Az idei év bőséges kapaszkodót biztosít egy bolond világban elbizonytalanodott magyarnak. Olyan cölöpemberek születésnapját ünnepeljük, mint Nagy László (100), Márai Sándor (125), Klebelsberg Kuno (150), Jókai Mór (200). Nem is beszélve arról, hogy 200 éve alapítottuk meg Széchenyi István felajánlásának köszönhetően a Magyar Tudós Társaságot, majd annak utódjaként a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA).

Adná magát, hogy a magyar kultúra napján róluk beszéljünk, tőlük kölcsönözzünk lélekmankókat, mentálhigiénés erejű gondolatokat, vagy értekezzünk egy szösszenet erejéig a magyar nyelvű tudomány, a tudományos ismeretszerzés fontosságáról, kicsit elemelkedjünk a rögvalóról. Csakhogy a fentebb kultúrhéroszok éppen attól váltak ünneplendő példaképekké, mert ezt a magyar rögvalót alakították. Úgyhogy ne emelkedjünk, vessünk egy pillantást arra, ami most éppen kortárs kultúraként értelmezhető. 

Az első, leghangosabbat szóló, leginkább közbeszéd tárgyát képező kulturális produktum Majka új dala és klipje. A másik Kornis Mihály Facebook-bejegyzése Magyar Péterről. (Biztosan volnának még pörgő kulturális témák a – közösségi – médiában, de bocsásson meg nekem a kedves olvasó, menthetetlenül boomer és sznob maradtam, olvasóidőmben nem tudom és nem is akarom Nagy Lászlót vagy Márait TikTokra cserélni.)

Szóval Majoros művész úr elkövetett egy „rendszerkritikus” vagy „hatalomkritikus” nótát – állítása szerint szórakoztatási céllal. Alkotói szabadság van Magyarországon, miért ne tehette volna, ha ez gyött ki belőle. Aztán politikai oldaltól függően értelmezték a beszélő fejek, több milliószor megnézték a t. kultúrafogyasztók, érkeztek a rajongói kommentek, „helyettem fogalmazott a művész úr”, így működik a szórakoztatóipar, mehetnénk is tovább, ha Majka nem tartotta volna szükségesnek magyarázni a bizonyítványát, elkenni a produktum provokatív élét. Majka eddigi megszólalásai alapján pontosan tudja, hogy a magyar közélet és közbeszéd már régóta nem az értelmes viták terepe, politikai törzsek, rosszabb esetben szektatagok acsarkodnak egymásra a kommentszekciókban, szóval Majka pontosan tudta, hogy ha Orbán Viktor miniszterelnökre tesz utalást mint főgonoszra, és, hogy ha a klipbéli igazságbajnok Magyar Péterre fog hasonlítani, akkor azt a politikai szekértáborok Orbán Viktorként és Magyar Péterként fogják dekódolni.

Mivel elég egyértelmű az „üzi”, nehéz is lenne másként. Ezzel sincs semmi baj, Magyarország szabad ország, lehet agitpopot (sic!) is tolni, talán még meg is lehet belőle élni (lásd a stand-up-kultúra jelentős részét), de akkor bele kell állni, föl kell vállalni, nem illik „a független szórakoztatóművész” (vö. „független értelmiség”) komfortos köpenyébe visszabújni. 

Elolvastam a Magyar Péterről írt ömlengését, majd sokéves gyakorlatomat időszakosan felfüggesztve (évek óta nem olvasok hozzászólásokat) átfutottam a kommenteket is. A t. Facebook-huszárok egy része kritikátlanul kiájult a leggyalázatosabb személyi kultuszt is felül(alul)múló kornisi agymenésen, „helyettem fogalmazott a művész úr”, a kommunista és náci időkre emlékező fotelhuszárok pedig abban reménykedtek, hogy ez csak egy pamflet, Kornis az MP-t övező személyi kultuszt karikírozza. Pamfletnek viszont gyenge, tehát vagy Kornis írói teljesítménye romlik (és ha ekkorát, akkor volna Aranynak egy javaslata a lantra vonatkozóan), vagy tényleg komolyan gondolja. Az én olvasatom szerint az utóbbi.

Kornis Mihály tényleg azt gondolja, hogy „az első szó mindenkinek vele kapcsolatban az kéne hogy legyen, hogy ilyen tehetséges politikust nem látott ez az ország 200 éve, de továbbmegyek, vagy inkább visszahátrálok, és azt mondom, színházrendezői diplomámmal a hónom alatt: nem láttam jobb beszédtechnikájú színészt a magyar színpadokon, mióta egyáltalán meg tudom különböztetni a magyar színészt az utcai járókelőtől”. Mivel nem követem az új messiást, ennél a résznél gyorsan megnéztem egy-két MP-megszólalást, hogy mi van, pösze, dadog, esik le a színpadról, ööö-get, vagy min kellene itt nevetni? De nem, átlagos szónok, mondja a magáét. Aztán tovább olvasván Kornis dicshimnuszát annál a résznél esett le a tantusz, hogyaszongya:

Ő, érzésem szerint, az enyémhez hasonló életstratégiát követ: azt teszi, amit igaznak érez és gondol, és meg is meri tenni, és jól érzi magát közben. Ez a hosszú élet titka, kedves NER-elvtársak és óellenzékiek, puszi-puszi, kockáztatni kell az életünket az igazságért, különben nincs az életünknek értelme. Nem lesz. Magyar Péter egy olyan csoda, amit őszintén szólva nem néztem ki ebből a világból itt.

Aham. Kornis Mihály tehát azt írja, hogy Kornis Mihály egy csoda (nem, nem Magyar Péter, ő is az, persze, de a kétbites kommentelőknek: tessenek alaposan fölfejteni az idézet logikáját). Itt nagyjából feladtam az értelmező olvasást. És nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy nekem, nekünk ebben az évben Nagy Lászlóval, Máraival, Klebelsberggel, Jókaival kell foglalkoznunk. Abban hiszek és reménykedem, hogy velük alakítjuk a rögvalót. Visszük át fogunkban tartva a Szerelmet a túlsó partra.

Azért zárásként csak ideidézem Márait, mondjuk így, finom utalásféleképpen: „Nem az a csoda, hogy Magyarország olyan, amilyen; az a csoda, hogy van. De azért ne sajnáljuk magunkat. Ehhez a történelmi sorshoz, amely alakított bennünket, mi is hozzáadtuk a magunkét: kígyóembert csak abból lehet csinálni, akinek elég puhák és hajlékonyak a csontjai. Minden más csont törik.”

A szerző a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ főigazgatója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Majka 2024. augusztus 23-án. Fotó:  Tövissi Bence / Index)