Isten, áldd meg a magyarrrt.

Facebook-kommenteket olvasok, miközben a headseten folyamatosan megy valamilyen politikai műsor – régóta tudom, hogy mazochista vagyok. Sosem akartam a fos és a szar közül választani – erre nyomok egy lájkot. Reménytelenség témájú irodalmi művek keringenek Facebookon. Nem az látszott rajta, hogy nagy baj van, hanem hogy nincs remény. Vagy: Okos fejével biccent, nem remél.

Élő műsorban peregnek a YouTube-kommentek, Isten szeret, Jézus él, jó kezekben vagyunk, magyarok. A magyar elnökség felemelte a béke zászlaját, repülőrajttal neki a jövőnek, amely nem zöld, viszont patrióta. Az nem lehet, hogy annyi balszerencse közt, oly sok viszály után a brüsszeli adminisztráció uralkodjon a szép magyar hazán.

Mindeközben politikai hullákat dob a partra a Tisza, nercsicskák, vigyázzatok. Higított gázt adnak a fideszes janicsárok, de fényes csillag emelkedik az elszürkült ország elszürkült egén. Hajrá Péter, hajrá magyarok.

A pénztáros az Aldiban belenéz az arcomba, miféle ember az, aki egyszerre vesz Mandiner t és Magyar Narancs ot. Mondtam már, hogy mazochista vagyok.

Aztán kiderül, hogy skizofrén is, mert hát eljön a narancssárga Jézus, mindjárt itt a világbéke, Szájer hazafi, mindenkinek több lesz a pénze, és amúgy is teljesítünk minden feladatot Teréz anya szellemében. Másrészt a semmiből végre felemelkednek a Tisza-szigetek, MP megölelt egy sérült gyereket, rénszarvasos pulcsiban tűzifát szállít, közben fél kézzel kizökkenti a társadalmat az apátiából.

Arról álmodom, hogy a hömpölygő tömeg szétfeszíti a híd korlátját, a tömeg széle potyog bele a vízbe, és valaki a fülembe súgja, hogy de legalább történik valami.

Fáj a kétharmad? Ugye fáj.

Valld be, hogy a Fideszre szavaztál!

Új idézetek az Instán: Érkezik a tavasz, néha már a nap is felragyog.

Mostoha időben szalmaszálba is kapaszkodhatok.

Az a vers jut az eszembe, amit anyámtól hallottam nagyon régen, az éber ész két villanása közt piciny szünet. Valójában a cigarettázásról szól a vers, amit anyám kékes füstbe burkolózva szavalt egész gyerekkoromban. Erre emlékszem: anyám szaval, tetszhalott percben szélrezzenés, szelíd riadó, sosem tudta végigmondani. Anyám szaval és politizál. A rendszerváltás az, hogy megváltozik a címer, de lényegében minden ugyanaz, csak szólásszabadság van meg kárpótlási jegyek, OV eladta a hazát, falhoz baszná egy rúd szalámiért, ezt már nem anyám mondta, hanem egy másik rokonom, és a bátyámmal nagyon röhögtünk rajta.

Mikor kezdtem el random politikai műsorokat hallgatni, nem tudom, fel vagyok iratkozva az Ultrahangra is, csak a testemmel takarom a képernyőt, amikor nézem. Ott van az ATV meg az InfoRádió, elolvasom Vona programját, elolvasnám MP programját is, ha lenne. Azt nézem meg, amit feldob a YouTube. Közben mosogatok, befestem a hajam, valamelyik Partizán-műsor alatt várom, hogy leteljen a húsz perc.

Van saját politikai véleményem? Vagy csak felszívom magamba ezeket a foszlányokat, hogy majd egyszer írjak róla, mint abban a novellámban, ahol a főszereplő egy előre eltervezett és kissé szerencsétlen nemi aktus után realizálja, hogy azóta odakint a békés tüntetők tömege valóságos őrjöngésbe kezdett, és mint az álmomban, hullanak le a hídról az emberek, végül az elbeszélés belefut egy politikai elmélkedésébe a hatalom természetéről, amit persze valaki mástól loptam. A tömeg Pestről vonul át Budára, mint egy nagy fekete massza. Elviszem a szöveget ilyen szürreális irányba, ez fekszik nekem.

A politikusoknak is jó érzékük van a szürreális performanszokhoz.

Feleim, magyarok. A helyes döntés ott van az orrunk előtt, csak rá kell bökni. A brüsszeliek pedig megehetik, amit főztek! Makro kitekintésben pedig tulajdonképpen jól állunk, csak a németekkel van egy kis gond. Ukrajna és a Közel-Kelet után remélhetőleg, és ebben okkal bízhatunk, máshol nem alakulnak ki hasonlóan súlyos helyzetek.

A jobboldal sudribunkó, világos, de ez nem akadályoz meg abban, hogy mi is azok legyünk. Várjuk haza a magyarokat, legyen valódi gyermekvédelem, lóvé, oktatás, legyen minden jobb. Ezt nem mi kúrtuk el.

Egy Fideszből kiugrott fideszes politikus coming outol, a Fidesz amorális, ha enyhén fogalmaz, sajnos ezt csak most vette észre, de most már szívesen harcol az igazság oldalán.

Hasít az akcióterv.

Egyik napról a másikra megváltozik a világ. Nem hiszed? Nézz ki az ablakon, és ha bombák repülnek a fejed fölött, ideje lesz elgondolkodnod néhány dolgon.

De most ezt nem akartam ilyen komor irányba vinni. Mondtam: béke lesz.

És boldogság. Ha meghallom OV tömött, kicsit nagypapás hangját, esküszöm, elfog a nosztalgia. OV különböző verzióváltásokkal végigkísérte a fiatalkoromat. Úristen, 42 vagyok. Apám három műszakból ment rokkantnyugdíjba. Elvileg vérszoci vagyok, családi örökség.

Kommentelek valamit MP oldalára, mennyire hiteles egy politikai figura, aki a családja lehallgatásából kovácsolt politikai tőkét – semmi olyat, amit mások már nem mondtak el. Aztán egy barátom rám ír, hogy baszd meg, te most fideszes vagy?!

Más lehetőség nincs, valamelyik oldalra oda kell állni – és ebben sincs semmi meglepő.

DK-s városba megyek kampányolni a könyvemmel. Egy barátom jól ismer, és azt mondja, hogy ne emlegessem Schiffert, mert meglincselnek. Miért emlegetném, nem tudom, de jól van.

Politikai petting egy baráti társaságban: meg kéne vizsgálni, mondja valaki, hogy milyen dinamikák lehettek, amik ebbe az irányba hatottak, dinamikák, amelyek bizonyos jelenségekkel együtt oda vezettek, hogy el van baszva minden, de tényleg. Ideje lesz önvizsgálatot tartani. És cinkos, aki néma. De nem? Te mit teszel hozzá, hogy minden jobb legyen? Minimum, baszd meg, hogy a pizzás dobozt ne dobd a papír szelektívbe. Kajás, nem látod?

Aztán: a cinikusokat utáltam mindig a legjobban. Valld be, hogy cinikus vagy.

Ezen a ponton bármit bevallok. A jövőnket valaki más fogja megoldani. Addig szórakozásnak ott vannak a politikai showman-ek.

A szerző író.

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát! 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Tövissi Bence / Index)