogtatásokból lehet tudni egy keveset a tartalomról. Idén a miniszterelnök az általa elmondott beszéd részleteiről videókat osztott meg, hosszan válaszolt a sajtó kérdéseire a találkozóra menet, és bejelentette, hogy az ún. „orosz” módszerre épülő edzéstervvel fogyókúrába kezd. Érdemes megállni egy pillanatra, és a felszín mögé pillantani: vajon mit is jelentenek ezek a szokatlan mozzanatok?

Ahogy a legutóbbi írásomban is utaltam rá, Magyarország komoly bajba került. Elhúzódik a gazdasági válság, várat magára a fellendülés. Az inflációt szerencsére sikerült mérsékelni, de az életszínvonal visszaesését még nem tudta korrigálni a kormány. 

Gondban vagyunk a partnereinket tekintve is: aggasztó mértékű konfliktusba kerültünk az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal. Az EU vezetőinek jelentős része látványosan bojkottálja a magyar soros elnökség rendezvényeit, rekordméretű büntetést kaptunk az unió közös szabályainak be nem tartása miatt, a nekünk járó pénzek meghatározó mennyisége továbbra sem érkezik meg hozzánk, felfüggesztésre kerültek. Bár a magyar miniszterelnök aktív közreműködésével sikerült létrehozni a Patrióta frakciót az Európai Parlamentben, a konzervatív áttörés elmaradt a kontinensen. Az USA-ban két hónap múlva elnökválasztást tartanak, és teljesen megváltozott a tavaszra, nyárra jellemző helyzet: akkor a republikánus Donald Trump, most pedig a demokrata Kamala Harris tűnik esélyesnek. Rossz hír ez idehaza, hiszen a demokratákkal – az EU-hoz hasonlóan – teljesen elromlott a viszonya a Fidesz–KDNP-kormánynak, enyhülést az elhidegült kapcsolatokban csak Trump sikere esetén remélhetünk.

Ez a három éve tartó, az életkörülményeinket kedvezőtlenül befolyásoló hazai lejtmenet dobta a felszínre Magyar Pétert és friss pártját, a Tiszát. Az európai parlamenti választáson másodikként befutó formáció a semmiből jött, és továbbra sem tudunk róla semmit sem. A baloldali ellenzéket megsemmisítette, egyedül a Demokratikus Koalíció maradt állva ezek közül a pártok közül. (Az ő helyzetük is egyre nehezebb: ha folytatódnak a mostani tendenciák, akkor nem fognak bejutni a következő Országgyűlésbe.) Ezt a fajsúlyos tartalmat nélkülöző politizálást a sajtó „influenszer” politikának nevezi, ami eufemisztikus kifejezése az ürességnek, a felszínesebb megoldásoknak. Kétségkívül világjelenség, nem sok jóval biztató terméke annak a kommunikációs tendenciának, ami a hagyományos újságírás és sajtó eltűnésével kezdődött, és most az okostelefonok és egyéb eszközök iskolai használata körül zajló vitában jelenik meg. A hazai ellenzéki szavazók meghatározó része eljutott oda, hogy ismerhető program, elképzelések és a párt vezetőjével kapcsolatos tapasztalat nélkül bárkire hajlandó szavazni, csak váltsa már le a gyűlölt Orbán Viktort. Ez is komoly válságtünet, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy tényleg jobb lesz az általuk elképzelt értékrend alapján, ha ez bekövetkezik. Ennek csak akkor nő meg a valószínűsége, ha tisztában vannak vele, és elvárásokat is támasztanak azzal kapcsolatban, hogy kire és miért adják a voksukat. A Tisza egyszemélyes produkcióból történő átalakítása működőképes közösséggé, politikai párttá viszont azt a rizikót hordozza magában, hogy minél több embert és elképzelést ismer meg a közönség a színeikben, annál nagyobb lesz a csalódottak aránya. Ezért célravezetőbb egyelőre az „influenszer” politizálás.

A kötcsei szezonkezdet erre igyekezett választ adni.

