Orbán Viktor sikeresen hekkeli meg a nyugati liberális demokráciát. Hiába alkalmazzák rá a liberális demokrácia szempontrendszereit, azok alapján nem tudják bizonyítani, hogy a magyar politikai rendszer nem liberális demokrácia.

Orbán Viktor uralma nem törvényeken, hanem a személyes teljesítményén alapul, arra alapozva alakíthatta ki az Orbán-rendszert. A személy politikaivá formált ereje, elfogadottsága adja a mozgásterét. Kétharmadot „bárki” szerezhet. De hogy a kétharmadot mire használhatja fel, az Orbán Viktor esetében rajta múlt. Annak kialakítása, bevezetése és működtetése a politikai vezető elfogadottságán alapult és alapul a mai napig.

A diktatúra szó használata félrevezető. Egyrészt önfelmentő a kritikusok számára: ha diktatúra, akkor a parlamenti politizálás semmit nem ér ellene. Történelmileg egyébként nem igaz: a magyar emberek szabadsága ma összehasonlíthatatlanul és minőségében is nagyobb, mélyebb, mint 1948 és 1990 között volt a kommunista diktatúra időszakában. Nagyobb, mint 1919 után. És nagyobb, mint 1867 után, hiszen a korlátozott választójog és a társadalmi státuszon alapuló politikai limitek 1990 után nem érvényesültek. Ma azon vitatkozunk, hogy a metaforikusan analfabétának nevezett tudáskorláttal rendelkező emberek választójogát érdemes lenne-e korlátozni. Még ez az extrém vita sem ér fel azonban a korábbi helyzettel. Az 1910-es években ugyanis még a nők, vagy a (polgári és arisztokrata) tulajdon nélküli emberek szavazati jogának felvetése is extremitásnak számított.

Orbán Viktor uralma és befolyása demokráciában érvényesül. Szabadságjogaikkal szabadon rendelkező emberek közösségében tudja az uralmát érvényesíteni. Ha ez egyeduralom, akkor is a demokratikus jogaikkal teljes mértékben rendelkező emberek közösségében tudja a politikai vezető megvalósítani az uralmát. Nem azon kívül.

Orbán kritikusai szerint a Fideszben azért Orbáné a hatalom, mert elég volt azt csak egyszer megszereznie, a sok akarat nélküli kisember azóta sem képes Orbán uralmát megkérdőjelezni. Ez az elemzési út vezet el a diktátor fogalmához is, amelyet Orbánhoz társítanak.

Szerintem viszont a párton belül is hat a karizmája, ami pedig a teljesítményére épül. A politikai karizma dinamikus valóság, nem olyan megváltoztathatatlan, mint például az irodalmi tekintély. Negyedévente, félévente kell bizonyítani az alkalmasságot. Orbán pedig folyamatosan bizonyította, hogy a maga helyén ő a legjobb. Más is elindulhatott volna az ő pályáján, mégsem indult el. Ez a lehetőség a Fidesz kialakulásakor, 1990-től Fodor Gábor kiválása előtti időszakig tartott, Áder János 2002-es átmeneti menedzser uralma alatt (amikor Orbánt helyettesítette), Pokorni Zoltán elnöki megbízatása idején is fennállt. Orbán a teljesítményével emelkedett ki és ambíciójával szilárdította meg a helyzetét. Folyamatosan ő bizonyult a legjobbnak a pártelnöki szerepben, az irány meghatározásában. Kihívóként, majd miniszterelnökként pedig sikeresen építette a saját kultuszát a Fidesz választói körében már az 1998-as kampány előtt is, 2002-ben pedig a polgári körök óriási ereje mutatta meg, hogy a jobboldali szavazók vesztes kormányfőként is kitartanak mellette. Aztán 2010-re még alaposabban felkészült a kormányzásra és a politikai uralom gyakorlására.

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk ott is falakat látni, ahol azok nincsenek. Ez segíti Orbán Viktor uralmának erősödését. Nem olyan erős, mint amilyennek az emberek látják. Ez a lényeg uralma természetének megértésében.

