Bár néhány sportvezető nem fogyott ki a felsőfokú jelzőkből a magyar olimpiai és paralimpiai szereplést értékelve, a számok korántsem igazolják a túlzó szavakat. Pedig a reális értékelésre már csak azért is szükség lenne, mert most már elég nyilvánvaló, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és Budapest, a kormány erőteljes támogatásával megpályázni kívánja várhatóan a 2036-os nyári olimpiai játékok megrendezését.
A MOB szeptemberi közgyűlésén elhangzottak, illetve dr. Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagjának legutóbbi nyilatkozatai elég egyértelműen mutatnak abba az irányba, hogy „ha és akkor”, Magyarország (MOB, Budapest, kormány) pályázatot kíván benyújtani a 2036-os XXXVI. nyári olimpiai játékok megrendezésére. Ezért talán nem túl elvadult ötlet, hogy mostantól ezen a szemüvegen keresztül nézzük a magyar sport történéseit, beleértve a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok magyar szereplését is.
A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a magyar küldöttség párizsi olimpiai szerepléséről úgy fogalmazott, hogy „Abszolút elégedettek lehetünk, ragyogó teljesítményt nyújtottak a sportolóink. Az álmaink akkor váltak volna valóra, ha a rengeteg negyedik, hatodik, nyolcadik hely, ezüstérem aranyéremmé, dobogós helyezéssé válik. Akkor szuperlatívuszokban beszélhetnénk, de ez az eredmény is fantasztikus.” (Nemzeti Sport online 2024-08-21)
A második világháború után megrendezett 20 nyári olimpiából 19-en vett részt magyar küldöttség (1984-ben Los Angelesben nem). A 19 megszerzett párizsi érem a 14. helyre rangsorolja a 2024-es magyar küldöttséget az elmúlt 76 év nyári olimpiák magyar szereplései között, aranyérmet pedig csak két játékokon, Montrealban és Pekingben szereztünk kevesebbet, mint az idei versenyeken. A megszerezhető érmek és aranyérmek számához viszonyítva a párizsi magyar szereplést hasonló a helyzet, mindkét szempontot tekintve a 17. eredményt értük el a 19 olimpiai részvételből.
A teljesítményeket az előzetes várakozásokhoz, előrejelzésekhez is mérhetjük. A korábbi időszakokhoz képest fontos előrelépés, hogy a MOB-nak egyáltalán volt elfogadott, hivatalos előrejelzése a szerepléssel kapcsolatban. A várakozások 20 éremről szóltak, ami köré meglehetősen széles, 50%-os hibahatárt húztak a szövetségi döntéshozók – az érmek megoszlását már nem merték bevállalni –, illetve további 29 „döntős”, 4–8. hely elérését tartották reálisnak. A megszerzett 19 érem és 32 helyezés összességében jónak mondható (90 százalékos) becslést jelez vissza.
Viszont a sportágak szerint vizsgálva a teljesítményeket kicsit bonyolultabb a helyzet. Azt gondolom, a szakemberektől joggal várhatjuk el, hogy tudják, mire képes a sportáguk, ezért a sportági előrejelzések pontosságának számításánál egyforma súllyal érdemes szerepeltetni a nem várt győzelmeket és helyezéseket, illetve az elmaradt érmeket és döntős helyezéseket. Ha várt és tényleges eredmények közötti eltéréseket az érmek számával súlyozzuk (a helyezések eltéréseit 50 százalékos arányban figyelembe véve, hiszen alapvetően az érmek számítanak), akkor nem meglepetésre, leginkább a párizsi olimpián jól szereplő úszás és vívás szakemberei jelezték legpontosabban, mit is várhatunk tőlük, de az atlétika, öttusa és sportlövészet sportolói is megbízhatóan hozták, amit vártak tőlük. A 21 kvalifikált sportágból három (evezés, lovassport, ritmikus gimnasztika) nem várt, és nem is szerzett sem érmet, sem helyezéseket, a többi 18 sportág közül 12-nek nem igazán sikerült „eltalálnia”, mit is várhatunk a sportágtól, komolyabb előrejelzési pontatlanság véleményem szerint harmaduknál jelentkezett.
