A mai napon a Kúria meglepő ítéletet hirdetett ki: az első- és másodfokú eljárásban hozott döntésekkel ellentétben helyreigazításra és a perköltség megfizetésre kötelezte a Pécsi Stop hírportált, mert idézte Hans Reisch, a SPAR vezérigazgatójának az osztrák Lebensmittel Zeitung című élelmiszeri szaklapban megjelent nyilatkozatát Orbán Viktorral kapcsolatban. A legfőbb bírói fórum arra alapozta a döntését, hogy a lap valótlan tényeket híresztelt a Miniszterelnökkel kapcsolatban. Bodolai László véleménycikke a témával kapcsolatban eredetileg a MediaFuture oldalán jelent meg.
A döntés megértéséhez szükséges tisztázni, hogy mit jelent a sajtóban a híresztelés fogalma. Mind a régi, mind az új Polgári törvénykönyv személyhez fűződő jog megsértésének titulálja,
ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel.
A valótlan tényállítás definícióját nem nehéz értelmezni, ha valaki hazugságokat tejszeszt a szomszédjáról a faliújságon a lépcsőházban, ugyanúgy jogsértő, mint ha a sajtóban jelenik meg egy valótlanságokat tartalmazó cikk. A jó hírnév körében a jog nem tesz különbséget természetes és jogi személyek között, egy alapítvány, vagy egy közintézmény ugyanúgy felléphet a személyiségi jogai érdekében, mint egy politikus vagy egy egyszerű járókelő, sőt ez a védelem megilleti a többszörösen elítélt bűnözőket is.
Klasszikus híresztelés például, ha valaki ellenőrizetlen, hallomás útján szerzett pletykát terjeszt a falubelijéről kocsmában. Persze az ilyen esetek szinte soha nem kerülnek bíróság elé, de az internetes közösségi oldalak megjelenése új felületet adott a pletykák megjelenítésére, és nemcsak a híresztelés tartalma lesz később visszakereshető, hanem a híresztelő személye is. Számos rágalmazási és személyiségi per indult már magánszemélyek közt egyes fórumoldalakon vagy akár Facebookon terjesztett tartalmak miatt.
A műfaj vitathatatlanul legérzékenyebb szintje a sajtó útján elkövetett híresztelés. A jogalkotói szándék elsőre érthető:
a sajtónak az általa közölt tényekért akkor is felelni kell, ha az információt más laptól, személytől vette át, nem saját forráson, tényfeltáráson alapul.
A jogszabály azt a kibúvót szándékozik bezárni, hogy a sajtó arra hivatkozhasson, hogy az esetlegesen jogsértő tényközlésért ő nem felel, ő csak hallotta, vagy más laptól, hírműsorból vette át, büntessék a forrást, ne őt. És az ilyen érveléssel a felelősséget például könnyen ki lehetne játszani azzal, hogy a kétes tartalmú hírt a lap egy informátor szájába adja. A joggyakorlat töretlen és egyértelmű: a sajtó felelősségét a híresztelésért a bíróság csaknem mindig megállapítja.
Kivételt képeznek a folyamatban lévő büntető-, polgári vagy egyéb hatósági eljárások, amelyeknél megengedett a hiteles tudósítás az eljárás pillanatnyi állapotáról. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy vádlott nem mondathatja ki egy sajtóperben, hogy ártatlan, mert sérelmezi, hogy egy cikk ismertette az ellene folyó eljárást, a vádiratot, és a tárgyalóteremben elhangzottakat. Vagyis egy vádiratban vagy egy keresetlevélben foglalt tények közlése – még ha a jövőben esetleg ki is derül, hogy valótlanok – nem minősül híresztelésnek.
Hiszen csak a jogsértő valótlanságok, információk elvtelen továbbközlését, terjesztését próbálja megakadályozni. A híresztelés fűnyíróelv szerinti bírói alkalmazása olyan esetekben is felelősséget róhat a sajtóra, amit szinte lehetetlen kivédeni. Nézzük például a parlamenti tudósításokat. Mi a helyzet akkor, ha a parlamenti felszólalásában az egyik politikus feltár egy ügyet, és korrupcióval gyanúsítja meg egy képviselőtársát vagy egy kormánytagot? Ha az ügyben nem indult még nyomozás, akkor a sajtó elvileg erről nem írhatna – sőt a televízió sem közvetíthetné a felszólalást –, mert ezzel híresztelést követ el. Még ha élő adásban történik, akkor is.