Ez a részükről szükséges is, hiszen a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Magyar Péter és követői kezdik megközelíteni a Fideszt. Azt a pártot, amelyik a társadalmi tendenciákra mindig gyorsan és hatékonyan reagált eddig az elmúlt 15-16 évben: ha kellett, listákat készítve megszervezte a mozgósítást, ha szükség volt rá, akkor platformokat létrehozva dominánssá vált a neten. Tanulékonyságból eddig mindig jól vizsgáztak. A polgári pikniken megfújták az ébresztőt jelentő harsonákat: más stílusban, más eszközöket használva, mint eddig, de versenyben akarnak maradni. Nem tudjuk még, hogy hová vezet majd ez az új típusú megjelenés, de egyvalamit érdemes leszögezni. A Fidesz a mostani európai parlamenti és önkormányzati választások előtt vezetett, de nem jelentős előnnyel a semmiből érkező és semmit sem mondó Tisza előtt. A végére úgy lett ebből mégis fölényes győzelem, hogy az utolsó hónapban Orbán Viktor végigjárta az országot és a sajtót, ami meg is hozta az eredményét. Komoly dilemmák előtt állnak tehát a Tisza Párt egyelőre szinte ismeretlen vezetői a jövőt illetően: egy Orbán–Magyar-párharcra szűkíteni a politikai profilt egyelőre nem tűnik sikerrel kecsegtetőnek. A több szereplő megjelenítése pedig népszerűségvesztési rizikót hordoz.

Fontos tehát a kommunikáció, de az igazi kérdések mégis a tartalmi ügyek. Magyarország szerintem akkor járna jól, ha a Fidesz–KDNP-pártszövetségben az a felismerés születne meg, hogy sürgősen meg kellene egyezni az EU-val néhány kérésben, mert ez a döntés segítené elő a gyors kilábalást a gazdasági nehézségekből. Szükségünk lenne a befagyasztott pénzekre és arra a piacoknak szóló üzenetre, hogy megszűntek a fundamentális konfliktusaink az EU-val. Másrészt pedig a kormányfőnek újra nagyobb figyelmet kellene fordítania a kormányzásra. Érthető, hogy ennyi év után a nagyobb léptékű kérdések, mint az unió jövője, Ázsia felemelkedése vagy a biztonságpolitika világméretű változása, jobban érdeklik, mint a hazai hétköznapi ügyek. De a mindennapok problémái vezetnek el a választási sikerhez, illetve kudarchoz, főként akkor, ha évek óta azt élik át Magyarország polgárai, hogy csak nőnek és nőnek a nehézségeik.
Ráadásul a gazdasági semlegesség meghirdetése, ami szintén a piknik üzenetei közé tartozott, értelmezésre vár még, hiszen mi nem vagyunk semlegesek. Magyarország az Európai Unió tagja, ennek a szövetségnek a szabályai kötik. Ahogy kötnek minket a katonai szövetségünk, a NATO szabályai is. Nem viselkedhetünk úgy, mintha ezek nem léteznének. Tehát ha a semlegesség azt jelenti, hogy lojális szereplői vagyunk az előbb említett két szervezetnek, de közben igyekszünk elmélyíteni a kapcsolatot az ázsiai országokkal, akkor ez teljesen rendben van, mindössze az a kérdés akkor, hogy ez mennyiben más, mint ami eddig is történt. Ha azt jelenti, hogy a konfliktusaink miatt nem tudjuk kihasználni az EU és a NATO nyújtotta lehetőségeket, ezért most Kínához fordulunk beruházásokért, hitelért, akkor baj van. Egy ilyen fordulat ugyanis szembemegy a magyar nép népszavazáson hozott döntéseivel, mert akkor a vitáink töréspontig juthatnak azokkal a szervezetekkel, ahol tagok vagyunk. Egy esetleges ilyen folyamat a nemzeti érdekeinkkel is ellentétes lenne. Magyarország még nagyon jelentős fejlődési tartalékokkal rendelkezik az EU-n belül, először ezt kellene kihasználnunk. Elég csak egy pillantást vetnünk a Szovjetunió által egykor megszállt országokra, és látjuk, hogy Csehországtól kezdődően Szlovénián, Lengyelországon és a balti államokon át milyen fejlődési ívet futottak be az elmúlt időszakban, sajnos maguk mögött hagyva minket.

