A két ünnep közötti hírek között elsikkadt egy igen érdekes eset, a 2024-es év egyik legnagyobb, ha nem éppen a legnagyobb filozófiai és eszmetörténeti fejleménye. Történt, hogy a bevallottan ateista brit etológus – Az isteni téveszme és az Önző gén világhírű szerzője – tiltakozva a transzneműek jogaiért harcolók politikai (és keresztényellenes) törekvései ellen, több, hasonlóan ismert és elismert ateista gondolkodóval (pl. Steven Pinklerrel) együtt 2024 december utolsó napjaiban elhagyta a Freedom from Religion Foundationt (FFRF). Ez a lépés nem volt teljesen előzmény nélküli: Dawkins most már „kulturális kereszténynek” vallja magát – fogalmazott a brit LBC nevű adónak 2024 áprilisában adott interjújában.
A másik érdekes fejlemény Mark Zuckerberggel kapcsolatos, akiről manapság a „Facebook-cenzúra eltörlése” kapcsán írnak az újságírók, pálfordulást, illetve elvtelen árulást emlegetve. Zuckerberg Saulból Paul lett a vélemény- és szólásszabadság digitális damaszkuszi útján. Vele kapcsolatban – már-már Dawkinshoz hasonló – érdekes fejlemény, hogy a nyakában immáron egy zsidó imarészletet tartalmazó aranymedált hord, amelyet esténként a lányainak elénekel elalvás előtt és amelyet most már minden nyilvános megjelenésekor büszkén visel Friedrich Nietzsche által leírt „Isten halott!” mondata után 142 évvel.
Dawkins pálfordulása a – biotechnológia minden innovációjával totálisan élni kívánó, az ember „kijavításában” hívó és hirdető – transznemű közösség politikája elleni tiltakozás, míg Zuckerberg mint a világ egyik legjelentősebb technológiai (IT) cég vezetőjének a hitvallása pedig a régi értékekhez, tradíciókhoz való visszatérést jelentheti egy poszthumán korban, amiről Francis Fukuyama is írt. A két fejlemény és filozófiai kérdés (a biotechnológia etikai kérdései, illetve a technológiaalapú társadalom értékválasztásai) nagyon is összefüggnek egymással, ahogy azt Dawkins két, leghíresebb munkájának témaválasztása is tükrözi.
Fukuyama – az ikonikus, A történelem vége és az utolsó ember (1989) szerzője – szerint az emberi természet és a tradíciók tisztelete a legfejlettebb politikai rend és a klasszikus liberális demokrácia győzelmének alapvető eleme, záloga, biztosítéka. Valójában szerinte az „ember ki- és feljavításának” transzhumanista projektje magának a liberális társadalomnak (és itt nem a szekularizált neoliberális filozófiát kell érteni) a jövőjét fenyegeti, ezért azt kockáztatva, hogy a történelem mintegy újraindulhat (a középkortól? az ókortól?) ahelyett, hogy dicsőségesen véget érne. Részben azért, állítja a tudós, mert az emberi jogok és az emberi természet közötti kapcsolat ma már nem nyilvánvaló: egyre többen tagadják, hogy létezik olyan, hogy emberi természet, a jóról és rosszról alkotott felfogásunknak meg semmi köze ehhez.
Ahogy Fukuyama a Poszthumán jövendőnk - A biotechnológia forradalom következményei című könyvében megjegyzi: „(e)z a lehetőség nem vehető félvállról, ugyanis a létező emberi természet tölti meg állandó tartalommal azt a fogalmat, amelyet önmagunkról mint fajról alkotunk.
A vallás mellett az emberi természet az, ami meghatározza legalapvetőbb értékeinket.
Emberi természetünk alakítja és korlátozza a különféle politikai rendszereket, ezért az a tudomány, amely képes újraformálni azt, ami vagyunk, vélhetően igen kártékony módon befolyásolhatja a liberális demokráciát és magának a politikának a természetét.” Fukuyama kiemeli, hogy a gén- és az emberi test manipulációval kapcsolatos ellenérzések, aggályok legnagyobbrészt éppen a vallásos emberek oldaláról fogalmazódnak meg, mert: „a kereszténység alapvető tanításai közé tartozik, hogy minden ember, függetlenül társadalmi helyzetétől, egyenlő méltóság részese, s ezért egyenlő tiszteletre jogosult.” A japán–amerikai filozófus azt is vallja:
A biotechnológia egyes válfajaival szemben a vallás szolgáltatja a legvilágosabb érveket, ám ezek az érvek nem fogják meggyőzni azokat, akik nem fogadják el a vallás kiinduló feltevéseit.
