Zajlik az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb áradása a Dunán, a helyzet kapcsán megrázó képek járják be a sajtót. Noha az árvíz egyes helyeken megközelítette a 2013-as rekordszintet, újabb árvízcsúccsal nem számoltak. Az önkéntesek, a katonák és a vízügyi szakemberek ettől függetlenül folyamatos készültségben vannak, hisz a töltések és a védművek extrém terhelésnek voltak kitéve, akár szükség is lehetett azonnali beavatkozásra.
Készenlétben voltak a politika és a közélet szereplői is, az elmúlt napokban számos politikus és ismert személyiség tiszteletét tette az árvízzel veszélyeztetett területeken, amit persze látványosan igyekeztek prezentálni a közösségi médiában. A katasztrófahelyzet kapcsán elég gyorsan bevetette magát Orbán Viktor is, de ha az árvíz tematizálására versenyként tekintünk, a rajtkőhöz ez alkalommal Magyar Péter állt oda a leghamarabb. „Amit a közelgő árvíz kapcsán csinál, az szinte tankönyvszerűen professzionális” – ájuldozott Facebook-posztjában Török Gábor, akinek bókjaival azért nem árt vigyázni, hisz az eddigi tapasztalatok alapján azok nem feltétlenül jelentenek jó óment a dicsért személy szempontjából.
Persze nemcsak Török Gábor, hanem a komplett liberális média is beállt Magyar mögé árvízügyileg, talán ezért tartotta fontosnak a kormányközeli Nézőpont Intézet igazgatója is, hogy megnyilvánuljon a témában, természetesen ellenkező felhanggal. Miközben Török azért méltatta a Tisza Párt elnökét, mert kommunikációja pont olyan, mint amilyen a Fidesz kommunikációja volt hosszú időn keresztül, addig Mráz Ágoston Sámuel épp a kommunikáció terén érzékelt hibákat. „Katasztrófahelyzetben nem a politikai versenytársakat kell folyamatosan támadni, hanem a nemzeti egységet és együttműködést kell demonstrálni, a Tisza Párt elnöke ütemet tévesztett” – hangzott a verdikt Mráz részéről.
Nincs abban semmi rendkívüli, hogy az igencsak polarizálódott honi közbeszédben ilyen ellentétes állásfoglalásokkal találkozunk, manapság már inkább az a meglepő, ha valamiféle egyetértést tapasztalunk politikai téren. A politikai cselekvők persze nem foglalkoznak holmi állásfoglalásokkal, teszik, amit tenniük kell, vagy amit adott helyzetben politikailag hasznosnak ítélnek. Ettől függetlenül
releváns kérdés, hogy ki a nagyobb – avagy jobban kommunikáló – legény a gáton, hisz a tét egyre növekszik:
a Medián legutóbbi mérése alapján a listás szavazatok 43 százalékát a Fidesz, 39 százalékát a Tisza Párt kapná, amennyiben most lennének az országgyűlési választások Magyarországon.
A júniusi EP-választásokat követően nagy volt a remény kormánypárti oldalon, hogy a Tisza előbb-utóbb elkezd apadni, Magyar Péter pedig „gőzkieresztése” által majdnem be is teljesítette a reményeket. Megszegett ígéretei, populizmusa és botrányai még a hívei egy részénél is kiverte a biztosítékot, azonban a népszerűségén végül nem esett csorba: az ellenzéki szavazók láthatóan eldöntötték, hogy nem számít a jellem, ha valaki elég esélyesnek tűnik Orbán Viktorral szemben. Magyar is érzékeli a vakhitet vagy legalábbis a megelőlegezett bizalmat, a trendeket alapul véve pedig a Tisza Pártnak van esélye az áttörésre, ami első körben a Fidesz támogatottságának utolérésében manifesztálódhat – az ellenzék új vezetőjének kommunikációját és politikai cselekvését mindenekelőtt e cél tükrében érdemes értékelni.
Magyar Péter az árvíz vonatkozásában valóban hamar kapcsolt, hisz realizálta az abban rejlő potenciált: egy természeti katasztrófa új helyzetet teremt, ami egyszerre jelent kényszereket és lehetőségeket. A kényszerek elsősorban a kormánypártra vonatkoznak, az ellenzék számára viszont a lehetőségek kerülhetnek előtérbe, amennyiben az ellenzék vezére felismeri azt, hogy a válsághelyzet megnövelte a szituációbefolyásoló képességét, amit akár döntések és intézkedések kikényszerítésére is felhasználhat.