A különböző politikusi megnyilvánulások, választási beszédek, esetleg a korrupciós ügyekről szóló sajtótájékoztatók közvetítése is veszélyes lehet a sajtó számára, mivel a nyilatkozat utánközlésével magára veszi a felelősséget a nyilatkozat tartalmáért. Ebbe a műfajba tartoznak a betelefonálós élő rádióműsorok is, hiszen a műsor vezetőjének fogalma sincs előre, hogy a betelefonáló mit fog az élő adásba mondani, maximum annyi a lehetősége, hogy ha jogsértést észlel, azonnal lekeveri a hangot, de akkor már kiment az éterbe...
A bírói gyakorlat a híresztelés jogintézményét korábban nagyon szigorúan értelmezte.
Gyakorlatilag híresztelésnek minősült minden átvett információ, még akkor is, ha az átvevő sajtószerv külön felhívta a figyelmet arra, hogy az információ bizonyosan valótlan tényeken alapul.
Az egyik perbeszédben elhangzott példa szerint, ha arról ír egy bulvárlap, hogy az Ufó magazin szerint az egyik politikust elvitték a földönkívüliek, majd a gondolkodásmódját átprogramozva néhány nap múlva visszahozták, híresztelésnek minősül akkor is, ha az átvett információhoz hozzáteszik, hogy ez nyilvánvaló képtelenség, hiszen a tudomány jelenlegi állása szerint nem léteznek bizonyíthatóan földönkívüliek. Az érintett politikus mégis alappal perelhetné a bulvárlapot, mert valótlanul híresztelte, hogy elvitték a földönkívüliek. Mint ahogy a következő ügy ismertetésén keresztül is látható, nem egyszer Strasbourgban kellet helyrebillenteni az abszurditás határát súroló híresztelési ügyeket.
Az Indexnek egy akkor éppen regnáló miniszter megmutatott egy valódinak tűnő hivatalos levelet egy kényes ügy vizsgálatának leállításáról. Az Index hírt adott a forrásvédelem szabályait betartva, de a levél másolatát bemutatva. A sajtóperben mind a levél állítólagos írója, mind a címzettje – mindketten magas állami tisztséget betöltő hivatalnokok voltak – letagadta a levél létezését, így a bíróság megállapította a híresztelést.
Vagy nézzünk egy esetet a bulvár világából: egy kiöregedő énekes élettársa váratlanul hazatoppan, és rányit a fürdőszobában az énekesre, aki az élettárs tizennégy éves lányával és annak egykorú barátnőjével tartózkodik, állítólag törülközőbe csavarva, de igencsak félreérthető helyzetben. Az élettárs jogosnak is tűnhető felháborodásában telekürtöli a történettel a sajtót, ami persze rácsap a sztorira, vagy tényszerűen, vagy vérmérséklettől függően kiszínezve azt. Majd csaknem öt évvel később, az elévülési idő előtt néhány nappal minden megjelenést beperelt az énekes. A fürdőszobás helyzet tényét nem vitatta, arra hivatkozott, hogy csak „reggeli csúcsforgalomból adódó logisztikai ütközés történt” . Az alperesektől majdnem tízmillió forint nem vagyoni kártérítést nyert adómentesen.
Ettől gyökeresen eltérő ügy is akad az Indexszel kapcsolatban. Vágvölgyi B. András közzétett egy katonaságkori legendát a Facebook-oldalán, miszerint együtt volt Áder Jánossal a fogdán évtizedekkel ezelőtt, és úgy rémlik neki, Áder azért került oda, mert elhagyta őrhelyét, és részegen lövöldözött. Mindezt annak kapcsán, hogy az egyik jobboldali televízió elkezdte levadászni az ellenzéki tüntetések szónokait, múltbéli ügyeik után kutatva. Az Index lehozta a történetet, kiemelve, hogy a sztori nyilvánvaló hülyeség, mert egy ilyen katonai bűncselekményért börtön járt, nem fogda.