Amennyiben – tegyük fel – a teljes emberi genetikai állomány módosítható lesz a transzneműséghez való jog érdekében, hol lesz a határ? Lehet ugyanis olyan eset, amikor eredetileg nem emberi lénynek ugyanolyan, egyenlő méltóság jár? Fukuyama ezért úgy látja, hogy amennyiben a genetikai lottó helyét a választás veszi át, akkor az egyenlőtlenségek nőni fognak, sőt: „(...) Nietzche nagyon is helyesen érzékelte, hogy mihelyt eltűnik az egész emberiséget körülölelő rikító vörös határvonal, lehetővé válik a visszatérés a társadalom sokkal hierarchikusabb berendezkedéséhez.” Ez pedig egy újfent születési arisztokráciát jelenthet majd, amely éppen a (módosított) természetre hivatkozva fogja az egyszer már eltörölt „előkelőséget” követelni.
Fukuyama ezért már egy évvel később, 2004-ben a világ legveszélyesebb ötletének tartotta a transzhumanizmust, mert csak az ember áll(hat) a társadalom középpontjában. A transzhumanizmus azért veszélyes, mert lényegében a törvény előtti egyenlőséget veszélyezteti. Fukuyama arra is rámutat, hogy az elmúlt két évszázad során magának az USA-nak a történelme is arról szól(t), hogy – az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatával összhangban, miszerint „minden ember egyenlőnek teremtetett” – ne számítson a bőrszín, a nem vagy az irányultság ahhoz, hogy valaki teljes értékű ember és polgár lehessen.
A transzhumanisták épp a biológiai tulajdonságokra mondják azt, hogy ezeket biotechnológiával meg lehet, és kell is haladni – vagyis egy új egyenlőtlenség alakulhat ki
azok között, akik a technológiához részben vagy korlátozottan hozzáférnek, nem beszélve azokról, akik egyáltalán nem. (Ettől az irányzattól teljesen el kell különíteni a modern egészségügy üdvös biotechnológiai vívmányait, amelyek a testet-lelket nyomorító betegségek, súlyos fogyatékosságok vagy éppenséggel halálos, tömegjárványok megelőzését szolgálják.)
Fukuyama a 2003-ban kiadott művében korábban úgy összegzett, hogy a: „Sors talán valamiképpen arra szánt bennünket, hogy éljünk ezzel az újfajta szabadsággal, és az is lehet, hogy az evolúció következő szakaszában, mint némelyek állítják, mi magunk fogjuk tudatosan alakítani biológiai felépítésünket, ahelyett, hogy e feladatot a vakon működő természetes szelekcióra bíznánk.
De ha ekként cselekszünk, nem árt, ha nyitva tartjuk a szemünket.
Sokan vélekednek úgy, hogy a poszthumán világ meglehetős hasonlóságot mutat majd a jelenlegivel – azaz szabadság, egyenlőség, prosperitás, gondoskodás és könyörületesség fogja jellemezni –, csak éppen az emberek egészségesebbek, hosszabb életűek és talán intelligensebbek lesznek, mint ma. De a poszthumán világ lehet sokkal hierarchikusabb és törtetőbb is, mint a mi mostani világunk, minek következtében tetemesen megnőhet a társadalmi konfliktusok száma. Előfordulhat, hogy a »közös emberiség« fogalma teljesen megszűnik létezni, mert az emberi géneket olyan sok más fajéval kombináljuk majd, hogy nem fogjuk többé pontosan tudni, mi is tulajdonképpen az ember. Megeshet, hogy a jócskán száz éven felüli átlagemberek idősek otthonában fognak üldögélni, várva, hogy végre eljöjjön értük a halál. De az is elképzelhető, hogy a Szép új világ puha zsarnoksága válik valósággá, amelyben mindenki egészséges és boldog, csak éppen senki nem emlékszik már a remény, a félelem vagy a küzdelem szavak jelentésére.”