Magyar kommunikációjában folyamatosan tetten érhető ez a törekvés, a helyzet dramatizálásával, a válságnarratíva ismételgetésével mind a kormányfő, mind a hatóságok politikai cselekvését igyekszik befolyásolni, nem is teljesen eredménytelenül. Tulajdonképpen a rendkívüli állapot politikáját próbálja megvalósítani ellenzéki pozícióból, amihez a bizonytalanság, a kockázatok és a megnövekedett tét folyamatos muníciót ad. A Tisza Párt elnöke elsősorban nem a válságot, hanem a politikai folyamatokat akarja uralni, amihez az árvíz okozta kihívások eszközt jelentenek – az offenzív magatartás, az ellenség- és bűnbakképzés által Magyar valójában a politikai ellenfelek elleni harc terepévé próbálja formálni a külső válságot.
Való igaz, hogy ez az attitűd és hatalomtechnika voltaképp a Fidesz sajátja: az Orbán-rendszerben mindig erős volt a hajlam a politika határainak kiterjesztésére, ami rendre abban nyilvánult meg, hogy a politikai folyamat uralása prioritást élvezett a szakpolitikákkal szemben. A NER hatalmi gépezete mind a koronavírus-járvány okozta krízis, mind az ukrajnai háború által előidézett bizonytalanság során hatékonyan alkalmazta ezt a stratégiát, áthúzva ezzel a szakpolitikai kérdéseket a politikai harc terepére. Az árvíz okozta krízis tekintetében azonban különös módon helycserés támadás valósult meg: Orbánék nem a politikai folyamatokra, hanem a válság okozta valódi folyamatokra fókuszálnak, politikai cselekvésükben és kommunikációjukban a bizonytalanságot és az árvíz okozta krízist próbálják leküzdeni.
Természetesen a kormánynak nem is nagyon volt más választása: az árvíz egy olyan külső eredetű fenyegetés, amire reagálni kell, lehetőleg minél gyorsabban. A politikai vezetés mozgástere viszonylag szűk, és csak erős korlátok között van lehetőség a cselekvésre, a válság leküzdéséhez elsősorban szakértői tudásra és szakpolitikai lépésekre van szükség. A miniszterelnök nem véletlenül hangsúlyozta több alkalommal is, hogy vízügyesekkel és szakemberekkel egyeztetett, a technokrata politikai cselekvés visszatérő eleme az Operatív Törzs ülésezése is.
A miniszterelnök nemcsak a szakértői tudás kihangsúlyozása, hanem légkörteremtés szempontjából is mást képvisel, mint a Tisza Párt elnöke.
Orbán Viktor kommunikációs paneljei a reményt és a biztonságérzetet próbálják erősíteni, a hangsúly pedig – szemben Magyar polarizációs stratégiájával – az egység fenntartásán van.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy „Magyar Péter hibát követ el” kommunikációja során – mind a kormányfő, mind a Tisza Párt vezetője tisztában van azzal, hogy a veszélyhelyzet kommunikációs keretezése fontos eleme a válság menedzselésének. A kettejük közti különbség a célok természetében van: másként akarják láttatni a krízist, s másként akarják a választók elé tárni annak kezelését is. Szembeötlő példái ennek a homokzsákpakolós és gátépítős fotók, melyek tucatszám kerülnek fel Magyar Facebook-oldalára: látszólag a gátakon történő hősies helytállást próbálja demonstrálni a Tisza Párt vezetője, valójában azonban egyfajta önheroizálás, illetve a többi politikai szereplő implicit leértékelése ez.
Az árvíz okozta krízis újból megmutatta, hogy a politikusok nemcsak kommunikálnak, hanem maguk is formálják a válságok eseményeit, azaz felelősek a következményekért. A politikusok és pártok kommunikációját, politikai cselekvését természetesen mindenkor áthatja a politikai haszonszerzés logikája, álszentség lenne az ellenkezőjét állítani. Azonban a politikai haszonszerzésnek is megvannak a különböző módozatai, léteznek morálisan elfogadható és kevésbé elfogadható formái.
A kormány szempontjából az árvíz elleni védekezés hangsúlya a megfelelő szakpolitikai intézkedéseken van, a politikai haszonszerzés pedig az intézkedések hatékonyságától függ – ebből a szempontból a nemzeti egység fenntartása valóban kulcsfontosságú, amit még az ellenzéknek sem tanácsos megbontania. Ha pedig egy politikusnak természeti katasztrófa esetén is az az elsődleges célja, hogy politikai riválisait gyengítse, a válságot pedig politikai, illetve hatalmi célokra használja fel, bizonyossággal állítható, hogy az a politikus nem való az ország élére.
A szerző politikai tanácsadó.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Önkéntesek Magyar Péterrel együtt homokzsákot pakolnak Vácon. Fotó: Papajcsik Péter / Index)