Minden sportágnak megvan a maga története, miért sikerült éppen úgy, ahogy (váratlan sérülés, igaztalan játékvezetés, sportszerűtlen ellenfél stb.), ennek részleteit nyilván a részletes sportszakmai elemzések fogják megmondani. Két sportág előrejelzési pontatlansága azonban – egymástól ellentétes megközelítéssel – nehezen értelmezhető. A birkózás egy-két érmet és 4–8. helyezést várt a sportolóitól, lett belőle két-két 5. és 7. helyezés. Ennél is nagyobb meglepetés számomra a kajak-kenu sportág „mellélövése”. A sportág, szintén egyéb kiegészítő információk nélkül, 2-4 érmet és 2-3 döntős helyezést várt, lett belőle 7 érem és 6 további döntős helyezés. Nehéz megérteni, hogy a közvélemény szemében kiválóan menedzselt sportág hogyan tévedhetett ekkorát. Tényleg két-két érmet és döntős helyezést vártak? Hogy lehet, hogy ennek háromszorosát érték el a sportolók?
A paralimpiai szerepléssel kapcsolatban még nehezebb tudni, mit is ér a megszerzett 15 érem (5 arany, 6 ezüst, 4 bronz). Tokióban 16 érem volt (7-5-4), Rióban 18 (1-8-9). Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke a paralimpia előtt az InfoRádióban úgy fogalmazott, hogy mivel a magyar paralimpikonok „68 versenyszámban indulnak, 68 aranyéremért utaznak ki Párizsba.” Ez a kijelentés még akkor is címlapsztori, ha igyekezett pontosítani, mire gondol: „Minden professzionális sportoló számára csak az lehet a cél, hogy megnyerje a versenyét, még akkor is, hogyha adott esetben felméri a realitásokat.” A 68 aranyból lett 5, az éremtáblázaton az aranyérmek száma szerint rangsorolva a tokiói 18. helyből – ennek megismétlése volt a kitűzött cél – Párizsban 26. Ehhez képest az elnök úr az esemény után úgy fogalmaz: „Ez a csapat itt Párizsban már az aranycsapat plusz, az aranykor kapuját kinyitottuk és nyitva tartjuk.”
Bárki lehet elégedett a sportolóink teljesítésével, de hogy a párizsi eredmények tökéletesek, teljesek, általános érvényűek, viszonyítási pontok vagy aranypluszok lennének – az érthetetlen túlzás. Azért kár, ha a kommunikációs offenzíva ezt az irányt veszi, mert tovább növeli a magyar teljesítménysport iránti, szerintem meglévő bizalmatlanságot.
A 14 év alatt elköltött több ezer milliárd forint után nem csak a szurkolókban, de a közvélemény széles rétegeiben van hiányérzet a magyar sport nemzetközi teljesítőképessége, versenyképessége iránt.
Valaha olimpiai aranyérmekben mértük a sikert. 1952-ben Helsinkiben Magyarország a harmadik legtöbbet szerezte ebből az országok között, és még húsz évvel később is Rajki Béla szövetségi kapitány lemondott, mert szerinte a magyar vízilabda számára – az egyébként veretlenül – megszerzett müncheni ezüstérem kudarc volt. Ahogy fogytak az aranyak, úgy számoltuk az érmeket. Majd a pontokat, amibe belevettük a 4–6. helyeket, később már a hetedik, nyolcadik helyet is.
