A megújult Bajnokok Ligája: Siker vagy veszélytelen Szuperliga? – teszi fel a szerintem nagyon helyes kérdést február első napján a The New York Timesban megjelent cikkében James Horncastle, a The Athletic szakírója. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csúcsklubfutballjának új lebonyolítási formájával kapcsolatban ugyanis nem az az alapkérdés, ki lesz a győztes, hanem az, hogy a 2024/2025-ös szezonban bevezetett új versenyforma vajon megfelelő (elégséges) válasz-e a nagycsapatok által és nekik szervezett Európai Szuperliga jelentette kihívásra. Alapkérdés, mondom, mert persze a Liverpool-, a Real Madrid- vagy a Barcelona-szurkolóknak azért az (is) fontos, melyikük lesz idén a végső győztes.

A hivatásos európai labdarúgás (nagypályás, férfi) látványsport, azaz a cserekapcsolatok arra irányulnak, hogy megnézhessük, mások hogyan rúgják a labdát, mi lesz az eredmény. Jegyet vásárolva, televíziós előfizetést megrendelve / adóból fizetve, a reklámokat befogadva és a szabadidejükkel a polgárok azért fizetnek, hogy mások sportolásának látványát élvezhessék. Ezt a lehetőséget azért teremtik meg az eseménytulajdonosok, azért szervezik meg tudatosan a látványfutballt, hogy profitot vagy hasznosságot realizáljanak. A profittermelési cél alapesetben közvetlen, azaz a tulajdonosok magában a labdarúgásban szeretnék maximalizálni a bevételek és költségek közötti különbségeket. A hasznossági cél ezen a szinten pedig ma már egyre inkább a sok győzelemhez kapcsolódó soft powerről szól, ami lehet például geopolitikai indíttatású, azaz, hogy vonzó képet alakítsanak ki más országok polgáraiban és döntéshozóiban – lásd az oroszok nyomulása a 2000-es évek európai sportjában –, de szólhat egy adott ország polgárainak is: milyen szép és jó itt élni. Hajrá, Fradi, hajrá, magyarok!

Ennek a sportfelfogásnak egy kuparendszerű, minden országnak képviseletet biztosító, véletlen párosítással megszervezett európai klubtornaforma felel meg. Klubtorna, mert a helyi versenyrendszereket – értsd: országos bajnokságok – védeni kell, kuparendszerű, mert a helyi bajnokságokra „ráhúzott” másik bajnokság kizsigerelné a játékosokat, őket is védeni kell, képviselje magát minden ország, mert ez így demokratikus, Andorra érdekeit is védeni kell, valamint véletlen sorsolású, hogy a végső győzelemre elviekben mindenkinek egyenlő esélye legyen, mert a kicsiket is védeni kell. 

Európai szinten ezt valósította meg a Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) 1955-ben indult sorozata. Az első idényben még kiválasztással jött össze a 16 induló, az eredetileg meghívott Budapesti Honvéd csapatát például néhány héttel később a Budapesti Vörös Lobogóra (MTK) cserélték le. A második idényben még kiemelés is volt, egy évre rá a Vasas a CDNA Szofiját, a Young Boyst és az Ajaxot kiverve az elődöntőben a Real Madriddal mérkőzött, és a második meccsen 2:0-ra le is győzte azt – kár volt a madridi 0:4-ért. Azóta is ez a legjobb magyar szereplés az európai csúcsklubfutballban. 

Szépen csendesen teltek az évek, a futballsorozat egyre népszerűbb lett, ám a felszín alatt lassan új érdekek és értékek érlelődtek. A változásokat furcsa módon nem egy futballesemény, hanem az 1984-es XXIII. nyári olimpiai játékok katalizálták. A Disney-olimpia bebizonyította, hogy az olyan, tönk szélén lévő üzletből (1976, Montreal: totális anyagi csőd, 1980, Moszkva: bojkott) is lehet profitot csinálni, mint az olimpia – már ha jól csinálják. Jól, értsd, ha elsődlegesen a profitszempontok érvényesülésével csinálják. Márpedig 

Az eszköztár lényege a zárt ligák rendszeréhez kapcsolódik, ami a ligák között hozza létre a versenyt, míg adott ligán belül a jövedelemkiegyenlítési mechanizmusok biztosítják a kimenet bizonytalanságát azért, hogy a bajnokság egyetlen mérkőzésén se lehessen nagy biztonsággal előre megmondani, ki nyeri a meccset. Ez maximalizálja a nézőket és a bevételeket. Nem kellett volna mást csinálni, mint ezt a modellt adaptálni az európai labdarúgásra. 