A transzhumanizmus a humanizmus tradicionális jellegén, vagyis az ész, a ráció elvén túllépve az ember meghaladását olyan módon kívánja megvalósítani, amely valójában az ember – nemzetközi jogban hiányzó definíciója okán is – megsemmisülését jelenti. Nem véletlenül fogalmazott úgy Harari az először 2015-ben megjelent Homo Deus – A holnap rövid története című munkájában, hogy az elmúlt 300 évben a „humanizmus – az emberiség imádata – meghódította a világot. A humanizmus felemelkedése azonban már bukásának magvait is magában hordozza.”
Harari kitágítja a 20. századi humanizmust, kifejtve, hogy az két oldalhajtást is növesztett: „A szocialista humanizmust, amely szocialista és kommunista mozgalmak egész seregét foglalta magába, és az evolúciós humanizmust, amelynek leghíresebb képviselői a nácik voltak. Mindkét oldalág egyetértett a liberalizmussal annyiban, hogy az értelem és hatalom forrásai az emberi tapasztalatok. Egyikük sem hitt semmilyen transzcendentális erőben vagy isteni törvénykönyvben.”
Végezetül, Dawkins és Zuckerberg kettőse mellett egy harmadik véleményvezér, a szintén bevallottan ateista filozófus John Gray, a London School of Economics and Political Science professzorának még 2019-ben publikált véleménye (Why the liberal West is a Christian creation) is érdekes, miszerint: „a kereszténység diadala törést jelentett a nyugati civilizációban. Egyáltalán nem magától értetődő minden emberi lény egyenlő belső értéke vagy az egyes személyek eredendő értékessége. Ezeket az értékeket – amelyeket a szekuláris gondolkodók manapság természetesnek vesznek – a kereszténység helyezte a nyugati világ középpontjába. (...) Végső soron a liberális humanizmus a Biblia lábjegyzete. A szekuláris modernitás nem a kereszténység tagadása, hanem annak csak más formában való folytatása. Azok a bien-pensant ateisták, akik azt hajtogatják, hogy mennyivel civilizáltabbak lennénk, ha nem létezne a kereszténység, nem kérdezték meg, hogy honnan ered a civilizációról alkotott elképzelésük. Nietzsche közelebb állt az igazsághoz. Ha bánjuk a kereszténység felemelkedését, akkor sajnáljuk a liberalizmus, az emberi jogok és a haladásba vetett hit felemelkedését is. (…) (A) világi liberálisok elgondolkodhatnak azon, hogy legalapvetőbb értékeiket véletlenül egy éppenséggel általuk megvetett vallástól szerezték.” (A szerző fordítása.)
Dawkins talán az első, ám kétségtelenül jelentős és befolyásos fecske lehet most a tudomány, a filozófia és a szimbólumok világában ebben a kontextusban. Joel Kotkin szerint ugyanakkor félő, hogy nem maradt sok időnk. A neofeudalizmus eljövetele – Figyelmeztetés a globális középosztály számára című munka szerzője szerint a „neofeudalizmussal szembeni ellenállás” kulcsát ma azok az emberek jelentik, akiknek van nagyobb biztonságot adó magántulajdonuk, gyakran saját vállalkozásuk is, és akik közösségeket építenek családjaik körül.
A nyugati kultúra és az annak vívmányai iránt érzett büszkeség visszaszerzése – úgy, hogy eközben nyitottak maradunk az újonnan jövő emberek és a máshonnan érkező hatások befogadására – alapvető fontosságú ahhoz, hogy meglegyen az az ambíciónk és önbizalmunk, amely a Nyugat felemelkedését a felfedezések korától az űrkorszakig hajtotta.
Így tehát egy olyan (új) humanizmusra van szükség, amely figyelembe veszi a technológiai fejlődést, a humanizmus meglévő, kétségtelenül hangsúlyosan európai örökségét, különösen a zsidó-keresztény teológiai értékeket és egyúttal a 20. századi humanizmus vadhajtásait jelentő szörnyűségeihez is vezető eugenikát (és szcientizmust) határozottan elveti, ez pedig nem más, mint a (technológiai) ortodox humanizmus, amelyet hívhatunk akár techno-ortodox humanizmusnak is, amely visszatérést jelenthet Rotterdami Erasmushoz egy technológiailag fejlett világban.
Eljött az idő a humanizmus gyökereihez való visszatéréshez?
Nos, ez Önön is múlik.
A szerző az NKE Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék tudományos főmunkatársa.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Richard Dawkins 2014. december 4-én. Fotó: Don Arnold / Getty Images)