Figyelnünk kell tehát a nemzetközi környezetet, ez természetes. Alapvetően befolyásolja az életünket az a közeg, amely döntően megváltozott a világban az elmúlt bő két évtizedben. Néhány napja emlékeztünk meg 2001. szeptember 11. tragikus évfordulójáról. Az Amerikai Egyesült Államok ellen végrehajtott brutális terrortámadás átalakította a világunkat, és végérvényesen véget vetett a XX. századnak. Azóta gyakorlatilag a világ minden táján hatalmas költséggel és óriási szellemi és fizikai energiaráfordítással kell harcot vívni olyan aljas emberek és szervezetek ellen, akik békés és ártatlan embereket akarnak minél nagyobb számban meggyilkolni. A gyermekeink már olyan világba születtek, ahol a hétköznapok részévé vált, hogy a világ egyre drágább küzdelmet folytat a gyilkolni vágyók becstelen csoportjai ellen. Ennek következtében a szabadságunkat korlátozó és a kényelmünket csökkentő szabályok tömegével kellett megtanulnunk együtt élni.

Magyarországhoz is kötődött olyan évforduló a napokban, amely egész Európára és a világra jelentős hatással bírt. A 35. évfordulójára emlékeztünk annak a határnyitásnak, amely 1989. szeptember 10-én történt. Ezen a napon hazánk felhúzta egy időre a vasfüggönyt az itt várakozó több tízezer keletnémet menekült előtt, akik örömmámorban zúdultak át először Ausztriába, majd onnan az akkor még létező Nyugat-Németországba. A már agonizáló szocializmus koporsójába az egyik szöget ez a lépés verte be, köszönhetően Mihail Gorbacsovnak és a magyar vezetőknek, Horn Gyulának és Németh Miklósnak úgy, hogy nyilvánvalóan nem ez volt a szándékuk. Az ekkor már létező Ellenzéki Kerekasztal a társadalom erőteljes támogatásával kiharcolta viszont a rendszerváltást, ami demokráciát és piacgazdaságot teremtett hazánkban, és lehetővé tette, hogy néhány év múlva csatlakozzunk a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. (A határok nélküli Európához, amely sajnos most egyre több országban elveszni látszik átmenetileg, hiszen ellenőrizni kezdik az országok közti átkelőket, korlátozva ezzel egy fontos szabadságjogunkat.)

A rendszerváltók – Kis János, Tölgyessy Péter, Magyar Bálint, Pető Iván, Göncz Árpád, Antall József, Szabad György, Sólyom László, Csurka István és mi, a Fidesz vezetői, másokkal együtt – tudatosan akartuk felszámolni a kommunizmust, visszaadni a szuverenitást az országnak. 

Természetesen mást kívánt meg az a kor, és mást a mostani. A világ és a társadalom változásaihoz mindig tudni kell alkalmazkodni. De érdemes lenne megőrizni valamiféle igényességet, ami a közélettel kapcsolatban is szükséges egy társadalom egészséges és sikeres működéséhez. A közvélemény egy része azt várja a politikai szereplőktől, hogy a gőgös és kemény helyett a kedves és szerény legyen jellemző rájuk, miközben a másik része éppen az ellenkezőjét szeretné.
Ezért lenne tehát fontos, hogy mindenféle korszellemtől, politikai hovatartozástól függetlenül igyekezzünk olyan értékrendet képviselni, elvárni a közéletben, ami megfelel a hagyományainknak, időtállóbb a pillanatnyi hullámzásoknál, és szélesebb körű konszenzus övezi. Nem kell ehhez nagyon messzire menni, hiszen például az atlantizmus eszméje, a NATO és az EU fundamentumai ilyenek. Nos, ezért érdemes mindig leszögezni, hogy mi idetartozunk, ez a mi kulturális és politikai otthonunk.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Orbán Viktor 2024. szeptember 7-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)