A ki nem kényszerített hiba (unforced errors) fogalma a teniszben közel azonos a kihagyott ziccerrel. Előbbit újabban a politikában is használják, olyan rossz döntésekre, melyeknek meghozatalát külső kényszer nem indokolta. Ha egy politikus olyan, súlyos következményekkel járó lépésre szánja el magát, amit később sem képes korrigálni, valóságos örvénybe kerül, ugyanis az első rossz döntés logikusan vezet a következőhöz. Így egyre távolabb kerül a lehetőség, hogy valaha is képes lesz korrigálni a súlyos hibát, mely a továbbiakat is előidézte.
A katasztrofális döntéssorozat klasszikus példája az első világháború kitörését közvetlenül kiváltó ultimátum. Ezt Ausztria–Magyarország intézte Szerbiához, teljesíthetetlen feltételekkel, azután, hogy Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét a merénylők 1914. június 28-án Szarajevóban megölték. Ha logikusan végiggondoljuk az eseményeket, ahogy Christopher Clark angol történész teszi Alvajárók című könyvében, feltehetjük a kérdést: miért küldte a hadüzenettel felérő ultimátumot a bécsi külügyminisztérium Belgrádnak, holott Ferenc József és gróf Leopold Berchtold választhatott volna más megoldást is a „válság rendezésére”?
A válasz tömören annyi: úgy érezték, nem is indokolatlanul, hogy Ausztria–Magyarország nagyhatalmi státusza, tekintélye egyszer s mindenkorra elvész, ha nem indít háborút Szerbia ellen. Ez volt a szubjektív ok, melyhez racionálisnak tűnő megfontolás is társult: Németország jelezte, hogy katonailag támogatja a Monarchiát, készen áll a háborúra. Azzal azonban Bécsben nem számoltak, hogy a lokális konfliktusnak indult háború napokon belül lángba borítja Európát, ugyanis II. Miklós orosz cár ugyanígy gondolkodott, vagyis az egyik rossz döntés kiváltott egy még súlyosabbat, amit betetőzött II. Vilmos „hübrisze”, ami megakadályozta a kompromisszumos békekötést is.
Megdöbbentő, hogy napjaink nagy európai háborújában, mely Oroszország és Ukrajna között folyik, lényegében hasonló tényezők idézték elő a konfliktust, és akadályozzák meg a válság rendezését: Vlagyimir Putyin, aki a lassan már három éve tartó háborút kirobbantotta, ugyanúgy Oroszország „nagyhatalmi státuszának” védelmében indította el a csapatait, mint tragikus véget ért elődje, II. Miklós cár.
A Kreml ura nem számított a harcok elhúzódására, úgy, mint az osztrák és német stratégák, és képtelen engedményeket tenni a békéért, mint a német császár.
Ha igaz Clausewitz mondása, hogy a háború a „politika folytatása más eszközökkel”, nem meglepő, hogy az 1990-es rendszerváltást követő magyar politika is számos „ki nem kényszerített hibát” produkált, melyek tömegesen fordultak elő az MSZP–SZDSZ-pártkoalíció kormányzása idején.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy, az Indexnek 2014. június 18-án adott interjújában, mely a Fidesz–KDNP második kétharmados győzelme és a május végi EP-választás után készült, igen önkritikusan nyilatkozott a „ki nem kényszerített hibákról”, melyeket az MSZP vezetése által jelölt miniszterelnökként, majd a 2006. tavaszi választások nyerteseként elkövetett. „Fletó” azt állította, hogy akkor követte el a legnagyobb ballépést, amikor felkészületlenül elvállalta a miniszterelnökséget, pontosabban 2004. augusztus 25-én megbuktatta Medgyessy Pétert, hogy a helyébe lépjen. De ha ettől a „túlzottan önostorozó” kijelentésétől el is tekintünk, világos, hogy voltak téves döntések, melyeket az MSZP vezetőjeként, majd kormányfőként hozott. Ilyen volt a kettős állampolgárság elleni kampány 2004-ben, melyben a pártja „sértő és szégyenteljes érvelést” használt, a 2006. szeptemberi és októberi politikai válság kezelése, továbbá az is, hogy csak 2009. március 21-én mondott le a tisztségéről, és a pártja még ezután sem támogatta az előrehozott választások megtartását.
Utólag nyilvánvaló, hogy ha Gyurcsány még a Magyarországon is jelentős gazdasági visszaeséssel járó 2008–2009-es világgazdasági válság kitörése előtt lemond, és a kormányzó párt kiírja az országgyűlési választásokat, az új választásokkal minden valószínűség szerint az akkor már minden tekintetben erősödő Fidesz–KDNP szerez többséget és kerül hatalomra. De a győztes párt valószínűleg nem szerzett volna kétharmados többséget, és a magyar baloldal nem „amortizálódott” volna le olyan mértékben, mint ahogy ez történt a négy, egymás után következő országgyűlési választáson. Az sem mellékes, hogy ha nem a kompromittálódott MSZP–SZDSZ-kormányzat kísérli meg, immár Bajnai Gordon miniszterelnökségével a válság kezelését, hanem Orbán Viktor és pártja, az ezzel járó népszerűtlenség is akadályozta volna a kétharmad megszerzését, ami lehetővé tette az új alaptörvény parlamenti elfogadását.
Gyurcsány Ferenc „ki nem kényszerített hibái” mögött téves valóságérzékelés, az alaptalan önbizalom és küldetéstudat, a „hübrisz” állt.
Ugyanezeknek a jelenségeknek a körvonalai rajzolódnak ki az újkori magyar történelemben példátlanul hosszú ideig hatalmat gyakorló Orbán Viktor miniszterelnök körül is, és erre erősített rá a „semmiből előkerült” Magyar Péter újévi beszédében elhangzott, az Orbán–Gyurcsány-azonosságot hangsúlyozó követelés az előrehozott választások megtartására.
Egyelőre nem tudni, hogy a 2026 áprilisában esedékes, soron következő országgyűlési választásokig milyen lényeges változások következnek be Magyarország kül- és belpolitikai, valamint gazdasági helyzetében. Lehet, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump befolyására módosul az Európai Unió politikája, és kompromisszumos békével ér véget az orosz–ukrán háború; ennek még mindig nagyobb az esélye, mint annak, hogy a magyar gazdaság hirtelen szárnyalni kezd, és forrásokat teremt az újabb választások előtti „osztogatásra”. Historia est magistra vitae, a történelem az élet tanítómestere. Akárhogy vesszük, napjainkban a „ki nem kényszerített hibák” szériájának árnya vetül Orbán Viktor kormányzására. A miniszterelnöknek érdemes lenne eltűnődnie azon, hogy nem szolgálná-e Magyarország és a mérsékelt jobboldal intézményesülését és a parlamenti váltógazdaság megszilárdulását egy előrehozott választás.
A szerző történész, publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor. Fotó: Huszti István / Index)