Magyarországon nem törvények alakítják ki a Fidesz-konform társadalmi működést, hanem a szokásjog. Az emberek jelentős részét az érdekli, hogy hol vannak a falak, amelyeken túl nem lehet cselekedni, alternatívát elképzelni. Ebben nőttek fel, a falak létét saját érdekében szükségszerűnek állította be a kommunista diktatúra. Ezt sugallja a trianoni béke a jobboldal és a kérdés iránt érdeklődők számára, ez látszik a „vesztes nemzet vagyunk” búbánatában is.

A leggyakrabban idézett mondások egyike Magyarországon a „Ne szólj szám, nem fáj fejem”. Ahol ez bármelyik emberi, hétköznapi konfliktus rendezéséről beszélve se perc alatt előjöhet, mint alapvető igazság, ott milyen társadalmi ellenállás van bármivel szemben, amely a hatalom bélyegét viseli magán? Magyarországot nem a „fortélyos félelem” igazgatja, hanem a falakról alkotott képzetek. Orbán kétségtelenül az a politikai vezető, aki rá is játszik a falakat képviselő tekintélyes vagy erős politikus képére. Az őt követő felfújt vezetők pedig bármikor szívesen hagyatkoznak arra, hogy a kritikusan fogalmazókkal szemben belengessék, hogy rosszul járnak majd, ha jár a szájuk. Ebben is a prediktív erő a lényeges: nem a tényleges hatalom, hanem a hatalmi visszacsapás lehetősége. Magyarországon ez számít, ez szervezi az emberek viselkedését.

Orbán Viktor mint diktátor képzete azért szükséges, hogy az emberekben benne lévő félelmek helyett mindenki inkább a politikus és az általa képviselt politikai rendszer erejéről beszéljen. Az egyéni felelősséggel való szembenézéstől tartja magát mindenki távol.

A liberális demokráciát manapság intézmények számában, jogkörében, működésük más intézményekkel való konfliktusában mérik. Ennek a kialakult rendszernek nincsen szeme és füle informális hatásmechanizmus érvényesülésére, amelyben a politikai vezető – lehet ő egy domináns párt elnöke is, nem csak a miniszterelnök, lásd Lengyelország – személyeken keresztül formálja az intézmények működését. Az orbánisták már ezt a mondatomat is vitatnák: hol vannak a bizonyítékaim arra, hogy Orbán Viktor személyeken keresztül formálja az intézményeket? Ezt még senki sem bizonyította. Ezért a saját információm alapján folytatom az elemzést.

Orbán Viktor masszív rendszert alakított ki, amelyet az élet sok területén általa megbízott vezetők – vagy azok által megbízott vezetők – jelenítenek meg. E körben Orbán elfogadottsága nem parancsuralmon és félelmen, hanem a személyes elfogadottságának, tekintélyének magas fokán nyugszik. Karizmáján alapul az elfogadottsága. A karizmája pedig újra és újra a politikai teljesítményből táplálkozik. Sikeresen szállt szembe a Hatalmakkal, amelyekkel addig senki sem. IMF. Soros György. EU. Sikeresen szakít korábban szentnek tekintett politikákkal: államháztartási reform, megszorítás, mezőgazdaság háttérbe szorítása vagy a magyar nagytulajdonosi réteg bővítését kerülő politika.

Orbán Viktor rájött, hogy a személyeken keresztül lehet az intézmények működését befolyásolni, változtatni. A törvények, a szakmai szabályok érvényesítése ugyanis mindig konkrét embereken múlik. Konkrét emberek értelmezik a szakmai elképzeléseket, a kormány döntéseit vagy a jogszabályokat. Ha jobboldali gondolkodású emberek kerülnek meghatározó posztokra, ha a Fidesz gondolatvilágához közelálló emberek vezetnek fontos intézményeket, akkor a törvényes kiválasztási szabályokkal, az intézmények szabadságának a liberális demokráciában kialakult rendjével is befolyásolni lehet az egyes területekre vonatkozó igazgatási és tartalmi szabályokat, eljárásmódokat. Az egyének szakmai felfogása pedig vitathatatlanul eltérhet. Ezen értelmezések szabadsága maga a liberális demokrácia, amelynek legtágabb és legfontosabb alapja egy új alkotmány. Ezért kellett azt létrehozni. Kétharmados parlamenti többséggel az alkotmányt teljesen saját és a Fidesz világát tükrözően alakíthatta ki.