Áder perelt, első fokon a bíróság megállapítása szerint az Index nem követett el klasszikus híresztelést, a jelenkor egyik eseményéről mint közéleti történésről körültekintően nyilatkozott. A másodfok nem így látta, mind Vágvölgyi B. Andrást, mind az Indexet hatszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte. A híresztelés azzal valósult meg, hogy az újság megírta: az a tényként közölt legenda, amit egy régi katonasztoriba ágyazva tett közzé egy közszereplő egy másik közszereplőről egy közéleti adok-kapok kapcsán, nyilvánvaló hülyeség.
A Kúria hatályában fenntartotta a fenti ítéletet, viszont a sérelemdíj mértékét lényegesen leszállítva 50 000 forintban állapította azt meg mindkét alperes esetében. Ezt a jogsértés csekély súlyával és a felperes megítélésére gyakorolt csekély hatásával indokolta. Egy több évtizedes katonatörténet pontatlan felidézését a közszereplő felperesnek fokozottabban kell tűrni, továbbá a katona- és horgásztörténeteket nem kell annyira komolyan venni – hangzott el az ítélet szóbeli indoklásában.
Az ügyre évekkel később az EJEB tett pontot, amely az Index érveit fogadta el, többek közt megállapította: Bár a közszereplők magánéletéről szóló hírek közzététele általában szórakoztatási célokat szolgál, az is hozzájárul a nyilvánosság számára elérhető információk sokféleségéhez. A bírák úgy ítélték meg, hogy:
Az elnöknek a kötelező katonai szolgálata során tanúsított magatartására vonatkozó információk nem voltak intim jellegűek, és nem tartoztak kizárólag a magánszférába, mivel közzétételük pusztán a közönség kíváncsiságának kielégítésére szolgál.
A fent ismertetett anomáliákat az Alkotmánybíróság is érzékelte, és egy progresszív határozatában 2017-ben végre kimondta:
„Az Alkotmánybíróság […] megállapítja: a közéleti szereplők sajtótájékoztatóján a közügyek vitájának körében egymást érintően tett kijelentésekről hűen, saját értékelés nélkül tudósító, a közlések beazonosítható forrását egyértelműen megjelölő és a jó hírnevet esetleg sértő tényállításokkal érintett személy cáfolatának is helyet biztosító (vagy a válaszadás lehetőségét felkínáló) médiatartalom-szolgáltató a sajtószabadság által védett alkotmányos küldetését teljesíti, így e tevékenységét nem lehet a személyiségi jogsértés polgári jogi szankcióit megalapozó híresztelésként értékelni. E tekintetben elsősorban nem az alkalmazott szankciók súlyának van jelentősége, hanem annak, hogy alaptörvénybeli feladatának ellátásáért senki nem marasztalható el alkotmányosan. Az Alkotmánybíróság mindazonáltal a személyiségi jogsértés felróhatóságtól független szankcióit sem tekinti súlytalan intézkedéseknek: az elégtétel érdekében indított perek önmagukban is számottevő tehertételt jelenthetnek, a jogsértés megállapítása és a nyilvános elégtétel adása pedig – amellett, hogy anyagi következményekkel is járhat – komoly mértékben ronthatja az érintett sajtószerv hitelességét.”
Elviekben a fenti AB-határozat kötelező iránymutatást kell hogy adjon a sajtó- és személyiségi jogi perekben eljáró bíróságoknak. Jórészt ennek a határozatnak köszönhetően nyerte meg számos médium, – köztük az Index és az Economx – jogerősen azokat a sajtópereket, amelyek ugyanazon közléseken alapulnak, amit most a Pécsi Stop esetében a Kúria jogsértőnek talált. A 34/2017-es AB-iránymutatás számos más, hasonló ügyekben született, a sajtószabadságot támogató ítéletnek ágyazott meg, kiszámíthatóvá téve az ítélkezési gyakorlatot.
Félő, hogy a Kúriának a mai, Pécsi Stop-ügyben hozott ítélete mintegy lenullázza a kialakult progresszív ítélkezési folyamatot, bizonytalanná téve az újságírók, szerkesztőségek munkáját a közügyek megvitatásáról szóló tudósítások körében.
A cikk eredetileg a MediaFuture oldalán jelent meg.
A szerző Bodolai László ügyvéd, az ELTE és a Pázmány Péter Tudományegyetem külsős oktatója.
Sajtóügyekben az Index szerkesztőségének jogi képviseletét Bodolai László látja el.
(Borítókép: Kúria épülete 2021. júliusában. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)