Merthogy a múlt század 80-as éveinek közepére nemcsak a „nagy pénz” ígérete, hanem a kényszerek is egyre inkább a profitszempontok felé mozdították az európai labdarúgás nagycsapatait. A játékjogok és a játékosok fizetései dinamikusan nőttek, azt pedig ki kellett termelni, és a kasszánál meglátszik, hogy a Liverpool vagy a Debrecen a Manchester United ellenfele az Old Traffordon. Az meg különösen nem fért bele, hogy véletlen sorsolással már az első körben kiessenek a nagycsapatok – vagy azért, mert hasonló erősségű csapatot kaptak ellenfélnek véletlen sorsolással, vagy gyengébbet, de volt két rossz meccsük, esetleg bírói tévedések történtek. Adódott az ötlet, hogy az európai nagycsapatok saját kezükbe vegyék az irányítást, és amerikai mintára szervezzenek saját bajnokságot. 1992-ben az angolok ezt részben meg is csinálták: azóta 

A másik látványos siker a BEK utódja, az átszervezett Bajnokok Ligája (BL), amelyik ugyanabban az évben indult, mint a PL. A siker kulcsa a nagycsapatok érdekeinek részbeni kiszolgálása volt: a BL tulajdonképpen minden nagy márkának biztos indulási lehetőséget kínált, a csoportkörökkel növekedtek a mérkőzésszámok, ezzel együtt, főleg a nagycsapatok nagy stadionjaiban, jelentősen nőttek a mérkőzésnapi bevételek, és a sajátos lebonyolításban egyre inkább kiszorultak a kiscsapatok, amelyek, valljuk be, vitték a pénzt, és nem hozták. (Az amerikai sportok marketingeszközeinek átvétele értelemszerű volt.) 

És ezen a ponton kell kitérnünk az eseménytulajdonosokra. Az amerikai sportligákkal szemben a Bajnokok Ligáját nem az abban részt vevő klubcsapatok tulajdonolják, hanem egy külső irányító szerv, az UEFA a tulajdonos. Kérdés persze, hogy ez miért fontos. Azért, mert osztozni kell. Az UEFA-nak bürokratikus, intézményi céljai is vannak, mert a sportbürokraták hatalmi pozícióját (és pénzüket) választások biztosítják, ahol Andorrának ugyanannyi szavazata van, mint Németországnak. Az UEFA-val szemben a nagycsapatok kizárólag pénzvezéreltek. Nem akarnak osztozni az egyébként az UEFA szervezésében, de alapvetően a nagycsapatok által tényleg big businessé formált BL-bevételeken, nem akarják, hogy andorrai csapathoz is jusson az általuk megtermelt bevételekből. A logika világos: ha csak ők lennének a klubban, az amerikai sportligák közgazdasági logikája alapján szerveződve még a mostaninál is nagyobb bevételekre tehetnének szert.

Bár az 1992-es átszervezés lenyugtatta a kedélyeket, az UEFA és a nagycsapatok közötti érdekellentét nem oldódott meg. 1998-ban a 14 legnagyobb európai futballmárka G-14 néven szervezett képviseletet magának – az évek során meghívásos alapon bővült a kör –, azzal a végső céllal, hogy egy önálló európai versenysorozatot – munkanevén: Európai Arany Kupa – szervezzenek meg. 2008-ra azonban az UEFA bedarálta, saját intézményi keretei közé terelte a kezdeményezést. A probléma azonban továbbra sem oldódott meg. Az Európai Szuperliga ötletének, azaz a 20 legnagyobb európai futballmárka önálló bajnoki, tehát nem kuparendszerű sorozatának bejelentése egy újabb kísérlet volt a klubok saját páneurópai versenyrendszerének megszervezésére. 

Ennek beindulását már csak fenyegetéssel és zsarolással tudta megakadályozni a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (a FIFA) és az UEFA.

A sokféle terhelést – nemzeti bajnokság, kupa vagy kupák, a játékosok válogatott szereplése és a BL – menedzselni kell, amiből kijöhet az, ami elő is állt, hogy idén tavasszal a Manchester City vagy a Real Madrid a legjobb 16 közé sem fog kerülni a BL-ben. Lehet ezen kárörvendeni, de ez senkinek sem jó. Nemcsak a kieső nagycsapatnak, hanem az UEFA-nak és a nézőknek sem. Ugyanis ha a Real Madrid lesz a kieső, érezhető lesz az érdeklődéscsökkenés, és túl sok kapcsolódó vállalkozás veszítene ezen. Kisebb mértékben, de a City kiesése is ezt jelentené. És hiába mondjuk, hogy így igazságos, valójában, ha saját csapatunk, mondjuk, a Manchester United vagy az MTK nem játszik, akkor rájuk, a nagy márkákra vagyunk kíváncsiak – Plzeň a sör miatt érdekel bennünket, a futball miatt nem. 

Ráadásul az UEFA és a FIFA saját valódi versenyrendszereinek – világbajnokság, Európa-bajnokság, Nemzetek Ligája – felfuttatásával élesednek a feszültségek, ugyanis a pénzt ugyanazok a sztárjátékosok termelik minden versenyrendszerben. Márpedig őket nem lehet a végletekig kizsigerelni. Ezért ők, pontosabban az ő jövedelmük fogja eldönteni a vitákat. Mindenki számol.

A szerző sportközgazdász.

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát! 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Eric Garcia és Charles De Ketelaere a Bajnokok Ligája 2024/25 Liga fázis MD8 mérkőzésen az Estadi Olimpic Lluis Companys stadionban 2025. január 29-én Barcelonában. Fotó: Image Photo Agency / Getty Images)