Mára ott tartunk, hogy a régiónk a vonatkoztatási pont. De ezzel is óvatosan kell bánni – és ez a magyar sportfejlesztés másik problémája –, mert például Szerbia ugyan csak öt érmet szerzett Párizsban, de közte az egyéni férfi tenisz és a nekünk oly kedves férfi sportág, a vízilabda aranyérmét; és azt vélelmezem, bizony sokan sok magyar helyezést becserélnének a szerb férfi kosárlabdabronzra. Mert az elmúlt évtizedekben nemcsak a teljesítményrangsorban csúsztunk lassan lefelé, de kiszorultunk a széles körben népszerű sportágakból is, és olyan sportágakban vagyunk erősek, amelyek a fiatal korosztályok számára kevésbé vonzóak. (Igazából már az idősebbeknek sem.) Párizsban nem volt jó sztorink, merthogy valaki nyer egy kevesek által követett versenyszámban, az önmagában gyorsan feledhető pillanatnyi öröm ebben a kommunikációs csatazajban. A radarról eltűnő, majd előkerülő olimpiai bajnok úszónk is inkább kínos a magyar sport számára, semmint sikertörténet (és a magyarokon kívül amúgy sem érdekel senkit), és az érintett ökölvívónk sem ellenfele nemi hovatartozása miatt szerette volna, hogy nevét megírja a The New York Times.
„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart”, írja Seneca, márpedig úgy tűnik, a magyar olimpia sport kicsit a semmibe hajózik: csak ne legyen (sokkal) kevesebb érem és aranyérem, mint négy éve volt. Szégyellem leírni, annyira magától értetődő, de reális teljesítményértékelés nélkül nem fogunk ezen túllépni. Előrejelzési technikák, módszertan, stratégiaalkotási képesség tudásbázisa adott a magyar sport és a MOB új székháza környékén.
A magyar sport teljesítőképessége, a közpénzek jó és eredményes felhasználása kulcskérdés lesz akkor, amikor az ezért felelős sportvezetők és politikai döntéshozók igyekeznek majd arról meggyőzni a társadalmat, hogy pályázzunk vélhetőleg a 2036-os nyári olimpia megrendezésére.
Az eddigi közbeszéd javarészt az olimpiarendezés másodfokú hibájával foglalkozott, azzal, hogy egy sikeres pályázati folyamat után egy sikertelen rendezés milyen negatív hatással lehet Magyarország jövőjére. Az elsőfokú hibáról viszont eleddig alig esett szó. Arról, hogy ha a közjót szolgáló, gazdaságosan és társadalmilag hosszú távon is hasznosan megrendezett budapesti olimpia esélyét eldobjuk, nagy lehetőséget szalasztunk el. Egy olyan társadalmi program megvalósítását, amely generációk számára kínálhat esélyt nemzetközi referenciát szerezni, pénzt és karriert csinálni, egy jobb, fejlettebb országot építeni.
A rendezés egyes fejlesztéseket szükségszerűen előtérbe helyez, másokat hátrébb sorol, merthogy Magyarországnak sincsenek korlátlan erőforrásai. Azoknak a társadalmi csoportoknak, akiknek az életét hátrányosan érinti ez a megkülönböztetés, hinniük kell abban, hogy az olimpiarendezés hasznaiból kompenzálják, mégpedig kamatostul kompenzálják őket. A magyar társadalommal azt is el kell tudni fogadtatni, hogy az elmúlt 14 évben valóban kiemelt figyelmet, pénzt, paripát, fegyvert magáénak tudó sportszféra további közpénzesőre számíthat, mert ahogy minden rendező ország, úgy Magyarország sem engedheti meg magának, hogy sportolói csak néhány sportág egy-két versenyszámában legyenek topon.
Ahhoz, hogy a magyar társadalom döntő hányada támogassa az olimpiai pályázat és rendezés ötletét, bizalom kell. Bizalom nélkül nem fog menni. A bizalomhoz hitelesség, a hitelességhez nyílt és őszinte párbeszéd, és az ellenőrizhetőség garanciái kellenek. A sportteljesítmények valós mérése és reális értékelése például sokat segítene ebben.
Abszolút és plusz sokat.
A szerző sportközgazdász.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: A győztes Pap Bianka a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok női 100 méteres hátúszás S10-es kategóriájának eredményhirdetésén a nanterre-i Paris La Défense Arénában 2024. szeptember 6-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)