Ők a szabályoknak akarnak megfelelni. Magyarországon viszont a személyek azok, akiknek a személyes meggyőződésére mindenki megtanul odafigyelni, vagy igyekszik annak megfelelni. Ez ad lehetőséget a Fideszhez tartozó elképzelések érvényesítésére. Ha a vezetők a Fidesz szempontjait, értékeit elfogadják, akkor a beosztott dolgozók is alkalmazkodnak. A másik oldalról viszont ezt az „azonosulást” nem lehet a liberális demokrácia megfigyelési szempontjai, kritériumai alapján tetten érni. Sem a jog érvényesülése, sem az intézményi szabadság nem sérül, ha az intézmény dolgozói – vagy azok vezetői – a Fidesz felfogásához tartozó nézeteket, szempontokat vesznek figyelembe, vagy azokat szolgáló döntéseket valósítanak meg.

A karizmatikus uralom gyakorlását már nagyban elősegítette, hogy támogatói szemével nézve Orbán Viktor a jövőbe lát, és előbb tudja, hogy mit kell tenni, milyen téma, probléma, ügy ég majd a körmünkre, minthogy az érintett témát más politikusok is beemelnék a közbeszédbe. Bevándorlás, az orosz–ukrán háború veszélyei, az EU lemaradása, az amerikaiak önzése a világgal szemben. Ezek a témák mára forróvá váltak, miközben a magyar politikai vezető már évek óta kongatja a vészharangot. Nincs más magyar politikus, aki ilyen bátor beszédű és jól látó ember lett volna, mint Orbán. A választóit ez lelkesíti, ellenfelei kritikáját pedig gyengíti az, hogy jövőre vonatkozó meglátásai beigazolódni látszanak. Ez Orbán Viktor személyes teljesítménye. Karizmáját, elfogadottságát erősítik ezek a történések.

Saját politikusi teljesítményén kívül Magyarország társadalmi, kulturális mintáinak ügyes kihasználása által válik meghatározóvá a Fidesz politikája és Orbán Viktor elképzeléseinek érvényesülése. Uralma alatt egy politikus ügyes alkalmazkodási folyamata és több társadalmi szokás frigye valósult meg, amely intézmények – törvények, írásos utasítások, nyílt konfliktusok – nélkül alakítja és tartja fenn a legerősebb, legbefolyásosabb politikai vezető uralmát és annak erejét. Ennek az összeolvadásnak a mérésére, értékelésére pedig alkalmatlanok a liberális demokrácia mérőeszközei.

Ezért zajlik ma már évek óta politikai síkon küzdelem a liberális demokrácia hívei, valamint Orbán Viktor és a támogatói között. Ebben a csatában mindenki azt az eszközt veti be, amelyre ráhatással bír. Az Európai Unió – és a mögötte álló európai kormányok – az uniós pénzeket nem fizeti ki, Orbán Viktor pedig az EU-nak – és a mögötte álló nemzeti kormányoknak – fontos ukrán erőforrások megtagadásával tartja sakkban a vele szemben állókat.

A háttérben pedig egy ennél is mélyebb csata zajlik. Orbán Viktor mindenkit meg akar gyengíteni, aki politikai rendszerét támadja és meg akarja azt változtatni. És mindenkivel szívesen köt szövetséget, aki nem szól bele a demokratikusan elnyert mandátuma felhasználásába. Ez alakítja a szövetségi politikáját. Itthon is, külföldön is. Pártok, kormányok és országok között is. Ennek a mozgástérnek is a karizmáján alapuló uralom az alapja. Megteheti, hogy erre hagyatkozik, mert mind a választói, mind a hivatalban lévő tisztviselők őt a személyében követik és támogatják. A személy elfogadottsága politikai gyújtóerővé tud válni. Ez olyan aktivista politikusnak, mint amilyen Orbán Viktor, mennyei ajándék. Ebből táplálkozik a szuverenitásnak az a mértéke, amelyet itthon és külföldön kivívott magának. Ez a szuverenitási fok az, amely az unortodox orbáni döntéseket lehetővé teszi.

A szerző volt újságíró, ma üzleti coach.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Orbán Viktor 2024. március 15-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)